Tolna Megyei Népújság, 1966. április (16. évfolyam, 77-101. szám)

1966-04-09 / 84. szám

/1 4 ' TOLVA MFGYFT WßPtTJSÄG tftfié. április Kilenc éve egy helyen Vállas, göndör hajú ember Balogh József. A szekszárdi építőipari szövetkezet dolgozó­ja. Cépkocsirakodó. Cigány származását csak kiejtése árul­ja el. — Mióta dolgozik itt? hízót vágnak, és lassanként mindenben gyarapodnak. Amikor otthonában megláto­gattam, éppen tervezgetett. Bő­víteni szeretné házát, mivel bővül a család: nem régen ment férjhez a kisebbik lánya. Szervestrágyázó kukoricavető gép — Már kilenc éve. Jól érzem itt magam. Megbecsülnek. És hogy ez így van, azt a mun­kámnak köszönhetem. És nem szeretek vándorolni. Mert az ilyen sosem tud magának sem nyugodt életet biztosítani, sem megbecsülést szerezni. Hogy vélekedik Balogh Jó­zsefről a szövetkezet vezetősé­ge? Töttös József ezt mondta munkatársunknak: — 1957 óta dolgozik nálunk. Azóta igazolatlanul nem mu­lasztott. 1962-ben megkapta a törzsgárda-jelvényt. És jövőre kapja meg újra, de most már a 10 éves feliratút. —- Munkatársai? — A vele dolgozók szeretik Józsit. Ezt mi sem bizonyítja jobban mint az a tény, hogy amikor családiház-épitésbe kezdett, vasárnapjukat feláldoz­va segítettek neki. Az OTP-nél is vállaltak kezességet, amikor kölcsönt vett fel. A Tarcsay Vilmos utcában valóban kiemelkedik Baloghék háza a cigánytelep házai közül. De nemcsak külsőre, belül is. Szobájuk tiszta, villany beve­zetve, a sarokban rádió. Fele­sége és gyerekei már régen ki­vetkőztek. A telepen Baloghot ismerik el vezetőnek. A szö­vetkezetben megszokott munka- fegyelmet és pontosságot diktál­ja rá az ottlakókra is. Évente — Mit is akarok én? — mondja. — Azt, hogy mi már ne úgy éljünk mint apám. Mert annak csak kínlódás és jövés­menés volt az élete, tie ne­künk a munka legyen! Én már nem élek úgy, mint az öreg. Becsülettel dolgozom, de meg is van a becsületem, és a napi biztos keresetem. De a fiam se él már úgy, mint én. iskoláz­tatom. Legyen belőle jó szak­munkás. \ — Vannak az én rokonaim között jó munkás emberek. Ki a vízügynél, ki a városnál dol­gozik. Mindig azt mondom ne­kik, hogy csak a munka adja meg az ember értékét. Én már kilenc éve egy helyen vagyok. De itt is akarok maradni. És ha valami kéréssel megyek, a vezetők meghallgatnak. Segíte­nek, ahol tudnak. Mivel hálá­lom meg? A jó munkámmal. A kollégáim is azt mondták, mikor ezt a kis házat építet­tem: „Józsi, csak szóljál! Me­gyünk és segítünk!” El is jöt­tek. És ez nagyon jő érzés. A telepen rendet tart. Ő a vajda. Most azon fáradozik, hogy egy kis kultyregyüttest hozzon létre, amely a cigány­hagyományokat ápolná. Minden reggel korán kel. Este ér haza. De sosem felejti el fiától megkérdezni, hogy milyen jegyet hozott haza az iskolából. K1SFÓNAY ZOLTÁN HIRDESSEN a TOLNA MEGYEI Népújságban! t ve­Országos jelentőségű módszert Tsz szakemberei készítettek egy ricavetőgép. Tehát egy időben i dolgoztak ki a Bács-Kiskun me- gépet, amellyel nagyszerűen meg- tik a kukoricát, vagy a napra- gyei Csávolyon, az Egyesülés Tér- valósítható a sortrágyázás, s ez- forgót és a mag mellé jut a dúsí- melőszövetkezetben, a szerves- zel a holdanként szokásos 150— tott istálló trágya, s ha szükséges* trágyázás gondjának megoldására. 