Tolna Megyei Népújság, 1966. június (16. évfolyam, 128-153. szám)

1966-06-12 / 138. szám

6

Egy parasztimhoz

a% álmohról és az álmok fundamentumáról

Kedves Fiam!

Nem írom ide a nevedet, mert elejét akarom venni azoknak a házi pörpatvaroknak, melyek abból keletkeznének, hogy a világ szájára adtad az édesapádat. Még egy futó családi összetűzéstől is szeretnélek megkímélni, hiszen szavaid, véleményeid nem csak a Te megfogalmazásodban hallhatók mostanában. Ezért találtam helyénvalónak a nyilvános válaszadást is, bízván abban, hogy Veled diskurálok, de mások is értenek belőle.

Emlékszel? Azt kérdeztem, milyen pályára készülsz, mivel most hagyod magad mögött az általános iskola nyolcadik osztályát. Te akkor hallgattál annyit, míg az ember rágyújt egy cigarettára és csak azt felelted: „Mindenesetre továbbtanulok.” Azt, hogy milyen iskolában és mit tanulnál, továbbá, hogy majdan milyen munkával szeretnéd megkeresni a kenyeredet, ezekről semmiféle határozott elképzelésed nem volt. Úgy gondolod — mondtad,. — hogy közgazdasági technikummal próbálkozol, de ha ott nem megy, majd gimnáziumba mégy. „Hogy m; leszek? Azt én is szeretném tudni ...” — vélekedtél.

'T’étován megkérdeztelek: „Ha

•* már az édesapád tsz-tag, mégpedig nyolc hold földjét vitte be a közösbe, vajon nem jutott még eszedbe, hogy Te is a mező- gazdaságban keresd a jövődet?” Fölkaptad a fejedet erre és mint apád szavajárását idézted: „Ha megvan a föld kasza nélkül, a mezőgazdaság is meglesz paraszt nélkül...”

Később magyarázatként hozzátetted, hogy a mezőgazdaság gépesítése folytán előbb-utóbb mindent a masináik látnak el a földeken, a paraszti munka fölösleges, sé válik*

Igaz, hogy jelentős mennyi■* ségű gép áramlik a mező- gazdaságba, de azok az összes munkaszükségletnek még az egy- hetedét sem képesek ellátni. A gyorsam növekvő szőlő-, gyümölcsös- és konyhakerti üzemágak pedig még hosszú ideig elsősorban a kétkezi munkára épülnek. Ma már a termelőszövetkezeteken belül a 60 éves férfiak és az 55 éves nők az egész tagság 40 százalékát jelentik. Ki mondhatná, hogy a földművelés megszűnt mint életpálya?! Hiszen csak ebben az ötéves tervben 300 ezer új munkaerőre van szüksége a mezőgazdaságnak s ennek a roppant dolgozóseregnek jó kétharmada csak a fiatalokból rekrutálódhat.

„De én tovább akarok tanulni. Miért ne tudhatnék többet, mint. az apám?!” — néztél komolyan a szemembe. Szavaidból csak arra következtethettem: Te, a modem táncokat kedvelő, jólöltözött legényke is azt az ásatag, réges- rég elavult nézetet vallód, hogy a mezőgazdaságban végzett munka és a tanultság kizárják egymást. Ki mondta, hogy ne tanulj? A korszerű mezőgazdaságnak nem zsákhordó hórukk-legényekre van szüksége elsősorban. De hiányt szenved olyan szakképzett jószág- gondozókban, kertészekben, öntözési, gépszerelői és 'sorolhatnám a szakmákat napestig — szakemberekben, akik hozzáértésükkel segítenének a gazdaságok adottságainak jobb kihasználásában. Csaknem hihetetlen, — mégis így van — olyan leányok, akik a gépírást komoly szakmának tekintik, félvállról beszélnek a képzett baromfigondozókról, tejkezelőkről vagy akár virágkertészekről is;,. Nemcsak divatos igazságok vannak, ismerünk divatos tévedéseket is. Az egyik legnagyobb hiedelem, hogy a továbbtanulás az a mezőgazdaságtól való eltávolodással egyértelmű. Vajon tanultabb- na-k tekintheti-e magát a gimnáziumot hármas bizonyítvánnyal végigbotladozó fiatalember annál az osztálytársánál, aki például az általános iskola után mezőgazdasági szakmunkástanulóként kitanulta a gyümölcskertészséget?! És ez talán válasz arra is, hogy vajon csak úgy tanulhat-e valaki többet az apjánál, ha hátat fordít a földnek, a falunak s vele többnyire a szülői háznak is?

