Tolna Megyei Népújság, 1966. április (16. évfolyam, 77-101. szám)
1966-04-29 / 100. szám
19fi6. április 29, TOI,NS MFCTET NTßPÜJSSO s MINDENKI BELESZÓLHAT? Gondolatok egy hibás szemléletről A TELJESSÉG SZÁNDÉKA nélkül, a minap lezajlott szűk körű vitánk margójára jegyezném fel soraimat. A Szocialista nevelés néhány kérdéséről vitatkoztunk egy jó órácskát. Nem ez volt az első és nem is utolsó vitánk. Mekkora bizalmat élvezhet egy diák az iskolában? Mivel előzheti meg egy pedagógus a nevelési baklövést és mit tegyen annak kijavítása érdekében? Meddig engedhető el a „gyeplő’2 és meddig nem? Ilyen és ehhez hasonló kérdésekről beszélgettünk, egy el3 Ientmondásos jügyet tárgyalva. A beszélgetés végén egy vezető pedagógus furcsa, de nagyon határozott megjegyzésével hökkentett meg bennünket: „Nálunk mindenki ért a neveléshez, mindenki beleszólhat, legyen az bárki, akár pedagógus, akár nem az’2 — mondta. Sajnálatos, de válasz, reagálás nélkül maradt éppen ez a kijelentés. Pedig az ott jelen volt nevelők mellett néhány aktív, több- gyermekes „gyakorló” kommunista szülő is részt vett a beszélgetésben. Veszélyes, idegen nézet ez. amely kissé furcsa is egy vezető nevelőtől. Meg kell ezt állapítani, a sértés szándéka nélkül. Mi az, hogy mindenki? Kikről és milyen szervekről lehet itt szó? Nem emlékszik talán arra vitapartnerünk neveléstörténeti tanulmányaiból, hogy a nevelést mindig társadalmi jelenségnek lehetett és kell is tekintenünk? Nemcsak a szocialista társadalomban, de a kapitalista államban is így van ez. A nagy nevelő, Anton Szemjonovics Makarenko ezt írja: „Gyermekeink, országunk és a világ leendő polgárai, a történelem leéndő alkotói.” Áz ő szavai talán választ adnak arra is, hogy miért „szól bele mindenki”? Nem közömbös tehát, hogy milyen a mi társadalmi nevelésünk. Csak a pedagógus nevel? Nem hinném. Rendkívül fontos a pedagógus szerepe, esetenként döntő is lehet, azonban nálunk igenis társadalmi ügy a nevelés. Jó úion haladunk, hogy ténylegesen, ■új módon azzá is váljék. A hozzáértésről néhány gondolatot. Mit is jelent a hozzáértés? Csak iskolázottság, vagy tapasztalat dolga? Féligazság ha csak egyikre is korlátozzuk, de — hozzátenném — féligazság lenne az is, ha csak szigorúan az iskolára korlátoznánk a nevelést és azt belső ügynek tekintenénk. Miért kérik vajon a paksi gimnázium fiataljai a KISZ-től, hogy előadásokkal segítse elő náluk az életre nevelést? Miért reklamálja ugyanezt némelyik, frissiben egyetemet végzett fiatalunk, esetleg éppen a pártnál? Miért olyan szenvedélyes az érdeklődésük a mi világunk dolgai iránt? NEM A KEVESEK, a kisebb- nagyobb csoportok joga és kötelessége a nevelés, hanem igenis sokak ügye, mindannyiónké! Szükséges, jogos és helyes a társadalom beleszólása. Nevel és „.beleszól” a párt — a leghaladóbb, legkorszerűbb eszmék terjesztésével, és nevel és „beleszór2 a KISZ, eszmei és mozgalmi munkájával. Nem hinném, hogy nyíltan vitatná ez a pedagógus a társadalom, a szülői nevelés, a párt nagy nevelő erejének fontosságát, pedig nézetei tartalmazzák ennek vitatását is. Talán éppen ő lenne az első, aki reagálna, vitatkozna azokkal, akik nyíltan azt vallják? Vannak pedig ilyen nézetek is, találkozhatunk