Tolna Megyei Népújság, 1966. május (16. évfolyam, 102-127. szám)
1966-05-03 / 103. szám
198*7, mSTns TOTiWA MEG YET NfiPÍlTSAÖ NEM LEHET SENKI közömbös Amikor az újságokban, vagy a rádió, televízió adásaiban valamilyen visszaélésről, hanyag ügyintézésről, felelőtlen mulasztásról kapunk hírt, — a jogos felháborodás után mindig arra gondolunk, hogy a mi társadalmunkban szerencsére már egyre ritkábban fordulhatnak elő súlyosabb visszaélések, hogy mégiscsak a becsületes, felelősségteljes munka jellemzi közéletünket. Ez kétségkívül meg is felel a valóságnak, — de azért semmiképp sem szabad átsiklani a ténylegesen jelentkező hibák, hanyagságok, mulasztások felett. Egyes területeken, üzemben, hivatalban elkövetett visszaélések összességükben végül is igen komoly károkat okoznak az anyagiakon túl azzal is, hogy mérgezik a közmorált, hisz a rossz példa igen ragadós. Egészen konkrét példák helyett hadd soroljak fel néhány eléggé jellemző esetet az elmúlt félévben olvasott, hallott kisvolume- nű, de mégiscsak kárt okozó jelenségek közül: Ki ne ismerné az építkezések mindig bosszantó velejáróit, mint az ömlesztve lerakott tégla, az esőn hagyott cementeszsák, a félig elkészült házak éjszakára nyitva hagyott ablakait, amelyek aztán a váratlanul jött szélvihar következtében reggelre mind egy szálig betörnek. Nem ismeretlen jelenség az sem, amikor a szénát hordó tsz- szekér útját a kazaltól az istállóig csomóstól lehullott széna jelzi. De* * láttunk már nyitva hagyott és talpig beázott gatfonaasztago- kat, földben hagyott, kifagyásra ítélt krumplit, répát, sőt októberig kint hagyott és végül csépelet- lenül beszántott búzakereszteket is. A hivatalokban még mindig divatos az aktatologatósdi, az , emberek ide-oda küldözgetése, indokolatlan megvárakoztatása. Van még, persze, hogy van udvariatlan kalauz, türelmetlen kereskedelmi eladó. Gyakran látni illuminált állapotban tántorgó embereket, elég sokat hallani az ital rabjává vált, szívtelen, durva szülőkről, akik elhanyagolják, koplaltatják, ütik-verik gyermekeiket. És akad még táppénzcsaló, bumlizó is. S nemcsak azzal árt valaki a társadalomnak, hogy főbenjáró vétket követ el — lop, sikkaszt, rombol, — de azzal is, hogy sorozatban vét kisebb-na- gyobb mértékben a társadalmi együttélés, az erkölcs, a munka és a kötelességteljesítés szabályai ellen. E tekintetben nemcsak az a hibás, aki megteszi, de az is, aki elnézi a hibát. Sajnos, még mindig kísért közéletünkben az „én nem bántalak téged, te se bánts lengem” — eléggé el nem ítélhető szelleme. Pedig ma már tényleg nincs ok a hallgatásra, van célja és értelme a hibák elleni harcnak. Az az érzésem, hogy az ilyen úgynevezett kishibák azért olyan szívósak, azért olyan nehéz ellenük fellépni, mert elkövetésük és a felettük való szemhunyás egy közös alapból fakad: a közönyből, a részvétlenségből, nemtörődömségből. Valaki egyszer, amikor hanyag munkájára figyelmeztettem, azzal azzal vágott vissza: — Nézd, én nem loptam, nem sikkasztottam, legfeljebb kissé könnyebben vettem az életet, ehhez pedig jogom van. Én lassabban dolgozom, más fuserál, a harmadik nős ember létére kolleganőinek udvarol, a negyedik minden este spiccesen megy haza, hogy aztán otthon csináljon ricsajt, — egyikünk sem vethet a másik szemére semmit, mindenkinek van vaj a fején... Nincs, persze, hogy nincs igaza, de szavainak mégiscsak van egy racionális magja: Ott burjánozhat el a közömbösség, ahol okkal, vagy ok nélkül túlságosan elnézőek egymással a kollégák, munkatársak, ahol a 1 „ne szólj szám, nem fáj fejem” u alapról szemlélik és elnézik a jelentkező mulasztásokat kisebb hibákat, a közöny; a közömbösség számtalan apró jelét. Ezek a jelenségek, bár ismétlem, hogy nem főben járó vétségekről van szó, ellentétben