Tolna Megyei Népújság, 1966. április (16. évfolyam, 77-101. szám)
1966-04-14 / 87. szám
4 TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG 1966. április 14. < Szeged híres város Szeged lusta város. Ez az első benyomása az ide látogatónak. Aztán később kitárul előtte Szeged, különösen, ha vannak, akik segítik ebben a kitárulkozásban. Nemrég Szegeden jártunk. Nevezik ezt a várost a Napfény városának, a Tisza gyöngyének, az Alföld metropolisának. Utcái egyenesek, szélesek. Valóban tervezett város. És ezt a nagy tiszai árvíznek köszönheti. Sugárutak, decentralizált terek, szinte mindegyik tere főtér. Szép város. És most még szebbé teszik. Azt tervezik, hogy Szeged főutcája a Tisza lesz. Uj házakat építenek a Tisza mindkét partján és á tervekben már látni, mint úsznak a Tiszán a sétahajók, a motorcsónakok, a speciális szegedi gondolák, vízibuszok. Olyan lesz a forgalom a Tiszán, mint valami nagyvárosi sugárúton. Ezekről a tervekről beszélnek mindenütt az emberek. A városbeliek, akik nemcsak szeretik, büszkék a városukra, de sokat tesznek is érte. Azt hiszem ez a legfőbb tanulság, amit Szegedről hazahozhat az ember: az egészséges lokálpatriotizmus. Az Alföldön új kincsre bukkantak az utóbbi években: melegvízre és földgázra. Mindkettőt gyorsan hasznosítják. 1962-ben fúrtak egy kutat a városban és megkezdték a hévíz bevezetését a lakásokba. 1964—65 telén már hatszázötven lakást fűtöttek forró vízzel és ezzel huszonhétezer mázsa szenet takarítottak meg. Ez a kút üzemeltetése óta összesen hatvannyolcezer mázsa szenet adott vissza a népgazdaságnak. Készül a híres szegedi szalámi A víz, a gáz, az olaj — ez Sze- ( ged legfőbb kincse. Nem véletlen már tízszer annyit termel, mint pi Játékokra. Műsoron szerepel tehát, hogy a tervek szerint Sze- amennyire a felszabadulás előtt majd többek között Gounod gedet a magyar kémiai ipar köz- volt képes. Faustja is. Az igazgatóság a Scala pontjává fejlesztik. A melegvíz Szeged híres város, nem azért; néhány művészével tárgyal, Gru- eljut a Felszabadulas Termelő- mert Tapeval határos, hanem ziába is elmentek, hogy elhozzák Minden harmadik házasság hirdetés útján A házasságközvetítés Nyugat-Németországban „Advent a szerelem és az együvé tartozás ideje. Találja meg az élet mélyebb értelmét a házasság révén”. Ez a szöveg olvasható az előkelő Frankfurter Allgemeine Zeitung képes hirdetése alatt, a képről pedig egy elégedett német család tekint ránk, amint gyertyák köré gyűlve várja a mennyei ajándékokkal kecsegtető Christkind érkezését. A német házasságok azonban ma már nem oz égben köttetnek, sőt még csak nem is egy- egy kialakult társadalmi rétegen belül. Becslések szerint Nyugat-Németországban minden harmadik házasság házasságközvetítő- iroda, vagy egyéni hirdetés útján jön létre. Több mint 100 „házassági intézet” működik; ezek összesített évi forgalma 65 millió márkára rúg, s még a legintellektuálisabb újságból sem hiányozhatnak a házassági hirdetések. A szabad foglalkozásúak rendszerint a liberális Die Zeitban hirdetnek, ilyenek a „melegszívű, kedélyes 32 éves orvosnő”, vagy „szerény diák, aki érzékeny lelkű, szellemi társra vágyó lányt keres”, esetleg a 35 esztendős tanárnő, aki „régimódi, és kedveli a turisztikát” (a wandern szó a németben egész világnézetet ölel fel). Ezzel szemben a szélsőjobboldali National Zeitung hirdetői főképpen az idősebb korosztályból kerülnek ki; e lapban számos „tiszt özvegye kötne ismeretséget nemzeti érzelmű szőke férfival”. Akadnak tragikus hirdetések: férfi, kinek mindkét lába hiányzik, és a feleségével szembeni legfőbb követelmény, hogy hajtási