Tolna Megyei Népújság, 1966. április (16. évfolyam, 77-101. szám)
1966-04-03 / 79. szám
4 TfjGt». ilpríSís »1. TOLNA tVIFCYEI ÜEtMfTJSÄO Nemzetközi Rádiójáték Fesztivál Irma 18 nyelven énekel 1966. — A Rádiószínház bemutatója. Sós György: A cipők éneke — jelentkezett április elsején a Nemzetközi Rádiójáték Fesztivál 1966., egyhónapos programjának első előadásával a Magyar Rádió. Az idei Nemzetközi Rádiójáték Fesztivál keretében kilenc rádiójátékot mutatnak be április elseje és május másodika közötti időszakban. A kiválasztás során a Magyar Rádió dolgozói szem előtt tartották, hogy a darabok jellemzőek legyenek országuk hang játékművészetére, tematikájukban, stílusukban egyáránt, beleértve a hozzájuk írt eredeti zenét is, mint az ir darab esetében, vagy az olyan egzotikusán érdekes elemeket, mint a no-ltórusok a japán rádiójátékban. Formai megoldásaiban, hangvételében is más és mái utat követ ez a kilenc mű. A japán darabban a zene és a kórus szinte egyenrangú a párbeszéddel, nagy a szerepe a hanghatásoknak Trestonnál is, de szinte a puszta szövegből épül fel Mauriac: „Beszélgetés”-e, mely a francia kisember- életforma fél évszázados történelmét fogja át, Ugyanakkor néhány óra alatt pereg le a lengyel Tonecki darabjában a valószerűségből allegóriába átcsapó országúti kaland. F.z utóbbiak erősen intellektuális jellegével rokon a cseh As- kenázy játékának hangvétele, míg a fesztivál magyar szerzője Sós György, legendává finomítja egy nagyon egyszerű ember törénetét „A cipők éneké”-ben. A Rádiószínház bemutatója: ez a jelentkezési forma ezúttal minden rádiójáték esetében magyarországi ősbemutatót is jelez, de a művek közül nem egy bejárta már a'világot, nagydíjat, vagy díjat nyert a nemzetek nagy rádiójáték-versenyén, a Prix Itálián, de legalábbis képviselte hazáját valamely versengésben. Most magyar zsűri — a magyar hallgatók elé lépnek, akiknek ezennel figyelmébe ajánljuk az 1966. évi Nemzetközi Rádiójáték Fesztivál bemutatóit. ' 'mondanivalója: embertársaink megítélésében nem szabad egyoldalúan csak a régi gyengeségeket mérlegre tenni, a teljes igazsághoz hozzátartozik az is, kiből mi lett, ki mit végzett élete folyamán. A darabot,- amelynek bemutatója 24-én lesz, Baksa Soós László rendezte. Michal Tonecki: Az ötödik, a lengyel irodaiamban jól ismert grotes2fk-humoros allegória műfajába sorolható. Hőse, akit az író egyszerűen „Én”-nek nevez, az országúton fölkéredzkedik egy autóra és furcsa kalandokban lesz része. Az „Én” szerepét Avar István játssza. A 26-án bemutatásra kerülő darabot Molnár Mihály rendezte. Günter Eich: Pillantás Velencére. Darvas Ivánt, Gáti Józsefet, Ilosvai Katalint hallhatjuk majd a főszerepekben az NSZK-ban élő német író hangjátékában. Három vak él együtt Velencében. Benedetto, az utcai énekes, Emilió, egy szálloda telefonkezelője és szerelmese, Gaspara, aki a két férfiről gondoskodik. Életük egyensúlya, boldogsága azon alapul, hogy nem látnak. Erről szól Günter Eich Irma Szolhadze 10 éves grúz ^ kislány öt éve „művésznőnek” számít. A kislány ötéves kora óta * W rendszeresen fellép az esztrád- színpadokon. A zenekritikusok ma az esztrádművészet leg- ff nagyobb csillagaival egy sorba m helyezik. A kis énekesnő repertoárjában körülbelül 200 szovjet és külföldi dal szerepel. Irma 18 nyelven énekel. Bevallása szerint legjobban az olasz és az angol dalokat szereti. Irma édesapja a műszaki tudományok kandidátusa, anyja nyelvész. Irma az egyik tbiliszi általános iskola harmadik osztályában tanul és egyidejűleg a zeneiskola zorigoraszakának