Tolna Megyei Népújság, 1966. június (16. évfolyam, 128-153. szám)

1966-06-02 / 129. szám

£ TOLNÁ MEGYEI NÉPÚJSÁG 1966. június 2. A megyei úttörő atlétikai bajnokság A háta széki II. számú általános iskola nyerte a legtöbb bajnokságot Vasárnap Szekszárdon, a városi sporttelepen zajlott le Tolna megye 1966. évi úttörő atlétikai bajnoksága. A bajnoki versenyen 130 versenyző állt rajthoz, s a jól megszervezett verseny mégis gördülékenyen zajlott. A verseny során általában nagy me­zőnyök álltak rajthoz és nem egy verseny számban kitűnő eredmények születtek. így például a bátaszéki gyorsfutó Makk Éva igen sok fiút is megszégyenített eredményével, kitű­nően futott a bátaszéki II. számú ál­talános iskola 4x100 méteres váltója is. N. Kovács Éva (Bátaszék II. sz.) 2s Szalay (Pálfa) személyében két Lány is átugrotta az úttörőknek igen dicséretes 140 cm-es magasságot. Jól rgrottak a távolugrók is. Közülük a dunaföldvári Györkő biztosan nyerte a versenyt. A súlylökők közül a szekszárdi Molnár és a dunaföldvári Vida is túljutott a 9 méteren, a kis- Labdadobásban a bátaszéki Takács Ilona ért el 50 méteren felüli ered­ményt. A négytusa-bajnokságot a bátaszé- ci N. Kovács Éva szép küzdelemben íyerte meg. A fiúk bajnoksága már nem hozott lyen kiemelkedő eredményeket. Itt a dombóvári magasugró Truppot (155 cm), a bölcskei súlylökő (12.00 m) és az ugyancsak bölcskei kislabdadobó ‘79,10) Keresztest kell megemlítenünk. A négytusa összetett bajnokságot a dombóvári Trupp nyerte — biztosan. A négytusa összesített pontversenyé­ben a dombóvári I. számú általános skola bizonyult a legjobbnak. De •íem sokkal szorul a második, illet­ve a harmadik helyre a bátaszéki II. >zámú és a szekszárdi III. számú is- cola sem. A nem hivatalos pontversenyben fölényesen nyert az öt bajnokságot íyerő bátaszéki II. számú iskola, ^tajta kívül csak a dombóvári I. sz. skola (3) és a bölcskei (2) általános iskola ért el egynél több bajnoksá­got. A verseny eredményeit az aláb­biakban ismertetjük: Lányok 60 m: 1. Makk (Bátaszéki II). 8.0, 2. Lukács (Bátaszéki II) 8.2. 3. Györkő (Dunaföldvári I) 8.2, 4. Bencze (Ten­gelic) 8.5, 5. Marton (Tamási) 8.6. 6. Bulla (Bonyhád II) 8.7. 300 m: 1. Balog (Szekszárdi III) 48.8, 2. Tibai (Tengelic) 52.2, 3. Tihanyi (Decs) 56.6, 4. Pomsár (Bátaszék I) 58.1, 5. Vinkermann (Tolna- II) 60.6, 6. Pámer (Tengelic) 61.2. 4x100 m: 1. Bátaszék II. (Lukács I, Lukács II. Trézer, Makk) 56.5. 2. Tengelic (Tibai, Bíró, Németh, Ben­cze) 61.0, 3. Bonyhád I. (Reményi, Kasler, Koppány. Várhegyi) 61.1, 4. Szekszárd I. (Máté, Sageczki. Szigeti, Borsos) 64.0. 5. Bonyhád II. (Diósi, Blumm, Szekeres. Bulla) 64.2. Magasugrás: 1. N. Kovács (Báta­szék II) 140. 2. Szalai (Pálfa) 140, 3. Sebes (Bonyhád II) 135, 4. Czobor (Dunaföldvár I) 130, 5. Bulla (Bony­hádi II) 130, 6. Mészáros (Decs) 125. Távolugrás: 1. Györkő (Dunaföld­vár I) 465, 2. Bulla (Bonyhád II) 445, 3. N. Kovács (Bátaszék II) 442, 4. Ta­kács (Paks I) 438, 5. Vetró (Szekszárd I) 430. 