Tolna Megyei Népújság, 1966. május (16. évfolyam, 102-127. szám)

1966-05-26 / 123. szám

4

TOLNA MFCYFT NÉPŰJSÜG

1966. Ui áj us 26.

II kishordók művésze

Nem tudom kd nevezte így először Leber József paksi kádármestert, de egy bizonyos: az elnevezés találó. Valóban művésze szakmájának. Erről tanúskodik egyébként számos elismerő oklevél, díj. Többek között az 1962. évi BNV díja is.

Az idei vásáron is ott van a mester, kis hordói és kulacsai között, a főútvonal melletti gombaalakú „Souvenir” pavilonban. A kiállított tárgyak skálája ebben az évben tovább szélesedett. Megszülettek a mester saját ötle- tű munkái: faragott pincei gyertyatartók, virágvázák.

Hogyan lett a kádármesterből s.a kishordók művésze”?

A kádárszakmában az év nagyobbik fele holt szezon. Ezt használta ki Leber József. Egyrészt arra. hogy elsajátítsa szakmájának minden csínját-bínját, másrészt arra. hogy közelebbről is

megismerkedjen a fafaragás művészetével.

Mindez oly jól sikerült, hogy ma már nemcsak itthon, de külföldön is ismerik nevét. Jelenleg is exportra dolgozik.

Munkái jól használhatók a mindennapi életben is. Nagyon ügyes például a 15 literes, úgynevezett „postai hordó”-ja, amely telítve 19,5 kg súlyú. A postán ugyanis, csak 20 kg súlyig lehet szállítani. De, ugyanígy használhatók a kishordók kulacsok, vi rágvázák is.

Leber Józsefben szerencsésen ötvöződött a szakma szeretete, a kézügyesség és az akaraterő. Ez eddigi sikereinek titka.

Közel két évtizede, hogy a paksi kádársegéd mestervizsgát tett.

S napjainkban újra vizsgázik, de most mér művészi fokon.

(szigetvári)

Kugier János napsütésben

Sok nézője akad Leber József pák» kádármester faíaragású kís- hordóinak, kulacsainak, gyertyatartóinak és virágvázáinak. A mester évek óta rendszeres kiállítója a BNV-nek,

.... , . j tanács épüf* KOZSegl j létének be- I járatánál márványtábla hirdeti: „Épült Kugier János és Antlfinger Ádám bírósága alatt.” Keressük fel a kettő közül az egyiket, Kugier Jánost. A községi tanács elnökével, Gergely Istvánnal kopogtatunk be szobájába. Nem jelentkezik senki. Várunk, s egy idő múlva megismételjük a kopogást. Alig hallható hang szűrődik ki:

— Szabad.

— Már azt hittük, nincs idehaza, János bácsi.

— Itthon vagyok, csak éppen lefekvéshez készülődtem.

— Csak nem beteg?

— Most jövök éppen az orvostól. Tulajdonképpen ki akartam menni egy kis lucernáért, hogy legyen az állatoknak, de nem éreztem jól magamat. Bementem az orvoshoz, az meg rámparancsolt, hogv azonnal feküdjek le.

— Egy kis beszélgetésre jöttünk.

— Annak semmi akadálya, mert azt még tudok, ha dolgozni már nem is nagyon. De talán üljünk ki a napra, olyan szépen süt, és talán nekem is jót tesz.

Zombán,

a felszabadulás előtt három éven______________.ként választottak

b

írót Mivel a község vegyeslakosú volt, az egyik periódusra a magyar, a másikra a német nyelvű lakosok köréből választottak bírót. Kugier Jánost a magyarság részéről választották meg bírónak, több alkalommal is, így több, mint egy évtizedig bíráskodott. Tekintélyét részben az alapozta meg, hogy példásan gazdálkodott. Egy több megyére szóló kukoricatermesztési versenyen például értékes díjat szerzett. De mint embert is nagyra becsülték, mert mint vezető, ő maga is becsülte az embereket. Az is nagyban emelte tekintélyét a nép körében, hogy az akkoriban mindinkább eluralkodó nacionalista- soviniszta eszmék, törekvések ellenére ő a nemzetiségi ellentétek elsimítására törekedett. Akkoriban a templomban, szórakozóhe- 3 lyen, egyszóval mindenütt élesen 3 elkülönült a kétféle lakosság. En- < nek ellensúlyozására olyan eszkö- « zöket is megragadtak, mint a ha- 3 gyományos szüreti bál: úgy szer- 3 vezték meg tudatosan, hogy a né- 3 met legénynek magyar lány le- 3 gyen a párja és fordítva.

3 — Amikor a németek megszálltak bennünket, beadtam a kulcsot — emlékszik vissza Kugier János.

— Erőtlennek, tehetetlennek éreztem magam. Befogtam a lovaimat, és bekocsikáztam Bony- hádra, a főszolgabíróhoz. Bejelentettem, nem csinálom tovább.