200 mázsa istállótrágya helyett a talajfertőtlenítő anyag is. Köztudomású, hogy igen kevés az 30—35 mázsát adnak egy-egy Babies Antal, a csávolyi szö- istállótrágya, elég ritkán jut friss holdra. A hatás megfelelő, sőt vetkezet elnöke elmondta, hogy istállótrágyához egy-egy gazda- igen jó, mert ezt a szervestrágya- ezzel a módszerrel az idei tava­ság egész szántóterülete. A kapá- mennyiséget dúsítják: hozzáadnak szón kétezer hold kapásvetemény- sok, különösen a kukorica, vi- egy-egy mázsához átlagosan 3,5 nek tudnak adni istállótrágyát, szont igényli a rendszeres trá- kiló szuperfoszfátot és két kiló az összes kukoricájuknak, a siló- gyázást. A csávolyi Egyesülés kálisót természetesen belekeverve kukoricának és a napraforgónak. _______________________________ az istállótrágyába. A táblák igé- A gépet, illetve a módszert mái n ye szerint kiegészítik ezeket az az előző évben kipróbálták és adagokat nitrogéntartalmú mű- tapasztalataik nagyon kedvezőek, trágyával. Sőt, ha szükséges, Érthető, hogy nemrég egy orszá- HCH-t tesznek a keverékhez, ta- gos kukoricatermesztési tapasz- lajfertőtlenítőként. talatcsere alkalmából ellátogattak Ezt az egész keveréket az át- hozzájuk az ország minden részé­alakított tágyaszóró pótkocsira bol erkezett szakemberekes meg- trágyamarkolóval rakják fel. A n®ztek ezt az ötletes veto-tragyazo képen látható „szerkezet” a ha- gepet­Maga a gép 17 ezer forintba 230 ezer nyers tégla — terven felül nyers tégla tekintélyes része tönkre ment, elfagyott. Csak egy hét kihagyásával indulhattak meg újra a téglaprések. A kezdeti nehézségek ellenére jól zárták az első negyedet a Mázai Téglagyár nyersgyártói. A program szerint március végéig ..............................................................................................................................'»t&zeteniXrSe^látszkemtenVO760 E ezret hordtak el a préstől. Ha le- Svonják az elemi kárt — ami kö- Ezel 80 000 darabra rúgott —, ak­iskor is 230 ezres többlettel kezd- Eték a második negyedévet. A hó- Enap elején begyújtottak a kemen- Ecébe is és néhány nap óta már Shordják ki az égetőkemencéből a Nem jó előjelekkel indult a riyérsgyártási idény a tégla­gyárakban. A hónap elején egy hetet tudtak dolgozni, de az ezt gyományos trágyaszóró pótkocsi. Maga a gép követő hidegben az előállított rászerelve a sortrágyázó tartály íterul, egyelőre a Kiskunhalasi-------íi-.---------------------í— i“-1— ' Gépjavító Állomás és a Solti G épjavító Állomás készíti. és gépezet, végül pedig a kuko­J, Golovanov: r lezsilta bukása — dokumentumregény — Fordította: Pető Miklós Tengeri csillag a magasban Érdekes leletre bukkantak szovjet geológusok a tadzsikisz- táni Zarafshan-völgyben. Sok­millió éves megkövesedett ten­geri csillagot találtak 150,0 m magasságban. Ez is megerősítette azt a régi feltevést, hogy a Pa- mír-hegvvonulatnál egy ősi fél­sziget húzódott, amelynek part­vonalainál a dagály és apály változásai is nyomot hagytak. G. A Á világ élelmiszer- deficitje" A világ élelmiszertermelésének állandó emelkedése mellett az egy főre számított ellátás alig múlja felül a második világ­háború előtti szintet. Az étrend kalóriatartalma általában csök­kent, a világ 2/3 részén csak napi 900 kalóriát fogyasztanak. «•kész téglát. Siiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiuiiiiiiiiiihiiiiiiiiiiiiiiiiiiiihiimiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiihihiiiiiiiiiii — 37 — Egy ízben Prohorov lakásán alaposan felön­töttek a gáratra. Valerijjel forgott a világ. So­káig rókázott a vécén. Anatolij nyugtatgatta: „Annyi baj legyen, majd elmúlik”. Valerij le­dőlt a díványra. Tíz percre rá már hallatszott részeg horkolása. Anatolij gyorsan felállt, nesz­telenül a díványhoz lépett. Keze ügyesen moz­gott, mintha nem lett volna benne csont. Hama­rosan megtalálta Valerij zakójának baloldali belső zsebében