Tolna Megyei Népújság, 1966. augusztus (16. évfolyam, 181-205. szám)
1966-08-18 / 195. szám
ÄW. sngnSTtKS fS. tolva Mficfn vfpflisAd Munkahely 200 kilométeren — Szabad a kijárat! — szól az ablakon kikönyöklő Papp Ferenc mozdonyvezető. . Adja a jelzést! — hangzik Peter Sándor fűtő válasza. Elindulunk. ., ^ Sép, a 324—526-os „konyhájában’ — a mozdony és a szerkocsi közötti részben — a szokásostól eltérően, többen foglalunk helyet. Papp Ferenc mozdonyvezető, „Érdemes vasutas”, Péter Sándor fűtő és „potyautasként” a riporter. Az 5251-es számú gyorsteher- vonatot visszük Bátaszékről Sár- bogárdra. Amikor a vonatvezető elmondja állomásonként a feladatot, Papp Ferenc halkan megjegyzi: — Elég szorgos munkánk lesz. Szekszárdig minden a legnagyobb rendben megy. Rövid, néhány szavas mondatok hangzanak csak el. Ilyenek: — Előjelző zöld! — Előjelző zöld! — Szabad a bejárat! — Szabad a bejárat! — Kitérőbe járunk! — Kitérőbe járunk! Egymással versengve olvassák le a szemaforok jelzéseit. Amit az egyik leolvas, a másik azonnal nyugtázza. Úgy, ahogy az a rendeletben van. Fordított állásban megyünk, így alkalmam van a gép „vezérét” figyelni. Papp Ferenc mozdonyvezető, a bátaszéki fűtőház dolgozója, 1942 óta vasutas. Először kitanulta a mozdonyvezetéshez szükséges géplakatosszákmát, majd két évig fűtő volt, s csak ezután érte el a kitűzött célt: mozdonyvezető lett. Régi, gyermekkori álmát valósította meg ezzel. Amint mozdulatait figyelem, önkéntelenül is arra gondolok: mintha gyermekként újra játszana a kis vasúttal, amit karácsonyra kapott. Persze, ez a játék most már a felnőttek komolyságával történik. Időközben végzünk a tolatással, s elindulunk Szekszárdról. Tolna-Mözs vasútállomáson vár bennünket az első meglepetés, amely azután egész további utunkon végigkísér bennünket. Itt ugyanis nincsenek előkészítve a megrakott vagonok, sőt, csak jó pár ide-oda történő tologatással sikerül kihalászni őket a többi közül. Több mint félórás késéssel tudunk csak továbbmenni. — Azt hiszem, ma jól kifogtuk! — Ennyi és semmivel sem több a mozdonyvezető véleménye. További utunk már zavarmentes. De csak Cecéig. Itt megtudjuk, hogy több vonatot is meg kell várnunk, csak akkor halad hatunk tovább. Hét óra van. Előkerülnek a táskák. Vacsorázunk. — Ma nagyon értékes vonatat hoztunk — mondja, amikor leszáll a gépről. S valóban így van. Élő sertésekkel, zöldpaprikával, dinnyével rakott vagonokat hoztunk, amelyeket innen Budapestre, majd tovább, külföldre szállítanak. Az éjjelt a sárbogárdi laktanyában töltjük. Altatódalként vonatfüttyöket hallgatunk. Csakúgy, mint hajnalban ébresztőnek. Másnap reggel az 5220-as számú személyvonatot hozzuk, amely 5 óra 11 perckor indul Sárbo- gárdról. Meglepetés ezúttal is akad. — Siessenek, mert Bátaszékről Mórágyra kell vinni egy te- he|; vonatot — szól fel a gépre a vezérnek Cecén a forgalmi szolgálattevő. — Egy kis ráadás... — jegyzi meg mosolyogva Papp Ferenc, majd némi szünet után így foly tatja: — ... Megszoktuk, hogy valami plusz majdnem mindig akad. Szinte másodpercnyi pontossággal tartjuk a menetidőt. Előttünk a végtelenbe tűnő, fényesen csil lógó vasúti sínek. Mögöttünk pe dig óriáskígyóként tekereg hosszú kocsisor. Most