velük esetenként és nem is csak a nevelés területén. Nálunk is az egyes emberek is nevelhetnek jó, vagy rossz példájukkal, szavaikkal és tetteikkel egyaránt. (Hiszen az ifjúság érzékenyebben reagál mindenre, mint a barométer.) Gorkij, a nagy szovjet proletáríró és a mi József Attilánk nem középiskolás fokon „szóltak bele”, amikor tanították, nevelték a fiatalokat, idősebbeket egyaránt. Ismerek egy egyszerű, tanulatlan parasztasszonyt. Ez az asszony remek módszerekkel hat gyermeket nevelt fel és nem is akárhogyan: mindannyian szerény, tettrekész, állandóan tanuló, szorgalmas polgárai a közösségnek; a társadalomnak. Szinte szeretné az ember ellesni a titkát. Nem tudna ez az asszony hozzászólni a neveléshez? Tudna — mert sikeres eredményei; módszerei talán még jogalapot is biztosítanának neki —, de nem biztos, hogy merne, ha hallaná az előbbi elutasító véleményt. Nem jó az, ha lebecsülünk másokat. Együttműködésre van szükség a család és iskola között a nevelés eredményessége, a sikerek érdekében. Ismerünk egy olyan esetet — egyik közel háromezres lélekszámú községünkben, megyénkben történt — amikor a szülők nélkül és ellenükre, sajnos nem tudott boldogulni a tantestület, Ki kellett zárniok egy tizenhat éves fiút az iskolából és a kollégiumból. Ha csak a pedagógus nevel, más nem ért hozzá (talán kissé ad abszurdum viszem e kérdést, de e nézetben benne van ez is), elérjük-e céljainkat? Amikor nagyrabecsülésemet fejezem ki ennek a vezető pedagógusnak szenvedélyes állásfoglalásaiért és őszinteségéért — mert őt így ismerik —, el kellett ezt is' mondanom. Hogy miért? Azért, mert elsietett, végig nem gondolt,, de hangoztatott véleményében szemléleti hibák rejlenek. Szocialista nevelésünk érdekében, szemlélete ellen vele, sőt érte isvitáznunk kell. Megeshetik és megesik, hogy valaki nem helyesen szól hozzá a neveléshez? Hát persze hogy megtörténhet! Nem általános jelenség, de van olyan szülői hozzászólás is, amely árt. Még nagyobb baj talán a közömbösség. Van olyan szülő, aki csak a nevelőt hibáztatja és néha a gyerek előtt is nyíltan megteszi ezt. Meglepő aztán, ha a diák az ellentmondást látva, esetleg válságba kerül, átmenetileg csődbe is jut a nevelése? De a hallgatás, a nevelés leszűkítése megoldást hozna? Nem, semmi esetre sem. EZ A HELYTELEN NÉZET — noha, gondolom, hogy szándékán kívül áll — gátolja a nevelés társadalmi üggyé válását, ennek még teljesebb kibontakozását. Ne féljen egyik nevelő se attól, ha „beleszólnak” mások is a nevelésbe. Nincs félnivalójuk és állítom, hogy a jó nevelő igényli is azt. A mi társadalmunkban igenis bele kell szóljanak mások is a nevelésbe és tegyünk is meg mindent, hogy hozzá is szóljanak ahhoz minél többen: hogyan csináljuk jobban. A szocialista nevelés nagy’ ügyének a beleszólás nem árt, hanem efienkezőleg, előreviszi azt és feltétlenül hasznára válik. SOMI BENJAMINNS ][ kertésze A decsf Uj Élet Termelőszövetkezet jöl működő kertészetébe» szorgalmasan dolgoznak az asszonyok és lányok. A blokkházakban folyik a tá»b engeres fehérnannka tisztítása;, gyomirtása. Az egyelőre még melegágyakban tévő paradiesompalánfákat öntözik sas asszonyok, melyek öt holdas területre ítésznek ki ülte tue. A bátasséki