Tolna Megyei Népújság, 1966. július (16. évfolyam, 154-180. szám)
1966-07-24 / 174. szám
6 ^ím(ní—megismerni — Jegyzet egy dokumentumról — Volt idő, amikor a polgári társadalom válságtudatának legjelentősebb művészi kifejezőit a kritikánk és a kiadói gyakorlat jobbára megvetéssel intézte el. Proust, Joyce, Kafka (és 'mások ebből a kategóriából) leginkább megismerésre méltatlan szerzőként szerepelt a szellemi köztudatban. Az MSZMP Kulturális Elméleti Munkaközösségének új dokumentuma, a Társadalmi Szemle július—augusztusi számában közölt tanulmány bírálja ezt az elzárkózást. Elismeri, hogy az említett szerzők nem védelmezték, hanem embertelenségében, elsi károsodásában tetten érték és leleplezték az imperialista korszak polgári világát, elboruló horizontját, gyötrő reménytelenségét. Mű- • vészetük nagy hatású kritika volt, szellemében és céljában a nálunk is elfogadott, egyidőben példaként állított kritikai realizmus folytatása. Könyvkiadásunk ezért mindazokat a művészeket hozzáférhetővé tette és teszi, akik valóban jelentős újat alkottak. A szemléletben és a formaadásban nemcsak értékes, hanem vitatható, vagy éppen elutasításra ingerlő elemeket is tartalmazó művek megjelenése ma már nem újdonság. A mitoszteremtés sznob papjai kellemetlen helyzetbe kerültek: a közönség maga ismerkedik a mértéktelen buzgalommal agyonmagyarázott — és magasztalt írókkal. Elismeri és élvezi műveik tényleges hatását, ám azt is megállapítja, hogy a földig boruló ajnározás kórusvezetői elfogultan, egyoldalúan tájékoztatták. Nem szóltak például gári dekadencia elemző kritikája, az ismerkedésnek az a vitázó válfaja, amely szinte feltétele az eszményeinkkel surlódó, sőt nem ritkán ütköző regények, novellák, színdarabok rendszeres közlésének. Ez a folyamat rossz oldala, s erre szeretnénk a továbbiakban néhány példát idézni. A Thália Színház bemutatta Samuel Beckett nagyhírű darabját, a Godot-ra várva című drámát. Dicséretes vállalkozás, amelynek sikere megérdemelt, haszna nyilvánvaló. Mindenki, aki képes és hajlandó őszintén szembenézni korunk problémáival, érzi Beckett művének izgalmát, hátterét és gyökérzetét a huszadik század megrázó és felrázó történelmében. De éppen ez a felismerés, a teljesebb valósághoz viszonyító mérlegelés döbbent rá, hogy ez a darab igaz emberi hit nélkül fordult szembe egy hit nélküli világgal. Torz játékban mutatja fel torzulásait, lehangoló reménytelenségbe ágyazza, lefegyverzi önmagát, elérni vágyott, de el nem ért humanizmusát. Az a kritika, amely erről nem vesz tudomást, nem segíti a kritikai elsajátítást, a bírálva megismerés folyamatát. Elmondható ez Genet Cselédek című darabjának ismertetéséről is, amely a Nagyvilágban jelent meg. Kafka A kastély című regényének bevezetője sem felel meg a felszínnél mélyebbre hatoló, elemző tárgyalás igényeinek. A marxizmus és az egziszEz a párhuzam az irodalom és művészet alapvető kérdéseinek szembetűnően egyoldalú megközelítésére vall. Egyetemi szemináriumon, vagy műhelykérdésekkel foglalkozó művészek között van értelme arról a nem lényegbevágó, de valóban létező mozzanatról is beszélni, ami Brechtet és Kafkát nem elválasztja, hanem közelíti. A részletek és szakmai kérdések iránt kevésbé érdeklődő nagy- közönség előtt azonban a lényegről tanácsos szólni. Nem helyes a meglévő merev ellentétet old- va-lazítva arról beszélni, hogy a harcos marxista humanista, a nemzetközi forradalmi munkásmozgalommal szorosan eggyé-1 forrt, pártos művész Brecht, és a szorongó magány fantasztikus kulisszáit felhúzó, önmagát is közéjük záró Kafka — szellemi rokonok. Nem azok, az absztra- hálás módszereiben sem azok. De még ha volna is valamiféle egyezés, a minősítés, a kategóriateremtés kritériuma változatlanul a két életmű célja, jellege, tartalma, alapélménye és sugallata közti kibékíthetetlen konfliktus maradna. A humanizmus forradalmi és enerváltan polgári válfaját megkülönböztető, egyértelmű értékrendet is felállító1 kritikáról és esztétikáról közvéleményünk nem mondhat le és nem is fog lemondani. DERSI TAMÁS KATONA JUDIT: Szegények kenyere Még nyelvem alatt a morzsa több