líeszélgetésünk során Te a zsenge legényke, engem, az ötven felé ballagó férfit egy pillanatra sarokba szorítottál. El- mondtad, hogy nálatok a tsz idős vezetői „.szélbe szórt pénz”-nek nevezik a szakmunkásképzésre fordított összeget. Ezért is húzódoznak sokan falutokban a mező- gazdasági szakmáktól, mert az öregek szemében csak a nyers testi erő számít, a dikón alvás a férfiélet s a mázsás terhek emel- getése a férfivirtus jele ... Elhiszem, hogy vannak még ilyen nézetek. Általában olyan emberek a hirdetői, akik zord. küzdelmekkel teli ifjúkort éltek át, kérges a tenyerük, mintha vaskesztyűt viselnének és kemények önmagukkal szemben is. Őket már a viták nem változtatják meg, legföljebb a meggyőző jó tapasztalatok. Hidd el, ennyi nézetkülönbség minden korban volt az öregek és a fiatalok között. Ezt a türelem, a fiatalok nyilvánvaló jószándéka, s az idő majd elgereblyézi valahogy. És a mezőgazdaságot élethivatásul vállaló fiatalok mellett áll — teljes tekintélyével >—, az állam. Ez a hivatalos támogatás sok jeléből válik érthetővé még a vaskalaposok előtt is. Egyébként, ha az ember igazán akar valamit, akkor nem tekinti érte fölöslegesnek még a küzdelmet sem.

l/égül egy valóban kényes kérdésről. Emlékszel, már harmadszor kerültük meg a templomkertet, s keserűen kifakadtál: „Évekig bíztatták a parasztfiúkat menjenek egyetemre, legyenek orvosok, jogászok, tanútok. Most meg le akarnak beszélni bennünket erről?”

Amikor Te még nem éltél, a felszabadulás előtti időben a legkitűnőbben tanuló parasztgyerekből is csak ritkaság számba menő kivételként lett gimnazista, még kevesebb jutott az egyetemre és egész emberöltők teltek el. míg egy nagyközség parasztfiataljai

közül valaki orvossá, mérnökké, vagy hasonlóvá vált. Hogy kitárult a legfelsőbb iskolák kapuja a parasztság gyermekei előtt, azt Te magad példáztad, midőn sorra vetted, hogy csak szűkebb rokonságodból három fiú jutott egyetemre, egy lány végzett védőnői iskolát és öten járnak most középiskolába. Arra a kérdésemre, hogy milyen tanulók voltaik ezek a rokongyerekek, büszkén mondtad: „Négyesnél egyik sem volt gyengébb”.

Te pedig — magunk közt szólva — szerencsés hármas vagy. Ez az átlag szerinted olyan tanulmányi dicsőség, amit föltétlenül „meg kell fejelni” négy gimnáziummal? Azt magad is tudod, hogy az egyetemi fölvételi már nem babra megy. Az általános iskolai hármas átlagból könnyen válik a középiskolában még szerényebb osztályzat. Folytassam? Bizonygassam faludbeli példákkal, hogy milyen nehezen találják a helyüket azok a fiúk, lányok, akik csak éppen hogy átcsúsztak az érettségin? Te ezt ugyanolyan jól tudod, mint én.