vannak alakuló szocialista erkölcsünk jellemvonásaival, az igaz és becsületes többség igazságérzetével. A mi társadalmunkból kirínak a közömbösek, a bürokraták, az egykedvűek, az „úgy esik, ahogy puffan” elv apostolai, a kezüket mosó álszentek, akik részvétlenül nézik az életet, mert a közöny és az önzés megfagyasztotta bennük a közügyek iránti felelősségtudatot. Mind kevesebb a közönyösök száma és mind több az olyan ember, aki saját ügyének érzi a köz ügyét, felelősséget érez embertársaiért, a közvagyonért. Nem közhely, és nem is nagy- zolás azt állítani, hogy a szocializmus építésének idején megszán porodnak az egyes ember gondjai. Korábban mindenki csak a maga és családja egyéni gondjait, bajait hordta a hátán, — van-e állása, lakása, kenyere, — régen ilyen gondok foglalkoztatták az embereket, — a köz ügyei iránt nemcsak, hogy közömbösek voltak, de egyenesen elzárták előlük, megvonták tőlük a jogot, hogy beleszóljanak a közügyekbe. A régi értelemben vett egyéni gondok ma már nem olyan ége- tőek, egészen másképpen jelentkeznek, és már nem kötnek le bennünket annyira, mint a fel- szabadulás előtti nehéz időkben. Van munka, és nemcsak kenyér, de hús, gyümölcs, csokoládé is jut a gyerekeknek, és szép ruha, rádió, televízió, frizsider, sőt egyre több autó is. A mi társadalmunkban gondosan kimunkált szigorú törvények védik az egyén jogait és érdekeit, — nem a létbizonytalanság, a félelem vastörvénye, hanem a közügyek iránti felelősségtudat ösztönzi nálunk jó munkára az embereket. A mai nyugtalan, izgalmas, gyorsan változó időkben nincs helye a közömbösségnek, mert csak az összefüggések bonyolult láncolatát figyelembe véve tudunk eligazodni az életben. Közömbösnek lenni ma annyit jelent, mint elszigetelődni és elveszteni a jogot, hogy saját sorsunkat saját magunk irányítsuk. Márpedig a huszadik század embere ezt a fényűzést nem engedheti meg magának. V. F. Ülést tartott a városi tanács Szekszárd város Tanácsa tegnap délelőtt tartotta ülését a városi tanács nagytermében. Az ülésen megjelent Szabópál Antal, a megyei tanács vb-elnöke és Frei László, a párt városi bizottságának munkatársa is. A lejárt határidejű tanácshatározatok végrehajtásáról és a két tanácsülés között a vb által tett fontosabb intézkedésekről szóló jelentés napirendi pontja után, Szekszárd 1965. évi költségvetését és a községfejlesztési alap zárszámadását tárgyalta a tanácsülés. A gazdálkodási év lezárása után,, az egyes előirányzatok csökkentésével, egyes takarékossági intézkedések bevezetésével a tanács egész gazdálkodása területén az intézmények, részlegek ellátásában, fenntartásában, működésében fennakadások nem történtek. Az intézmények ellátásának színvonala nem csökkent. Az év vége előtti hitelfelülvizsgálatok lehetővé tették 638 000 forint zárolását, amelynek nagyobb része abból tevődött össze, hogy a gazdálkodó szervek nem vették igénybe a biztosított hitelt. Ebből megállapítható, hogy a takarékossági intézkedések bevezetése nem érintette érzékenyen a költségvetésben tervezett hitelek felhasználását. A harmadik napirendi pontban a tanácsülés megtárgyalta a termelőszövetkezetek elmúlt évi zárszámadását és az 1966. évi termelési tervek fontosabb mutatóit. Ezután az interpellációkra került sor. A dombóvári Alkotmány — és a község állattenyésztése A dombóvári Alkotmány Termelőszövetkezet saját ádlatáUomá- myának tervszerű fejlesztése mellett — már befejeződött a szarvasmarha-állomány tbc-mentesítése — fontosnak tartja azt is, hogy megfelelő állomány legyen a tagok háztáji gazdaságában, sőt, a lehetőségekhez mérten segíti az egész község állattenyésztését. A tsz-ben nagy gondot fordítanak a legelőgazdálkodásra; Horváth János személyében, aki megfelelő szaktanfolyamot végzett, külön