Tolna Megyei Népújság, 1966. július (16. évfolyam, 154-180. szám)

1966-07-31 / 180. szám

TOLNA MEGYEI NßPÜJSÄG 1966. július 31. 1 2 TOLNA MEC'fth nLAO PRCLETAHDÜ. tr-vumutTP». NÉPÚJSÁG . * MAGYAR SZOCIALISTA M.UN|ASPA»T TOLNA MEGYEI BIZOTTSÁGA tS A MECYEt-TÁNACS LAPJA Eiséges felhozatal, nagy választék A több napos eső után jó idő köszöntött be szombaton. Ez meg­látszott a piacon is. A tér most is, mint a múlt héten, kicsinek bizonyult. Megint sokán leszo­rultak a piac kövezetére. A pap­rika és a paradicsom „uralta a terepet”. Az előbbiért négy fo­rintot, az utóbbiért kettőhúszat kértek. A piac érdekessége volt a három-négy kiló körüli puly­ka. Száz-száz forintért kínálták őket. Szokatlanul sok kacsát hoztak fel az elárusítók, páron­ként 10C-110 forintért. Jó mi­nőségű frandabarackót lehetett vásárolni, kilónként 6—10 forin­tért. Csirkében megint nem volt hiány, a tsz-ek és az őstermelőik eleget árusítottak. A kukorica ára a múlt heti egy forintról ötven fillérre csökkent, a sárga­dinnye továbbra is háromötven. V. J. Háztartási újdonságok Két új háztartási cikket kap­tunk „lencsevégre”. Az új gyümölcsmosó tál két részből áll (1. kép). Alja három kis lábon álló, színes, kerék tál. A felsőrész, amire tulaj dánképpen a gyümöcsöt tesszük, — lyuka­csos. A barackot, almát, körtét, a tálban megmoshatjuk, ugyan­akkor a víz lecsurog az alsó részbe, s megszikkad a gyümölcs. A diós sütemény, a rakott csík kedvelőire gondoltak, amikor kis kézi diódarálót hoztak forgalom­ba. (2. kép). A lémből készült kis gép kézben fogva darálja meg a diót. Megtalálták az Annak az U—2-es amerikai kémrepüiőgépnek a roncsait, amelynek eltűnése miatt csütör­tökön rendeltek el riadót, szom­baton megtalálták Bolíviába)1, La Paz-tól 270 kilométernyire délre, Oruro falu közelében. A gép teljesen szétzúzódott. Egyik motorját a lezuhanás pontjától 500, a másikat 200 méternyire ta­lálták meg. Robert Davis Hick­man százados, a 32 éves pilóta holtteste a felismerhetetlenségig elégett, csak sisakjáról azonosí­tották. A géproncsokra környékbeli U—2 roncsait parasztok hívták fel a hatóságok figyelmét. Eredetileg azt hitték, hogy az U—2 lezuhanását a pilóta rosz- szulléte, esetleg oxigénhiánya előzte meg, az AI? azqnban arról tudósít, hogy a repülőgép már a lezuhanás előtt kigyulladt. Washingtonban a hadügymi­nisztérium azt közölte, hogy Hick­man kapitány „rutinjellegű repü­lésre” szállt fel a louisianai tá­maszpontról. A titokzatos latin- amerikai „rutinrepülést” bőveb­ben nem részletezték. Baleset szabálytalan előzés miatt Priól György harkányi és Hor­váth Ernő metkényesi lakos Döb- röközön együtt ittak először a presszóban, majd magánházmál. Ezután indultak el Dombóvárra motorral. Horváth Ernő vezetett, utasként szállítva Kovács Dénest. Utánuk hajtott Priól György. Amikor Horváthot előzni akarta Priól, túl közel ment hozzá és a motor lábtartója elérte Kovács Dénes lábtörést. Priól György néhány métert haladt, majd fel­borult. A baleset következtében Kovács Dénes lábörést. Priol György könnyebb fejsérülést szenvedett. Az ügyben a vizsgálat még folyik. „A fogyasztó hibájából—1' A régebben épült szekszárdi házaknál, nagyon kellemetlen do­log, ha valamilyen oknál fogva zárlat keletkezik a vezetékben. Ez pedig gyakorta előforduló probléma, mert ki tudja, ha a csatlatoozót bedugja, zárlatos-e a készülék, gép, vagy éppen vil- tenylámpa? A nevezett házakban elhelye­zett villanyórák mellett régimódi elavult automaták találhatók, melyek a fellépő zárlat esetén érzéketlenek, meg sem kísérlik, hogy „lecsapódjanak”. Ilyen kö­rülmények között az utcai vil­lanyoszlopokon lévő biztosíték olvad ki, melynek megjavítását csak szakember vállalhatja. A fo­gyasztónak nincs mit tennie, morog magában