Tolna Megyei Népújság, 1966. június (16. évfolyam, 128-153. szám)
1966-06-26 / 150. szám
8 TOLVA MFGTFf VÉPŰJSAÖ 1966. június 26. Angliában vannak még boszorkányok. Es milyen boszorkányok! Nem csúfak, rútak, nagy orrúak, görbe hátúak, söprűn lovaglók! Olyanok, mint Szegeden, csak éppen mások. Fiatalok, de... Mit szaporítsam a szót, Manchesterben részt vettem egy boszorkányesküvőn. A menyasszony mindössze 18 éves, kecses, szőke leányzó, aki egy katolikus apácarend kolostorában végezte tanulmányait. A vőlegény Alex Sanders, 20 évvel idősebb nála, a „mágia főpapjának” tartják és nagy tekintélynek örvend boszorkánykörökben. Ebből is látszik, hogy Angliában már férfiboszorkányok is vannak. Nálunk is vannak, de nem hivatalosan, akik boszorkányos ügyességgel építenek kis fizetésből nagy házat, vásárolnak autót. De ez más. Ok nem boszorkányok, mert ők képtelenek például olyan dolgokra, mint az itteniek. Az itteni boszorkányok például éjszaka teliholdnál meztelenül táncolva végzik szertartásukat. A mi boszorkányaink is gyakran éjszaka, de nem teli- holdnál, hanem eszpresszókban és másutt végzik a manipulációs szertartást és csak akkor lesznek meztelenek a társadalom előtt, ha a bíróságon minden bűnük kiderül. De térjünk vissza az es küvöre, a hosszan tartó esküvői ünnepségre Anglia különböző részeiből sok boszorkány érkezett. Szép boszorkányok voltak. Nem rútak, csúfak, hanem szép lányok, akik egyszerűen boszorkánynak tartják magukat és azt mondják: ehhez, senkinek semmi köze. A manchesteri lakás egyik nagyobb szobáját szentélynek rendezték be. Az oltáron fekete gyertyák égtek. Maxime az esküvő alkalmából fehér ruhát viselt, s alatta — amint azt a mágia parancsolja — semmit. A semmi viszont nagyon szép volt! Sanders is kicsípte magát. Fején súlyos vaskorona, a tekintély jelképe ékeskedett. A tekintélytől úgy imbolygóit a feje, mint azoknak a bársonyszéke, akik tekintélynyomatékkal terhelik azt. És még a java hátra volt. Egy üstbe benzint öntöttek és azt meggyújtották. Lobogott a láng és az ifjú pár nő tagjának csak úgy lobogott a haja, amikor súlyos koronájú arájával átugrott a lángon. Amikor elkezdte' az ugrást, még lány volt, amikor átért, már megperzselt asszony lett. Kés surrogott a fenőkövön és egy boszorkány odament az ifjú párhoz, megvágta az ujjúkat, összekeverte a vérüket. Mindez boszorkányos gyorsasággal pergett a nagyszámú közönség előtt, akik a násztáncot már nem láthatták, mert azért az erkölcsre Angliában is sokat adnak. Sírtak is emiatt sokan. Volt egy nő, ha hiszi, ha nem a Szerkesztő Űr, aki drága könnycseppeket hullatott. A könnycseppek aranyból voltak, egy kozmetikus tette rá a szempillájára, hogy hadd lássák: ő egy bánatos nő, aki állandóan könnyet hullat a szegény emberekért. Egyébként itt Angliában most az aranykönnycsepp a divat. És egészen addig divat lesz, amíg a font sterling aranytartaléka meg nem csappan. Mit tehettünk egyebet, ha már annyira prüdek ezek az angol boszorkányok, hogy a nászéjszakára se engedik be az embert, elmentünk egy másik esküvőre. Ez az esküvő víz alatt zajlott le. A menyasszonyon fátyol volt és bikini, a vőlegényen fekete úszónadrág, természetesen csokornyakkendő nélkül. Fejest ugrottak a vízbe, mint nálunk sokan a házasságba. Amikor elcsendesedtek az ugrás hullámai, látni lehetett, hogy mindketten bent vannak a vízben. Amikor vége volt a víz alatti szertartásnak kijöttek a vízből. És akkor kint voltak a vízből, de már, mint házasok, és ott dideregtek vizesen, egymáshoz simulva. Innen azonnal tovább robogtam szerelmi ügyben. Nagyon érdekes eset. Túlzás nélkül makacs embernek mondhatjuk Michael Bassett londoni zeneszerzőt. Fejébe vette ő is, hogy megházasodik. Méghozzá egy nem valami ismert, de annál csinosabb operaénekesnőt vesz el feleségül. Tervéhez kitartóan ragaszkodott. Tíz hónap leforgása alatt 304-szer kérte meg a művésznő kezét, s a rengeteg kosár sem szegte a kedvét. Háromszázötödször is megpróbálkozott, immár teljesen reménytelenül, s nagy meglepetésére az énekesnő igent mondott. Bassett most boldog. Nem tudom, hamarosan nem teszi-e fel magának a kérdést: „Kellett nekem háromszázötödször is?”