Tolna Megyei Népújság, 1966. augusztus (16. évfolyam, 181-205. szám)
1966-08-03 / 182. szám
6 TOLNA MEGVET NEPÜJSAtí 1966. augusztus 3. A cikói női röplabdacsapat a spartakiád országos döntőbe jutott Az MTS Csongrád megyei Tanácsa rendezésében július 29-től 31-ig Hódmezővásárhelyen találkozott Baranya, Bács, Békés, Csomgrád, Szolnok és Tolna megye női és férfi kézilabda- és röplabdacsapata, hogy eldöntse, ki jut az országos döntőbe. A Falusi Dolgozók Spartakiád területi döntőjén megyénk sportolói jól helytálltak. Különösen a ci- kód női röplabdacsapat ért el jó eredményt: bejutott az országos döntőbe. Ha csapataink azzal az együttessel léphetnek pályára, amellyel a megyei döntőn szerepeitek, még további sikereket érhettek volna el. Női röplabda: Tolna—Szolnok 3:1. A két egyforma képességű csapatból a nyu- godtabb cikói csapat került ki győztesen. A harmadik játszmában 11:4-ről jött lel Szolnok 12:12-re. de Cikó erősíteni tudott és biztosan győzött. Jók: Kertész Ágnes, Kertész Margit, Fodrai Anna. Tolna—Békés 3:0. Csak az első játszma hozott szoros küzdelmet, a második és harmadik játszma biztos és fölényes cikói győzelemmel ért véget. Jók: Kertész Agnes, Farrai Márta, Keresztes Erzsébet. Tolna—Csongrád 3:0. Az első játszmát 15:2-re nyerte Cikó és ez elbizakodottá tette őket. Köny- nyetn vették a játékot és a második játszmában már 10:S-na vezetett Csomgrád, onnan kellett egyenlíteni, majd a győzelmet kiharcolni. A harmadik játszma jó játék után 15:8 arányban ismét Cikóé lett. Jók: Kertész Ágnes, Forrai Anna, Torbuch Emerencia. Bács—Tolna 3:1. A döntő legSzekszárd, 200 néző. Vezette: Cseh. Pontozott: Zelenek és Mes- tyán. Vasárnap délelőtt a szabadtéri színpadon mérsékelt érdeklődés mellett került sor a két csapat barátságos összecsapására. A Dózsa jórészt fiataljait szerepeltette, akik közül különösen Rózsa és Sajben teljesítményét kell kiemelnünk, akik lényegesen tapasztaltabb, idősebb ellenfél ellen állták meg helyüket és közülük Rózsa pontot is szerzett, Sajben győzelmét pedig csak a III. menet végén történt megingása akadályozta meg. Részletes eredmények: (elől a szekszárdi versenyzők) Kolompár I.—Pora. Nagy küzdelem után a III. menetben döntő fölénybe került a szekszárdi versenyző. 2:0. Eberling—Bakk. Eberling ballal előkészített, aztán tiszta jobbegyeneseket ütött. Biztos pontozásos győzelmet aratott. 4:0. fodor—Szekeres. Fodor jól szurkált, de belharcban sorra alulmaradt Szekeressel szemben. Sok szabálytalanságot is vétett és a III. menetben döntő fölény miatt Szekeres győzelmét hirdette ki a vézetőbíró. 4:2. Rózsa—Nemes. A fiatal, tehetséges Rózsa lényegesen idősebb és tapasztaltabb ellenfelet kapott, mégis belharcban értékes pontokat szerzett és minthogy egyik pontozó Rózsa, a másik Nemes győzelmét látta, döntetlen eredmény született. 