Tolna Megyei Népújság, 1966. július (16. évfolyam, 154-180. szám)

1966-07-17 / 168. szám

1866. július M. TOLNA OTEGYEÍ NfSPÜJSÄG 3 Jó piac volt szombaton Már korán reggel özönlöttek a vevők is, az eladók is a szek­szárdi piacra. Ötszáz elárusító kínálta portékáját. Általános vé­lemény a vevők részéről, hogy az utóbbi időben sokkal jobb a piaci ellátás, mint az elmúlt években. Az árakkal is meg volt elégedve a lakosság. A fő cikk a paprika és a paradicsom. A múlt heti piachoz viszonyítva a paprika kilója öt forinttal, a paradicsom két forinttal lett olcsóbb. Az uborka ára is csökkent, kilója most négy forint volt. A szebb franciabarack viszont még meg­lehetősen drága: tíz forint egy kiló. Újdonság a sárgadinnye: Kilóját 10 forintért adták. A baromfit a szokásostól el­térően, kilóban adták, harminc forintért kilóját. A tojásfelhozatal a földművesszövetkezeti felvásárló szerint nem volt akkora, mint a szokásos átlag. Egy forint negy­venért kínálták a tojást. Meg­jelent az idei első csemegekuko­rica: magánosok árulták, csöven­ként két forintért. A piacon áru­sítottak még szép számmal ka­csát, libát és galambot. A lakosság részéről elégedett­ség tapasztalható, nagyobb a kí­nálat, mint a kereslet. A vásár­csarnok kínálata is jobb az el­múlt évekéhez képest. Remél­hetőleg' ez az árubőség jellemzi továbbra is a szekszárdi heti piacot. Kiegészítő megjegyzés a Partneri viszony című cikkhez A Tolna megyei Népújság jú­lius 15-i számában vezércikk je­lent meg a tsz-eket és a vállala­tokat érintő kérdésekről. Az írás mondanivalója elvileg helyesen tárja fel az ezzel kapcsolatos problémákat. Azzal valóban tel­jes mértékben egyet lehet érteni, hogy a 3,80-ért felvásárolt barack ne kerüljön kilenc forintos áron a fogyasztóhoz. Ide tartozik azon­ban az a kiegészítő megjegyzé­sem, amit a teljesség érdekében a közvéleménynek el kell mon­dani Az a helyzet ugyanis, hogy a példában felhozott barackot a bátaszéki földművesszövetkezet vásárolta fel, és a különféle ke­zelési költségek címén mi csu­pán 1,30 forint átlagárral reali­zálunk kilónként. A végkövetkez­tetései a cikknek tehát nem a földművesszövetkezetre vonatkoz­nak. Mi betartjuk a jó partneri viszonyt, és ezt tesszük a jövőben is. AZ 1,30 forintból bonyolítjuk le a szállítást, ebből fedezzük a felvásárlók fizetését, szóval ebből az összegbő kell fedeznünk min­dent. Nemhogy haszonra teszünk szert, hanem örülünk, ha ez az üzemág nem veszteséges. Ennek ellenére, valóban lehetséges, hogy a fogyasztók kilenc forintért kap­ták a barack kilóját. Hatáskö­römet túllépné ebbe az ügybe belebonyolódni, azt azonban való­ban megtehetné a sajtó, hogy a kiskereskedelmi árrések és a fel- vásárlási ár közötti ellentmon­dást jobban világítsa meg. Végső soron azt szeretném el­mondani, a bátaszéki földműves­szövetkezet nem tehet arról, hogy a fogyasztókhoz kilenc forintért került a barack. Mi azon fára­dozunk, hogy a tsz minél jobban megtalálja számítását. Ez — úgy gondolom — nem hiba, hanem erény. A földművesszövetkezet dolgozói jól végzik munkájukat, nagy hiba volna tehát, ha a szó­ban forgó vezércikk nyomán az a hiedelem terjedne el róluk, hogy visszaélnek a beosztásukkal. Szigeti János, a bátaszéki fmsz ügyvezető elnöke dolgozókra. Az elmúlt évhez ké­pest téglából mintegy 35 száza­lékkal, mészkőből 36 százalékkal, cementből 48 százalékkal, ce­mentgyártmányokból 56 százalék­kal kell többet szállítaniok. A mezőgazdasági termelés fejleszté­se következtében a műtrágya- szállítás közel kétszeresére nő, ugyanakkor mintegy 24 százalék­kal több kenyérgabonát, 75 szá­zalékkal több burgonyát és több mint kétszerannyi kukoricát kell szállítaniok 1970-ben, mint a má­sodik ötéves tervidőszak utolsó évében. S ha mindehhez még hoz­závesszük, hogy népgazdaságunk milyen nagymértékben érdekelt a nemzetközi árucserében, képet