már lénye gesen gyorsabban haladunk. Ez a gyorsaság fokozott figyelmet igényel mozdonyvezetőtől és fűtőtől egyaránt. Mielőtt bejárunk Tolna-Mözs- re, Papp Ferenc hátraszól: — Most érdemes figyelni. A sínek mellett kétoldalt állnak az emberek, szinte életveszélyes közelségben. Amikor megállunk, észreveszem, hogy arcán egy verejtékcsepp gördül végig Megértem őt. Hasonló a helyzet Szekszárdon, de talán még ennél is rosszabb. — Ezt feltétlen meg kellene szüntetni, még mielőtt valami tömegszerencsétlenség történik — jegyzi meg, amikor már kifelé haladunk az állomásról. Hirtelen mosolyra derül az arca. — Most már vígabban megyünk, letettük a sok menyecskét. Talán nem is azért van a víg- ság, hanem azért, mert közeledünk haza. Méghozzá egy jól elvégzett feladat után, ami önmagában is elégedettségre ad okot. Percnyi pontossággal érkezünk Bátaszékre. Elköszönünk egymástól. Papp Ferenc és társa, Péter Sándor rövid ellenőrzést tart a gépen, és elindulnak tovább, Mórágyra. Hív a kötelesség. A 16. vasutasnapon Papp Fe renc mozdonyvezető „Érdemes vasutas” kitüntetést kapott A most 44 éves Papp Ferenc életének pontosan a felét, 22 évet töltött eddig mozdonyon. Példásan fegyelmezett magatartással, becsületes, szorgalmas helytállással. Úgy, ahogy az egy „Érdemes vasutasához illik. Foto: BAKÓ JENŐ1 Szöveg: SZIGETVÁRI LÁSZLÓ A TÁRSADALOM MUNKÁSAI J^orülbelül tíz évre tehető, mióta a társadalmi munka falvainkban és Szekszárd városában társadalmi méreteket öltött. És semmi túlzás nincs abban, ha társadalmi méretekről beszélünk, hisz annyira jellemzője már megyénk- lakosságának a dolgok közös munkával való közelebb hozása, hogy e társadalompolitikai ügy ma már fokmérője is a városnak, községnek. Nemrégiben még talán el sem tudtuk képzelni, hogy a közért ennyi ember tud dolgozni, munkaidőn túl. És azt még kevésbé, hogy a „Ki dolgozik többet”, „Melyik község szebb” versenyszellem olyanná is tud lelkesülni, mint éppen a sárközi napok idején volt. A Sárköz községei szinte újjáépültek a nagy eseménysorozatra. És másutt, Aparhanton, Döbröközön, ahol a községek vezetőinek már nem is kell biztatni a lakosokat, ha községet érintő dolog megvalósításáról van szó. Aparhanton például a község felépített egy gyógyszertárat. A lakosság apraja- nagyja segített. Menetrend készült arra, melyik házból, mikor menjenek dolgozni. És még az ipari dolgozók is hazajöttek, szabadságot kértek, hogy segíthessenek ... Ebben a faluban most orvoslakást építenék. A szekszárdi Tompa és Városmajor utcákban a rákossá® kiásta a vízvezeték árkát, hogy olcsóbban, előbb jussanak a vízhez. Nem kell száz méterről hordani ezentúl az utcáit lakóinak a vizet. Felsőnánán a községet szépítették, Kurdoo a vízelvezető árkokat, Kolesden járdát építenek a társadalmi munkások. Szekszárdon a Béke-telep lakói a legutóbbi tanácsülésen kérték: adjon a tanács egy szakembert és ők társadalmi munkában megcsinálják a járdát. Természetes, hogy a segítséget a tanácstól megkapták, a járda már csaknem teljes hosszában kész. Ezt is, mást is, szerte a megyében a társadalom névtelen munkásai készítették. A faluszépítő munkások nevét nem jegyzik fel. Nem tartják nyilván, hogy majd az utókornak mondják