5:3. jobb mérkőzését vívta a két csapat. A nagyobb technikával rendelkező ós jobh ütőerőben lévő Bács megyei csapat megérdemelten győzött. Jók: Kertész Ágnes, Tóth Anna, Keresztes Erzsébet. Tolna-—Baranya 3:0. Az országos döntőbe jutás szempontjából fontos mérkőzést biztosan nyerte a cikói csapat. Jók: Kertész Ágnes, Keresztes Margit, Forrai Mária. Férfi röplabda: Tolna megye színeit a megyei döntőt nyert Dombóvári Tsz SK csapata képviselte. Tolna—Szolnok 3:0. Kitűnően kezdett a dombóvári csapat és az ellenfél csak 13:0 után szerzett pontot. A második és harmadik játszmában Szolnok erősen feljavult, nagy küzdelem alakult ki a két csapat között, de a rutinosabb dombóváriak biztosan győztek. Jók: Verhás I., Ver hás II., Cétány. Békés—Tolna 3 Hl. Az első és a második játszmában nagy küzdelem alakult ki. Békés mindkét játszmát csak 15:13 arányban tudta megnyerni. A harmadik játszmát is Békés nyerte — nagy küzdelem után. Jók: Verhás I., Verhás II., Radnai. Csongrád—Tolna 3:0, A Csong- rád megyei csapat lényegesen jobb játékot nyújtott és megérdemelten győzött Kitűnt: Verhás I., Verhás II. Tolna—Bács 3:2. Hatalmas küzdelem után biztosan győzött a dombóvári csapat. Kitűnt: Radnai, Verhás I., Verhás II. Tolna—Baranya 3:1. A dombóvári csapat a harmadik helyért vívott küzdelemben megérdeKolompár II.—Péntek. Országos serdülő bajnokunk már az első menetben földre küldte ellentelét, aki feladta a küzdemet 7:3. György—Péntek. György balegyenesekkel sorra megelőzte állandóan rohamozó kérvény ellenfelét és nagy pontfölényre tett szert az első két menetben. A III. menetre már kissé elfáradt, de akkor is övé volt a menet. Nagy pontfölénnyel nyerte a találkozót 9:3. Sajben—Perlaki. Sajben is lényegesen idősebb és tapasztaltaub ellenfelet kapott, mégis nagyszerűen helytállt. Perlaki kezdett jobban, de Sajben menetről menetre feljött. Nagyszerűen verte keresztbe Perlaki támadásait, többször telibe talált. A III. menet végét azonban nem bírta, nem sokkal a menet vége előtt megingott és vezető pozícióban kénytelen volt feladni a mérkőzést, amelynek erkölcsi győztese Sajben volt. 9:5. Eigenbrót—Mateisz. Eigenbrót kapta a vendégek legképzettebb és legkeményebb versenyzőjét, aki ellen nem tudott kibontakozni. Nem is volt eléggé határozott és ezért megérdemelt pontozásos vereséget szenvedett. 9:7. Sarkad!—Horváth. Sarkadi kezdeményezett valamivel többet, de a II. menetben sportszerűtlen magatartásáért a vezetőbíró elhamarkodottan leléptette. (Figyelmeztetés ellenére is beszélt a ringben, de ugyanezt tette ellenfele is.) 9á>. meltem győzött a jó képességű Baranya ellen. Jók: Cétány, Verhás II., Verhás I. Női kézilabda: Megyénket a Nagydorogi Tsz SK női csapata képviselte. Eredmények: Szolnok—Tolna 4:2. A második félidő elején még 2:l-re vezettek a nagydorogi lányok. Ezt követően négyszer a kapufát találták éL Ez megzavarta őket, a védelem több hibát vétett, amit a szolnokiak