. Esküvő, szerelem, móst már csak a gyerek hiányzik. Az is megvan. Az egyik iskolában jártam, szintén Angliában, ahol éppen a pályaválasztásról beszélgettek. A tanító sorra megkérdezte a gyerekeket. Az egyik így válaszolt: „Én becsületes munkával szeretném megkeresni a kenyeremet”. Mire a tanító így válaszolt: „Jól válaszoltál, fiam, ezen a területen nagy hiány van”. Ismételten hangsúlyozom, hogy ez nem otthon történt. Ezzel zárom soraimat, tisztelettel, V. i.: Elnézést, hogy nem a világűrből jelentkeztem. Sajnos a MÁV űrjegye nem érvényes oda. Az ibériai tengerparttól Atatiirk szobráig Mottó: Létezik néhány gazdag tőkés ország, de sokszorosan több a szegény és elmaradt tőkés országok száma... Kenyér és ivóvíz nélkül Divattá vált a nyugatnémetországi újgazdagok között, hogy a nyár egy részét a spanyolországi Costa Braván vagy a portugál tengerparton töltik. Ugyanakkor az Ibériai félszigetről, Portugáliáról is útnak indul egy-egy csoport Svájcba, Franciaországba, vagy éppen Nyugat-Németországba. Az ő problémáik persze mások: nem a kellemes vakáció örömeit szeretnék még édesebbé tenni... Naponta százak és százak jelentkeznek a lisszaboni kivándorlási hivatalban ; többségük földmunkás. Ez a legrosszabbul fizetett foglalkozás Portugáliában: jobb munkahelyet szeretnének tehát találni. valahol másutt. Az iroda csak azokkal foglalkozik, akiket a Sa- lazar-rezsdm „megbízhatónak” tart... A legtöbben tehát más megoldást keresnek. Hatvanhárom Lisz- szabon környéki munkás számukra meglehetősen nagy összeget ku- porgatott össze, mert az „ismeretlen” azt ígérte, hogy egy gyorsjáratú hajóval elszállítja őket. Több napi várakozás után valóban be is szánhattak a „gyorsjáratú” gőzösbe, ami egy kiselejtezésre érett, nyomorúságos bárka volt. Nyegyvennyolc óra múlva elfogyott a kenyerük és az ivóvizük is. A tragédia pedig bstetőződött, amikor kitört a vihar. Egy spanyol hajó mentette meg őket, felvéve fedélzetére a hajótörötteket; Spanyolországból persze haza- toloncolták őket, és kényszerű visszatérésük után börtön várt rájuk. „Nemet mondunk az éhezésnek..." Sorra megszólaltak a napokban a madridi hivatalos körök közgazdászai. A szöveg legtöbbször hasonló: „a spanyol kormány elhatározta, hogy határozott intézkedésekkel vet véget az inflációnak”. „A gazdasági élet problémáit sorra megoldjuk.” „Az ország rövid időn belül átalakul ipari állammá.” A kampány részét képezte. hogy nyilatkozott Lopez Bravo iparügyi miniszter is, aki adatokkal bizonygatta, a termelés szerkezete egészségesebbé vált, a produktivitás növekszik, stb. Foglalkoznak persze a spanyolországi gazdasági helyzettel a nemzetközi gazdaságkutató intézetek is. És érdekes, hogy ezek megállapításai nem egyeznek a helyi közleményekkel! Megállapították, hogy a kereskedelmi mérleg állandóan romlik. Napvilágot látott a sokatmondó adat, hogy a közelmúltban az iparcikkek behozatala 83 százalékkal emelkedett. a kivitel viszont mindössze 4,5 százalékkal. A képet kiegészíti, hogy a mezőgazdaság problémái is megoldatlanok, holott ez a gazdasági ág jelenti a spanyol kivitel alapját. Fogas a kérdés: a madridi optimista kampány változtathat-e a tényleges helyzeten? Franco Spanyolországáról azonban nemcsak a helyi megbízottak igyekeznek a valóságosnál kedvezőbb képet festeni. Legutóbb a