Tolna Megyei Népújság, 1966. május (16. évfolyam, 102-127. szám)
1966-05-10 / 109. szám
TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG 1966. május 10. Vereség Budapesten az NB ll-ben Siker az NB lll-ban Sol> gól és a várakozásnak megfelelő eredmények a megyei bajnokságban Csapataink közül a Dombóvári VSE szombaton, a többiek vasárnap léptek pályára. A permetező eső állította nehéz feladat elé, mert a csúszóssá váló gyepen nehéz volt kiszámítani a labda útját és nem volt könnyű az irányváltoztatás sem. Az NB ll-ben a DVSE Budapesten szerepelt a III. kér. TTVE ellen. Az első félidőben már kétgólos előnyt szereztek a hazaiak és a másodikban hiába igyekezett a Vasút nem tudott változtatni az eredményen. Az NB lll-ban a Szekszárdi Dózsa, ami a számszerű eredményt illeti, ezúttal ismét formában szerepelt, de a légüres térben mozgó védelem sok hibát vétett. Nagyon értékes és biztos győzelmet aratott a Máza-Szászvári Bányász is Lovásziban és így NB 111-as csapataink az elmúlt fordulóban száz százalékos sikerrel szerepeltek. A megyei bajnokságban Bonyhád változatlanul tartja formáját. Az NB 11-es dombóvári tartalékok ellen győzött imponálóan. Javult Nagy- mányok és a Szekszárdi Petőfi is, amely Faddot, illetve Kisdorogot győzte le, A várakozásnak megfelelően nyert Bogyiszlón a Szekszárdi Honvéd is. Nagy arányban nyert Paks is Hőgyész ellen. A fordulóban két mérkőzésen osztozkodtak meg a csapatok a bajnoki pontokon. III. kér. TTVE-Dombóvári VSE 2:0 (2:0) Budapest, 1000 néző. Vezette: Horváth. III. kér. TTVE: Greff — Kajári, Györke, Vörös — Pajor. Gallai — Guth, Pintér, Kocsis, Simon II., Szigeti. Dombóvári VSE: Csutoros — G. Kiss, Egyed, Potó — Korpádi, Kalmár — Drót, Horváth, Tapaszti, Varga, Sonkoly. Az első félidőben nagy iramot diktáltak a hazaiak. A vasutasok ugyan átvették a III. kerület által diktált tempót, de addig, amíg a hazai együttes veszélyes helyzeteket tudott teremteni a dombóvári kapu előtt, addig az első félidőben a dombóvári támadósor rendszerint alulmaradt számbelileg a III. kerület védelmével szemben. Különösen középen bizonyult lyukasnak a Dombóvári VSE védelme, mert az ellenfél középcsatára, Kocsis, kétszer is betalált a Csutorás által védett dombóvári kapuba. Szünet után megváltozott a játék képe. A dombóváriak a mezőnyben is felülkerekedtek. Változatlanul nagy volt az iram, de a támadósor már nem i tudta bevenni a 2:0-ás vezetés birtokában magabiztosan romboló III. kerületi védelem kapuját. Pedig a Vasútnak is jó helyzetei voltak, de vagy a III. kerület kapusa tisztázott, vagy a csatárok lőttek rossz irányzókkal. Végig sportszerű mérkőzésen a III. kér. az első félidőben lepte meg a Vasutat. Ha a csapat ekkor kibírja a rá nehezedő nyomást, még szorosabb lett volna a mérkőzés. így azonban a III. kerület rászolgált a győzelemre. Kitűntek: Kajári, Pajor, Guth, Pintér