kihasználtak. Jók: Jaksa Erzsébet, Szendi Teréz. Békés—Tolna 7:2. A nagy dorogi csapat javuló játékkal sem tudta felvenni a versenyt a kitűnő békésiek ellen. Jók: Bordács Erika, Jaksa Erzsébet. Tolna—Csongrád 6:1. Az emberhátránnyal játszó Csongrád ellen biztosan győztek a nagy- dorogi lányok. Tolna—Bács 6:5. Jól kezdett a nagydorogi csapat és már 6:2-re vezetett, amikor a lelkes Bács megyeieknek majdnem sikerült az egyenlítés. Jók: Szendi Teréz (a mezőny legjobbja) Bordács Erika, Jbksa Erzsébet. Baranya—Tolna 4 •£. A nagy- dorogi csapat ezen a mérkőzésen nyújtotta legjobb teljesítményét, de így sem tudta kétségessé tenni a baranyaiak győzelmét. Jók: Szendi Teréz (a mezőny legjobbja), Bordács Erika, Berta Éva. Férfi kézilabda: Megyénket a megyebajnokságban is jól szereplő megyei spar- taädadgyöztes mözsi csapat képviselte. Sajnos a mözsi csapat hét játékossal — cserejátékos nélkül — vett részt a területi döntőn és ez befolyásolta szereplésüket. Szolnok—Tolna 19:19, A szolnoki csapatban jogosulatlan versenyző szerepelt, így óvással a két pontot Mözs kapta. Békés—Tolna 17:13. Hatalmas küzdelemben a cseréket végrehajtó Békés győzött. Tolna—Csongrád 14:13. Az első félidőben jól játszott Mözs és már l2:7-re vezetett. A második félidő elején Varga Lajos büntetődobást hibázott, majd gyors indításból az ellenfél gólt szerzett. Ez megzavarta a mözsi csapatat és az'ellen Eél feljött 13:13- íg. A mérkőzés utolsó percében az ellenfél óriási gólhelyzetben lőtt, de a mözsi kapus, Kneiler ragyogóan védett és az ellentámadásból a mözsiek gólt érteik él. mely a győzelmet jelentette. 14:13. Bács—Tolna 21:12. A Bács megyei csapat könnyű, megérdemelt győzelmet aratott. Baranya—Tolna 20:8. A cserejátékosok nélkül szereplő mözsi csapat tagjai fáradtan játszottak. A mérkőzésnek már nem volt jelentősége, így Baranya nagyarányú győzelmet aratott. A megyei bajnokság állása 1. Bonyhád 18 17 1 71:9 34 2. Sz. Petőfi 18 13 2 3 48:14 28 3. Nagymányok 18 12 2 4 46:25 26 4. Fadd 18 12 1 5 58:22 25 5. DVSE n. 18 10 1 7 46:37 21 6. Paks 18 8 4 6 43:26 20 7. Fornád 18 9 2 7 36:34 20 8. Sz. Honvéd 18 8 3 7 48:34 19 9. Hogy ész 18 9 1 8 41:42 19 10. Tamási 18 7 2 9 31:41 16 11. Bogyiszló 18 7 — 11 31:39 14 12. Kisdorog 18 6 2 10 17:50 14 13. Simantomya 18 5 3 30 25:47 13 14. Tolna 18 5 2 11 26:35 12 15. Domb. Spart. 18 5 2 11 22:46 12 16. Bátaszék 18 5 1 12 27:56 11 17. Sz. Gépjavító 18 4 3 11 21:45 11 1«. Nagy dörög U 4 1 13:29:64 9 Ökölvívó* Szekszárdi Dózsa—Oroszlányi Bányász 9:9 Szabó Miklós (Sz. Dózsa) harmadik lett a magyar atlétikai bajnokságon Európa-bajnoki főpróbát tartott a Magyar Atlétikai Szövetség a Népstadionban, az országos atlétikai bajnokság megrendezésével. Megyénket a bajnoki versenyen a Szekszárdi Dózsa két I. osztályú versenyzője: Szabó Miklós és Gahó Istvánná képviselte. Szabó Miklós a 110 méteres gátfutásban indult és a 15,0 másodperces idejével az előkelőnek számító harmadik helyen végzett, két budapesti versenyző mögött. (Az előfutamban először kiugrott, majd biztonsági rajttal indult és 15,5 másodperces eredménnyel győzött). 