Tolna Megyei Népújság, 1966. július (16. évfolyam, 154-180. szám)
1966-07-07 / 159. szám
1966. július 7. TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG 3 Szekszái-don és Dombóváron is bevált az új bérletigazolvány- rendszer Háromszáz bérletet váltottak a műszergyáriak Ismétlődő hibák Július elsejével rendezték a helyiérdekű autóbuszjáratok tarifáját. A rendelet életbe lépése óta egy hét telt el. Felkerestük Hajnal Gyula elvtársat, a szekszárdi MÁVAUT-állomás főnökét, hogy nyilatkozzék a rendelet lényegéről, jelentőségéről, előnyeiről és az általa kiváltott hatásból. — Az új rendelet Szekszárdra és Dombóvárra vonatkozik, mivel helyiérdekű autóbuszjáratokat csak ott üzemeltetünk. A rendelet az utazóközönség érdekeit szolgálja. A legfőbb vonása: a helyi járatok tarifáját egységesítette. Ez azt jelenti, hogy gyakorlatilag nincs távolságszámítás, minden vonalra egyformán két forihtba kerül a vonaljegy. Uj bérletigazolványokat hoztunk for- f’nmba. Szép kivitelű, műanyag L.ítású fényképes az új igazolvány. Nehezen rongálódik. Előnye a régivel szemben: egy hónapra adják ki, nem egy hétre, ahogy ezt a múltban csinálták. Másik előnye, hogy öt évenként kell ér- vényesítettni. Kivételt képez a nyugdíjasok bérlete, tudniillik, nekik is adtunk ki bérletigazolványt, az ő bérletüket minden évben kell érvényesíttetni az AKÖV-nél. A már hagyományos megyei versenyt ismét meghirdette az Állami Gazdaságok Megyei Igazgatósága és a MEDOSZ megyei bizottsága a gazdaságok kombájn- vezetői részére. Értékes jutalmakat tűztek ki a győzteseknek és versenyfelhívással fordultak az összes állami gazdaság kombájnvezetőihez. Az értékelés az előző évihez hasonlóan történik. Eszerint a versenyt nem egy-egy kombájnos részére hirdetik meg, hanem brigádonként értékelik a munkát. A brigádokba 2—5 kombájnvezető tartozik, s ezeknek eredményeit átlagos teljesítményként értékelik. A verseny minőségi feltételei — Egy vonalra érvényes havi bérletjegy ára 40 forint, az összes vonalra szólóé pedig hetven forint. A nyugdíjasok és a diákok bérlete 30 forintba kerül. Ennek az igazolványnak legnagyobb előnye a régihez viszonyítva, hogy naponta korlátlan utazást biztosít, míg a régi naponta egy oda-vissza utat engedélyezett. A jegy kezelése sokkal kevesebb időt vesz igénybe a réginél, mert a bérlet felmutatása elegendő. így nem kell várni a lyukasztásra. Ez természetesen könnyíti személyzetünk munkáját is. Különösen segíti a kalauz nélküli buszokat, hogy minden távolságra egyforma, azonos áru jegyeket kell kiadni. Árusítását már megkezdtük. Legnagyobb vásárlónk a műszergyár. Háromszáz bérletet adtunk el eddig. Ez a mennyiség megfelel az egy hétre szóló régi bérletek számának. Az utazóközönség véleménye csak két-három hónap múlva lesz teljes, mert addigra kiismerik az új bérlet előnyeit. Bízunk benne, hogy a szekszárdi és a dombóvári közönség megkedveli az új bérletigazolványos viteldíjrendszert. — af — a következők: a szalmakupacokat egyenes sorba kell rakni, a szemveszteség a lehető legkisebb legyen, és a tarló is a legalacsonyabb, az üzemanyagot takarékosan kell felhasználni, és végül: a munkafegyelmi, balesetvédelmi és tűzrendésze ti előírások betartása. A kitűzött jutalom az első helyezett kombájnos brigád minden kombájnvezetője részére 1200 forint, a második helyet elérő brigád tagjainak 900, a harmadiknak pedig 600 forint személyenként. Mivel az időjárás a jelek szerint nem nagyon kedvez az aratásnak mindenképpen szükség lesz a kombájn vezetők szorgalmára, nagy igyekezetére. V alóban a sarkára kell