parasztbank Négyezren felüli taglétszámmal, közel húszmillió forintos betét- állományával a Bátaszék és Vidéke Takarékszövetkezet az ország legnagyobb takarékséövet- kezete. A szövetkezetben ünnepelnek ma, negyedízben kapják m,eg a SZÖVOSZ igazgatósága és a KPVDSZ elnöksége által adományozott „Kiváló takarékszövetkezet” címet. — Kilenszázötvenhétben alakultunk meg, a dunaföldváriak példáján felbuzdulva — mondja Pólyák László ügyvezető — azóta évről évre gyarapodunk. A taglétszám évi emelkedése 350—400 fő, tavaly például 1X6 új tag lépett be. A körzetünkbe tartozó községekben a lakosság létszáma 24 ezer fő, tehát minden hatodik, tagja szövetkezetünknek. — Mi hozza a szövetkezetbe a tagokat? — Jól felfogott érdekük elsősorban. De ennél több is, az egymáson való segíteni akarás. Ezért alakult meg a szövetkezetünk 1957-ben. Azelőtt megoldatlan volt a falusi lakosságnak különféle hitelekkel, kölcsönökkel való ellátása. A takarék- szövetkezetek vállalkoztak arra, hogy összegyűjtik az időlegesen felesleges, pillanatnyilag el nem költött pénzeket és ebből adnak kölcsönöket. Részjegyeket bocsátottunk ki, az volt az első „bevétel”, azonban hamarosan jelentkeztek az első betétek is. Ma már tizennyolc- és félmillió forint a betétállományunk> a kihelyezett kölcsönök összege öt-hatmillió körül ingadozik. Mivel a betétek ötven százalékát kölcsönözhetjük ki, rendszerint ki sem merítjük ezt a keretet... A szövetkezet 1957 óta 10 700 esetben nyújtott kölcsönt tagjainak, összesen huszonhat- és félmillió forintot. Elsősorban termelési célokra, háztáji gazdaság fejlesztésére, építkezésre, mostanában azonban előtérbe kerül az áruvásárlási kölcsön is. Nyereség- tervét tavaly több, mint 150 százalékra teljesítette. Nyereséget? Mibőt? — És eszembe jutnak a régi történetek a bankokról. A „bank” szónak nem valami jó csengése volt akkoriban. Többnyire uzsorakamatot, árverést, földharácso- lást jelentett. Akkor veregették meg az igazgató vállát, ha nagyobb haszonra tett szert a bank. A nagyobb haszon eszköze pedig nem éppen a humanizmus volt... — Kamatot fizetünk a betétek után, kamatot kapunk a kölcsönök után. Ebből. Mint bármelyik más bankban... Aztán csökkentjük a költségeket, vigyázunk, hogy ne legyen veszteség egy- egy kölcsönnél. Mint a beszélgetésből kiderül, a tízezer-hétszáz kölcsönzésnél egyetlen egyszer sem fordult elő „beragadás” azaz behajthatatlanság. Nem kellett árverezni sem. Pedig előfordult, hogy a szabályok által megkövetelt fedezet nem volt meg. Nem egy esetben megtörtént, hogy a szövetkezeti tag kölcsönt kért, elhullott jószágai pótlására. Az igazgatóság megvizsgálta a kérelmet és döntött: ismerjük az illetőt, dolgos, becsületes ember. Adjuk meg néki a kölcsönt. Legfeljebb majd ha megvásárolta az állatokat, fedezetül a járlatleveleket bekérjük. Most a további fejlődést tervezik. Kibővíteni az áruhitelakciót, növelni az igénybe vehető összegek felső határát, olyan, vagy megközelítően olyan áruhitelezési feltételeket biztosítani a tsz-tagoknak, mint amilyenek már megvannak a munkásoknál, alkalmazottaknál. J, J. Többen foglalatoskodnak a retek szedésével, melyből eddig háromezer csomót szállítottak a megye különböző helységeibe. Foto: Bakó Jenő