6. Nyírő (Tamási) 429. Súlylökés: 1. Molnár (Szekszárd I) 964, 2. Vida (Dunaföldvár I) 923, 3. Karancsi (Hőgyész) 888, 4. Bognár (Bátaszék II) 876. 5. Tiringer (Tamá­si) 825. 6. Horváth (Tengelic) 811. Kislabdadobás: 1. Takács (Bátaszék I) 52.10. 2. Liliom (Bátaszék II) 49,70, 3. N. Kovács (Bátaszék II) 49,00, 4. Szekeres (Bonyhád II) 48,70, 5. Bíró (Tengelic) 47,20, 6. Bális (Dombóvár I) 44.60. Négytusa egyéni összetett: 1. N. A 60 méteres síkfutás első futama. A kép baloldalán Asztalos — Szek­szárd I. számú iskola — aki ezen a távon második, távolugrásban első, a négytusa egyéni összetett versenyben a második helyen végzett. Kovács (Bátaszék II) 310 pont, 2. Györkő (Dunaföldvár I) 303 pont, 3. Bulla (Bonyhád II) 294 pont. Fiúk: 60 m: 1. Baranyi (Tamási) 7,9, 2. Asztalos (Szekszárd I) 8,0, 3. Zaccom- mer (Bonyhád II) 8,0, 4. Trupp (Dom­bóvár I) 8,2, 5. Ferger (Szekszárd III) 8.2, 6. Sebestyén (Tamási) 8,2. 600 m: 1. Pámer (Tengelic) 1:49.6, 2. Frank (Tolna II) 1:51.2, 3. Szebé- nyi (Tolna) 1:53.8, 4. Potyondi (Bony­hád I) 1:56.6, 5. Villányi (Bátaszék I) 1:57.6, 6. Berek (Tolna II) 1:57.8. 4x100 m: 1. Bonyhád II (Reiser, Var­ga, Lili, Zaccommer) 54.6, 2. Tengelic (Pámer, Bölcsföldi, Juhász, Bogáncs) 55.2, 3. Szekszárd III (Tóth, Fejős, Major, Ferger) 56.4, 4. Bonyhád I (Ba­lázs, Babos, Bachmann, Hargitai) 56.6. Magasugrás: 1. Trupp (Dombóvár I) 155, 2. Pénzes (Bátaszék I) 150, 3. Feienc (Dombóvár I) 150, 4. Asztalos (Szekszárd I) 145, 5. Weisenbacher (Szekszárd III) 145, 6. Peresztegi (Paks I) 145. Távolugrás: 1. Asztalos (Szekszárd I) 539. 2. Mayer (Paks II) 538, 3. Trupp (Dombóvár I) 517. 4. Bakó (Bátaszék II) 473, 5. Kolozs (Tamási) 470, 6. Ferger (Tamási) 470. Súlylökés: 1. Keresztes (Bölcske) 12.00, 2. Vemer (Mözs) 11.26, 3. Har­gitai (Bonyhád I) 9.95, 4. Jákli (Tamá­si) 9.00, 5. Bor (Pusztahencse) 8.88, 6. Veres (Bátaszék I) 8.80. Kislabdadobás: 1. Keresztes (Bölcs­ke) 79.10, 2. Juhász (Tengelic) 70.40, 3. Veres (Bátaszék I) 69.90, 4. Pénzes (Bátaszék I) 69.80, 5. Potyondi (Bony­hád I) 67.80, 6. Trupp (Dombóvár I) 65.90. Négytusa egyéni összetett: 1. Trupp (Dombóvár I) 328 pont, 2. Asztalos (Szekszárd I) 295, 3. Keresztes (Bölcs­ke) 283 pont. A négytusa összesített pontver­seny végeredménye: 1. Dombóvár I 2323 pont, 2. Bátaszék II 2311 pont, 3. Szekszárd III 2306 pont. 4. Tamási 2304 pont, 5. Paks I 2285 pont, 6. Bonyhád II 2273 pont. A nem hivatalos pontversenyben: 1. Bátaszék II számú általános is­kola 42 pont, 2. Tengelici általános iskola 23 pont, 3. Dombóvár I számú általános iskola 22 pont, 4. Szek­szárd I számú általános iskola 16 pont, 5. Bonyhád II számú általáhos iskola 15 pont, 6. Dunaföldvár I szá­mú általános iskola 12 pont, 7. Bölcs­kei általános iskola 11 pont, 8. Szek­szárdi III száiryí általános iskola 7 pont, 9. Bátaszék I számú iskola 7 