állnia annak az embernek, aki egy új, egészen eredeti hibával szeretne előrukkolni. Nehéz ügy, túlságosan is nehéz. Legyen szó bármiről, arra mindig az a jellemző, hogy régebben, mér évekkel ezelőtt felfedezték. Tabi László, a közelmúltban a Nép- szabadság utolsó oldalán a népszerű, „Pardon egy percre” rovatban epés iróniával és teljes joggal tette szóvá a hibák ismétlődését. Magyarán azt, hogy elvénülnek ugyan, meg is únja az ember, hogy örökké róluk beszéljen, de csak a legritkább esetben múlnak ki. Legfeljebb más öltözékben, ám hasonló béltartalommal vissza-visszatérnek és meg-megismétlődnek. Nemzedékek, évjáratok kénytelenek háborogni például a vendégi állapot mostohaságán és az ebből eredő kiszolgáltatottságán. A panaszkodó vendég megöregszik, családot alapít, egyre ritkábban jár étkezni nyilvános helyre, elfásul, beletörődik a kiszolgáló személyzet udvariatlanságába, szóval lassan megöregszik, ám a hiba változatlanul megmarad. A vendéglátóhelyeken ugyanis, ha csak nem külföldi az ember, a pincérek egy része legtöbbször félórákat várakoztatja az asztalnál ülőt, ezenkívül keresztül néz rajta, és így tovább, és így tovább. A vendég az ezzel kapcsolatos észrevételeit valamikor bősz indulattal beleírta a panaszkönyvbe. Később rájött, hogy minek. Az utóbbi időben a panaszkönyvek lapjai üresek és amelyik pincér régebben keresztülnézett a vendégen, az keresztülnéz rajta most is. Külön kategóriát képez a vendéglátóiparban az a réteg, amelyik únja a vendéget. S ez ellen mit lehet tenni? Egyelőre a jelek szerint semmit. Végtére a pincér is ember, és nem szabad tőle elvárni, hogy hajbókoljon, szocialista emberhez nem illő módon megalázkodjon. Ilyesmit valóban nem lehet elvárni. Viszont éppen a vendéglátóipar híre, neve, rangja, becsülete a kifogástalanul dolgozó személyzet jó híre kívánná meg, hogy amelyik pincérnek derogál a fizető vendéggel a fizető vendégnek kijáró figyelmességet és udvariasságot megadni, az a pincér legyen eltanácsolva más pályára. Ha viszont marad, akkor vegye tudomásul, azért fizetik őt, hogy a vendéget kiszolgálja, a vendégnek kedvében járjon és ne azon meditáljon, hogy a szocialista társadalomban minden ember egyforma. Gyakran fordul elő, hogy a jobb sorsra érdemes vásárló bemegy az üzletbe, aztán negyed óráig restellkedve toporog a pult előtt. Nem szól hozzá senki, nem kérdezi meg tőle senki, hogy tulajdonképpen mit akar? A vásárló kínos helyzetbe kerül, mert ha kifogást tesz, közte és az eladó között nyomban kibékíthetetlen ellentmondás és feszültség támad. Ha viszont nem szól, akkor gyakran fél óráig is eltársalog a kiszolgáló személyzet, mivel a fizetés ennek ellenére jár, s csupán az a fontos, hogy a nap meg ne álljon. Űj és ismeretlen dolog ez? Dehogy. Régi és közismert. Annyi az eltérés csupán, hogy egyszer az egyik üzletben szűnik meg, aztán a másik üzletben újul ki, avagy fordítva. Az ismétlődő hibák fogalomkörébe tartozik, hogy egyik-másik szolgáltató vállalatnál úgy beszélnek a rendelővel, mint a kocsis a lovával. Mintha nem a megrendelők tartanák el a vállalat embereit, hanem fordítva, a vállalat emberei kosztolnák és ruháznák a megrendelők népes táborát. Különösképpen vonatkozik ez az ismétlődő hiba azokra a szolgáltató cégekre, amelyek versenytárs nélkül, egyedül uralják a terepet. De hát ez a körülmény jogcím lehet a visszaélésre? Aligha. R égebben az egyik új szekszárdi lakótelepen gyakran szó és bejelentés nélkül elzárták a fővezeték vízcsapját. A munkából hazatérő családtagok már kizárólag a megváltoztathatatlan tényt voltak