alkothatunk a vasúti szállítás fel­adatairól, hiszen hazai iparunk ellátására főleg nyersanyagokból és energiahordozókból behozatal­ra szorulunk, és a nagy mennyi­ségű importért hazai árukkal, ipari és mezőgazdasági termékek­kel fizetünk. Mindemellett ha­zánk földrajzi fekvése nagy le­hetőséget biztosít a tranzitforga­lom növelésére, a nemzetközi fu­varozások bővítésére. Jelenleg az összforgalom mintegy harmadát a tranzitforgalom teszi ki, ezt az arányt kívánatos lenne tovább növelni. Az a helyes tehát, ha a vasút él minden olyan lehetőség­gel, amely hasznot hajt népgaz­daságunknak. A harmadik ötéves terv meg­szabta megnövekedett feladato­kat valóban csak akkor lehet tel­jesíteni, ha modern vasutat te­remtünk, lehetőségeinkhez ké­pest tovább fejlesztjük vasúti há­lózatunkat, korszerű irányítást, technológiát, tervezést alkalma­zunk. A megoldandó problémák közé tartozik, hogy hazai vasút­állomásaink csaknem egyidősek a vasút kialakításával, amikor még a különféle termékeket nem tehergépkocsik szállították a vas­útra, a szerelvényeket pedig nem villamos-, illetve Diesel-mozdo­nyok, de gőzmanisák vontatták. Át kell tehát szervezni a háló­zatot és a gyenge forgalmú vo­nalakat, a kisforgalmú állomá­sokat fokozatosan meg kell szün­tetni. Érdemes megemlíteni a Vasúti Tudományos Kutatóintézetben végzett vizsgálatok tanulságait. A MÁV és a Győr—Sopron— Ebenfurti vasút magyarországi normál nyomtávú vonalhálóza­tán 1965. január 1-én összesen 1195 állomás bonyolította le a vasúti kocsirakományú áruforgal­mat. Az 1964. évi adatok szerint 425 állomáson — (35,7 százalék) a napi átlagos fel- és leadási for­galom nem haladta meg a há­rom vasúti kocsit. Az 1195 állo­más 25 százalékán a forgalom 1960—64 között változatlan szin­ten maradt, vagy csökkent, noha a vasút összforgalma ugyanez időszakban mintegy 25 százalékkal nőtt. Adott tehát a következte­tés: az ilyen állomások fenntar­tása a fuvaroztatók szempontjá­ból is mind kisebb jelentőségű. Nem kell szakembernek lenni annak megértéséhez, hány, un. kocsiórát lehetne megtakarítani, ha a kiszolgálást' végző vonatok mentesülnének az egy-két kocsi Egy gazdag magyar a kopott sátorban SZÁZ ÜLŐHELYET , FOGLALNAK majd el a Dóm-téren, a szabad­téri színpad nézőterén. Ha volna hozzá hatalmam, díszkapuval és üdvözlőbeszéddel fogadnám őket a város kapuinál, és külön kö­szönteném őket a nézőtéren is. Tíz valahány évvel ezelőtt talán tényleg működött volna külön egy e célra megalakított fogadó­bizottság, s talán a Tisza-parti város nevezetességei között mint kuriózum, helyt kapott volna a magyar paraszt is, mint a Ham­let, vagy Az ember tragédiája előadásának nézőközönsége. Szegedre több ezer vendéget várnak Nyugatról az idén is. S nekem arra kell gondolnom, hogy nekünk ők, a nyugati életformát elsősorban áramvonalas gépkocsi­jaikkal reprezentálja^ s est-.-eg sok szépet, jót mondanak el er­ről az életformáról, de azzal egyebek között nem dicsekedhet­nek, ami nálunk kézenfekvő. A Bayreuth-i Ünnepi Játékok kul­túrtörténeti jelentősége közis­mert, de aligha hihető, hogy oly számban vándorolnak oda pa­rasztok áldozni a kultúra oltá­rán, mint amilyen számban ké­szülnek Szegedre, hazánk min­den tájáról a tsz-tagok. Itt ez a parányi település. Ez a Tengelic-Szőlőhegy. Akkora csupán, hogy egy markosabb le­génynek csaknem belefér a te­nyerébe. Alig hatszáz lelket számlál. Változás? Haj, haj. Hát mi lenne, mondta két esztendő­vel ezelőtt ráncbafutó homlokkal a térmélőszövetkezet elnöke: Mi lenne? Az aprócska ablakokat végig kicserélik háromakkorákra. Most meg Tengelic-Szőlőhegyrők százan mennek el Szegedre; jó előre megrendelték a jegyeket, és kint a babföldön röpgyűlésen beszélték meg az asszonyok, hogy ki hová akar elmenni. A Balatont már jól ismerik. Az utóbbi időben minden esztendő­ben ki szoktak oda