pont, 10. Tamási általános iskola 5 pont. A megye leggyorsabb úttörője: Bara­nyai — Tamási Általános Iskola — a 60 méteres síkfutás győztese. Bakonyi kirándulás Három napig tartó túrát tettek a rés festményét. Az első szálláshely Bakonyban a Szekszárdi Építők tu- Zircen volt, majd Borzaváron át rr.eg- ristaszakosztályának tagjai. A tíztagú mászták a 704 méter magas Kőris­kirándulócsoport Zircen megtekintette a hatvanezer kötetes Széchenyi Könyvtárt, az ötszázéves élőfagyűjte­ményt: az arborétumot, továb.bá Maul- pertschnek a főapátságban őrzött hí­Már csak a Gépjavító tart lépést a Petőfivel és Bonyháddal a megyei ifjúsági bajnokságban A megyei ifjúsági bajnokság vasár­napi eredményei, annak ellenére, hogy a vártnak megfelelően alakul­tak, sok változást idéztek elő a baj­noki táblázaton. A vezetők közül fö­lényesen nyert a Szekszárdi Petőfi Bátaszéken, riválisának, a Bonyhádi Vasasnak azonban már alaposan kel­lett küzdenie a győzelemért Kisdoro- gon. Nyert a vezetők közül a Szek­szárdi Gépjavító is Tolnán, bár győ­zelme nem volt olyan arányú, mint azt Tolna 17. helyezése indokolta volna. Simontornyán döntetlenül vég­ződött a Spartacus elleni találkozó, Fadd. fölényesen nyert Hőgyész el­len, Tamási Szekszárdon a Honvéd ellen, Nagydorog Bogyiszló felett ara­tott féltucat gól különbségű győzel­met, Nagymányok Fornádról is haza­vitte a bajnoki pontokat, míg a Vasút fiataljai a paksi ifiket is legyőzték. Részletes eredmények a követke­zők: Tolna—Szekszárdi Gépjavító 2:4 (1:4), Kisdorog—Bonyhád 0:1 (0:1), Si- montornya—Dombóvári Spartacus 0:0. Bátaszék—Szekszárdi Petőfi 0:8 (0:4). Fadd—Hőgyész 4:0 (3:0), Szekszárdi Honvéd—Tamási 2:5 (2:3), Nagydorog —Bogyiszló 6:3 (3:0), Fonnád—Nagy­mányok 1:2 (1:1), Dombóvári VSE— Paks 3:1 (0:1). A bajnoki táblázaton az első helyért versenyző Szekszárdi Petőfivel és Bonyhádi Vasassal már csak a Szek­szárdi Gépjavító tart lépést. A ne­gyedik helyezett Nagydorogot már 8 pont választja el a listavezetőtől. A bajnokság állása: 1. Sz. Petőfi 12 11 1 — 43:4 23 2. Bonyhádi Vasas 12 11 — 1 51:13 22 3. Sz. Gépjavító 12 9 1 2 45:17 19 4. Nagydorog 11 7 1 3 39:15 15 5. Simontornya 12 6 2 4 31:20 14 6. Kisdorog 12 6 2 4 22:20 14 7. Nagymányok 11 6 1 4 17:24 13 8. Domb. Spart. 11 5 2 4 25:14 12 9. Fadd 12 4 2 6 16:17 10 10. DVSE 12 4 1 7 11:14 9 11. Tamási 11 3 3 5 17:22 9 12. Paks 11 4 1 6 18:26 9 13. Hőgyész 12 4 1 7 17:31 9 14. Bátaszék 12 3 2 7 17:27 8 15. Fornád 12 3 2 7 11:27 8 16. Bogyiszló 12 2 4 6 11:32 8 17. Tolna 12 3 1 8 18:35 7 18. Sz. Honvéd 11 — 1 10 8:59 1 hegyet, s a bűbájos Barát-úton át Bakonybélbe mentek a szekszárdi természetjárók. A következő napon Németbányán keresztül Városlődig mentek, s az országos kéktúra útvonalán negyven kilométernyit tettek meg. Városlődről vonaton tértek vissza Szekszárdra. A háromnapos kirándulás kellemes él­ményekkel gazdagította a résztvevő­ket — amint azt Debulay Antal