Tolna Megyei Népújság, 1966. június (16. évfolyam, 128-153. szám)

1966-06-19 / 144. szám

Egyszer fent, aztán lent

LOVÁSZ PÁL:

Az 1966. évi kulturális vetélkedő tapasztalataiból

Ä korábbi évek kulturális se- Igazi verseny egyetlen számban S talán még egy nagyon apró regszemléinek utódja volt a kö- alakult ki. Szabó Ferenc szék-.— de egyáltalán nem elhanya- zelmúltban négy ejgymást követő szárdi és Gáli János decsi szóló- golható dologról: Több produkció szombaton megrendezett két- táncosok sárközi verbunkot mu- teljesítményét emelte volna, ha a fordulós kulturális vetélkedő. A tattakl be. Azonos volt a zene és szereplők tudnak bejönni és cím változott •— a seregszemle- a koreográfia egy része is — tudnak kimenni a színpadról. Ez

jelleg azonban megmaradt. A Szabó Ferenc improvizált —, a nem is maximális követelmény.

„Kulturális vetélkedő 1966” is se- két táncos akár egyszerre léphe- Egy nyugodt megállás, egyszerű regszemle volt —, a járási műve- tett volna a színpadra. (Talán fejbiccentés mindenképpen kijár lődési házak műkedvelői és ön- úgy lett volna a jobb, a szín- a közönségnek, tevékeny művészeti csoportjai padtér elég lett volna kettőjük *

mérték össze tudásukat. számára). Így az azonos verseny- A közönségnek, amely nem volt.

Az első fordulóban, amely szám azonos követelményei mel- Mert a Szekszárdon megrende- Szekszárd—Dombóvár, Paks— lett világosan kitűnt a két táncos zett döntőn olyan néző, aki csak Bonyhád, Decs—Iregszemcse kö- felkészültsége közti különbség.. nézőnek érkezett, edd nem lépett zött zajlott le, összesen 66 * volna színpadra —, roppant keműsorszámot mutattak be. ősz- Egyszer fent, aztán lent — va- vés akadt. Általában a szereplők

szesen 21 arany-, 33 ezüst- és 11 lahogy így jellemezhető a vetél- ültek a nézőtéren, s járkáltak ki,

bronzérmet osztott ki a zsűri, kedő egésze. Az igazán elegáns, meg be —, megfeledkezve a mi(Egy szám nőm vett részt a ver- néhány magas színvonalú pro- nimális egymás iránti megbecsü- senyben). A megyei döntőbe pon- dukció mellett még sok alacso- lés követelményéről is —, za- tozásos alapon továbbjutott szék- nyabb felkészültséggel rendelkező jongtak előadás alatt. Senkit szárdi, bonyhádi és decsi együt- csoport, vagy „műkedvelő” is sze- sem lehet nézőnek parancsolni, tes közül a decsieknek volt a repelt a műsorban. A dolog érdé- egy-egy ilyen előadásra. Mégis legkönnyebb dolguk. Iregszemcse kessége az, hogy éppen azok a meglepő az a közöny, ahogy a ugyanis nem érkezett meg a ver- műsorszámok sikerültek halvá- megyeszékhely képes fogadni egy- seny színhelyére és így Decs au- nyabban, amelyeket az iskolában, egy ilyen kulturális rendezvényt, tematikusán továbbjutott. __ több éves tanulás során sajátít- Ki kell végre mondani, hogy

A döntőben harminc műsor- hattak el a szereplők. Jellemző, nem egy modem művelődési ház számmal mutatkozott be a három hogy a nyolc zenekari együttes hiánya okozza a szekszárdi kul- járási művelődési ház — tehát és szólóhangszer produkciójából turális élet lagymatagságát. Akis Szekszárd, Decs és Bonyhád — aranyérmet egyetlen egynek sem előadóteremben is sok üres szék együttese. Közülük 11-et arany-, adott ki a zsűri sőt még néhány marad egy-egy rendezvény, elő- 12-t ezüst- és hetet bronzérem- ezüstérem is erősen vitatható, adás alkalmával. S a kifogás még mel jutalmazott a zsűri. A pont- Pedig hangszeren játszani — zon- csak az sem lehet, hogy csupán versenyben első helyre Szék- gora, hegedű, tangóharmonika, a műkedvelő rendezvényt nem szárd, a másodikra Bonyhád, a fúvós hangszerek —: több éves szeretik ma már az emberek. Hi- harmadikra pedig Decs került. iskolai, vagy magántanulás ered- szén ott volt a május elsejei, iga* menye. zán színvonalas előadás — HaszSzekszárd 140 ponttal győzött. * nos akarat címmel —, amely

