Tolna Megyei Népújság, 1966. június (16. évfolyam, 128-153. szám)

1966-06-28 / 151. szám

8 TOf^Ä OTFCTFT N?!PÍÍJS/Í0 1966. június 28 TOLNA MtG*tl& «LAG PROLSTAI NÉPÚJSÁG M&rfi SZOCIALISTA MUNEASPABT TOLNA MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TaNAcS LAPIA Igazi ünnepe volt az egész községnek Magyar — koreai baráti est Szakoson Sokáig emlékezetes lesz Szak­oson a szombaton megrendezett magyar—koreai baráti est. A ven­dégeket. An Min Szu-t, a koreai nagykövetség ideiglenes ügyvivő­iét és két munkatársát, valamint K. Papp József elvtársat, a me­gyei pártbizottság első titkárát, a Külügyminisztérium és az Orszá­gos Béketanács munkatársait nagy számú községbeli fogadta. A ven­dégek úttörők sorfala közt vonul­tak be a szépen feldíszített mű­velődési házba. A község dolgozói nevében Mizerák Sándor községi párttitkár üdvözölte a vendégeket. Az úttörők külön is virágcsokor­ral kedveskedtek. A meleg, baráti fogadtatás után a termelőszövetkezet látta vendé­gül a kedves látogatókat, majd a közös gazdaságot tekintették meg. Itt Varga Imre tsz-elnök kalau­zolta őket. An Min Szu elvtárs és a többiek eközben elbeszélgettek a termelőszövetkezeti tagokkal is. Beszélgetés közben, egy kérdésre például Bazsonyi János állatgon­dozó elmondta, hogy 3500 forintra tehető a havi jövedelme. Vissza­felé jövet a lakásán is felkeresték Bazsonyi Jánost. Itt már a felesé­ge vitte a szót. Egy kérdésre el­mondta, békét kívánunk és egész­séget, mert minden más egyebünk megvan, amire szükségünk vám A gazdaság nagyon tetszett a látogatóknak. Ezután közös vacso­rán vettek részt, ahol a koreai elv­társakat szakcsi érdekességgel — tökmagból készített szívvel és ko­sárral — lepték meg. A vacsorán An Min Szu és K. Papp József elvtárs mondott pohárköszöntőt. Este a zsúfolásig megtöltött mű­velődési házban találkoztak a vendégek Szakcs község dolgozó népével. Ünnepi beszédet Kedves Henrik, az Országos Béketanács tagja, szekszárdi iskolaigazgató tartott. Elmondotta, hogy 16 évvel ezelőtt e napon, június 25-én in­dult meg az amerikai imperia­listák agressziója a koreai nép el­len. És hasonlót folytatnak most Vietnam népe ellen is. An Min Szu elvtárs a koreai nép béketörekvéseiről beszélt. Ki­fejezésre juttatta, hogy minden bé­keszerető ember tiltakozik a dél­koreai kormány politikája ellen, amely katonaságot küld Vietnam leigázásárai A gyűlés után az úttörők nívós műsort adtak, s a három koreai vendéget és K. Papp József elv­társat tiszteletbeli úttörővé avat­ták, és úttörőnyakkendővel aján­dékozták meg, A szakcsiak a bűcsúzásnál lel­kes ünneplésben részesítették a vendégeket. K, Papp elvtárs a megye határáig kísérte őket, s a szakcsiak véleményét is tolmácsol­ta: Igazi ünnepe volt a baráti ta­lálkozó az egész községnek« Megkezdődtek a pedagógusok nyári továbbképző tanfolyamai Hétfőn országszerte megkezdőd­tek a pedagógusok hagyományos nyári továbbképző tanfolyamai, amelyeken az idén több mint két­ezren vesznek részt. Hat vidéki várasbán — Debrecenben, Eger­ben, Kecskeméten, Győrött, Sá­rospatakon