kénytelenek tudomásul venni. Az ember elgondolkodik. Milyen címen merészeli az ilyesmit bárki megtenni? Miként lehetséges, hogy egy vállalat a lehető legrosszabbul értelmezett államhatalmi gőggel viseltessen az állampolgárokkal szemben. Hát nem kötelessége lett volna valakinek előzőleg a lakótelep lakóit a csapelzárásról minden esetben a házfelügyelők közvetítésével értesíteni? Később a rengeteg reklamációra végre nagy nehezen változás történt. De mit ád isten? Néhány hónap múltán a hiba, más öltözékben ugyan, de hasonló tartalommal újból visszatért. A szóban forgó lakótelep közelében csatornázási munkálatokat végeztek. Kora reggel felszedték a munkások a hidat, a közlekedést be a városba ezen az úton megszüntették, de, hogy meg fogják szüntetni, arról előzőleg a munkába sietőket nem tájékoztatta senki. Fordulhattak vissza, tehettek jó nagy kerülőt és fásultan állapíthatták meg, hogy megint el van rontva az egész napjuk. S legyintettek is természetesen, hogy sajnos, ezen változtatni úgysem lehet, az ilyen természetű „túlkapásokat” már felesleges szóvá tenni. Az ismétlődő hibák fajsúlyúkat tekintve tulajdonképpen egyformák, válogatás nélkül. Hossz közérzetet szülnek, kárt okoznak, bosszantják az embereket és ingerültséget keltenek. Ki teszi például ma már szóvá azt, hogy helyenként három, vagy négyszer felbontják és ugyanannyiszor megcsinálják a járdát? Senki. Minek szóvá tenni? Hiszen ezen, a jelek szerint, képtelenség változtatni. Másrészt az ilyesmit úgyis megmagyarázzák. Ki teszi ma már szóvá, az építkezéseknél helyenként fellelhető, nagyvonalú pocsékolást? Így van és kész. Egyszer az egyik építkezésnél látja az ember, másszor a másik építkezésnél. Vagy nézzünk szét a mező- gazdaság területén. Évek óta hangoztatják az illetékesek, hogy a termelőszövetkezetek jól felfogott érdeke, érvényesíteni a gabonabetakarításban a komplexitást. Helyes, rendben van, mindenki megérti és mindenki elismeri, hogy a komplex gabonabetakarítás már a következő év jó termését is segíti megalapozni. A kombájnok után tehát a szal- maletakarító brigádoknak, vagya bálázógépeknek kell haladniok, majd a talajújítást végző gépeknek. Vita nincs. V iszont bárki meggyőződhet róla, hogy legtöbb termelő- szövetkezetben a kombájnok után nem halad sem a bálázógép, sem a szalmabetakarító brigád, még- kevésbé a talaj munkát végző gép. öreg hiba, ez a szó legteljesebb értelmében, miután hiba volt már öt évvel ezelőtt is ez az állapot. S mit lehet tenni? Bírálni kell. De mi értelme van? Hiszen végül is összefonódnak és visszahatnak a dolgok. Miért? Azért, mert ezeket az ismétlődő hibákat nem egy másik bolygón élő lények ismétlik kitartó következetességgel, hanem — mi, akiknek végre többet kellene tenni. SZEKULITY PÉTER Az állami gazdaságok kombájn vezetőinek versenye lati fejlődést is figyelembe vevő gyors megteremtését. Ezért alakult meg tehát az INTERME- TALL. Az új nemzetközi vállalat első eredményei gyors, operatív segítségnyújtásban mutatkoznak. íme egy példa: a Lenin Kohászati Művek hengersorát hamarabb kiismerték a hengerészek, mint ahogy azt a tervek összeállításakor gondolhattuk, ezért kapacitása a számítottnál gyorsabban növekedett, így napjainkban már jóval több hengerelt árut gyárthatnának, csakhogy ehhez elegendő mennyiségű bugát a magyar ipar pillanatnyilag nem képes adni. Gyors intézkedés az INTERMETALL-ban: a félév végétől Lengyelországból bőven érkezik majd a nyersanyag, hiszen ott ennek a kohászati árunak a termelésében éppen kapacitáskihasználatlanság mutatkozott. Ilyen „kisegítésekre” persze