kö­zölte. Kisdobos atlétikai verseny Bátaszéken Ismeretes az az elv, hogy a sportot nem lehet elég korán elkezdeni. Ta­valy óta a kisdobosok, tehát az alsó­tagozatos tanulók számára is rendez­nek az úttörőcsapatok játékos ver­sengéseket. Ezt a lehetőséget haszj nálták ki Bátaszéken is és így került sor az I. számú iskolában a kicsik versenyének megrendezésére. Ered­mények : Lányok: 60 m: 1. Végh 10.9, 2. Kállai 11.0, 3—4. Arnold és Hovánszki 11.2 mp. Magasugrás: 1. Molnár 95 cm, 2. Zombai 95 cm. 3. Végh 95 cm. Távolugrás: 1. Kállai 330 cm, 2. Zom­bai 3 m. 3. Thész 275 cm. Kislabdahajítás: 1. Nagy 17 m, 2. Kállai 17 m, 3. Zombai 16 m. Fiúk: 60 m: 1. Farkas 9.8, 2. Székely 10 mp. 3, Novák 10.1. Magasugrás: 1. Szabó 105 cm, 2—3. Sági és Novák 1 m. Távolugrás: 1. Novák 350 cm, 2. Till 335 cm. 3. Szabó 330 cm. Kislabdahajítás: 1. Pálfi 41 m, 2. Farkas 41 m, 3. Soós 37 íru Küzdelem a jégeső ellen Már a XIX. században is ágyúz­tak felhőre, hogy esőt idézzenek elő. Arra ugyancsak felfigyeltek, hogy háborúban a nagyobb ütkö­zeteik rendszerint záporesőkkel végződtek. így volt az Borogyinó- nál és Aus terű tzn él is. Ezzel kap­csolatban egy ismert amerikai tu­dós Battom nem minden éle nél­kül jegyezte meg egyik könyvé­ben: „Nem az eső volt az ütkö­zetek után, hanem az ütközetek voltak az eső előtt”. E megállapí­tás azon a megfigyelésen alapul, hogy lőhetnek a felhőkre bár­mennyit is, csapadék akkor hul­lik, amikor neki jólesik. És mégis a felhőkre való lövöldözés a XX. század második felében sem ment ki a divatból, de az is igaz, hogy a lövöldözés most már a jégverés elleni harc jegyében történik. A JÉGESŐ ELLENI HARC FRONTVONALÁBAN Ezen a „frontom” olyasmit lát­tam, ami egy hivatásos tüzér ar­cába vért kergetett volna. Loká- toremyő előtt ül egy tarkaruhás lány, szandálos lábát lóbálva mondja a telefonkagylóba: „..azimut 35—40, tartózkodási hely szöge 7—94, 67, Kérem ismé­telni!” Miután közlését visszahall­gatta, kissé unottan kiadta a pa­rancsot: „Tűz!” A lokátortól 100 méterre fény villant, lövés dörrent s a légvé­delmi ágyú 32 kilogrammos löve­déke vijjogva a felhőbe vágódott. Tánya Kovalcsuk aspiráns elége­detten hümmögött. Ezen a napon ő felelt a tűz hatásosságáért. A különleges osztag parancsnoka V. Zaharov, egy bajuszos szemüve­ges, mozdulataiban és kiejtésében egy kissé mesterkélt komolyságé fiatalember. Vologya három éve fejezte be a főiskolát és most három lokátor, négy ágyú, egy rádióállomás, né­hány motor és terepjáró felett parancsnokol. Most 25 éves, abban a korban van, mint szakaszának fizikus, meteorológus, mérnök, technikus — és mint ahogy ők mondják — „légfúrós beosztott­jai”. Szulakvidze professzor, a geo­fizikai főiskola tanára ugyanis előszeretettel vonja be a tudomá­nyos munkába a lelkesedésben és bátorságban határt nem ismerő fiatalokat. Lelkesedésük annál is érthe­tőbb, mert ebben a munkában megtalálhatják a fizikai tételek