Bonyhád 98, Decs pedig 93 pont- Valóban nem szabad szemeiül szintén alig fél házat vonzott, tál ért el helyezést. A megye- téveszteni, hogy végső soron mű- Pedig a műkedvelők között is székhely győzelme azonban nem kedvelők mutatkoznak be az ilyen szép számmal akadnak akiket könyvelhető el ilyen egyértel- jellegű műsorokban. Azonban a érdemes végighallgatni, és egytől műén. A szekszárdiak ugyanis velük szemben támasztott köve- egyig valamennyinek, hogy fej- 12 műsorszámmal léptek fel. telmények sem kicsik ma már. lődni tudjon, közönségre van Bonyhád, Decs 9—9 műsor- • Olyan gyenge produkció, mint szüksége. S talán az sem volna számmal képviseltette magát, például a decsiek egyik szavalata felesleges dolog, ha a művelődési S mivel pontozásos verseny volt, volt nem érdemelhet bronzérmet házban jobban mérlegelnék, hogy nyilvánvaló, hogy az kerül az sem. Nem, mert egyszerűen sértő egy-egy rendezvényre hány fo- első helyre, aki a legtöbb műsor- a többi bronzérmesre nézve az rintos belépőjegyet adjanak ki. számot indítja Bonyhád és Decs ilyen döntés, azokra, akik be- Mert lehet, hogy némelykor ott között kiegyenlítettebb volt a csülettel megdolgoztak azért a is aránytalanságok mutatkoznak, küzdelem és ez a pontszámokban harmadik fokozatért. MÉRY ÉVA

is megmutatkozik. , --------------------------—--------------------------------------------------------------T á n c

Futkos a napba, szökken a talpa, villan a fény lágy lenge haján. Ajka se állja: csendül az árja, s dalra vigyáz a tarka magány.

Lombkoszorúzta rétre visz útja, földre leomlik, égre kacag.

Karja kilendül: íme keresztülsurran a hajló ágak alatt.

Kedve szavára toppan a lába, s dobban a táj is egyre vele. Szíve kitárul vágy kapujául: árad az élet víg üteme.

Kéklik a távol, ég magasából színek esőznek, pára remeg.

Barna homályba száz csoda várja: intenek édes, csalfa jelek.

Sétatéri szökőkút

Égre szökkenő sudár karcsú, lenge vízsugár.

Kőmedence fénykorén: gyöngyvirág, cserép ölén.

Szélzenére lengedez, gyémántgyöngyöt permetez.

Lágyan hátra hajladoz — asszonyhoz hasonlatos.

Sétálókra rákacsint, őrzi, tárja bájait.

Lángra gyúl a rőt napon,', színre bomlik gazdagon.

Lágy narancs, mély rózsaszín, most vereslő karmazsin.

Este kéken szétdereng, holdezüsttel összeleng.

Szikra villan vízporán, csillag hull át fátyolén.

Olykor éjjel titka van, árny borul rá hangtalan;

s gyöngyesője nesztelen csöndre csönget éjfélén»^.

*

Érdemes az aranyérmek körül is időzni néhány mondat erejéig. Aranyéremmel jutalmazta a zsűri a szekszárdi pedagógus- és a bonyhádi Erkel Ferenc kórust, a decsiek színjátszó csoportját és irodalmi színpadát, valamint a szekszárdi Sárközi Táncegyüttes produkcióját. Az egyéni műsor- számok közül dr. Horváth Lajos (szekszárdi), Tóth István (bonyhádi) és Teleki Éva (decsi) éers- mondók, Blaskovics Erzsébet (decsi) művészi tornász, Szabó Ferenc (szekszárdi) szólótáncos, valamint Theisz Lőrinc (szekszárdi) népdalénekes kapott aranyérmet.