napos kenyerek penésze alvás előtti, ázott falat Nyál önti el számat a kéjre: álmomban sül majd friss cipó amit majd minden tejfogam hara; Holnapra sül már friss cipó fiamnak is, férjemnek is, magamnak is. Tésztája hó, barnafényű láz a sülése. Mindennap sül meleg cipó elengedte gyomrom az éhség erős, két marka. Nem fáj. De jó. GALL AI KAROLY: VIHAR Tűz a nap. A kukorica szálkás levelén puha dallam, ömlik szét a fény. Szúrós kalászban kemény érett mag álmodik kaszát. Bágyadtan mereng a sok virág: pipacs pirosló, búza kék. Párát rezeg a föld. Az ég szórja nap-dárdák seregét. Megindul a szél. Lomhán. Botolva. Egy-egy bokorba megpihen. Elindul újra, oársony ujja végigsimít a füveken. Gyűlnek a felhők. T.odros, bozontos birka-nyáj. i tarámba gyűl, bár nincs karáml Jőször pihés barikák, iontszarvú, megtépett kosok. Eüstszürke lihegő bikák, fekete, dühös bivalyok. Szédülten kavargó vad csapat, közé ezüst ostorral lecsap pásztoruk, Cyklpos, egyszemű. Felsír az őrült hegedű. I arról, hogy a humánus értékeket tencializmus ósszeboronálásámak romboló polgári társadalom kri- lehetőségét valló irodalomkritikai tikája ezekben a művekben ma- fejtegetések már nem is hiány- ga is hasonul, torzulásaiban is- érzetet, hanem tiltakozást válta- métli a széthullást, a lefegyver- na^ hi. Újból és újból előbukkan zettséget és még sok mindent továbbá a Kafka-probléma. Az abból, amit tiszta szándékkal Irodalomtörténeti Kiskönyvtár elutasít. Az elméleti munkakö- sorozatban megjelent Kafka- zösség állásfoglalása, Az irodalom tanulmány úttörő, értékes munka, és a művészetek hivatása tár- E1 lehet ezt ismerni úgy is, hogy sadalmunkban című elemzés er- nem hallgatunk közben arról re is felhívja a figyelmet. sem, ami a szerző, Sükösd Mihály felfogásában vitatható. Ér- Tanúi vagyunk tehát egy fo- (jekes, sokoldalú fogékonyságé tyamatnak, amely egyszerre jó eiemz£si:)en bizonyítja Kafka je- és rossz. Jó, mert felnőttként ientőségét. Élvezzük gondolatai- szembesít értékes, de nem min- naj- szép dialektikáját, s nem denben meggyőző és nem mindig értjük, miért torpan meg a tény rokonszenves művekkel. Feltété- eiőtt, hogy Kafka módszere, vile ez az igazi vitának, az igé- lágnézete és művészi gyakorlata nyeinkhez és lehetőségeinkhez nem realista. A kérdésre választ méltó tájékozódásnak. Más do- acj sükösd egyik vitacikke. Ebben log azonban a megismerés és me- közli: „... Brecht és Kafka körűben más a kritikátlan elfoga- zött sem értékben, sem látás- dás. A kulturális érték elismerő- módban nem látok merev ellen- se és a különböző, olykor eltérő tétet, sőt a művészi absztrahálás tartalmú értékek összemosása, a módszereiben-eszközeiben, a ha- kategóriahatárok önkényes le- gyományos realizmus formavilá- bontása között nagy a különb- gának elhagyásában kettőjük ség. Alig bontakozik ki a pol- messzemenő rokonságát sejtem”. SÓLYMOS IDA: ARC NÉLKÜL Kik által teremtem magam? felejtem is, mint annyian. Tgymás fölé rakott szavak — « írsom gúlája ez marad, r iratom nincs. Apám sem ismer. Arc nélkül élek. Mint az Isten. NÉGYSOROS A szemedet, a szemedet, képzeletemben ligetet — vad madarakkal van teli — jobb volna elfelejteni. Thiery Árpád: AZ ÖREGASSZONY Az öregasszony a kapuban állt, úgy tűnt, hogy a községi hangoshíradó közleményeit hallgatja, egyik lábával a régimódi ház cementlépcsőjén támaszkodva, mint egy fáradt, falusi kendőkbe burkolózott fekete madár, nagy út közben csak egyetlen percre pihenve meg, talán még annyi időre sem. Ügy tűnt, hogy mozdulatlan; az arca, mely kifü-- készhetetlenül egyszerű volt s repedezett a ráncok hálózatában, a keze is a pléhtányérral, amiben a kiskacsák elé szokta tenni az összevágott zöldet, s mozdulatlan volt tán a lelke is, amely így május táján egyszerre szokott estéről reggelre egy egész esztendőt öregedni. Csak állt az alkonyat poros, ritkuló fényeiben, olyan volt, mint az itteni táj, zárkózott, agyagos és víz- telen, általában a por uralta a tájat, mint ahogy a köd rá szokott telepedni a völgyekre, lustán, nehézkesen, az itteni vizek nyers, jódos szaga csak hajnalodként tudott felszállni a hűvös kutak