ismert és ismeretlen szépségét, kutatómunkát végezhetnek és szemtől-szembe nyílt harcban áll­nak a természet erőivel. Ugyan­akkor mindenkinél jobban láthat­ják az expedíciójuk során szerzett tapasztalatok jelentőségét, azt, hogy bebizonyíthassák: a hadse­regtől kapott légvédelmi ágyúk­kal meg lehet óvni a jégesőtől több száz hektárnyi vetésterületet Grúziában és Örményországban; ahol ilyen osztagokat elhelyeztek. MIKOR KELL LŐNI A FELHŐKRE? A lövedéket ólom, — vagy ezüst- jodid reagenssel töltik meg. Ez a hatóanyag „kergeti szét” a kiala­kuló viharfelhőket, miközben a felhőből jelentéktelen mennyiségű jégdara hullik, ami még földet- érés előtt elolvad. A felhők ágyú­zását gondos elméleti és kísérleti munka előzi meg. Szovjet tudó­sok kidolgozták a jégfelhőképző­dés új hipotézisét. Felfedeztek egy un. nedvesség felhalmozódási zó­nát, mely 1/100-ad részét képezi annak a felhőnek, amelyben lezaj­lik a jégképződés — és növekedés. És éppen ide, a viharfelhők szi­vébe küldik lövedékeiket az osz­tag ágyúi. Mindez talán túlságo­san egyszerűnek tűnik. A helyze­tet bonyolítja azonban, hogy vala­mennyi adott esetben meg kell határozni, hogy jégveszélyes-e a felhő, meg kell találni a nedves­ség felhalmozódási zónát és végül „el kell kapni” a jégképződés kezdetét. Lőni ugyanis a jégeső kezdete előtt kell. ...Reggel 6 óra. Válja Homkina meteorológus rádiószondát bocsát fel, melyet lokátorral követnek. A műszerek regisztrálják az adato­kat, melyeket később egybevetnek a közeli városok közleményeivel, s összehasonlítják a Rosztovból és Moszkvából befutó időjárási tér­képekkel. Az így szerzett adatok alapján számítják ki a jégképző­dés valószínűségét. Hozzávetőle­gesen már a reggeli órákban meg­állapítható a felhalmozódási zóna valószínű magassága. A prognózist Nelli Gluskova készíti. A reggelente tartandó ér­tekezleteken ő a legfontosabb személyiség. Ha bejelenti, hogy „munkanap” várható, a táborban megindul a lázas készülődés. ...Az egyik napon szokatlanul nagy jégeső volt kialakulóban. Ezen a napon 102 lövedéket lőt­tek fel, a szokásos öt-hatszorosát. A védett területen azonban egyet­len hektárnyi vetésterület sem szenvedett jégkárt. A múlt évre jellemző volt a rendkívüli sok jégeső. Megtörtént, hogy az osztag egész nap tüzelt. És mindössze két esetben érte jég az ágyukkal vé­dett területet, de ott is csak jelen­téktelen károkat okozott. Az expedíció fenntartási költsé­gei meg sem közelítik azt a hasz­not, melyet az Állami Biztosító és a kolhozok magukénak mondhat­nak. Két éve dolgoznak. Előrelátha­tóan erre az évre a védelmezendő területet többszörösére növelik. Az expedíció minden tagja biztos abban, hogy a jégesőn aratott győzelem csak a kezdeti lépést jelenti abban a munkában, ame­lyet a tudósok magukra vállaltak, hogy irányíthassák az időjárást. Anatolij Arhipenkó A meteorológusok elkészítik a napi jégprognózist,

Next

/
Thumbnails
Contents