és ha este van, kénytelen, megvárja a reggelt, hogy kijavítsák a hibát. Másnap bejelenti a DEDÁSZ-nál a tör­ténteket, ahonnan megérkezik a villanyszerelő és felmászva a villanyoszlopra, kijavítja a hibát. A szerelő a munka elvégzése után ír egy számlát és ennek fe­jében elkéri a 16 forint 50 fil­lért, melynek jogosságát papíron is indokolja: „A javítás a fo­gyasztó hibája folytán történt”. Pedig, ha az automaták min­den esetben működnének, a fo­gyasztók ritkán hibáznának! (-i —s) TOLNA MEGYEI NÉPÜJSÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja Főszerkesztő: PETRITS FERENC Szerkesztőség: Szekszárd. Mártírok tere 15—17. Telefon: 29—01, 23—61. Riadja: Tolna megyei Lapkiadd Vállalat Szekszárd, Béla tér 1. Telefon: 20—11; 20—10. Felelős kiadó: KATONA JÓZSEF, Készül a Szekszárdi Nyomdában Felelős vezető: Széli István Széchenyi utca «8. Telefon: 29—21; Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél Előfizetési díj egy hónapra 13 FL Index-szám: 25 06* JÜLIUS ‘ 31 Névnap: Oszkár A Nap kél 120, nyugszik 19.21 órakor. VASÁRNAP A Hold kél 1927, nyugszik 2.43 órakor. 80 éve, 1866. július 31-én halt meg Liszt Ferenc, a nagy magyar teremtő zseni, min­den idők egyik legnagyobb zongoravir­tuóza, a század zenei forradalmainak sikeres harcosa. Neve új fejezetet jelent a zene történetében. Megújította a program­zenét, az oratóriumot, az egyházi zenéti ’ gazdagította a zenei kifejezés formáit, megalkotója lett a zongorajáték modern technikájának. Űj zenei műfajokat és kor­szakos új harmóniai megoldásokat talált fel. Ö fedezte fel a világ számára a Schu- bert-dalokat, az ő nevéhez fűződik az orosz Borogyin, az olasz Sgambatti, a norvég Grieg, a cseh Sme­tana, a francia Saint-Saens és még számos zenei zseni nép­szerűsítése. — Ügyeletes orvos július hó 31-én dr, Tillmann J tuséi, Szekszárd. Pollack u. 55. sz. Rendel: vasár­nap délelőtt 9—11-ig a rendelőintézetben, utána a lakásán ta­lálható. — Az elmúlt évek­ben a megye terüle­tén is megindult a korszerűbb lakásépít­kezési forma, a tár­sasházas lakásépítés. Az elmúlt évben 42 társaslakás átadására került sor, 28 Szek- szárdon és 14 vidé­ken. Jelenleg mint­egy 120 társaslakás1, építenek Szekszar- don. — Háromnapos Balaton körüli kirán­duláson vettek részt a KPVDSZ megyebi­zottságának szervezé­sében negyvenné­gyen. Néhány kelle­mes órát töltöttek Siófokon, Tihanyban, Balatonfüreden, He- renden, Veszprém­ben, Nagyvázsony- ban, Tapolcán, Keszt­helyen és Hévízen. Kissé fáradtan, de sok-sok élménnyel tértek haza a három nap leteltével a résztvevők. — „Kereszteshad­járat a szabadságért” címmel a Magyar Rádióban hangzik el augusztus 5-én Gel­lert Endre dokumen­tumműsora a Szabad Európa Rádióról, s az akcióikat irányító politikai spekuláció­ról. — Hat hónapi fel­függesztett szabad­ságvesztéssel és 69) forint pénzbüntetés­sel sújtotta a szek­szárdi járásbíróság Beke István zombai lakost, mert a gya­logátkelő helyen te­hergépkocsival el ü- tött egy idős gyalo­gos asszonyt. — A 30. játékhéten öttalálatos lottószel­vény nem volt. Négy találatot 33 fogadó ért el, nyereményük Ili 26Ó forint. Három találatot 332 fogadó ért eí, nyereményük 553 forint, két talá­latot 112 916 fogadó ért el, egyenként 20 forintos nyeremény­nyel. _ — Talált tárgyak. A szekszárdi városi és járási rendőrkapi­tányságra talált tárgyként két férfi kerékpárt, és egy napszemüveget szol­gáltattak be. Jogos tulajdonosa átveheti Szekszárd, Várköz 4. szám alatt. — Együttes ülést tartott Szedresen a Tolna megyei műve­lődésügyi, egészség- ügyi és építés-közle­kedési áb, amelyen a cigánytelep helyzetét vizsgálták meg a helyszínen. — Hét végi csúcs- forgalom a városi ta­nácsnál. Szombat dél­után 12 órától este 6- ig a szekszárdi városi tanácsháza nagyter­mében négy ünnepé­lyes névadót és hat esküvőt bonyolítottak le. A MAGYAR TV MŰSORA: 8.28: Látogatás az et­nográfiai múzeumban. 