és Kocsis illetve a dombóvári csapatból elsősorban G. Kiss, Egyed, Korpádi és Varga játéka dicsérhető. További eredmények: Győri Dózsa—Soproni Textiles 2:1 (0:1), Pécsi Bányász—Zalaegerszegi Dózsa 4:2 (0:1), Pécsi VSK—Esztergomi Vasas 3:0 (1:0), Várpalotai Bányász—Vasas Izzó 1:0 (0:0), Budai Spartacus—Zalaegerszegi TE 0:0, Székesfehérvári MÁV Előre—Mosonmagyaróvári TE 2:0 (1:0), Pápai Textiles—Kaposvári Kinizsi 2:0 (1:0). Fővárosi Autóbusz—Veszprém 2:2 (0:1). A bajnokság állása: 1. Várpalota 10 7 2 1 22:10 !6 2. Autóbusz 10 7 1 2 16:7 15 3, Pécsi VSK 10 6 1 3 16:8 13 4. Győri Dózsa 10 6 1 3 19:11 13 5. Pécsi Bányász 10 6 1 3 16:11 13 6. Veszprém 10 5 2 3 11:17 12 7. Zalaegerszegi TE 10 4 3 3 17:13 11 8. Esztergom 10 4 2 4 22:11 10 9. Zalaegerszegi D. 10 4 2 4 13:15 10 10. Pápa 10 3 4 3 6:7 10 11. Budai Spartacus 10 2 5 3 10:10 9 12. IH. kér. TTVE 10 4 1 5 16:16 9 13. Székesfehérvár 10 3 3 4 7:11 9 14. Dorftbóvár 10 3 2 5 9:13 8 15. Vasas Izzó 10 4 — 6 11:17 8 16. Kaposvár 10 2 2 6 6:18 6 17. Sopron 10 2 1 7 5:12 5 18. Mosonmagy. 10 1 1 8 8:25 3 ben magát. Támadott ugyan, de nem volt lendület és átütőerő ezekben a támadásokban, a gólhelyzeteket pedig a csatársor nem tudta kihasználni. A 24. percben Rossi lövése nyomán támadt kavarodás a zalaegerszegi kapu előtt, de Harczig közeiről sem tudta a hálóba nyomni a labdát. A 42. percben Ungi jól eltalált, 20 méteres szabadrúgása csúszott a sorfal mellett a bal alsó sarokba. 1:0. Egy perc múlva baloldali támadás után csak a kapufa mentett a Dózsa-kapunál. Szünet után a 8. percben Rossi szép cselekkel játszotta magát tisztára, lövését a kapus kiütötte és Szűcs közelről a kapuba gurított. 2:0. Most már lendületesen támadott a Dózsa. A 12. percben 11-eshez jutottak a vendégek, de Sóvágó mellélőtte a büntetőt A 15. percben Rossi beadását szögletre tisztázták. Ungi a labdát ügyesen küldte Szűcs fejére, aki nem hibázott. 3:0. A védelem könnyelműsége törte meg a csatársor lendületét. A 18. percben nem vált be a lestaktika és Fügéd gólt szerzett 3:1. A 34. és 35. percben Kormos is, Ungi is teljesen tisztán mentek el, de hibáztak. Az utolsó percekben vált nagyarányúvá a győzelem. A 42. Máza-Szászvár-Lovászi 2:0 (2:0) Lovásziban, mintegy 200 néző előtt a következő összeállításban harcolta ki a bányászcsapat az értékes győzelmet: Stoits — Hucker, Róth, Bocz — Lahó, Kádár — Pernecz, Rózsa, Németh, Szőllősi, Szegedi. Jó talajú pályán, a hazai csapat kezdeményezett többel,. gyors támadásokat vezettek. de a máza-szászvári védelem időben rombolt. Fokozatosan lassították a bányászok az ellenfél támadásait, majd átvették a játék irányítását. Az első félóra nagy része kiegyensúlyozott volt, de gól nem esett. A 31. percben Szegedi középre sodródott és onnan indult el a labdával. Három csel után a 16-osról váratlanul erős lövést küldött kapura, és a labda a meglepett kapus felett vágódott a sarokba. 