és Székesfehérvárott — általános és középiskolai nyelv­tanárok tökéletesítik orosz nyelv­tudásokat, Szeged a színhelye az audio-vizuális orosz nyelvtanfo­lyamnak, ahol a nyelvi labora­tórium felhasználásának metodi­kai és technikai kérdéseivel is foglalkoznak. Hódmezővásárhe­lyen német, Pécsett angol nyelv- tanfolyam kezdődött, ugyancsak hétfőn, a francia tanfolyam kez­detének időpontja pedig — ame­lyet Gyulán tartanak —, július 4-e. Valamennyi idegennyelvű kurzust vendégtanárok vezetik. Nemzetközi kotorékverseny és országos kutyakfállítás volt vasárnap Székesfehérvárott. A Magyar Ebtenyésztők Országos Szövetségének Fejér megyei cso­portja rendezte kiállításon 35 kutyafajta mintegy háromszáz „képviselője” vett részt. A sztá­rok a bemutatott, ritkaságszámba menő bernáthegyi és a két új­fundlandi kutya mellett ezúttal is a magyar kuvaszok, pulik, s a német boxerek és dogok voltak. A kiállításnak külföldi részt­vevői is voltak, mintegy harminc csehszlovák, lengyel és német kutyatulajdonos hozta el kedven­cét. Vízeresztés a Sión Az Országos Vízügyi Főigaz­gatóság közli, kedden megnyitja a Sió-csatorna siófoki zsilipjét. A balatoni vízzel feltöltött Sión jú­lius 2-ig biztosít hajóutat a Ba­laton és a Duna közötti vízi- forgalomnak. A jelzett időben a «Sión a sportmotorcsónakok és evezős csónakok is közlekedhet- ,nek, de fokozott óvatossággal ha­ladjanak, mert uszályok vontató­éra is sor kerül. JÚNIUS Névnap: Ireneus. A Nap kél 3.48, nyugszik 28 19.46-kor. A Hold kél 15.25, nyugszik KEDD 1 0.46-kor. — A Tolna megyei KISZÖV és a Vörös- kereszt megyei titkár­sága megállapodott abban, hogy vala­mennyi ktse-ben egészségügyi felelősö­ket állítanak munká­ba, akiknek felada­tuk: az elsősegély­nyújtáson túlmenően, elősegítem a munkás­védelmi rendelkezé­sek betartását. — A IX. Országos Biológiai Napokat szeptember 17-én és 18-án tartja Balatan- füreden a Tudomá­nyos Ismeretterjesztő Társulat országos bio­lógiai választmánya. Jelentkezni az IBUSZ útján, vagy az orszá­gos biológiai választ­mány budapesti cí­mén lehet. — Nagyszokolyban bővítik a napközi­otthont. A meglévő épület mailé egy 12 méter hosszú, teljesen új szárnyat emelnek, ahol tanterem, kony­ha, tálaló és kamra épül. , — Jogtalan gépjár­műhasználat és ittas vezetés miatt — nem jogerősein — 3 hónapi felfüggesztett szabad­ságvesztésre és 500 forint pénzbüntetésre ítélte a tamási járás­bíróság Fodor István miszlai lakost. Huszonnégy fiatalt avattak szakmunkássá szombaton este a Bonyhádi Cipőgyár­ban, a gyár végzős ipari tanulói — tizen­öt fiú és kilenc lány — ballagást tartottak. 