110 méteres gátfutás: (19 induló): 1. Mélykúti (Bp. Spartacus) 14,8, 2. Milassin (Bp. Honvéd) 14,9, 3. Szabó (Szekszárdi Dózsa) 15,0, 4. Topor (Diósgyőr) 15,1, 5. Oros (Szolnok) 15,4, 6. Várhelyi (Bp. Honvéd) 15,5. Gahóné az előfutamból még továbbjutott a középfutamba, mert Nemesháziné mögött 12,2-es megyei felnőtt csúcsbeállífcással a második helyen végzett, de a középfutamban már bágyadtabban mozgott ós rendkívül szoros versenyben elmaradt a döntőbe jutástól. Ezzel számunkra véget értek erre az évre az országos bajnokságok. Eredményeinkkel elégedettek lehetünk. Mindketten vidéki bajnokok. Szabó Miklós pedig az országos bajnokság 3, helyezettje. TENISZ Szekszárdi Petőfi SE—Pécsi Vörös Meteor 7:4 Szép szekszárdi győzelmet hozott a két csapat találkozója. A férfiak közül Greilich Gyula minden versenyszámban győzött, bár labdabiztonsága az edzéshiány miatt nem volt olyan, mint azt tőle megszoktuk. Az első szervái „nem jöttek be”, pedig ezek biztos pontot jelentettek. Ragyogó formában játszott Marosi Mihály, aki tökéletesen megállta helyét a fiatalok között. Labdabiztonságával, kondíciójával, gyorsaságával bámulatba ejtett mindenkit Dr. Galambos és a fiatal Héjjas István sajnos nem tudták lejátszani versenyszámukat. Héjjas ellenfele, Laczkó Béla, a szombaton félbeszakadt játékot nem folytatta, nem jelent meg vasárnap a pályán. E találkozó pedig biztos győzelmet ígért a szekszárdi fiúnak. Női egyesben csak D. Kovácsné győzött, de Vass Margitnak és Schnéringer Editnek nem állítottak ellenfelet a pécsiek. Jól játszott Názer és Pápay is, bár mindketten kikaptak, Názer bátortalanul ütött a PEAC-tóI kölcsönkért Marton Márta ellen, és teljesítménye jóval a tudása alatt maradt Pápay ismét megsérült és, bár az első játszmát megnyerte, fájós lába miatt egyre jobban visszaesett és kikapott Ellenfele (aki szintén a PEAC játékosak Bajtay Erzsébet nem volt jobb Pápaynál, bár nagyon szépen ütött és labdabiztosabbnak bizonyult Augusztus 6-án és 7-én lesz a visszavágó Szekszárdon. Reméljük, hogy idehaza még szebb eredményt ér el a Szekszárdi Petőfi női és férfi teniszcsapata, hiszen a területi bajnokság előtt a játékosoknak szükségük van az önbizalomra. Eredmények, (elöl a szekszárdi versenyzők): Férfi egyes: 2:0, Greilich—Soós 6:0, 6:1, Marosi—Mészáros 6:0, 6:1. Női egyes: 1:2. D. Kovácsné— Martonné 6:4, 9:7, Názer—Marton 6:3, 8:10, 5:7, Pápay—Bajtay 8:6, 3:6, 0:6. Férfi páros 2:L Marosi, Grei- tich—Soós, Mészáros 0:0, 6:1, Marosi, dr. Galambos—Mészáros, Wé- ber 7:9, 6:4, 6:3, dr. Galambos, Héjjas—Bencze, Mészárosig, 3:6. Női páros 1:0. D. Kovácsné, Pápay—Mártonná, Marton 3:6, 6:4, 6:4. Vegyes