legeltetési felügyelő foglalkozik ezzel a feladattal. A közös állatállomány részére rendelkezésre áll ötven hold, villanypásztoros mintalegelő a szarvasdi berekben. Az idén a gunarasban, a perekaci részen újabb százhatvan holdon vezetik be ezt a legeltetési formát. Valamennyi területen elvégezték már a tavaszi ápolást, a fogasolást, műtrágyázást, felkészültek a kihajtásra. Ez a terület, és az alkalmazott új módszer biztosítja azt, hogy a közös állomány egész őszig megfelelő legelőt talál, y Különös gond viszont a háztáji es a szövetkezeten kívüliek állatainak legeltetése. Részben azért, mert az állategészségügyi követelményeket szigorúan be kell tartani, hogy a negatív közös állomány ne fertőződhessék, részben, mert az állattartó tsz-tagok és egyéniek a községben szétszórtan laknak, így körülményes a legelőre kihajtás. Bombóvárott, Uj- dombóvárott, Tuskén mintegy százötven sertés, és 75—80 szarvas- marha legeltetését kell megoldani. A szövetkezet mindhárom helyen külön-külön pásztort tart. A háztáji és az egyéni állattartóktól csupán azt a segítséget kéri, hogy a felhajtási úttól távolabb lakók segítsék a pásztorokat a kihajtásban. Ez nem is túl nagy kívánság, már csak azért sem, mert a háztáji és az egyéni állatok után befolyó fűbér a kiadásoknak hatvan százalékát sem fedezi. Csak elismerés illeti ezért a szövetkezet vezetőségét, hogy mégis, minden iehető módon segíti a tagság, a kívülállók állattartását. Ujdomibóvártól például messze esik a legelő, mégis, keresik a megoldásit, hogy innen is kijárhassanak az állatok, A legelő mellett a szövetkezet abrak- és szálas takarmányt is juttat a házitáji állománynak. Az abrakot biztosítja a kukorica megműveléséért járó rész, és a munkaegységre kiosztott árpa. A szálas takarmányt pedig a jutányos áron kapott egy-egy hold rét; illetve a részes kaszálás, amelyet nem csak a tagok, hanem kívülállóik is vállaihatnak. Az állattenyésztéshez szükséges alomszalmát is az igényeknek megfelelően biztosítja a tsz, saját tagjainak* és kívülállóknak egyaránt. Dombóvárott az állattenyésztés zömét a szövetkezet közös állománya adja, de számottevő a tagok háztáji és más, kívülálló állattartók állománya .is. Éppen ezért méltánylandó a szövetkezet igyekezete, ahogyan a község állattenyésztését segíti. BI. Üj vadásztanya a grábóci erdőben A szekszárdi szakszervezeti nagyvadas területű vadásztársaság tagjai tanyát építettek a grábóci erdő közepén, az erdészház közelében. A vadászházat az erdészettől kapott, már használatlan, elavult munkásszállásból alakították át hét végi szabadidejükben társadalmi összefogással. A vadásztanyához fából hangulatos teraszt is építettek és lafestették. A házban villannyal világítanak, egy magas fára szélkereket állítottak, s annak segítségével fejlesztenek áramot. A nimródtanyát a május elsejével Izezdődő őzbak-cserkészés- sel avatják fel a szekszárdi va~ dászok. || Élt egyszer egy kis faluban Tolna megyében egy parázsszemű, erős fiú. Csintalan, kalandvágyó, mint a 17 évesek. Kenyérből szűkösen szeltek otthon, ő fiatal volt, és úgy érezte, tenni tud a szegénység ellen. Az álmokban Amerika, a nagy lehetőségek hazája ott volt, kéz- nyújtásnyi közelben. Az apa ku- porgatta az útiköltséget, a fiú hajóra szállt. Vitte erejét, munkáskedvét, es őrizte a belső vágyat: Pénzt küldeni a családnak. A lánv két faluval élt mesz- szebb. Mostohaanyja volt, aki sokat verte. Elfutott a kert végébe, kisírni magát kedvére. Apjának nem panaszkodott, félt, hogy az asszony pártját fogja. Napszámba ment, és a keresetből félretett egy kicsit. Konokul dolgozott és reménykedően. Gyűlt a pénz. hajójegyre. Aztán a tiszta szemű, félénk teremtés, aki a szomszéd falu határáig sem merészkedett még el, a rokonokkal nekivágott az