1— Július 5-én a megyei kórház kul­túrtermében ankétet tartanak védőnők, körzeti orvosok, gyer­'nekszakorvosok, szü­lész orvosok és a Vö­röskereszt-titkárok ré­szére. Dr. Csordás Je­nő, a megyei kórház gyermekosztályának főorvosa tart előadást az anya- és csecsemő­védelem ről. HÍREK — Megyei termék- kiállítást sendezSzek- szárdon a közgazda- sági technikumiban a KISZÖV. A szomba­ton megnyíló kiállí­táson mutatják be a megye ktsz-einek kü­lönféle — exportra, belföldre, lakossági közvetlen megrende­lésre készített — ter­mékeit. ismertetik a szövetkezetek szolgál­tatásait. — Befejezték az al­sónyéki pártház tata­rozását. Tegnap volt a műszaki átadás. A Bátaszélá Építőipari Ktsz dolgozói jó mun­kát végeztek a párt­ház átalakításánál. — Ezer lakosra 46 tv-készülék, 233'ráddó- előűzetö és 10 ezer mozilátogaitás jut évente a szekszárdi járásban. A televíziós készülékek zöme min­denki által látogatha­tó termekben van el­helyezve, amely lehe­tőséget nyújt a széles körű érdeklődésre. — A lengyel ten­gerpartra, tíznapos ki­rándulásra készül a 3ölcskei Gépjavító ál­lomás 22 ipari, tanuló­ja. A fiatalok — va­lamennyien KISZ-ta- gok — különböző, kü­lön munkák vállalá­sával teremtették elő a költségeket, egye­bek között munkát vállaltak a dunaföld- vári társulásnál és a szomszédos szövetke­zeteknél. — A TIT 125 éves évfordulóját a Tolna megyei TIT-szervezet- ben, Szekszárdon jú­lius 2-án ünnepük. — Harminc napi szabadságvesztésre ítélte a szekszárdi já­rásbíróság Marosi Ist­ván Szekszárd-csör- getói lakost, mert: az elmúlt év őszén kuko­ricát lopott a város határában. A MAGYAR Ti MOSÓBA 17.45: Hírek. IZJö: Név­telen építőmesterek. Elő­adás a magyar népi épí­tészetről. 18.05: Egy eooo éves ifjú ország. A Tv- híradó riportíilmje Liba­nonról. 18.20: Falusi dol­gokról. A jó módszer — fél siker. 18.45: Esti me­se. 18.55: Mátrai Betegh Béla színházi jegyzete. 19.05: Shakespeare: Téve­dések vígjátéka. Közve­títés a Szegedi Nemzeti Színházból. 20.00: Tv- híradó. A hét könyvel. 21.10: Csak felnőtteknek! Gyermek a családban. 21.50: Tv-hiradó. SZELES IDŐ Várható időjárás ma estig: felhőátvonulá­sok, szórványosan elő­forduló esőkkel, he­lyenként élénk észak­nyugati, északi szél. A hőmérséklet ala­kulásában lényeges változás nem lesz. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 20—25 fok között. GYORS LISTA !az 1966. június 27-én megtartott -lottó jutalomsorsolásról, ame­lyen a 25. játékhét szelvényei vet­ítek részt 058 066 motorkerékpár, 061 459 ibúitarutalvány, 069 429 óra, 075 817 084 769 utalvány, 094 010 ■varrógép, 569 114 óra, 575 933 utal­vány, 576 462 zenegép, 580 824 ház­itartási gép. 594 561 óra-trió, — (607 524 utaüvány, 2 822 279 zene- 5317 343 ki mit választ <5 322 688 utalvány, 5 329 450 mag- etdfion, 5 331 235 utalvány, — 333 386 utalvány, 5 333 464 utal- iyány, 5333754 írógép, 5 530 052 5 539 866 éféskamra- 5 541 911 óra, 5 543 598 y, 5 551 956 rádió, 5 568 471 tartási gépek. 6 610 762 óra- és •utalvány, 6 6H 231 kínó- \ ílógamátúna, 6 6H7 381 háztartási igóp, 66118 288 bútorutalvány, — Zrfyfo**** A TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja Főszerkesztő: PETRITS FERENC Szerkesztőség: Szekszárd. Mártírok tere 15—17. Telefon: 29—01, 23—61. Kiadja: Tolna megyei Lapkiadó Vállalat Szekszárd. Béla tér 1. Telefon: 20—11, 20—10. Felelős kiadó: KATONA JÓZSEF. Sióagárdi népviseletben a Sárközi Napokon Eüto: Bakó Jent^ Készül a Szekszárdi Nyomdában Széchenyi utca 4«. Telefon: 29—21, Felelős vezető: Szén István Terjeszti a Magyar Posta f Előfizethető a helyi f postahivataloknál és kézbesítőknél Előfizetési díj egy hónapra 13 Ft. index-szám; 25 008 6626 597 zenegépek. 