mélyéből, mint a szellem, egy ideig szabadon lebegett az udvarok fölött, amíg az else teherautó vagy vontató meg nem mozdult a faluban. Az öregasz- szony csak állt a cementlépcsőn, mert a mozdulatoknak tulajdonképpen nir.es is időtartamuk, s az emberek fejében a legtöbbször összekeverednek a mozdu'atlan- sággal. Egy fekete autó húzott el a ház előtt, a közelben megállt, a vendéglőnél, egy városias külsejű ember szállt ki belőle, bement a vendéglőbe, ahol a kihelyezett technikum érettségiző diákjai várták, az igazgató nélkül nem kezdhették meg a bankettet. Az öregasszony az autót nézte, amely a hosszú várakozás reményében lehúzódott egészen az árok széléig; életében kétszer ült autóban, egyszer az urát kellett, kórházba vinni a hasával, a mentős rászólt a wo. Ián mellől: maga is jöjjön velünk, néniké; másodszor a sajtüzem teherautója hozta ki a városból, a sofőr lekiáltott neki valahonnan a magasból, s előre ültette maga mellé a fülkébe. Egész életében gyalog járt, ha a városba akart menni, beletette a kosárba a cipőt, csak beszaladt a szederfák között, volt egy rövi- debb út is, amit száraz időben használtak. Tele volt az élete kilométerekkel és batyukkal; a háború alatt kapott egyszer egy levelet az urától, hogy ekkor és ekkor itt és itt viszik át őket egy állomáson, gyalog ment oda, het- ••en kilométeres út volt, a batyuval száznegyven. Két napig várt tétlenül a? idegen állomáson, azután visszahozta a batyut érintetlenül. Tele volt az élete kosarakkal és kiskacsákkal, szigorú parancsolatokkal, porral s gyerekekkel. Szigorú elrendelt életrendje volt, amiben éppen olyan kegyetlen tudott lenni önmagához, mint a környezetéhez, a lelke legmélyéig átérezve, hogy amit egyszer kapott, vagy megszerzett, azt minden körülmények között meg kell védenie, legyen az ember, állat vagy maga a tisztesség. Öreg volt, sokan ismerték a környéken, az életében mégis alig lehetett találni valami említésre méltót, s ha mégis: ezek között éppúgy fel lehetett fedezni a fájdalmat, amit a középső fia halála miatt erzett, aki a fronton halt meg, vagy á húsvét előtti buzgó gyónásokat, vagy az ilyen kis megtorpanásokat a lépcsőn, mindig és mindenkor, mielőtt belépett a házba, mintha mindig és különél akart volna búcsúzni a főutcától, ahol a régimódi ház állt. A világ tele van öregasszonyokkal és különös módon úgy tűnik, hogy csak az a közös bennük, hogy öregek. Mindenkinek az életében, családjában vaunak tíyea kifürkészhetetlenül egyszerű öregasszonyok, nagy- anyók, nagynénik, szomszédasz- szonyok, kedves, ráncos forgatag ez az ember emlékei között Mindenki életében van egy-két öregasszony, úgy tűnik, utánozhatatlanok, nem receptszerűek, és vannak idők, helyzetek, amikor' nem tudunk velük egész pontosan mit kezdeni.' Vannak ‘ör,eg hölgyeink, akik parfömökkel élénkítik fel maguk körül a vénsé- get, vannak rozsdás külvárosi öregasszonyaink, akik több verést kaptak otthon, mint egy jobb házból való kutv- vannak akik zsugorian a szalmazsákba dugdossák a spórolt pénzüket és nem adják oda autóra a következő generációknak, mások lágyaob szívűek és odaadják, vannak mozdulatlan kis öregasszonyok, akik mindig megállnak, mielőtt belépnének a házakba és körülnéznek, mintha minden, ami a világon van: rájuk volna bízva. Az öregasszony ott állt a kapuban. Jelentéktelen kis öregasszony volt, a hangoshíradót hallgatta egy percig, amely éppen az ipari vásár utazási kedvezményeiről mondott valamit, de lehet, hogy nem is értette egész pontosan, hogy miről van szó, mert szél fújt a sajtüzem felől, s időnként magával sodorta a hangokat. Azután a templom felől befordult egy cseh traktor, mint egy dühös, bíbor színű bogár morgott végig az utcán, a házak ablaka lazán megremegett. A traktor elhúzott az öregasszony előtt, akit a por vastag, lassú felhője takart be a házzal együtt. Azután elszállt a por, s az öregasszony már nem volt ott a lépcsőnél, mintha beszippantotta volna a ház, amelynek fehér, meszelt homlokzata és az ablakai, így nélküle bizony elveszítették tiszta fehérségüket és üveges fényüket mintha előbb az a perc, csupán egy varázslat lett volna. V