9.00: Foxi Maxi kaland­jai. 9.25: Vasárnapi rejt­vény gyermekeknek. 9.50: A gonosz gunár. .. Bábfilm. 10.00: Üdvözlet barátainktól. Az Inter- vízió műsora Moszkvá­ból. 10.45: A Tenkes ka­pitánya. VIII. Veronika. (Ism.). 11.10: Egy esz­tendő az Antarktiszon. 11.40: Sportolj velünkl 16.53: Nyári hiezőgazda- ságl szakfilmsorozat. 17.35: A Magyar Hirdető műsora. 17.50: Hajnaltól napestig. Riportfilm. 18.10: A Magyar Tele­vízió 1. táncdalfeszti- váljá. 18.30: Magyar at­létikai bajnokság. 19.50: Esti mese. 20.00: Tv- híradó. 20.20: Dolgos Já­nos jegyzete. 20.25: Nó­taszó. 20.45: Angyal ka­landjai. A kiadó szoba. 21.35: Sporthírek. 21.45: Elza, az oroszlán. An­gol kisfilm. 22.10: Tv- hlradó. 22.30: Jó éjsza­kát. felnőttek! A JUGOSZLÁV TV MŰSORA: Vasárnap: 9.25: Hírek. 9.30: Népi muzsika. 10.00: Falumű­sor. 10.45: Ventillátor. 11.15: sorozatfilm. 11.45: Disneyland. 17.45: A ve­zető ember. 18.50: Fil­mek. 19.54: Jó éjszakát, gyerekek! 20.00: Tv- hiradó. 20.45: Szórakoz­tató zenés műsor. 21.45: Hírek. 22.00: Angyal. So­rozatúim. 22.50: Hírek. Hétfő: 18.25: Műsorismertetés. 18.30: Tv-újdonságok. 18.45: Egészségünk. 19.15: Heti sportszemle. 19.40: Kisfilmek gyerekeknek. 19.54: Jó éjszakát, gye­rekek! 20.00: Tv-híradő. 20.30: Balzac-elbeszélés televízióra feldolgozva. 21.30: Hangverseny. 22.03: Hírek. 22.15: Film a képernyőn. 23.45: Hírek. FELHŐS IDŐ ZIVATAROKKAL Várható időjárás vasárnap estig: nyu­gat felől kisebb fel­hőátvonulások, leg­feljebb a Dunántúlon néhány helyen zápor­eső, zivatar. Mérsé­kelt szél, hűvös éj­szaka. A nappali fel- melegedés lényegesen nem változik. Várható legmaga­sabb nappali hőmér­séklet 21—26 fok kö­zött. A Duna vízállása Budapestnél: 709 cm. A Balaton vizének hőmérséklete Siófok­nál 20 fok volt. Mit mond a tudós az új csillagászati megállapításokról ? Érdekes új csillagá­szati megállapításokról adott tájékoztatást ifj. Bartha Lajos, az Uránia csillagvizsgáló munka­társa. Eszerint két szov­jet kutató, B. P. Kons­tantinov és G. E. Koha- rov, az A. F. Ioffe fizi­kai-technológiai intézel munkatársai megkövese­dett fatörzsekből olyan csillagászati eseményeket olvastak ki, amelyeket elődeink évszázadokkal ezelőtt figyeltek, vagy figyelhettek volna meg. A két szovjet kutató tudta, hogy a vizsgált fatörzsek mikor éltek, tehát mikor építették be szervezetükbe környeze­tük anyagait. Elsősor­ban azt vizsgálták, hogy mikor milyen arányban került be a fák élő anyagába a C-14-es ra­dioaktív szénizotóp, amelynek mennyisége a légkörben főleg a koz­mikus sugárzás erőssége szerint változik. Vizsgálataik mindenek­előtt azt bizonyították be, hogy ily módon pon­tosan fel lehet ismerni a naptevékenység 11 éves váltöstúsait. 4 C—14 ugyanis a légkörben erős naptevékenység idején aránylag kevés, a nap- tevékenység gyengülésé­nek szakaszában viszont annál több. De különösen erős kozmikus sugárzás nyo­mait őrizték meg az év­gyűrűk két idöponban, a XI. század derekán és 1700 körül. Az első ese­tet a szovjet kutatók an­nak a szupernóva csil­lagnak a felrobbanására vezetik vissza, amelyet annak idején 1054-ben a kínai csillagászok észlel­tek is a Bika csillag­képben. A második su­gárerősödést viszont az­zal a szupernóvával hoz­zák kapcsolatba, amely a Cassiopeia csillagai kö­zött lángolt fel 1572- ben. Hogy ez esetben mi okozhatta a körülbelül 130 éves „késést”, arra részletes magyarázatot nem adnak, de nem is nagyon szükséges, mert ez az időkülönbség ön­magában nem cáfolja, legfeljebb némileg la­zítja a két esemény — a szupenova-robbanás és a kozmikus sugárzás erősödése közti össze­függést.

Next

/
Thumbnails
Contents