ismeretlennek. Csak messze, el a mostohától, a tenger válassza el őket. * Eddig a mese, amely igaz. Horváth Bertalan és felesége balladái szépségű életének krónikája A hit, amely mindkettőjük.erejét adta. ismerték, szerették a munkát, bíztak karjuk erejében. A keresetből itthon alig futotta a kenyérre. De Amerika! Ott szükség van a munkájukra Onnan pénzt küldenek' a szerencsések. Amerika. Szép, igazságös ország. És ismeretlen. Szeretem - tengeren innen Keserű, fogszorító a- gondolat: Tengert kellett látni ennek a két fiatalnak, hogy egymásra találjanak. Kátrányos, gumiszagú levegőt kóstolni a földillathoz szokott orral. Hangyának lenni sok ezres bolyban. Néhány száz lakosú faluból harmincezer embert számláló gumigyárban robotolni. Nekik „szerencséjük” volt. A fiú néhány hónappal később már megküldhette apjának az útiköltséget. A lány szorgalmát is becsülték, hónapok múltán olyan munkára került, mint az amerikai lányok, mert a magyarok ott, idegenben a rosszul fizető munkát kapták. Éltek, a fűszeres hitelezett, a faházban bérelt lakásért négy dollárt fizettek egy hónapban. Megismerkedésükről Horváth Bertalan így mesél: — Megláttam az emeleten, és állva maradtam a lépcső alján: „Te lány, téged semmi sem ment meg tőlem!" — gondoltam. Erzsiké is raitaíeleitette a szemét a fiún. Emlékszik a fiúcimborák hívó szavára: — Gyere már Berta, vagy fel, vagy le! Mit állsz ott. kire bámulsz? — Sajnálta tőlem az első csókot nagyon! Két évig vártam a kezére, de aztán mégis hozzáméó túi jött! — panaszkodik tréfásan a férj. * || ötven évet éltek békességgel. „Sosem szerettünk győzködni senkivel.” Hat gyerekük született, egy maradt életben. kilenc éves koráig. Akarattal, kedvvel, igyekezettel dolgoztak. Az ember bekerült a kalandergéphez is, pedig liftesfiúként kezdte. Négy hét nem telt el, és a gép kifordította a csípőjét, combját. Égy hónapig kórházban, ezt még fizette a gyár, aztán semmit. Sérültekre hét évi munka után sincs szükség. Erejét adta, félelmet kapott biztonság helyett. Fuvarozott egy ideig, aztán hazajöttek. Nehéz, hosszú úton, viharos tengeren. „Azt hittük, ott pusztulunk a hullámokban.” Haza, kerülő úton, Jugoszlávia felől, gyalog ha kellett, bújkálva, de haza. Még 1919-ben. ' „Soha egy hangos szó nem esett köztünk. Nem szorultunk rá senkire, megéltünk a magunk erejéből. Csak a gyerek! Az hiányzott nagyon. Ha a kis Erzsi élhetne . . Eddig a krónika. Egyszerű emberek, egyszerű élete. A nagy fájdalmak úgy bújnak az életük szövetében, hogy színük halványul az idő múltával. Csak a szerelem nem fakul. Az öregember keze akkor vált remegőssé, amikor kénmérgezéstöl dermed- ten, élettelennek látszón találta egyszer a feleségét. Felépült, de fájó, gyenge szívvel. Kétszeres szeretettel óvja azóta a párja. Gazdagságot, hírnevet nem szereztek, más embernek rosszat soha nem akartak, éltek. Amikor már nem tudtak dolgozni, eladták házukat és befizették az árát a Gvönki Szociális Otthonnak, ahol most különszo- bájuk van, napfényes ablakkal, kilátással a park virágoskertjére. Másfél évig vártak a különszobá- ra. „Mert bennünket itt se választhatnak el.” || „Ügy élünk itt, / mint a paradicsomban” — mondják. Puha. meleg fényű a két szempár: Bertalané az esküvői képen hetyke volt, boldog-büszkén csillogó. Erzsikéé szelíd, végtelen jóságú. Az aranylakodalmukat is itt tartották meg. Az éjjeliszekrényükben féltve őrzik az ajándékcsokoládet, a vázában friss víz az orgonának. Fekete hátú, csontkeresztes imakönyvük hátlapjára berótták szálkás betűkkel a legfontosabb sorsfordulóit életüknek. így : „Édesapám halála: 1929.” „Az otthonba jövetelünk: 1964. szeptember.” „Ha meghalunk, hát tudják, mióta élünk itt békességben, örömben.” Sokáig még. úgy kívánjuk mindkottőiöknek. MOLDOVAN IBOLYA \