páros 1:1. D. Kovácsné, Greilich—Martonné Soós 10:8, 6:2, Názer, Marosi—Marton, Hoffmann 2:6, 9:7. Vass, Héjjá»—Bajtay, Laczkó 2:6, 2A D. K. J5 Augusztus 28-án kezdődik a labdarúgó megyei B A megyei labdarúgó-szövetség ei- készítette a megyei labdarúgó-bajnokság B-esoportj áriak őszi sorsolását. Mindkét csoportban vasárnaponként egy szabadnapos csapat 1esz. A bajnokság sorsolása: Keleti csoport: Augusztus 28: Dunaíöldvár—Gerjen Bölcske—Sióagárd, öcsény—Tengelic, Szekszárdi Dózsa n—Kanacs, Szedres —Decs, Dunaszentgyörgy szabad. Szeptember 4: Szedres—Dunaíöldvár, Decs—Szekszárdi Dózsa, Tengelic— Bölcske, Dunaszentgyörgy—öcsény, Sióagárd—Gerjen, Kanacs szabad. Szeptember 11: Dunaíöldvár—Sióagárd, Bölcske—Dunaszentgyörgy, Gerjen—Tengelic, öcsény—Kanacs, Szekszárdi Dózsa—Szedres, Decs szabad. Szeptember 18: Sz. Dózsa—Dunaíöldvár, Decs—öcsény, Kanacs—Bölcs- ke, Dunaszentgyörgy—Gerjen, Tengelic—Sióagárd, szedres szabad. Szeptember 25: Dunaíöldvár—Ten- gelic, Sióagárd—Dunaszentgyörgy, Gerjen—Kanacs, Bölcske—Decs, öcsény —Szedres, Sz. Dózsa szabad. Október 2: Sz. Dózsa—öcsény, Szedres—Bölcske, Decs—Gerjen, Kanacs— Sióagárd, Dunaszentgyörgy—Tengelic, Dunaíöldvár szabad. A mai labdarúgó-műsor A Népköztársasági Kupáért! X. csoport: Bonyhádi Vasas—Dunaújvárosi Építők 17.30, Nagymányoki Brikett—Budapesti Vasas Láng 17.00. XI. csoport: Szekszárdi Dózsa—Dombóvári VSE 16.30, Pécsi Honvéd—Máza -Szászvári Bányász 17.00. Október #: Dunaíöldvár—Dunaszenás györgy, Tengelic—Kanacs, Sióagárd— Decs, Gerjen—Szedres, Bölcske—Sx, Dózsa; öcsény szabad. Október IS: öcsény—Dunaíöldvár, Sz. Dózsa—Gerjen. Szedres—Sióagárd« Decs—Tengelic, Kanacs—Dunaszená. györgy, Bölcske szabad. Október 23: Dunaíöldvár—Kanacs« Dunaszentgyörgy—Decs, Tengelic— Szedres, sióagárd—Sz. Dózsa, Bölcske —öcsény, Gerjen szabad. Október 30: Bölcske—Dunaíöldvár, öcsény—Gerjen« Sz. Dózsa—Tengelic, Szedres—Dunaszentgyörgy, Decs—Kanacs, sióagárd szabad. November 6: Dunaíöldvár—Decs, Kanacs—Szedres, Dunaszentgyörgy— Sz. Dózsa. Sióagárd—öcsény, Gerjen— Bölcske, Tengelic szabad. Nyugati csoport: Augusztus 28: Dalmand—Gyönk, Bonyhád—Szakcs, Ozora—Cikó. Györe —Zomba, Szakály szabad. Szeptember 4: Győré—Dalmand, Szakály—Ozora, Cikó—Bonyhád. rvj. w-n —Gyönk, Zamba szabad. Szeptember 11: Dalmand—Szakos« Gyönk—Cikó, Bonyhád—Szakály, Ozora—Zomba, Györe szabad. Szeptember 18: Györe—Ozora, Zomba—Bonyhád, Szakály—Gyönk, Cikó— Szakcs, Dalmand szabad. Szeptember 25: Dalmand—cikó, Szakcs—Szakály, Gyönk—Zomba, Bonyhád—Györe, Ozora szabad. Október 2: Ozora—Dalmand, Györe —Gyönk, Zomba—Szakcs, Szakály— Cikó, Bonyhád szabad. Október 9: Dalmand—Szakály, Cikó —Zomba, Szakcs—Györe, Bonyhád— Ozora, Gyönk szabad. Október 16: Bonyhád—Dplmand, Ozora—Gyönk, Györe—Cikó, Zomba—Szakály, Szakcs 6zabad. Október 23: Dalmand—Zomba, Szakály—Györe, Szakcs—Ozora, Gyönk— Bonyhád, Cikó szabad.