Jó módszer volt, hogy az azonos jellegű műsorszámokat egymás után adták elő s így a zsűri rendelkezésére állt a közvetlen összehasonlítás a pontozásnál. Ahol ez nem történt meg — bizony hiba csúszott a dologba. Ha összevetjük a három aranyérmes szavaló produkcióját jelentős aránytalanság, minőségi különbség mutatkozott versmondásukban. Ha ezek közül kettő aranyérmet kapott, a harmadiknak gyémánttal kellett volna hazatérnie.

A decsiek színjátszó csoportja — ötletes, újszerű, szellemes előadásmódjuk —, okvetlenül aranyérmet érdemelt. Irodalmi színpaduk azonban kevésbé. A tartalmilag jó összeállítást — Tavasz van, gyönyörű! —, elsősorban technikai és rendezői melléfogások miatt valamiféle negédes, szirupos hangvétel kísérte végig. Végig, illetve az utolsó három percig. Mert a befejezés — elvitathatatlan —, levetkőzte ezt a kissé mesterkélten nyájas előadói stílust. Ezért a három percért azonban még nem jár aranyérem. Ebben a kategóriában inkább a szekszárdiak érdemeltéi volna ezt a fokoz-'* )1 va"v egyáltalán nem kelleti re' -a kiadni a’ aranyérmet.

*

Thiery Árpád:

c/tz udnar

'Az udvar, kevés túlzással a város közepén volt, éppen jókedvében, mert szerette az esőket s éjszaka szép eső esett. Öreg udvar volt. Nem rozoga, inkább elhasznált és fölösleges, mint egy kiürített láda, legalább harminc évvel öregebbnek látszott, mint a ház, amelyhez tartozott. Az udvar és a ház külön életet éltek. A házat időnként rendbe hozták, köze volt a városhoz, homlokzata egy főbb útvonalra nézett, időnként fellobogózták s egy önkiszolgáló csemegeüzletet is nyitottak benne. Az emeleten három lakó volt, kispénzű emberek, a lakások ajtaja egy rozsdás szélű függő- folyosóra nyílt, mint a régi bérkaszárnyákban, a lakók nem szerették ezt a folyosót, csőképpen végigmentek rajta, gyorsan leereszkedtek a vaslépcsőn, mintha sürgős dolguk lett volna, s a csemegebolt mögött egy szűk folyosón> tulajdonképpen az udvar érintése nélkül jutottak ki az utcára.

Az udvar szép magányosan, éjszakai esőket várva élt, mint egy öregember, kapuja nem volt, csak a nagy tátott szájú nyílás, napközben az autóbuszok kék színű füstjei besodródtak a kanyarokból és úgy tűnt: az udvar csendjében, egyszerű, jellegtelen tárgyaiban; mint például a porolóban, mely bizonytalanul állt a raktári ajtónál mintha meglökték vohta, vagy a széttúrt sárga homokban; és egyenetlenül lekoptatott kövezetében, mely olyan volt, mint a zarándokút, volt valami hűvös tartózkodás, valami erőltetett közöny, mintha a tárgyak és a hangulatok mögött mélyen zavarta s bántotta volna ennek a főbb útvonalnak a hangos közelsége.

Nem volt szép udvar. A bejárat mellett közvetlenül a faházak és a szemetes edények helyezkedtek el. A lakók, ha nem jött idejében n kuka, a földre szórták a szemetet, s ilyenkor az udvart egy időre_ betöltötte a hamu és a szemét csípős, erjedő sárga szaga. A bejárattal szemben egy cipőraktár nagy vasajtaja rozsdásan bámult kifelé a mellékutcába, a lakaitokkal meg a dróthálós ipari ablakokkal együtt, mintha állandóan, minden pillanatban a mozgékony szállítókocsikat várták volna, amelyek pedig nem nagyon szerettek idejárni, mert szűk volt a hely és egyenetlen, a féltonnások is alig tudtak tisztességesen megfordulni. Az udvart kövek borították, teknőszerűen mélyülve a kapu felé. A