6 626 755 hű­tőgép, 6 627 272 méterárú, 6 633 470 külföldi utazás, 6 642 645 bútor, 6662 431 utalvány, 6 666 973 ház­tartási gép, 6 687 674 filmgép. — 6 689 249 óra, 6 692 670 utalvány, 6 698 313 mőterárú, 6 709 555 ki mit választ, 6 713 532 külföldi út. 6717 243 külföldi út, 6 724 397 éléskamra-utalvány. 6 739 139 utal­vány, 6 742 696 éléskamra-utal­vány, 6 745 637 ki mit választ, — 6 750 944 háztartási gépek, — 6 755 822 utalvány, 6 777 165 ház­tartási gépek, 6 778 106 fényképező­gép, 6 779 572 fényképezőgép, — 6 780 048 külföldi utazás, — 6 800 854 háztartási gépek, — 6 804 656 porszívó, 6 813 297 élés­kamra-utalvány, 6 815 456 utal­vány, 6 818 900 utalvány, — 6 919 641 óra, 6 823 097 óra, — 6 825 388 bútor, 6 839 768 óra- és ezüstáru-utalvány, 6 841 761 mo­torkerékpár, 6 841 980 utalvány, 6 847 655 motorkerékpár, 6 848 592 óra, 6 866 751 rádió. 6 869 113 ház­tartási gépek, 6 870 466 utalvány, 6 873 250 porszívó, 6 876 507 méter­áru, 6 900 520 utalvány, 6 918 754 motorkerékpár. 6 923 909 óra, — 6 928 878 ki mit választ, 6 931 509 ruházati cikkek. 6 932 731 bútor­utalvány, 6 940 000 külföldi uta­zás, 6 944 433 ruházati cikkek, — 6 946 662 ki mit választ, 6 957 285 óra, 6 971 382 utalvány, 6 981 873 óra, 6 984 634 porszívó, 6 987 578 Budapest, XI. kér. Mohai u. 85 á. sz. alatt felépülő társasházban az I. em. 4. sz. alatti 3 szobás, kettő kisméretű étkezökonyhás. erkélyes öröklakás. 6 989 987 utalvány, — 7 001 565 óra, 7 011 381 méteráru, 7 015 138 bútor, 7 030 910 utalvány, 7 031 503 háztartási gépek. — 7 033 783 kfr mit választ, 7 036 841 zenegépek, 7 050 855 óra. 7 054 099 méteráru, 7 055 651 háztartási gé­piek, 7 061 492 ruházati cikkek, — 7 064 625 óra, 7 065 426 ki mit vá­laszt, 7 067 699 utalvány, 7 070 851 utalvány, 7 086163 külföldi uta­zás, 7 097 494 ruházati cikkek, — 7 098 837 szelencekészlet, 7 116 919 ruházati cikkek, 7 321 361 ki mit választ, 7 321 448 méteráru, — 7 328 570 bútorutalvány, 7 332 127 ruházati cikkek, 7 332 896 ki mit választ. 7 544 358 kínáló garnitúra, 7 553 602 ki mit választ, 7 572 055 méterárú. A gyorslista közvetlenül a hú­zás után készült, az esetleges számhibákért felelősséget nem vállalunk. A nyertes fogadónál: a nyertes szelvény fogadási szel­vényrészét július 20-ig kell eljut­tatnia a Sportfogadási és Lottó Igazgatóság lebonyolítási osztályá­ra, (Budapest, V„ Nádor utca 15.). Kölcsönkocsivá 1 az árokba hajtott Kernya József bajai lakos Pósch József személygépkocsijával Paks­ról Dunaszentgyörgy irányába haladt vasárnap. Figyelmetlenül vezetett és Csámpa közelében az árokba ment, A baleset következtében a kocsi utasai, Pósch József és Tantos Lajos nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett. Kernya József ellen a rendőrség gondatlan veszélyeztetés miatt nyomozást rendelt eL V 7—1----­T

Next

/
Thumbnails
Contents