növendéke. Mind a két helyen kitűnő tanuló. A kislány feltűnő énektehetségen kívül semmi másban nem tűnik ki, ugyanúgy játszik, babázik, rajzol mint kortársai. Az énekléssel Irma önállóan foglalkozik. Rendszerint magnószalagról tanulja be a dalokat. Ebben segítségére van rendkivül jó emlékezőtehetsége. Ma még nehéz sorsa további alakulását megjósolni. Pjotr Amiranasvili, a Szovjetunió népművésze, aki személyesen foglalkozik a kislánnyal, azt mondja, hogy Irma A képen: Irma Szolhadze, a grú- hangja állandóan javul, hangtér- ziai Rero esztrádzenekar szólis- jedelme egyre bővül, tója egy moszkvai fellépésen. 29-én bemutatásra kerülő darabja, melyet Barlay Gusztáv rendezett. Ludvik Askenázy: Az ön számlájára ment című hangjátékában, melyet április 8-án mutat be a Magyar Rádió, a szerző egy későn feltámadt lelkiismeret számadását írja le. Az emlékezet asszociációit követő lírai történetet a magányról, egyszersmind ennek a magánynak okairól, a kispolgár hazugságokkal táplálkozó nosztalgiájáról, kiagyalt illúzióiról szól. A főszerpekben Sinkovits Imrét és Sztankay Istvánt hallhatja majd a közönség. Rendező: Barlay Gusztáv. Manfred Bieler (NDK): Kérdések. A hangjáték rendezője Varga Géza. A főszerepeket Básti Lajos és Ruttkai Éva játsszák. Mai erkölcsi problémára keres az író korszerű, a mi társadalmunk tagjaihoz méltó megoldást. A bemutató napja: április 10. J. Golovanov: Claude Mauriac: Beszélgetés. A francia szerző hangjátékának történetében szűkebb értelemben egy házaspár életútját követi a megismerkedéstől a sírig. Rendező: Barlay Gusztáv. Az asszony szerepét Bánki Zsuzsa, a férjét pedig Básti Lajos játssza. 15-én. Shuji Terayama: Yamamba. Bemutató április 18-án. Rendezte: Cserés Miklós dr. Bonyolult világot mutat be a Yamamba; mese, babona és valóság keveredik benne. A hallgatót narrátor kalauzolja, aki érti, de a mi szemünkkel nézi ezt az idegen világot. A ő szerepének ellenpárja a több évszázados hagyomány, a no-kórus, a kyogen bohózat, és a népzene, mely a drámának a szöveggel szinte egyenrangú eleme. Ardi Liives: Lépések. Az észt— szovjet drámaíró hangjátekának Dán Trés ton: Zongora a folyóban. Néhány éve valóban megtörtént, hogy zongorá t találtak a Liffey-ben, az ír fővárost átszelő folyóban, s az emberek napokig jár talc a ritka látvány csodájára. Lírai körkép ez a hangjátók: a dallamok, érzelmek és emlékek sajátos logikája. A május 2-án bemutatásra kerülő rádiójátékot Barlay Gusztáv rendezi. Az ír- szerző darabjának főbb szerepeit Kohut Magda, Kálmán György és Komlós Juci játsszák. n jezsuita bukása Ne fájjon a feje a nagymosás miatt! Minőségi, gyors, olcsó mosást végez, vidékre 10 nap, helyben 3—4 nap alatt: A Szekszárdi Patyolat Vállalat. Mártírok tere 24. sz. (14) — dokumentumregény — Fordította: Pető Miklós A képen: Az esztrádszínpad tízéves csillaga semmiben sem különbözik kortársaitól, éppoly önfeledten „iskolát'; játszik — 22 — A Rádióelektronikai Bizottságtól a következő értesülések futottak be róla. Nyikoláj Saposnyi- kov, 1922-ben született, orosz, párton kívüli, nőtlen. A háborúban részt vett. Moszkvában végezte az energetikai főiskolát, a bizottsághoz az iparból került át. Egy szakember-küldöttséggel 1961- ben Angliában járt. Tud angolul. Az utóbbi két évben különleges titkos elektronikus szerkezet tervezésével kapcsolatos kérdésekkel foglalkozik. Azok az emberek, akik jobban ismerték Nyi- kolájt a személyzeti osztály munkatársainál, hozzátették, hogy kollégájuk öt esztendeje elvált a feleségétől, egyedül él, de korántsem szerzetesi életet. Szereti