Tolna Megyei Népújság, 1966. június (16. évfolyam, 128-153. szám)
1966-06-10 / 136. szám
8 TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG 1368. június 14. rouw mieertip »OAG PROiSTAiOSi ESYESOUETE*» NÉPÚJSÁG A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT TOLNA MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA Béketalálkozó Szekszárdon Szekszárdon jól sikerült béketalálkozót rendezett a Hazafias Népfront városi bizottsága csütörtökön délután, a nyugdíjasok és a háziasszonyok részére, bevonva a szakszervezeteket és az üzemeket is. A találkozón, amely egyben a tavaszi békekampány záróeseménye volt a megyeszékhelyen, a dolgozók minden rétegét képviselő, mintegy 150 résztvevő jelenlétében — Pál Józsefnek, a városi népfrontbizottság elnökének megnyitóját követően — Scherer Sándor, az MSZBT megyei titkára mondott beszédet az SZKP XXIII. kongresszusát is méltatva, s vázolva a békemunka feladatait. Utána Letenyei György szovjetunióbeli útjának élményeiről számolt be. Nagy tetszést aratott szavalatával Hörváth Erzsébet, a III. számú általános is kola tanulója. A résztvevők Schmidt József nyugdíjas javaslatára két táviratot küldtek Budapesté: az egyiket együttérzésük kifejezéséül a Vietnami Demokratikus Köztársaság nagykövetségére; a másikat tiltakozásul az amerikai követségre a vietnami nép ellen elkövetett imperialista, gyarmati háború ellen. A békedélutánon megvendégelték a háziasszonyokat és a nyugdíjasokat, s kellemesen elbeszélgettek a résztvevők. 180 millió éves sárkánygyíklábnyomok érkeztek Budapestre Szerencsésen megérkezett Budapestre az a két lábnyom, amit körülbelül 180 millió évvel ezelőtt hagyott az akkori lágy iszapban egy óriás sárkánygyík — tudományos nevén dinosaurus — o mai Pécs környékén. Ez az iszapfelület később víz alá került, szénréteg fejlődött ki rajta és most mint betonkeménységű homokkő került ismét napvilágra a Vasas kőszénbánya külfejtése során. A két lábnyom, amelyet Wein György geológus talált meg, egymástól 70 centiméternyire van: ekkora volt tehát az ősi, 2—2,5 méter magas, két lábon járó óriás hüllő lépése. A nyomok 15 centiméter hosszúak és ugyanilyen szélesek. Mindegyik három, meglehetősen szétálló lábbujj képét őrizte meg. Karom egyiken sincs, az állat tehát nyilvánvalóan növényevő lehetett. A leletnek igen nagy az értéke. Hazánkban és a környező országok területén ugyanis mindeddig ez az első és egyetlen di- nosaurus-lelet. (MTI). Meglepő eredményeket hozott a Gemini—9-cen végzett vizsgálat Az amerikai űrkutatási hivatal egyik mérnöke, William B. Wood csütörtöki sajtóértekezletén elmondotta, hogy érdekes eredményekre vezettek azok a vizsgálatok, amelyeket az óceánból kiemelt Gemini—9 utasterével végeztek. Cérnán és Stafford űrhajóját indítás előtt hosszú időn át teljesen steril „fehér kamrában” tartották. Kitűnt, hogy az alatt a rövid idő alatt, amíg Cérnán a világűrben „gyalogolt” és a kabint ki kellett nyitni, a Gemini—9 belseje az oly tisztának tartott kozmoszban beszennyeződött: port, zsiradékot találtak benne. „Mintha közönséges földi szoba lett volna” — mondta Wood. Ezek a szennyeződések csak a világűrben érhették a Gemini—9 belsejét, — fűzte hozzá. Elmondotta még, hogy az asztronauták közül Cérnán panaszkodott az űrruhára. A rétegesen elhelyezett védőlemezek nem védték kellőképpen a napsugárzástól és egy ideig melege volt TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja Főszerkesztő: PETRITS FERENC Szerkesztőség: Szekszárdi Mártírok tere 15—17. Telefon: 29—01, 23—61. Kiadja: Tolna megyei Lapkiadó Vállalat Szekszárd. Béla tér 1. Telefon: 20—11, 20—10. Felelős kiadó: KATONA JÓZSEF. Az űrhajósok különben az útra- való élelmiszernek csak a felét fogyasztották el. A porított „al- muskát”, grapefruit-lét, narancslét és a csokoládét