el: ennék a járdának az építésénél Nagy József öt órát dolgozott. Természetesnek tartják a társadalmi munkások, hogy névtelenül, de annál többet kell a közösség, a falu, a város érdekében tenni. És i's, amikor tanácsülésen értékelik az egy évben végzett társadalmi munkát, az erkölcsi elismerés az embereket újabb feladatvállalásra készteti. Faddon és Fakson, de tapasztalhatjuk mindenütt, hogy az emberek ugyan elsősorban a környezetükkel közvetlen kapcsolatban álló dolgokban nyújtanak segítséget. De elmennek távolabb is. Segítenek, mert tudják, ha az egyik utca népe elkészíti az utat — mint Dunaföldváron — a másik utcából is eljönnek majd segíteni, hogy amint az anyag rendelkezésre áll, mielőbb az is készen legyen a szomszédos utcában. A társadalom munkásai évente sok-sok ezer forint értékű munkát végeznek. És a leglényegesebb: az a lakosság kérése, hogy olyan munkát bízzanak rájuk a község vezetői, amely mérhető, amely szépíti, gazdagítja a községet. A társadalom munkásait elsősorban ez érdekli. Asztalunk a szerszámosláda. Ide terítünk. Most újra alkalmam van beszélgetni a mozdor.yveze tővel. — Mióta jár ezen a gépen? — Április óta. Előzőleg 13 évig jártam a 342—067-esen, de azt most leselejtezik. Kiöregedett. — Mi kell ahhoz, hogy valakiből jó mozdonyvezető legyen? • — Mindenekelőtt szeretni keil a vasutat, a gépet. Azután határozottság, komolyság, józanság... Elnézem őt, amint sorolja a jelzőket. Úgy érzem, mintha magáról beszélne. Valamennyi jótulajdonsággal rendelkezik, ami egy mozdonyvezetőnek kell. A gép szeretetét pedig mindennél jobban bizonyítja az a fénykép, amelyet szép, új, aranyozott keretben szobája falán láttam. C't ábrázolja, a 342-067- es mozdony mellett. Azt hiszem, ez a kép ékes szószólója annak, hogy Papp Ferenc ízig-vérig vasutas. Sárbogárdra, utunk végcéljához közel kétórás késéssel érkezünk. Tehervonatunk időközben 19 vagonról 31-re gyarapodott. Kérésziül a zom bal határon Árpa vagy takarmánybúza? A mezőőrök ezúttal foglalkozásuktól eltérő megbízatást kaptak; a rendre levágott 30 hold kendert karózzák ki, vagyis, hogy egy-egy tagnak mennyit kell felkötni, kúpokba rakni. Balázs, a fiatal mezőgazdász-jelölt — december elején államvizsgázik Gödöllőn — a parádéskocsissal tréfálkozik: — Legjobb lesz, ha most nyomban kifogja a lovakat és felköti a maga részét... — Az ünnep után meg akarjuk kezdeni a szállítást — mondja a kenderre Fejes Béla főagronómus. — Harmincöt mázsa körüli termésre számítunk, sajnos, jégkár érte. Poros úton kocsizunk végig a zombai határban. A végcél: a 15 holdas kapáslucerna-tábla. — Ha egy csigában öt-hat mag van, akkor már elfogadható a termés. De ebben több van — Béla bácsi a markában dörzsöli szét a leszakított fürtöket, — megadja a százötven kilót. Gyors számolás fejből. — Tizenöt holdról, annyi mint... százezer forint. Legalább. Ez a termés exportra megy, de kapunk helyette szokvány minőségű magot. Van még magfogásra ötven hold vörösherénk is, az is fizet úgy száz kiló körül. Érdemes magot fogni, felemelt árat kapunk érte, és a tsz saját szükségletére is tarthat vissza. Nyolcvanöt holdon telepítünk lucernát és felülvetéssel a meglevő száz mellé még száz hold vörösherét. Vgy, hogy