rándulni. A Harkány-fürdőt megint csak meg­szokták. Kellene tehát valarrü változatosság is a programokban. Ezért továbbra is megmarad a balatoni és a harkányi út, de ki­egészül a szegedi úttal. kezelése miatti, nem egyszer órás ácsorgásoktól. A vonatmegállások számának csökkentésével nő a vonal átbocsátóképessége, s ez különösen nagyjelentőségű a fő­vonalakon. A megvizsgált 425 ál­lomásból 45 állomáson minden további nélkül meg lehet szüntet­ni az igen csekély — napi átlag­ban 0,3 vasúti kocsi alatti — for­galmat, annál is inkább, mert ezek közvetlen közelében olyan vasútállomások vannak, ahol ezt a forgalmat nehézség nélkül le­bonyolíthatják. 325 állomáson ugyancsak célszerű lenne a kocsi­rakományú áruforgalom megszün­tetése, de ehhez biztosítani kell előbb a megfelelő fuvarozást. Ezek az intézkedések kezdeti lé­pések azon az úton, amely a vas­út ésszerű üzemeltetéséhez vezet: S jövő távlatai közé tartozik a nagymértékben gépesített, nagy­teljesítményű, a ki- és berakodást gyorsan lebonyolító, úgynevezett központi pályaudvar-rendszerek fokozatos kiépítése, szoros együtt­működésben a körzeti pályaud­varokat kiszolgáló közúti közle­kedési szervezettel. A harmadik ötéves terv szál­lítási feladatai nagy igyekezetét, s felelősségtudatot kívánnak a vasutasoktól. A kormányzat — s ezt jól bizonyítják a harmadik ötéves terv nyilvánosságra került célkitűzései — minden segítséget megad ahhoz, hogy ez az igyeke­zet és felelősség a korszerű tech­nikával párosuljon és így való­ban megsztilethessék hazánkban a modern vasút, (h—gy) Kétségbevonhatatlan igazságok összegeződnek itt a szocialista életforma felsőbbrendűségéről. A kiegyenlítődés, a maximum és a minimum végleteit képes úgy csiszolni, hogy nincs pazar fény­űzés egyeseknek, ám nincs szív­szorító szellemi és testi nyomor sem a tömegeknek, de van vi­szont anyagi és szellemi egzisz­tenciája valamennyi dolgozd tudó és dolgozni akaró állampol­gárnak. Egyik ismerősöm elme­sélte, külföldön járt és a kem­pingtáborban a nyugatnémet tu­risták villannyal, folyóvízzel, hűtőszekrénnyel felszerelt sátora mellett úgy érezte magát a ma­ga kopott sátrával, mint ahogyan a putrilakó érezheti magát a villatulajdonossal szemben. A nyugati turista a civilizáció és a technika minden áldásával ^ fel­szerelten lenézte, és még csak szóra sem méltatta a szerény és „szegény” magyar sátrát. Hát hozzájuk képest ebben az összehasonlításban mi valóban szegények vagyunk. S aki itt ná­lunk csak abból tud kiindulni, hogv mi nincs nekünk, és lám mi minden, még hordozható für­dőszoba is van a mellette lévő nyugati sátorpalotában, szóvá), aki csak ebből tud kiindulni, az gondolkodás nélkül kimondja; hiába, az ám az élet, ami ott van! Kétségtelen, földöntúli él­mény lehet az ismeretlen tájakat, a szűz természtet úgy élvezni, hogy nem kell lemondani a meg­szokott otthoni kényelemről sem: a kempingtáborban- is bekapcsol­ható a tv, üzemeltethető a fri­zsider és így tovább, és így to­vább. Még azt is dőreség elítél­ni, hogy bennem, „a szegény” magyarban is felvetődik a gon­dolat, hogy de jó is lenne ebben a kényelemben élni! Tulajdonképpen hasonló ké­nyelemben akarunk majd mi is élni. De nemcsak néhányan a tízmillió magyarból, nemcsak tízezren. S itt van a sarkalatos kérdés, itt kezdődik minden, mert itt most már a tények mondatják velem, hogy ebben az előkelő kempingtáborban az én szegény kis magyarom teljes joggal tart­hatta magát a leggazdagabbnak Hogy ez a képtelenség? ATTÓL FÜGG, ki miként tartja magát magyar­nak. Ha engem csak az boldo­gít, ami nekem van, és ha csak az keserít el, ami nekem nincs, akkor a nyugati fényes, de nem általános életforma láttán, maga­mat szerencsétlen, ágról szakadi- nak tarthatom, és átKozhatom a balszerencsét, amiért nem nyu­gatnémetnek, nem amerikainak, hanem maevarnak születtem. H„ azonban merek és tudok, vala­mint elkezdek gondolkodni, mér- legelni kezdem, hogv hányadán is állunk mondjuk ezzel a kem­pingpalotával, akkor nyomban más lesz a helyzet. így él ott Nyugaton mindenki? Ezt a luxust engedheti meg magának minden­ki? Hol vannak így nyáridőben például a nyugati mezőgazdasági üzemben alkalmazott cselédek? Igen, a cselédek. Hozzánk mar nagyon távol van ez a szó, ám elég közel, az osztrák Burgen- landban még ugyanúgy vannak a földbirtokokon cselédek, mint ahogyan voltak itt is 1945 előtt és elszórtan 1945 után. Szóval mit csinálnak ezek így nyáridő­ben? Ök, akik a kempingsátor vaevont érő berendezéséhez az izzadtságot és az erejüket adták? Vagy talán a kempingpalota tulajdonosa nehéz fizikai mun­kával gürcölte össze a magával hordott kényelmet? Száz közül egy esetleg. Hol vannak ebben á nagy és szép nyárban a melósok? Én el merek menni a magyar tenger partjára „felmutatni', hogy az ott üdülő tízezrek közül a tízezrek mindegyike dolgozó, kazánkovácstól kezdve a minisz­tériumi főosztályvezetőig, de a francia Riviérán a Szabad Európa Rádió munkatársa „mutasson fel” csak egy, egyetlen egy luxusho­telban tanyázó kazánkovácsot. E kérdések esetleg a kispolgárt nem érdeklik, mert a kispolgár azt vallja, ki-ki a maga szeren­cséjének a kovácsa. Ebben sok az igazság, de abban még több, hogy a kizsákmányolás társadal­mában a szerencse kovácsolása úgy történik, hogy az én szuper- modern kempingsátramnak az az ára, hogy neked és még tíz embernek még élni is gond. Ma­gyarán; ott egy a fontos: én él­jek, a többiek dögöljenek meg. Akinek ez az életforma mégis jobban tetézik, az rendszerint számításon kívül hagyja a vélet­leneket. Azt nevezetesen, hogy sokkal nagyobb az esély a „töb­biek” közé tartozni, mint az „egyesek” közé. Erről van szó, de nemcsak ezért gazdagabb az én „szegény” magyar turistám, hanem másért: Azért is történe­tesen, mert ő tudja, hogy a ter­mészet lágy ölén a kopott sátor ugyan restellnivalóan kopott, de Otthon, Magyarországon először is cselédek nincsenek, másodszor, amit ő megengedhet magának szerény keretek között, ugyanazt már legalább nyolcmillió ember szintén megengedheti magának, mert van hozzá ideje is, pénze is. Ez jelenti a kiegyenlítődést. Továbbá azért gazdag a kopott sátrú magyar turista, mert. szá­mára nemcsak az jelenti a bol­dogságot, hogy miként él, hanem számára az is a boldogságot je­lenti, hogy aki becsületesen dol­gozik, az ugyanúgy élhet, aho­gyan ő él. S még azért gazdag, mert úgy magyar, hogy számára a többi magyar is fontos. MONDJA MOST EZEK UTÁN az ember, hogy ar száz Szegedre készülő tengelici tsz-tag szenzá­ció? Kinevetnek itthon, ha ezt állítom. Hol ebben a szenzáció. Minek kellene pont a tengelic- szőlőhegyieket Szeged kapuinál fogadóbizottságnak várni? Ezen az alapon több száz fogadóbizott­ságot kellene összeverbuválniok,' annyit, hogy talán Szeged összes lakossága sem volna ehhez ele­gendő, mivel nemcsak Tengelic- Szőlőhegyről készülnek az Ünne­pi Játékokra a parasztok, hanem száz és száz községből. Ebből pe­dig megint csak valami követke­zik: gondolom, amikor a tenge- lic-szőlőhegyiek a nem túl ké­nyelmes buszból, Szegedre utaz­ván, kitekintenek az ablakon, akkor a nyugati autócsodák lát­tán, nem arra fognak gondolni, hogy ez igen, inkább arra fog­nak gondolni: szép, szép, de az autócsodában ülő úr, már húsz év­vel ezelőtt is úr volt, ők viszont húsz évvel ezelőtt még nem vol­tak Szegedre járó urak. Nyugaton egyesek azt hiszik, ügyes ez a fellazítási taktika, amit csinálnak. Tényleg ügyes, mert amivel ők lazítani akarnak, attól mi itthon legtöbbször szilárdulunk. Nem a kispolgárok persze, hanem a volt kizsákmányoltak, akik nagyon jól megtanulták még 1945 előtt, hogy mennél nagyobb a fény, annál nyomasztóbb az árnyék. SZEKULITY PÉTER

Next

/
Thumbnails
Contents