1:0. A gól után is a bányászcsapat maradt fölényben és ez különösen technikai téren mutatkozott meg. A félidő utolsó percében a jobboldalon Rózsa kiugrott, a kapus kifutott elé és a beküldött labda egy hátvédről Szegedi elé pattant, aki azt az üres kapuba rúgta. 2:0. A második félidőben is a máza- szászvári csapat kezdeményezett többet, irányította a játékot, de a csatároknak ezúttal már nem sikerült a gólszerzés. A lovászi játékosak több esetben szabálytalanság árán tudták csak szerelni a'máza-Szászvári csatárakat és így sportszerűtlen jelenetekre került sor. Máza-Szászvár megérdemelten nyerte a találkozót, mert nemcsak erőnlétben, hanem technikában és taktikában égyaránt felülmúlta ellenfelét. A 2:0-as eredmény még hízelgő Lovászi szempontjából. A máza-szászvári csapatból Kádár — mint az előző mérkőzéseken is, — ismét végig jó teljesítményt nyújtott, rajta kívül még Hucker és Szőllősi játéka emelkedett az átlag fölé. bár valamennyi játékos lelkesen küzdött a győzelemért. percben Tárnok 11-esből szaporította a gólok számát, a 44. percben pedig Herczig állította be a végeredményt. 5:1. A győzelem nehezebb volt, jobban meg kellett érte küzdeni, mint azt az eredmény mutatja. Kitűntek: Ungi, Rossi, Szűcs, illetve Fekete, Ungi Táncos és Sípos. További eredmények. Nagykanizsai Bányász—Mohács 3:1 (1:1), Pécsi Helyiipar—Pécsi BTC 0:0, Lábod—Dunaújváros 3:1 (2:0), Pécsi EAC—Nagykanizsai VTE 0:0, Bajai MTE—Siófok 3:1 (1:1), Pécsi Ércbányász—Nagykanizsai Dózsa 2:0 (0:0). Szekszárdi DAzsa-Zalaegerszegi Építők 51 (1:0) Szekszárd, 200 néző. Vezette: vák — Magyar, Gombás, Fekete Kulcsár. Sz. Dózsa: Lickert — — Pető, Táncos — Molnár, Sipos, Tamási. Ncvák, Szalay — Tárnok, Favágó. Kovács, Fügéd. Kezdés Bencs — Rossi. Kormos. Szűcs, előtt eleredt az eső. A síkos fü- Herczig, Ungi. Zalaegerszeg: No- vön a Dózsa találta fel nehezebA bajnokság állása: N.kanizsai B. 8 7 — Pécsi Ércbányász 8 6 1 Máza-Szászvár Nagykanizsai D. Sz. Dózsa Lábod Pécsi BTC N.kanizsai VTE Pécsi EAC Mohács Baja Dunaújváros Lovászi Pécsi Helyiipar Siófok Zalaegerszeg 8 — 8 3 — 2 1 1 3 1 3 1 1 1 — 21:5 14 13:7 13 14:7 12 11:6 12 17:11 11 14:8 10 7:7 8 10:12 8 8:9 3:5 12:18 10:15 10:17 3:9 5:11 9:20 Egy győzelem és egy vereség a kosárlabda NB ll-ben Vasárnap, május 8-án hazai pályán játszott a Szekszárdi Petőfi két NB Il-es kosárlabdacsapata a szegediekkel. Az első mérkőzésen a hosszú időn keresztül jól játszó férficsapat, 15 pontos vezetés (!) után egypontos vereséget szenvedett. A lányok mérsékeltebb teljesítménnyel is biztosan nyertek. Férfi: SZEGEDI POSTAS— SZEKSZÁKD 56:55 (24:33) Szeged: Kovács (22), Tornyos — Kecskeméti I. (9) — Herzső (10), Kecskeméti II. (4). Csere: Almási (4), Heiszif. Szekszárd: dr. Péntek (19), Posta (8) — Tiringer (3) — Hargitai (11), Bodri (4). Csere: Krasznai (4), Rutkai (2). Nagyon jól kezdett a hazai csapat. A jó védekezés mellett a támadások is gördülékenyen, folyamatosan pörögtek. Sok jó és eredményes, gyors indítást láthattunk a Petőfitől. A II. félidő elején még folytatódott a jó játék, ami pontokban is megmutatkozott. Egyedül a centerek helyzetbe hozása ment gyengébben a Petőfinek. 