M9ersze erre is mondhatsz'

•* ellenpéldát. Hogy Petőfi tehetségét szégyenletesen félreismerték a tanárai és leosztályozták. Vagy hogy világhírű tudósok váltak hajdani gyönge középiskolásokból. Ez mind igaz. De az ilyen eset legalább olyan ritka, mint az öt találat a lottóban.

Defejezésül egyetlen kérdés marad: mit tégy? Erre csak Te válaszolhatsz. Én csupán arra figyelmeztethetlek az idősebb és a rokomszenv jogán: bár „csak” tizennégy esztendős vagy, mégis nagy felelősséget veszel válladra a pályaválasztással. Jogod van ahhoz, hogy álmaid legyenek, önmagaddal szembeni felelősséged pedig arra tanít: csak a valóság, a lehetőség fundamentumán építhetjük föl a megálmodott jövendőt.

Nyisd ki a szemed, beszélj őszintén terveidről szüléiddel, ne szégyellj tanácsot kérni tanáraidtól vagy akár néhány évvel idősebb pajtásaidtól. És válassz szerencsésen.

Ezt kívánja Neked öreg barátod BAJOR NAGY ERNŐ

1

PORTRÉ

Foto: Bakó Jenő

BERTÓK LÁSZLÓ:

Lábujjhegyen, fehér süvegben

Február fehér ingmelléről lepattogtak a hóvirágok.

Faágak mozgásában érzem a nyújtózkodó tisztaságot.

Belémvágnak a kék vitorlát feszítő fény kötelei.

Nincs kegyelem, fotelban ülve nem lehet sárkányt ereszteni.

Lábujjhegyen, fehér süvegben, gyanakvás nélkül vallani, hogy elkezdődött, hogy szűk az ing, az igen, az már valami.

Aki valaha is élt a hegyekben, tudja, milyen hamar követi az alkonyt a sötétség, s milyen fekete az éjszaka a sziklákkal övezett szakadékokban, s a sűrű erdővel borított völgyekben. Ilyen szuroksötét éjszaka szállt le Vad- haru völgyére is, abház szólásmondás szerint ilyenkor az ember még azt a gallyat sem látja meg, amely már-már kiszúrná a szemét.

A húszéves Guni Alias lopakodva surrant elő az erdőből és Gedlah tanyájához osont. Átmászott a kerítésen, észrevétlenül keresztülrohant az udvaron és elrejtőzött a házikó hátsó, ablaktalan fala mögötti bokrok között.

Idáig minden simán ment, és Guni megkönnyebbülten sóhajtott fel. Már éppen ideje volt, hogy rendezze a számadását Gedlahhal. Két nap, két éjjel múlott el azóta, hogy Kaps Gedlah megölte az ő bátyját, Gudist, s ezidáig a tette bosszúlatlan maradt. Kétszer huszonnégy óra pedig nagyon is hosszú idő egy ilyen rettenthetetlen dzsigitnek, mint ő. Igaz, hogy a bátyja testét még nem adták át a földnek, s a gyászoló asszonyok sírása még el sem csitult...

Mihail Lakerbai szovjet-abháziai író. Körülbelül egyidős a szovjet hatalommal, amely hazájában megteremtette az írásos kultúrát. Néhány évtizeddel ezelőtt a mai Szov- jet-Abháziában csak a nép ajkán éltek a dalok, mesék. Mihail Laker- bai életét annak szenteli, hogy a népmeséket összegyűjtse és az ab- háziaiak bátorságáról, vitézi virtusáról szóló legendás történeteket közrebocsátsa.

Mihail Lakerbai:

A legrosszabb időpont

Meg kell ölnie Gedlahot, mielőtt a bátyját leeresztenék a sírba. Különben hogy is vehetne részt a temetésen? Guni szinte érezte magán rokonainak átható, szemrehányó tekintetét.

Nem hiába énekelték faluhosz- szat az Argun Szeidröl szóló dalt. E vitéznek egykor megölték a fivérét, s ő még aznap éjjel megtorolta a tettet, nem engedte, hogy a gyilkos még egyszer láthassa felragyogni a napot. Gyorsan cselekedett, s azóta is zengik a dicséretét.