♦

Kugier János volt bíró, gazdatársaival megalakította a Parasztbecsület Termelőszövetkezetet. Túl volt már ekkor jóval a hatvanon, de annál azért még jobban bírta magát, mint most.

— Éppen erre az időre esett a fiatalok elvándorlása a faluból. Én is, meg többen is idősebb gazdák mindjárt láttuk, hogy a sok egyéb mellett jó példát is kell adni a fiatalságnak: be kell bizonyítanunk nekünk, öregeknek, hogy azért ma sem szégyen a mezei munka. Kértem mindjárt, hogy adjanak nekem is lovat, kocsis szeretnék lenni. Szerettem a lovat, az állatot egész életemben, ezután is ragaszkodom hozzá. Sosem felejtem el, kora tavasszal trágyahordással kezdtük a közös munkát.

A fiatalabbak, azért^á1 lünknél

fiatalabb is akadt, tréfából „ösz- szeesküdtek” ellenem, hogy majd jól megrakjuk az öreg Kugier kocsiját, hogy a lovai meg se tudják mozdítani. Én nem voltam ott a rakodásnál, az istállóban voltam, de amikor odamentem, hogy befogjak, mindjárt észrevettem, hogy ezek nevetni akarnak rajtam, amint a kátyúban evickélek. Ilyenkor az ember könnyen elveszti a presztízsét. Nem volt nekem haragosom egy se köztük, de csak nem állták volna ki,- hogy odabökjék: „Mi az bíró uram, nem bírják a lovak?” Az emberek hajlamosak a kárörömre. Egy pillanatig tűnődtem, hogy mitévő legyek, mert sosem szoktam semmit sem elsietni. Aztán mire körülnéztek, a két ló mellett ott volt a harmadik is a kocsi előtt. Szépen megsimogattam őket, hogy megnyugodjanak, ne idegeskedjenek, mert a lovat könnyen megzavarja, ha sokan lármáznak, ricsajoznak körülötte. Felültem és indítottam: a kocsi pillanatok alatt kint volt az udvarból a kövesúton. Aznap háromszor annyi trágyát kivittem a határba, mint a többiek. Volt is az első hónapban mindjárt 78 munkaegységem. Csak sajnos, azóta mindig lejjebb ment: hiába, az öregséget akaraterővel sem lehét végképp legyűrni. Még az a szerencse, hogy akadtak, akik átvették a szerszámot.

Boda Ferenc

Van piaca szép termékeiknek

Tizenöt nő és három férfi keze alatt hajlik a vessző a györüii kosárfonó üzemben. Szövetkezetük a Budapesti Kosárfonó Háziipari Szövetkezethez tartozik, annak részlege. Munkájuk eredményeként raktárukban ötezer papírkosár vár elszállításra, hogy az angolok szobáit díszítse, ott szolgáljon mutatós használati tárgyként. Exportra is dolgoznak. Nyugat-Németországnak készítenek egy hónapja már különböző nagyságú szögletes tálcákat. Kétszáz darabot gyártottak eddig. A szép, ízléses, praktikus tálcákból négy tesz ki egy garnitúrát. Belföldi áruként kerülnek értékesítésre a szorgos kezek által boszorkányos gyorsasággal font jó formájú, csővázas, fonott székek. Eddig ötszázat jelentettek készre, ezeket folyamatosan szállítják el, elsősorban a balatoni üdülőhelyekre és más vendéglátóipari egységekbe. Mivel változik a divat és a megrendelő igénye, meglehetősen sűrűn kell változtatni a fonott székek mintáján és formáján is. Kelendők áruik, van piaca készítményeiknek.

Ebben a kis szövetkezeti üzemben nemcsak a kosárfonással foglalkoznak, hanem fűzfa-kitermeléssel is. Ősztől tavaszig tíz és fél vagonra való fűzvavesszőt termeltek ki saját huszonhat katasztrális holdas gyönki telepükön, Ennek egy részét itt, helyben dolgozzák fel, de szállítanak a többi tagszövetkezetnek is nyersanyagot. Csaknem húsz métermázsát küldtek május 24-én a Vakok és Csökkentlátók Szövetkezetének. Főzik és hántolják a fűzfa vesszejét — utóbbit kézzel és géppel is —, hogy biztosítsák a~ megfelelő minőségű nyersanyagot a szép termékekhez.

Terveiket teljesítik, mind a mennyiségi, mind pedig a minőségi követelmények szerint. Szerte az országban, sőt külföldön is hirdetik áruik a gyönki kis szövetkezet kosárfonóinak jó munkáját.

rTTVTTTVTVTÍTTVTTTTTTT’fTTTTm' »WtWWW>WW»WWWm»HW»

, — 88 —

— Sajnos, nagyon szigorú háziasszonyom van

— szólalt meg Bessy.