engedéllyel rendelkezzék. Van humoros is: „előkelő származású, temperamentumos újságíró, gazdag feleséget keres”. Rendszerint azonban unos-untalan, ugyanazok a szavak ismétlődnek: sportlich, natürlich ' és ingatlantulajdonosok előnyben. .4 természetimádat paraszti józan ésszel fonódik össze. A speciális lapoknak, pl. a menekültek, az orvosok, vagy a fényképészek lapjának is van házassági rovata. A 63 éves Paul Willi Thurm tanár is így került össze az Ute nevű, 20 éves képzőművészeti hallgatónővel. „Természetkedvelő, művészeti ambícióval rendelkező” lányt keresett és Ute jelentkezett, aki „egy érett nő tapasztalatával” rendelkezett, válaszlevele szerint. A férfi szenvedélyre lobbant iránta, a lány utálkozott. Négy hónap múlva a tanár megölte a lányt. Az egyik házasságközvetítő magyarázata szerint „a régi időkben a borbély, a hentes és a szabó törzsasztalánál hetente összejöttek egy sörre, és természetesen egymás lányait vet-, ték feleségül. A háború óta kiéleződött az üzleti versenyt és senkinek sem maradt már ideje a törzsasztal számára. Meghökkentő, mennyi szülő hirdeti gyermekét. „Fiunk számára, tudomása nélkül, 23 éves fiatal hölgyet keresünk, üzleti tapasztalattal. Fiunk 25 éves, atléta termetű 172 centiméter magas, hamarosan a családi nagykereskedelmi vállalat al- elnökévé nevezik ki, 85 alkalmazott főnökévé”. Vagy: „Jól megalapozott kereskedő család gyakorlott hentesmestert keres, 32 éves lánya számára”, Nyugat-Németországban sokan igénybe veszik a házasság- közvetítő szolgálatát. A németek olyan természetesen fordulnak hozzájuk, mint ahogyan az angolok golfklubba járnak. (New Statesman) szövetkezet hatalmas üvegházaiba azért, mert híre árukban jut el a híres grúz balettegyüttest, is, amely ontja a paprikát, a pa- a nagyvilágba. És nemcsak áruk- A sétáló lustának látja ezt a radicsomot a város zöldséges üz- ban, de a zene, a szép szó, a kul- v^rost leteibe. Fejlődik a könnyűipar is. túra útján is. Az idén is nagy A híres szalámigyár például ma lelkesedéssel készülnek az Ünne- Csak akkor döbben rá, hogy mekkorát fejlődött és milyen fejni II III IMII Ilii lllll lllll IMI II IMI III III III III III Ilii II III lllll II Ilii Ilii llllllll III IIIIHllődési lehetőség áll még előtte, jjha belenéz a tervekbe, ha beszél- 5get a szegediekkel, akik egészséges lokálpatriotizmussal szeresük városukat. És nemcsak szere- ✓ S tik, de tesznek is érte. ,/. Golovanov: r jezsuita Attalai táj fajta ponty — dokumentumregény — Fordította: Pető Miklós Sz. J. (Foto: Enyedi Z.) A Tolna—Baranya megyei Halgazdaságban több évi munkával sikerült újra kitenyészteni, sőt továbbfejleszteni a valamikor híres, de a második világháborúban kipusztult dombóvári tájfajta pontyot. Ez a halfajta kis fejű, magas hátú és csak a hátvonala mentén van egy pikkelysora. Előnye az, hogy több rajta a hús, kevesebb az ehetetlen rész. Ezt a fajtát, mivel a hasonló nevű tóegységben tenyésztették ki, újabban attalai tájfajtának hívják. A magas hátú pontyot különösen Nyugat-Németországban kedvelik, s eddig hétszáz mázsányinál többet vittek belőle NSZK-beli cégek a dombóvári központú halgazdaságból. Az attalai ponty törzsállományából tovább szaporítják a külföldön keresett ízes halfajtát a gazdaság több tavában is. iiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiniiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiii % — 46 — — Borjátyinszkijt sem ismeri? Nyikolaj Bor- jatyinszikijt, Washingtonból? Haditengerészeti akadémia. Talán már elfelejtette, mi a keresztnevem. Nem Aleksz vagyok, hanem Anatolij, érti? Én nem felejtettem el a tizenegyes számot, Borjatyinsz/kij jelszavát. — ó nem, Borjátyinszkijt sem ismerem. Miféle jelszóról beszél! 