kedvelték. A tubusételekhez, így például a tengerirák-pasztához, nem nagyon nyúltak. „Óvodánktól elbúcsúzunk szépen...” Megyeszerte a legtöbb helyen lezajlottak az ősszel iskolába induló óvodások évzárói, búcsúzási ünnepségei. Néhány napja Pincehelyen mintegy 150 örömteli szülő jelenlétében „ballagtak’ nagyok. Huszonkilenc fehér blú zos, pirospöttyös szoknyájú, sötét kék nadrágos, fehér inges, hat esztendős emberpalánta búcsú zott az óvónéniktől, a dajkáktól. Be sem tudta fejezni mondókáját, elcsuklott a hangja a kislánynak amikor látta a vezető óvónéni ki buggyanó könnyeit. Az év során tanultakból a mű sorban szüleiknek ízelítőt adott 75* óvodás. Az óvoda kedves meglepetéseként a nagycsoportos ballagok piros babos kendőcskéből készített kis batyut kaptak emlékeztetőül. Megkezdődött a kagylóhalászat A Sárvízben és a Sión megkezdődött az édesvízi kagyló halászata. Csütörtökön már meg is érkezett az idei első kagylószállítmány a tolnai Béke Halászati Tsz gombgyártó üzemébe. Az első eredmény még gyenge, csupán 45 kilónyi, a magas vízállás miatt. A kagylószedés a Sión, a Sárvízben, a Kapósban és a Koppány patak iszapjában sok embernek jó kereseti lehetőséget nyújt. Ha alacsonyabb lesz a vízállás akkor száz mázsányi kagyló begyűjtését várja a halászati termelőszövetkezet. A házi kisüzemben tavaly 800 000 gyöngy házgombot készített a szövetkezet. Anyakönyvi hírek (Bátaszék) Bátaszéken 1966. május hónapban 9 házasságkötést és 6 halálesetet anyakönyveztek. Házasságkötések: Bodony Ferenc— Sike Erzsébet, Fölkér István—Műnk Teréz, Imreh Alpár Léi—Greskovics Klára, Bíró György—Lukács Katalin. Lovrics Mihály—Kaczur Klára, Horváth Károly—őri Mária, Paál Géza— Habinyák Erzsébet, Tamás Gyula- Gyarmati Márta, Villányi Lőrinc— Köhler Anna. Halálesetek: Tiringer Bálintné; Csá szár Balázs, Hermányi András, Tölgyes Mihály, Máté Janosné, Göbelt Jánosné. FILMJEGYZET A FEKETE TULIPÁN 1189: júniusa. Roussillon kisváros környékét egy rabló tartja rettegésben. Az álarcos lovag kiszemelt áldozatainak egy szál fekete tulipánt küld, ezért nevezik el a titokzatos rablót Fekete Tulipánnak. A nép szemében Fekete Tulipán igazságtevő hős. Történetéről, Dumas azonos című regénye alapján színes, kalandos, szélesvásznú francia film készült Christian Jaque rendezésében, Alain Delon-t kettős szerepben láthatja a közönség. Készül a Szekszárdi Nyomdában Széchenyi utca 46. Telefon: 29—21* Felelős vezető: Széli István Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a helyt postahivataloknál és kézbesítőknél Előfizetési díj egy hőnapra 13 Ft. Index-szám; 25 661 JÚNIUS Névnap: Margit. A Nap kél 3.46 órakor, 10 nyugszik 19.40 órakor. A Hold kél 0.14 órakor, PÉNTEK nyugszik 10.29 órakor. Alain Delon a film egyik jelenetében. — A megyei tanács vb a közelmúltban a járási könyvtárak fej. lesztésére 52 ezer forint pótelőirányzat átutalását rendelte el. Ebből a bonyhádi járás 19 ezer, a dombóvári 8 ezer, a paksi 9 ezer és a tamási járás 16 ezer forintot kap. — A bátaszéki általános iskola végzős tanulói hétfőn búcsúztak iskolájuktól, nevelőiktől. A 103 VIII. osztályos diákkal mintegy 200 hozzátartozó is együtt ünnepelt. — tudósít Nagy Ferenc. — Évi 200 000 foezelőtt végzett öregdiákjai. A találkozóra külföldről, tengerentúlról is várnak résztvevőt. — A Sárközi Tánc- együttes vasárnap este fél nyolc órai kezdettel a decsi művelődési házban mutatkozik be műsorával. — A szekszárdi városi és járási rendőrrint bevétel baromfi- kapitánysághoz egy ból. A harci termelő- kézitáskát — benne szövetkezet már évek pulóverrel és kenye- óta foglalkozik ba- resruhával — vala- romfineveléssel, éven- mint két esernyőt és te 9—10 ezer darabot egy gyermekmellényt értékesítenek. Az idén szolgáltatták be talált már 3500-at eladtak, tárgyként. Jogos tu- átlagosan 1—1,20 ki- lajdomosa átveheti: lós súllyal. Újabb Szekszárd, Várköz 4. 