— Gyakori vevő vagyok a kisasszony boltjában, munkaadóm megbízásából — folytatta a férfi. — A napokban említettem miss Simpson- nak, hagy milyen nagy gondban vagyunk...

— Ö pedig nagylelkűen rendelkezésükre bocsátottá a lakását, ma este pedig teljesen elfeledkezett erről az ígéretéről — vette át a szót Crawford.

— Egész biztosan — bólintott a férfi. — Remélem, hogy uraságod szerint nem éltünk vissza a vendégjoggal. — A férfi az italokra és a cigarettára mutatott. — De miss Simpson olyan kedves nő, és azt mondta, hogy nyugodtan használhatjuk a bárszekrényét.

— Hát igen, miért is ne? Elvégre ő olyan jószívű teremtés.

— Letakarítsam az asztalt? — kérdezte a férfi.

«— Ö, ne fáradjon — mondta Crawford.

— Hát akkor mi el is mennénk — mondta a férfi és fogta a női bundát és felsegítette Bessy- re. Aztán ő is felvette felöltőjét.

Bár a szobában csak a hangulatlámpa világított, és a férfi mindig úgy fordult, hogy arca lehetőleg árnyékban maradjon, Crawford nemigen tudta jól emlékezetébe vésni vonásait. De e pillanatban leesett a kesztyűje és a férfi utána kapott és ekkor egy pillanatra ráesett a fény, az arcára és Crawford nyomban megpillantotta a baloldalon húzódó mély sebhelyet.

— Legyen szíves, uram, mondja meg miss

— 89 —

Simpsonnak, hogy nagyon köszönjük a kedvességét. Jó éjszakát!

Mind a ketten sietve távoztak.

Crawford leült egy fotelbe és rágyújtott. Kis idő múlva töltött a konyakból és mégitta. Már fél egy rég elmúlt, de Dianna még mindig nem jött haza. Felállt és körülnézett a pazarul berendezett lakásban. Felhúzta kesztyűjét és óvatosan kinyitogatta a fiókokat. De semmi érdekes dolgot nem fedezett fel bennük. A kulcsra zárt szekrényajtóhoz nem nyűit. Visszaült hát a foteljébe, töltött és ivott. Végül megúnta a várakozást, felvette felöltőjét és amilyen csendesen jött, olyan halkan távozott. .

Egyenesen a rendőrségre sietett. A hatalmas épület hátsó bejárata éjszaka is nyitva volt, őrszem állt a kapuban. Crawfordnak szerencséje volt. Az a rendőr állt őrségben, aki Mellon lakását őrizte a hadnagy meggyilkolását követő napon. Ismerősként üdvözölte a kapitányt és közölte, hogy a felügyelő az előbb ment el, de meghagyta, hogy rövidesen visszajön.

— Alighanem valami baj történt, mert a riadókocsin távozott, nyomozók kíséretében — tette hozzá a rendőr. — Azért csak menjen fel a felügyelő szobájába.

Crawford még helyet sem foglalt régi helyén, az ablak melletti széken, amikor Wright őrmester lépett be és vigyázzba vágta magát:

— A felügyelő úr telefonált és azt üzeni, hogy szíveskedjék lemenni hozzá.

— Hova le? — kérdezte Crawford.

— Hát a csatornához. Most húztunk ki onnan

— 90 —

egy kocsit, valami nő volt benne. A felügyelő úr azt mondta, hogy önt bizonyára érdekelni fogja a dolog.

— Igen, feltétlenül érdekel — felelte Crawford. — A Scotland Yardtól vagyok egyébként...

■— Tudom, kapitány úr! — vágta össze a bokáját az őrmester. — És azt is tudom, hogy valami sebhelyes arcú betörőt keres.

— Igen.

— Hát én egy ilyet ismerek a városban. Ha ennek a sebhelyes képűnek inas a foglalkozása, akkor már tudom is, hogy kiről van szó. Res- tonnak hívják. Northon ezredes úr inasa. Furcsa ember, annyi szent. De, hogy betörő volna? Nem tudom elhinni, kapitány úr. Párszor beszélgettem vele, amikor az utcájukban teljesítettem szolgálatot. Azt mondta a fickó, hogy a múlt háborúban Northon ezredes úr tisztiszolgája volt.

— Értem — felelte Crawford és elindultak.

Az épület előtt kocsi várta őket. Tíz perc múlva pedig már a csatorna partján robogtak. Két másik személykocsi és egy teherautó mellett stoppoltak. Kékre mázolt lámpájuk kísérteties fénnyel világította meg az iszapos partot, a sűrű, olajos vizet. Mindenféle hulladék, ócska limlom hevert szanaszét Valami fészer felé haladtak.

Ekkor a sötétségből egy nő sziluettjét pillantották meg az ajtóban. Az őrmester ráemelte zseblámpáját és Crawfordnak megdobbant a szíve. Dr. Carolina Becker volt. Fáradt gépies mozdulattal félreállt az útból.