a> noteszét. Lassan, óvatosan ki­húzta. A noteszben rádióvázlatok, tabellák, formulák voltak. Vezetéknevek, hivatali telefonszámok. Prohorov mindent kiírt belőle. Különös gonddal azt, amit nem értett. Másnap mindent elmondott Valerijnak. Ami­kor visszaadta a noteszt, Sabolin magából ki­kelve ordított rá: — Hogy merészelted? Azt hittem, hogy rendes ember vagy. Megyek a rendőrségre és mindent elmondok! — Nono, barátocskám! Gondolkozz csak! Mi most már egy húron pendülünk. S ha ezt elsza­kítod, magammal rántalak. Tarts hát velem! Disszidálunk, lesz pénzünk rogyásig. — Elment az eszed! — kiáltotta Valerij. — Mindent átgondoltam. Beszélünk majd a rádióban... «— Mit fogunk csinálni? Megőrültél? — Kigondolunk majd valamit és bemondjuk a rádióba. Lesz munkánk, lesz pénzünk. Valerij hátán végigfutott a hideg... < Most tehát „az áru” megvolt, csak „vevőt” kellett keresni, Prohorovnak nem akaródzott mindent sajátkezűleg csinálni, mert így könnyen le lehet bukni. De aztán megfelelő emberre akadt egy Inozemcev nevű Metro-alkalmazott személyében, aki ugyan elég együgyű fickó volt, de talán épp ezért vakmerő, ami erre a célra nagyon is jó. Anatolij megbízta, hogy keressen fel egy Moszkvában dolgozó jó nevű amerikai újságírót. Az újságíró viszkivel kínálta Inozemcevet, majd rágyújtott a pipájára és hátradőlt karos­székében, hogy kényelmesen végighallgassa. Inozemcev felajánlotta az együttműködést: mi értékes honvédelmi anyagot adunk önnek, ön pedig... Nos, természetesen nem ingyen ... Kezdetnek tessék ez a boríték ... „Csak nem tart a szovjet felderítés ilyen osto­bának? — gondolta magában az amerikai új­ságíró. — Mit vétettem, hogy egy ilyen hülyét küldtek a nyakamra? — Figyeljen ide, kedvesem — mondta az új­ságíró most már fennhangon, miközben pipa­füstje szinte glóriát szőtt a feje fölé —, én ma­gától természetesen semmiféle levelet nem ve­szek át. Ha maga, vagy a barátai közölni óhaj­tanak velem valamit, ami honfitársaimat érde­kelheti, tegyék ezt élőszóval. Aztán majd el­döntőm, mihez fogok az információkkal. Addig is, nem óhajtana egy pohárka „Fehér lovat”? Világmárka. Nos, egy búcsúpohárral'... Prohorov magánkívül volt. — Egy rohadt állat ez a jenki — kiáltott fel, — 39 — rá se nézve Inozemcevre. — Az ölébe hullik valami, ő meg nem kap utána, az ökör! És akkor jött- a kiállítás. Anatolij először Ino­zemcevet küldte oda. Inozemcev ki is ment Szo- kolnyikibe, körüljárta a kiállítást, este pedig je­lentette Prohorovnak: — Teli van a biztonsági szolgálat embereivel, semmit se lehet csinálni. A valóságban (később bevallotta) egyetlen de­tektívet se látott. Csak egyszerűen inába szállt a bátorsága. Ott akarta hagyni Anatolijt. Aztán kiment maga Prohorov. Sokáig tanul­mányozta a terepet, és megkockáztatta a dolgot. Sikerült. Az „ügyintéző” értelmesebbnek bizo­nyult az újságírónál. — Én most nem veszek át magától semmit! S hozzá szeretném tenni, hogy rendkívül osto­bán hangzik — mondta Ánatolijnak Sklyton, miközben a Szokolnyiki parkban sétálgattak. — Többé nem találkozhatunk, ezt jól vésse az agyába. Adjon nekem egy telefonszámot. És ne siesse el a dolgot. Gondolkozzék! Olyan telefon legyen, ami nem kelthet feltűnést. Ha talál ilyet, értesítsen. Még egyszer találkoztak. Anatolij megint csak a levéllel jött, Sklytori megint visszautasította. Aztán mesélt neki Sabolinról, az „izékről”. Sklyton nem szakította félbe, hallgatta. „Egy ilyen beszélgetés nem lehet veszélyes — gon­dolta. — A fickó valóban érdemes lehet, nem szabad kiengednem a kezemből...”

Next

/
Thumbnails
Contents