1955. óta nem jártam Washingtonban. Semmiféle Borjatyinszkij nevű ismerősöm nincs. — Nos rendben. Nem lényeges. — Prohorov egy másodpercig gondolkodott. — Nem fontos. Nagyon kérem, legyen a segítségemre. . Hirtelen egész más hangon kezdett beszélni, gyors, heves, suttogó szavakkal, körülnézegetve, lihegve, mint aki rohan: — Fogságban voltam... Franciaországban élnek a barátaim... Sklyton, a Szokolnyiki parkban rendezett kiállítás ügyintézője, ismer engem, megígérte, hogy felhív telefonon, de nem hívott... Hihet’nekem, én lágerben ültem, sokat szenvedtem a kommunistáktól... — És nekem mi közöm van ehhez? — érdeklődött „Catherine”. — Hallgasson meg! Vannak barátaim, segíteni akarunk magának, a hazájának... Olyan értesüléseim vannak, ami érdekelheti Önöket, biztosan érdekli... És ez csak a kezdet, aztán jön a folytatás... — Én kozmetikai cikkekkel és illatszerrel foglalkozom, hallani sem akarok ezekről a dolgokról. Prohorov megragadta a karját: — 47 — — Magának nem is kell tudnia semmiről. Kérem, továbbítsa ezt a levelet Sklytonhoz vagy Borjatyinszkijhez, akár a követségnek is átadhatja. Egy csomó rajz, ábra van benne, telefonok, nevek és a címem. Értsen meg, most nem kérek pénzt, de kérem, hogy bízzon bennem... — Nem veszek át semmit, értse meg végre! — No jól van — és Prohorov arca megrándult. Gyorsan elővett zsebéből egy levelezőlapot és kettétépte. —Ha ön vagy másvalaki mégis látni akarna, ezzel jelentkezzen nálam. Anatolij gyorsan „Catherine” kezébe nyomta a levelezőlap felét, a másik felét meg zsebébe süllyesztette, gyorsan megfordult és elindult a Gorkij utcán a Belorussz pályaudvar felé... „Hát igen, semmi kétség, Prohorov kém” — gondolta magában Roscsin, miután ismételten elolvasta „Catherine” jelentését. A telefon csöngött. Roscsin felvette a kagylót: — Arra kért, hogy értesítsem, ha a nénémet felhívják a telefonunkon. — Roscsin felismerte Kraszovszkijné hangját. — Igen. igen — válaszolt, nehezen leplezve izgalmát. — Ma telefonáltak és kérték, hogy mondjam meg nagynénimnek a K 9—18—40 telefonszámot Ez volt az egész... — Köszönöm, nagyon köszönöm, asszonyom. Férjét üdvözlöm. Még egyszer köszönöm. Tíz percbe sem tellett és megtudta, hogy a szám a Gorkij utca 22. alatt lévő Minszk szálloda 840. sz. szobájának a telefonszáma. Másik tíz perc —■ 48 — múlva kiderült, hogy előtte való nap este kapta meg ezt a szobát Mario Gozzi úr, aki a milánói Inturiszt-fióknál vásárolta meg szovjetuniói turistajegyét. Signor Gozzi egy hetet tölt Moszkvában, majd Párizsba repül. A Kraszovszkijné telefonhívásától számított harmadik percben Roscsin belépett Voroncov dolgozószobájába. Tíz perccel ezután Voroncovot fogadta az Államvédelmi Bizottság egyik elnökhelyettese. 8. KÉNYSZERLESZÁLLÁS Ljubov Dmitrijevna Sabolina serpenyővel a kezében lépett a szobába, a serpenyőn tükörtojás sercegett Mikor az asztalra tette, akkor látta meg a zöldesen csillogó italt. — Megint? — kérdezte szigorú hangon a fiától. Valerij a díványon ülve suttogott Anatolijjal. — Csak beszélgetünk. — És vodka nélkül nem lehet? — Ma nem. — Valerij felállt. Csörömpöltek a szekrényben a poharak. — Most jut eszembe, Tolja, majd elfelejtettem — fordult Ljubov Sabolina Prohorovhoz. — Megkért, hogyha telefonál a barátja, akinek a telefonszámát kicserélték, szóljak. Nos, tegnapelőtt este telefonált. Hová is tettem az a papirost ? — mondta s keresgélni kezdett a retiküljében. Halkan csörrent a földre ejtett pohár. Sabolina hátrafordulva látta, hogy a fia sápadtan mered Anatolijra.