a vidám és italozó kompániát. Ilyenfajta ember kétségkívül érdekelhette Howard Sklytont. A Szokolnyikiben folytatott beszélgetések témája nyilvánvalónak tűnt. Ekkor elhatározták, hogy megnézik, mivel foglalkozik Nyikoláj munkaidő után, kivel találkozik, kinek küld levelet és így tovább.. . Nos, megint egy újabb ügy, pedig Borisz Kup- rinnak és munkatársainak enélkül is akadt elég. Arról nem is szólva, hogy Kuprin minden újabb „gyámoltja” jócskán rabolt el a szabad idejéből, ami Boriszot meglehetősen zavarta szurkolói tevékenységében; Luzsnyikiben egyike volt a Moszkvai Spartak leglelkesebb és legelfogultabb híveinek. A biztonsági szervek moszkvai munka- ársainak labdarúgórajongó-családjában Borisz fehér holló számba ment: itt zömmel a Dinamóért szurkoltak. A Spartak minden újabb veresége viccek és gúnyolódások egész sorát váltotta ki. amire Kuprin igen rosszul reagált. A Spar— 23 — tak—Dinamó rangadókról csak annyit, hogy ha a Spartak győzött, Borisz Kuprin úgy viselkedett, mintha nem is járna a folyosón, hanem harci elefánton ügetne fogoly rabszolgák élén. Ha viszont a Dinamó győzött, le sem ment az étkezdébe, pedig már türelmetlenül várt rá Roscsin, 0a tőzsgyökeres Dinamó-szurkoló. Régebben. 1950- ben, a Komszomol-bizottságban dolgozott, ő adta át a tagsági igazolványt Lev Jasinnak. Szükséges-e megemlíteni, hogy Roscsin ezek után örökre eljegyezte magát a dinamósokkal. Ügy vélte, hogy Kuprin csak különcködik azzal, hogy a Spartak a kedvenc csapata. Télen Kuprin futballszenvedélye hokiszenvedéllyé alakult át: — A hoki is jó dolog. És ennek a Saposnyikovnak éppen a bajnoki küzdelem tetőpontján kellett felbukkannia — tréfálkozott. Az elkövetkező három napon a Korcsagin vezette alosztály munkatársai foglalkoztak Sapos- nyikovval. Ezt a különleges csoportot — ha a biztonsági szerveket költők vezették volna —, bizonyára a „bűnöző árnyékának” nevezték volna, volna el. Nappal és éjjel, esőben és hóban, s a szó szoros értelmében minden helyen ott voltak a beosztottjai. Ügy kellett dolgozniok, hogy még a gyanú árnyékát sem keltették fel abban, akit nyomon követtek. Az ilyen árnyék ruhát, külsőt tud változtatni, hol mankón jár, hol meg vfllám- gyorsan ugrik át egyik taxiból a másikba, észrevétlenül eltűnik- pályaudvarok és áruházak for— 24 — gatagában, kiugrik a földalatti összezáródó ajtajából. Átjáróházakban is képes minden nyomot meglelni, vagy éjjel háromkor kimegy egy néptelen utcára, ahol a ritka járókelő úgy mered rá, mint borjú az új kapura, mégis észrevétlenné tud válni. A belügyi nyomozók bonyolult munkájában ezer ilyen változat bukkan fel. Kuprin nem tudta, hogy ki „ragadt” Sapos- nyikovra, csak azt kérte, hogy olyan legyen az illető, aki látta a kiállításon. A Saposnyikovot követő nyomozó elővette a már ismert fényképet és minden kétséget kizáróan megállapította, hogy egyezik azzal, aki Sklytonnal a Szokolnyiki park behavazott sétaútjain sétálgatott. Nyikoláj a Majakovszkij tér felé tartott és elmerült a metro gránitlépcsőin lefelé özönlő Utasok áradatában. A központban átszállt, majd kilépve a Dzserzsinszkij téri állomásról — az Államvédelmi Bizottság épülete felé indult. Moszkva milliónyi pontja közül éppen a legvalószínűtlenebbet választotta ki ebben a szituációban. Mást nem is lehetett feltételezni, mint, hogy Saposnyikov elhatározta: bevallja bűnét... Nem, Nyikoláj Saposnyikov ezzel egyáltalán nem sietett. Átment a Kirov utcába, belépett Moszkva legismertebb könyvesboltjába, s eltűnt egy ajtó mögött, melyen ez a tábla állt: „Könyvet postán”.