Time című amerikai hetilap címlapján szerepelt a madridi diktátor. Többoldalas cikket is közöltek róla, s abban a legrokonszenvesebb beállításban foglalkoztak a Berlin—Róma—Tokió tengely egykori odaadó hívével. A háttér itt is nyilvánvaló. Washington számára a megrendült franciaországi NATO-bázis pótlása a legalapvetőbb cél. A spanyolországi katonai támaszpontok minden eddiginél fontosabbá váltak. A Time cikkét pedig különböző visszhang kísérte. Elismerő levelet küldött egy Quintanilla grófnő Madridból és gratulált Henry T. Jarell nyugalmazott amerikai haditengerész kapitány,' aki ugyancsak a spanyol fővárosban éldegél. Más jelleggel reagált azonban Joseph Azurza, aki annak idején részt vett a spanyol szabadságharcban. „Világszerte kínos olvasmány a demokraták számára, ahogyan az önök cikke megpróbálja Francót és társait feloldozni az emberiséggel szembeni felelőssége, a polgár- háború alatt és után elkövetett bűnei alól.” A szerecsenmosdatás pedig nyilván Spanyolországban sem jár túl nagy sikerrel. Ott egymástérik a diáktüntetéseit, és amikor nem látszik a közelben Franco csend- őrjeinek csákója, felhangzik a dal Barcelonában: Nemet mondunk az éhezésnek. Bár kenyér nélkül éljük napjainkat Nemet mondunk a börtönnek. Ahová a munkásokat küldik. Nem, Azt mondom, nem, Azt mondjuk, nem! Mi más világból kerültünk ide...' Negyedmillió gümőkóros A törökök nagy nemzeti hőse, Kemal Atakürk kijelentette: „Amíg élek, a törökök nem felejtik el, mit tett értünk Lenin.” Ezzel arra célzott, hogy a függetlenségért vívott harc idején, 1920. áprilisában Leninhez fordult segítségért és kérte, a diplomáciai kapcsolatok felvételét. 1921-ben török—szovjet barátsági szerződést írtak alá. később a Szovjetunió számottevő kölcsönöket nyújtott Törökországnak. Szovjet segítséggel épült fel több törökországi üzem, közöttük textilgyárak is. A gazdasági helyzetkép eléggé bonyolult jelenleg Törökországban. Bizonyos mérvű fejlődésnek indult az ipar. Az olajat már he- lyileg finomítják. Többszörösére emelkedett a villamosenergiatermelés is. És éppen a textiliparban igen nagy a fejlődés. Siralmas azonban a helyzet az egészségügy terén, negyedmillió ember szenved gümőkórban, alig épülnek kórházak, állandóan emelkednek a létfenntartási költségek, mivel megoldatlanok a mezőgazdasági problémák. Holott alig akadt kormány, amely ne ígért volna agrárreformot. Nyílt titok viszont Ankarában, hogy a tervezet, ha realizálódna is, nem fosztaná meg a nagybirtokosokat a latifundiumoktól, csak a jóval silányabb állami birtokokból adnának földet. A problémák gyökere pedig az óriási terheket jelentő fegyverkezés, mindenekelőtt a teljes katonapolitikai elkötelezettség az Egyesült Államok mellett Ha az utas Kemal Atatürk mauzóleumából kilép, a szabványhivatal mellett hatalmas táblát lát, rajta két, egymást szorító kezet az egyiket félhold, a másikat amerikai zászló díszíti. A kézszorítás szoros. Nyilvánvaló azonban, hogy Törökországban sokan szívesen látnák, ha a csillagos lobogóé kéz kissé enyhítené nyomását... Sümegi Endre Kirgizia — az energetika . köztársasága Az elmúlt hét esztendő alatt kilencszeresére növekedett a közép-ázsiai szovjet köztársaság — Kirgizia — villanytelepeinek kapacitása. A mostani ötéves terv alatt a köztársaság elektromos áramának fejlesztése további 1,7-szeresére növekszik, a hőerőművek kapacitását pedig megháromszorozzák. Nagy munkát végeznek a Narin folyó energiatartalékainak használása érdekében. ldA togtoguli vízierőművön kívül megkezdték a szuszamiri vízierőmű tervezését. 1968-69-ben befejezik az Isszik-Kul tó körüli elektromos körvezeték építését. Az elektromos távvezetékek hossza eléri a több ezer kilométert. ' * M: ■ A Frunze-j hőerőmű kéménye.