8—10 perccel a mérkőzés befejezése előtt, 15 pontos hazai vezetésnél mintha kicserélték volna a szekszárdi csapatot. Az eladott és elszórt labdák egymást követték, amiből a szegediek állandóan morzsolták előnyüket, végül is 15 másodperccel a befejezés előtt dobták az utolsó kettős kosarukat, mely a hazaiak újabb vereségét jelentette. Kitűnt: Kovács, Hézső, illetve Péntek dr. Bodri. Női: SZEKSZÁRDI PETŐFI SZEGEDI EAC 61:48 (24:23) Szekszárd: Kurucz (4), Borcsá- né (2) — Budavári (21), Varga (12k Csepreghy (12). Csere: Geisz- hauer (8), Fusz (2). Szeged: Kánya (6), Kiss (2) — Vígh (12) — Istók, Rigó (19). Csere: Szénásy (2), Szabó (3), Elekes, Csorba (4). Lanyha iramban kezdődött a mérkőzés. Az ötödik percben megugrott a Petőfi, de 6—8 pontos előnyét nem tudta fokozni, sőt a félidő végére a jól hajrázó vendégek egy pontra megközelítették Szekszárdot. A II. félidő változatos játékkal indult. Újból elhúzott a hazai csapat, de a félidő derekára ismét behozta hátrányát, az egyetemi csapat. A befejezés előtt 7 perccel megugrott ismét a szekszárdi együttes és fokozatosan elhúzva, biztosan győzött. A lányok a szokásosnál valamivel gyengébben játszottak. Kitűnt: Geisz- hauer (a mezőny legjobbja), Csepreghy, Varga, illetve Rigó és Vígh. A megyei labdarúgó-bajnokságért Nagymányoki Brikett—Fadd 4:2 (1:0). Nagymányok, 300 néző. Vezette: Horváth. Nagymányok: Balog — Kóka, Molnár, Tóbiás — Teleki, Nagy — Kozma, Bareith I, Schmelcz, Wu- sching, Bareith II. Fadd; Fenyvesi I — Rácz, Hidvégi, Aradi — Vass, Farkas — Petries, LuboStyik, Suszter, Fenyvesi II, Bojtos. Szoros küzdelemben, közepes színvonalú mérkőzésen, csak a II. félidő közepétől biztosította be győzelmét. Góllövők: Bareith II, Schmelcz (2), Kozma, illetve Suszter (2). Jók: Nagy, Bareith I, Wu- sching, illetve Fenyvesi I, Fenyvesi II és Hidvégi. Szekszárdi Petőfi—Kisdorog 5:0 (2:0). Szekszárd, 200 néző. Vezette; Varga. Sz. Petőfi: Greifenstein — Cser, Gel- lér, Kiss — Németh, Turgonyi — Rostás!, Garamvölgyi, Vass, Málinger, Böcskei. Kisdorog: Sebestyén — Sárkány, Jakab, Bányai — Cseke, Antal — Kiss. Fazekas II, Fazekas I, Krum, Klein. Sportszerű mérkőzésen jobbára állandó Petőfi-fölény alakult ki és a Petőfi csatárainak javuló játéka gólokban is megmutatkozott. Góllövők: Garamvölgyi és Turgonyi 2—2 és Németh. Jók: Kiss, Böcskei, Rostás!, illetve Bányai, Fazekas I és Jakab. Szekszárdi Gépjavító—Fornád 1:1 (0:0). Szekszárd, 200 néző. Vezette: Sipos. Sz. Gépjavító: Kerek! — Steig, Erdélyi, Scheffer — Kovács, ódor — Zemán, Szűcs, Loboda, Hidegh, Mu- hari. Fornád: Kovács — Buczkó, Kovács, Csutak — Sárközi, Kántor — Csík, Tóth, Délczeg, Pálfi, Kovács. Rendkívül kemény, helyenként durva mérkőzésen csak az első félidőben volt tervszerű játék. Szünet után már mind a két csapat csapkodott. A 67. percben Kerekít utánrúgás miatt a játékvezető kiállította. A Gépjavító 0:1 állásnál Hideg révén ll-est hagyott ki. Góllövők: Loboda, illetve Kovács. Jók: Steig, Ódor, Loboda, ilr letve Kovács I, Kovács III, Csutak, Paks—Hőgyész 4:0 (2:0). Paks, 500 néző. Vezette: Majoros. Paks: Árki — Prancz, Vilmányi, Németh II — Váczi, Vida — Bányai, Németh 1, Farkas, Kródi, Wolf. Hőgyész: Bősz — Máté, Kovács, Szentes — Kertész; Magyar — Pintér, Aszmann, Nichter, Budai. Stehler. Az első félidőben a vendégek is többször szóhoz jutottak, de gólokat csak a hazai csatároknak sikerült elérnie. Góllövők: Far^ kas 2, Bányai, Németh II, Jók: Németh I, Váczi, Farkas, illetve Nichter* Magyar, Budai. — LÉVAI — Tamási—Tolna 2:0 (1:0). Tamási; 500 néző. Vezette: Bessenyei. Tamási: Németh — Demkó I., Mészáros, Dem-: kó II. — Palotai, Tóth — Szemes, Törő, Hága, Pintér, Jurasics. Tolna: Wiesner — Pata, Beck, Báz — Strau- binger, Merk — Pirgi, Somorjai, Latz Brücker, Gálfi. Borús, szemerkélő esőben, jó iramú mérkőzést vívott a két csapat. A hazaiak negyedórától eltekintve, végig kezükben tartották a mérkőzés irányítását és biztosan nyerték a találkozót, tíóllövők: Pin-< tér és Jurasics. Kitűnt: az egész tamási csapat, illetve Brücker, Somor*» jai és Beck. Totóeredmények 1. Jugoszlávia—Magyaro. 2:0 1 2. Egyetértés—BVSC 0:0 X 3. DVSC—G.-MÁVAG 3:2 1 4. Szállítók—Budafok 1:0 1 5. Oroszlány—MÄVDAC 0:0 X 6. Szóin. MTE—Szóin. MÄV 1:6 2 7. Kecskemét—Bp. Spart. 4:0 1 8. Izzó—Várpalota 0:1 2 9. Kaposv. Kinizsi—Pápa 0:2 2 10- Atalanta—Milan 0:0 X 11. Brescia—Bologna 0:1 2 12. Cagliari—Napoli 0:2 2 13. Lazio—Sampdoria + 1 0:0 X 14. Torino— Lanerossi 1:3 2 — KIRÁLY DR. — További eredmények; Bútaszék—Siri montornya 2:2 (0:1), Dombóvári Spartacus—Nagydorog 4:1 (0:0), Bonyhád— Dombóvári VSE II 3:1 (2:1), Bogyiszló —Szekszárdi Honvéd 2:4 (1:3). A bajnokig állása: 9 1. Bonyhád 2. Sz. Petőfi 3. Fornád 4. Nagymányok 5. Sz. Honvéd 6. Paks 7. Fadd 8. DVSE 9. Hőgyész 10—11. Tolna 10—ll. Simontomya 12. Sz. Gépjavító 13. Bátaszék 14. Kisdorog 15. D. Spart. 16. Tamási 17. Bogyiszló 18. Nagydorog 9-------24 6 1 2 23 2 22 2 23 3 18 2 17 5 1 4 2 5 — 4 1 4 3 3 3 3 3 2 2 1 — 1 — 4 4 4 4 4 4 5 5 5 10 8 9 7 8 :3 18 :8 13 :9 13 :10 12 :15 11 :9 10 :13 10 17 9 26 9 13 8 :13 8 :19 8 :27 7 :22 7 : 19 6 :17 5 24 2 :27 2 Szekszárd, Klapka György utcában az OTP ez év és jövő év szeptemberében 3, 2 és fél, 1 és fél és 1 szobás társasházlakásokat értékesít Kérjük azokat, akik lakást kívánnak vásárolni és jelentkezési lapot az OTP-nél még nem nyújtottak be, keressék fel az OTP szekszárdi fiókját. (89) I l