Gumiról senki sem fog énekelni. Pedig hát éjjel-nappal állandóan üldözte Gedlahot, de sehol sem lelte, sem a faluban, sem otthon, sem az erdőben, mintha levegővé változott volna. Nagyon ravaszul rejtőzködhetett, ha még őt is sikerült kijátszania. Biztosan tudta, hogy meg kell fizetnie azért, amit tett.

Hirtelen hangokat hallott a házból. Guni fülelt. Felismerte Gedlah hangját.

De vajon hogyan csalogassa ki az udvarba? Nem lőhetett rá addig, amíg a házban tartózkodik, nehogy megsebesítse a feleségét, vagy valamelyik gyermekét. Ez aztán nagy szégyen lenne, a falubeliek előtt.

Rendkívül óvatosan félrehajtott egy ágat, előbbre kúszott, és belesett a házba. A szobában félhomály volt, egy kicsiny pislákoló fény jött a tűzhely felől, megvilágítva egy szék és egy lóca körvonalait. A beszélgetés abbamaradt. A család nyilvánvalóan már elfogyasztotta vacsoráját, s most aludni tér.

Guni elhatározta, hogy vár másnapig.

Úgy tűnt, ez az éjszaka sosem ér véget.

Egy pillantásra sem hunyta le a szemét. Figyelt minden zajra, s megpróbált teljesen mozdulatlanul feküdni, mert a legparányibb gondatlan moccanás elárulhatná a jelenlétét Gedlah kutyáinak.

Még messze volt a hajnal, amikor Guni mocorgást hallott a házból. Azután hirtelen keskeny fénysugár hasított át a sötétségen. Gedlah alsóruhában, gyertyával a kezében megjelent, s úgy látszott, keresgél valamit. Aztán nyilvánvalóan megtalálta, amit akart, leült a tűzhely melletti lócára, s a gyertyát maga mellé, a lóca szélére helyezte. Miután kényelmesen letelepedett, hozzálátott a dohányvágáshoz, Guni tisztán láthatta az arcát.

„A sors küldte ide elém” — gondolta magában.

Sietősen ráfogta a puskacsövét, kioldotta a závárt, és célzott.

— Ez őrültség! Oltsd él a gyertyát! Gyorsan! Hangzott fél a

házból Gedlah feleségének ijedt hangja.

— Aludj! Ne félj — nyugtatta Gedlah a hirtelen felriadt asz- szonyt. — Nincs miért aggódnod.

„Neon számít, hogy most pusztítom ej, vagy néhány perccel később” — gondolta Guni, s fokozódó érdeklődéssel hallgatta a házban folyó beszélgetést.

— Gyorsan oltsd ki a világosságot! — erősködött Gedlah felesége. — Ott ég a gyertya melletted ha Guni a közelben rejtőzködik, éppen kapóra jön neki.

— Tévedsz — vetette ellen Gedlah, — ez a lehető legrosszabb időpont.

— Miért? — az asszony hangja elhalkult.

— Azt hiszed, én nem tudom, hogy Guni éjjel-nappal üldöz- engem, mert meg akarja bosszulni a bátyja halálát? S azt is tudom, hogy Guni bátor és derék dzsigit...

— Nő, látod — nyöszörögte a felesége.

— Várjál csak, jól figyeld, mit mondok — folytatta Gedlah nyugodt hangon. — Guni Alias nemes szívű, ő sosem lőne fegyvertelen emberre, aki ágyból kelt föl, s más sincs rajta, csak az alsóruhája. Most legalább tudod, miért rossz ez az időpont, a Guni Aliashoz hasonlóknak.

Gedlah elhallgatott, s tovább vágta a szűzdohányt egyenletes mozdulatokkal.

Guni leengedte puskáját, vissza- kattantotta a závárt, elundorodva kiköpött, s nesztelenül elhagyta búvóhelyét.

fordította: Zilahi Judit