meglegyen a minimum tizenöt százalék pillangós terület. Tavaly előtt az egérkár miatt kipusztult nagyon sok területünk, és az új telepítésnek a legjobb módja, ha megtermeljük hozzá a magot. — Érdemes lett volna a virágzáskor végignézni a lucernatáblát. Legalább hat színben virított. A fajta leírásából arra következtetek, hogy német és francia fajta keresztezése, Bendeleberner- nek hívják. Visszafelé másik úton kocsizunk, egyik oldalon kukoricatáblák, a másikon felszántott területek szegélyezik az utat. — Az aratást már el is felejtettük — mondja Béla bácsi — július 22-én fejeztük be. Két bálázónk a szalma 90 százalékát már felbálázta. A szovjet gépet átalakítottuk úgy, hogy egyúttal rakodik is... A búzánk jól fizetett, tizennyolc mázsával. Az anyarozs- fertőzés az idén nem a legjobban sikerült, illetve, csak 15 holdon. A másik harminc holdnál sem fizettünk rá, holdanként t4 mázsa rozs termett. Az árpánk gyengébb volt, mint az előző években, de az is többet fizetett a tervezettnél. Az árpa, mint másutt, gond a zombai Parasztbecsületben is. — Sokan esküsznek most a francia búzára — mondja a főagronómus — de kérdés, hogy ugyanazon feltételek között vetve, gazdaságosabb-e mint az Ó£- pa? Mi rendszerint búza után vetjük az árpát, tarlóégetés és talajfertőtlenítés után. Ezért most ősszel kísérletet kezdünk, tíz-tíz holdas táblákon. Vetünk Étoile- búzát tisztán, árpát tisztán, árpát Étoile-lal 60—40 százalékos arányban, és árpát Autonómiával hasonló arányban keverve. Azt akarjuk ebből a kísérletből kihozni, hogy azonos időben, azonos talaj- és műtrágyafeltételek között melyikről milyen termést kapunk. Figyelembe kell vennünk, mit, mennyiért termelünk. Egy hold elvetése takarmánybúzával majd még egyszer annyiba kerül, mint árpával. így csak akkor gazdaságos, ha legalább öt-hat mázsával többet ad holdanként. Az út melletti, táblák arról tanúskodnak, hogy a szántásokkal jól halad a szövetkezet. — összesen kilencszáz hold tarlói kell elmunkálnunk. Ebben. benne van a gabona, a borsó, a kender, a burgonya és a répák. Egy része vető-, egy része mélyszántás. Olyan jó helyzetben vagyunk, hogy 600 hold búzánknak csak tíz százalékát vetjük kalászos után. A többi legjobb elő- vetemény — burgonya, répa, borsó — után kerül földbe. És részben korai, Mv—40-es kukorica után. A tarlószántásoknak 70 százalékával vagyunk készen eddig,,. Rákanyarodunk a műútra, a majorba vezető útra. — Ez itt a másodvetésű csaló.- mádénk. Hála a sok esőnek, jól sikerült. Százhuszonhat hold tarló- és másodvetésünk van... — Emitt meg az ötven hold fő- vetésű silónk. Igen jó. — Egyébként úgy ígérkezik, jó gazdasági évünk lesz az idén. 330 hold kukoricánk jó, 53 hold burgonyánk igen jó, 95 hold répánk jó, 50 hold krasznodari napraforgónk is jó termést ígér. Úgy látszik, a varjak is jónak tartják a napraforgót, mert hintánk zajára egész csapat száll fel róla, vadgerléktől kísérve. Beérünk a majorba. Fekete tri- kos fiatalember foglalatoskodik egy SZ—100-assal. Úgy veregeti meg, mint a jó gazda hajdan a lova tomporát. — Úgy megy a masina, mint az álom. Mit szól hozzá Béla bácsi7 — Lekopogjam a dicséretet? Messze van ám még december, sok munkája lesz addig . .. El.