már azelőtt is volt példa. A korábbi hagyományokra építve 1965-re eredetileg 334 ezer tonna termékcserét terveztek a tagországok. Az INTERMETALL megalakulását követő egy év alatt végül is — az új formájú együttműködés segítségével — ennek háromszorosát, vagyis egymillió tonnányi kohászati terméket cseréltek ki, gyorsan pótolva ezzel valamelyik ország váratlanul jelentkező hiányait, választéki igényeit. S hogy mit jelent pl. a gépgyártásban az ilyen gyors segítség, azt bárki felmérheti, aki tudja, hogy hányszor kényszerült egy-egy gépgyár év végi hajrára, vagy tervei felborítására a döcögő kohászati kooperáció miatt. Az INTERMETALL-nál most fejeztek be egy nemzetközi felmérést. összegyűjtötték és rendszerezték a tagországok 316 hengersorának adatait. Kimutatták, hogy viszonylag kis földrajzi távolságon belül több hengersor dolgozik azonos programmal. Ez pedig sürgeti a szakosítás megszervezését. A felmérés alapján ehhez most már gyorsan hozzáfoghatunk, s a szakosítás haszna magasan felülmúlja az egyébként nem lebecsülendő gyors operatív segítségnyújtásból eredő nyereséget. Az INTERMETALL munkája a távlati fejlesztés szempontjából is rendkívül jelentős. Nem kell minden ország kohászatának teljes vertikumra kiépülnie. Ez nem is lenne kifizetődő, hiszen egy-egy országban pl. hidegen hajlított profilokból, hegesztett spirálcsövekből, elektrotechnikai lemezekből nincs annyira szükség, hogy kifizetődő lenne ezek gyártásának megteremtése. De ha a KGST-országok közül csak egy, vagy legfeljebb kettő rendezkedik be ezek készítésére, akkor olyan szérianagyságot érhetnek el, amellyel a beruházási költség gyorsan megtérül. Lehetséges, épp a Dunai Vasmű hideghenger- déjének folytatásaként mi rendezkedhetünk majd be ezek gyártására. A baráti országokon belül pedig most már gyorsan meg kell teremteni ezek gyártási kapacitását, mert valamennyiünknek gondot okoz az, hogy ezeket a korszerű gyártmányokhoz nélkülözhetetlen anyagokat nagyrészt, és valamennyien tőkés importból szerezzük be. Az utóbbi egy-két évben gyorsan szaporodó közös vállalatok léte, az INTERMETALL első esztendejének eredményes munkája, a jó visszhangra talált tervei, felméréséi azt bizonyítják, hogy ma már minden országban felismerték: nemzeti érdek és közös érdek közel áll egymáshoz. Valamely országban egyetlen ember jóléte sem lehet tartós, ha az egész társadalmat nem jellemzi általában a magas életszínvonal, a gazdagság. Nagyban, a szocialista táboron belül sem lehet ez másképp. Valamennyi KGST- ország csak együtt, közösen érhet el tartósan általános jólétet, hiszen külön-külön — Szovjetuniót kivéve — egyik sem rendelkezik akkora felvevőpiaccal, kapacitással, szakember- és tudósgárdával, hogy a technikai, gazdasági fejlődéssel lépést tarthasson. Együtt azonban hamarabb, könnyebben sikerülhet. Ifj. GERENCSÉR FERENC Magasépítők a tajgában A szibériai Jenyiszej folyót „elektromos híd,” íveli át: ez vezeti át a folyó fölött a bratszki vízierőmű elektromos energiáját a krasznojarszki határterületekre és a kuznyeci szénmedencébe. Átfolyó fölötti vezeték építése 11 napig tartott. A több mint 50 tonna súlyú magasfeszültségű vezeték felépítése az egy kilométer szélességű folyó fölött nem volt könnyű munka. Szükség volt Albert Macsurin és Gennagyij Peremityin tajgai magasépítő minden tudására. Az alulról pókhálónak tűnő hármas vezetéken a, két szakember 50 méter magasan dolgozott a jégpáncélba szorított folyó fölött. Albert Macsurin és Gennagyij Peremityin befejezi a Jenyiszej fölött ívelő elektromos híd szerelését