primitíven lerakott bazaltok között kibújtak a füvek, mint a zöld sálak burkolták be a köveket, ez volt itt az egyetlen momentum a természetből. A raktár falából az ablak felső magasságában szögvasák álltak ki, az asztalos ezekhez támasztotta száradni a nyirkos deszkákat, az asztalosműhely az udvar felső zugjában húzódott meg, a bejárattól nem is lehetett látni. Az öreg mester egyedül dolgozott, régi elagan- ciájú szálonbútorokat csinált exportra, főként Angliának, lassan, magányosan és precízen, mint egy óramű. Az udvar szerette az asztalosműhelyt, szerette kis gépeinek bogárszerű miniatűr zúgását, az öreg mester titkos kis szakmai trükkjeit, amikről csak ketten tudtuk, az öreg halk köhécseléseit, ha beszippantott egy kis finom fűrész port. Sokkal jobban szerette, mint a hanyag lakókat az emeleten, vagy a gyerekeket, akik időnként áttrappoltak itt, vagy a raktárt a változó ládáival s az autókkal.

Az udvar tulajdonképpen mindig egy vendégfogadóhoz szeretett volna tartozni. A kínosan eseménytelen vasárnapokon, amikor az asztalos otthon maradt s az autók is a garázsban pihentek, gyakran elgondolta; ha a szomszéd/ udvarból idecsatolnának egy darabot, egész tűrhető udvara lehetne egy vendégfogadónak, három, vagy négy szekér is beállhatna, forgolódhatna benne. Dehát ez csak egy fantasztikus nosztaliga volt az udvar részéről, mintha furcsa módon tudatában lett volna annak, hogy az ilyen udvaroknak mostanában megszűnőben van már a varázsuk és a jelentőségük is, csak az állami udvarok tartják szilárdan a pozíciójukat, mint például az iskolaudvar, a kaszárnyaudvar és más hivatalos jellegű' udvarok. Mintha tudta volna, hogy mostanában már csak bérházakat építenek, ahol nincs értelme a határoknak, az udvar elveszítette a varázsát, mint ahogy egy gyerek fejéről a szél lefújja a papírcsákót. Elveszítette zeg-zugjait, amelyek titokzatosak s hűvösek voltak,. mint egy óriásbarlang; eső utáni piszkos kis tócsáit, amelyeken a nagy tengeri csaták játszódtak le; s furcsa, szemérmes fantáziáját, amelyet csak azok érthettek meg, akik csalhatatlanul . otthon érezték magukat ezekben az udvarokban.

A lakók már régóta nem szerették ezt az udvart, lehet, hogy sohasem szerették, a nap csak déli órákban sütött be ide és hűvösségét összetévesztették a ba- rátságtalansággal. A gyerekek se szerették, mert szűk kis udvar volt, gyerekszemmel semmit se lehetett vele kezdeni, tulajdonképpen senki se szerette, mintha egyáltalában nem tudott volna rokonszenvet ébreszteni maga iránt az emberekben. A csemegebolt vezetője, amikor idehelyezték, megállt a kapunyílásban, gyanakodva szétnézett, s azt mondta: még sose láttam ilyen ronda udvart. Tényleg, nem volt valami szép udvar, dehát csak legyintettek rá, mert csúnya volt, s közben nem vették észrp, hogy az emberek meleg , ragaszkodásával szereti a tárgyait, a szürke kis fényeit, az asztalosgépek zúgásait, nem vet- ték észre, hogy boldogan fogadta magába a látogatókat; a dühös, feszengő kis autókat, a beszagoló kóbor kutyákat, a cipőraktár ládáit, a kuncsaftokat, akikkel az asztalos mindig megállt az udvar közepén egy percre beszélgetni, a sárga homokbuckákat, , amiket titokban a lakók gyerekei számára őrizgetett, s tán senki se veszi túlzásnak, ha azt mondom egy udvarról: boldogan, mintha magához ölelte volna őket.

\