3500 csirke két-három szám alatt, hét múlva kerül — Két orvoscsalád piacra. számára ikerlakás — Anyarozs nagy tételben. A duna- szentgyörgyi Ezüstkalász Tsz 108 holdon termeszt anyarozsot* A fertőzés kiválóan sikerült, s bár egy kis szélkár érte az anyarozsot, Dunaszent- györgyről nagy meny- nyiséget kap a gyógyszeripar ebből a rendkívül fontos gyógyszeralapanyagból. — Holnap, szombaépítéséhez kezdett csütörtökön a pincehelyi tanács házi építési brigádja. Az építkezés így olcsóbb lesz, az előzetes tervek szerint mintegy négy- százezer forintos költséggel készül el. A tanács építési anyagot is biztosít, hogy mielőbb elkészülhessenek az orvoslakások. — Újabb Tolna megyei építőipari ktsz csatlakozik az egyre ton délelőtt találkozót népszerűbbé váló tárrendeznek Szekszár. sasházépítési akciódon a Garay János hoz. Még ebben az gimnázium 40 évvel évben megkezdi a Tamási Járási Építőipari Ktsz egy társasház építését Tamásiban. A MAGYAR TV. MŰSORA 10.00: Angyal kalandjai. A mesterdetektív. 10.50: Telesport. 11.05: Szamosháti emberek. Riportfilm. 11.25: Asinus bolgár kisfilm. 17.50: IV. országos úttörőtalálkozó. Díszszemle. Közvetítés a budapesti Dózsa György térről. A JUGOSZLÁ-V TV. MŰSORA 8.30c Közvetítés a kongresszusról. 16.30: Kis világunk. 16.55: Hírek. 17.00: Közvetítés a kongresszusról. 19.54: Jó éjszakát, gyerekek20.00: Tv-híradó és a kongresz- szus hírei. 20.30: Az alibi nem elégséges. Csehszlovák játékfilm. 22.00: Kongresszusi beszámoló. 22.15: Karaván. Utiriport. 22.40: Nemzetközi színpad. 23.15: Hírek. NEM VÁLTOZIK A HŐMÉRSÉKLET Várható időjárás péntek estig: főként nappali felhőképződés, már kevesebb helyen esővel, zivatarral. Gyenge, változó irányú szél, zivatar idején átmeneti szélerősödés. A hőmér. séklet alakulásában lényeges változás nem lesz. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 24—28 fok között. A Balaton vizének hőmérséklete Siófoknál 18 fok* Vasárnapi számunkban új folytatásos regény közlését kezdjük el* \ iMcnur&ijl&y iBevibS': című riportregénye izgalmasan, avatott tollal vezeti végig az olvasót egy leánynevelő intézeten, bemutatva lakóit. De nemcsak bemutatja: keresi a kisiklások okát. Az izgalmas, tanulságos riportregény bizonyára nemcsak kellemes perceket jelent olvasóinknak, de alkalmat ad az elgondolkodásra is. fí IKKÜNKRE VÁLASZOLNAK: Értesítem, hogy a Tolna megyei Népújság 1966. május 5-i számában megjelent „Tűzjelzőtelefon — De minek?” című cikkel kapcsolatban megvizsgáltam Sárpilis, 12 számú távbeszélőállomás szolgálatszünetelés alatti összeköttetését és megállapítottam,, hogy a távbeszélő-állomáshoz csatlakozó jelzőcsengő rövidzára miatt — mely valószínűleg a villámcsapás következtében keletkezett —, nem kapta a szekszárdi távbeszélőközpont az állomásról történt hívást. Az állomásnál a műszaki zavart elhárítottam, és azóta az összeköttetés kifogástalanul működik. A sárpilisi tanácstól 28-án 21,20 órakor kezdeményeztek beszélgetést a szekszárdi tűzoltósággal, tehát a szelektív berendezés az ott átvonuló vihar ellenére is üzemképes volt és a kezelő az 1-es állomás hívására azonnal jelentkezett. Sajnos, a villámcsapások elsősorban a légvezetékes távbeszélő-összeköttetéseket teszik tönkre, és amikor sürgős tűzjelzés, esetleg más célból segélykérő beszélgetést kellene kezdeményezni, a távbeszélő-berendezés már üzemképtelen. A „Tűzjelző telefon” című jelzőtáblákat nem a posta helyezi el az előfizető házára, azokat a tanács, a posta megkérdezése nélkül szereli fel a távbeszélővel rendelkezőknél. Így előfordul az. hogy olyan távbeszélő-előfizetőnél is szerelnek fel ilyen táblát* amelynek nincs is éjszakai távbeszélő-összeköttetése. Postaigazgatóság, Pécs, Kántor Sándor igazgatóhelyettes, üzemviteli vezető