Tolna Megyei Népújság, 1966. április (16. évfolyam, 77-101. szám)

1966-04-03 / 79. szám

2 TOLNIA MEGYEI NÉPÚJSÁG 1966. április 2: Tovább folynak a tüntetések [-Vietnamban Közép-Vietnamban továbbra is Dél-vietnami megfigyelők szerint északra. Az említett hírügynök- nagy a politikai feszültség, Da a jelenlegi katonai kormány fenn- ségek olyan jelentéseket idéznek, Nangban és Huéban, a környék maradásának kilátásai nagymér- hogy a dél-koreaiak állítólag el- két legnagyobb városában a tűn- tékben függnek attól, hogy a til- foglalták Dai An helységet. takozó megmozdulások mennyire öltenek országos arányokat. A Reuter és a DPA tetők ezrei tartottak kormány- ellenes gyűléseket Da Nangban az amerikaiak egyik legnagyobb dél-vietnami szerint körülbelül kétezer dél­támaszpontja közelében, szómba- koreai katona szombaton nagyobb B—52 típusú amerikai bombá­zó gépek szombaton reggel tárna- közlése dást intéztek a 17. szélességi kör­től közvetlenül délre a szabad­ion reggel tízezer főnyi tüntető méretű katonai műveletbe kéz- ságharcosok állítólagos utánpót- tömeg tartott kétórás felvonulást, dett, Saigontól 430 kilométernyire lási vonalai ellen. A tüntetők, akik között több ezer egyenruhás dél-vietnami katona és sok buddhista szerzetes is volt, zászlókat és feliratokat vittek magukkal, amelyekben a saigoni beavatLzis™n"en étiltakoztak^A Párizs> Max Clos- * Fi' nűzmust hangoztatja, magánbe­kül a lesnaevobb rendben zaj- szett illúziók háborúja című hogy „a dolog nem megy . ,,Ha lőtt le. A felwnulás megszervezi cikksorozatában elemzi a vietna- csapatainkat visszavonjuk Dél­sere egy 1963. évi buddhista tűn- mi helyzetet. Egy évvel ezelőtt Vietnamból — mondják - az or­A Figaro tudósítójának dél-vietnami helyzetjelentése nista lesz és kevés a remény, hogy a helyzet megjavuljon.” A katonai vezetőik — írja a tu­dósító — Johnsont vádolják a tetés alkalmával megölt diáklány ~ írja - az amerikaiak a követ- szág hat hónapon belül kommu halálának évfordulója volt az al- kező programot tűzték ki: szi­dom lárd kormányt teremtem Saigon­.. ban, hatalmas hadsereget, hatá­Miután a diákok vezetői kije- tisztességes közigazgatást szer- ____ ___M l entették, hogy nem tudnak fele- veznj gS megnyerni a lakosságot a kudarc miatt. A saigoni amerikai lősséget vállalni a Da Nang-i a me- vietcong elleni harchoz. tiszti kaszinóban plakátok lát­rikaiak életének és vagyonának ^ mérleg valamennyi pontban hatók: egy megbilincselt amerikai biztonságáért, az ott állomásozó nega^'v_ Három hónappal ezelőtt katona acélláncain ezzel a fel­amerikai katonáknak az amerikai az amerikaiak abba az utolsó re- írással: „Határozatlanság”. Na- konzul utasítást adott, hogy tar- menybe kapaszkodtak, hogy 1966- gyobb erőfeszítésekre van szükség tózkodjanak a laktanyájukban, le- saj4tmaguk mérnek döntő ve- — hangoztatják mindenfelé. West­hetőleg keveset mutatkozzanak az a Vietcongra. Ma már moreland szerint legalább 400 000­utcan es kerüljek a tömegeket, tudják, hogy ez lehetetlen. A sai- re kell emelni az amerikai erők Az AP egyik kommentárjában gonj amerikai nagykövetség és az létszámát. Taylor legalább egy- kiemeli, hogy a tüntetések na- amerikai vezérkar a nyilvánosság millióról beszél. Ez azt jelentené, gyón jól vannak megszervezve, felé továbbra is a hivatalos opti- hogy öt katonasorban lévő dél­vietnamira egy amerikai káplár jutna. Az amerikai repülők köve­telik, hogy áttérhessenek a stra­tégiai bombázásra, ami Észak- Vietnam egész gazdasági struktú­rájának elpusztítását jelenti. Mit várnak Angliában Wilson győzelmétől ? Tanácskozik az SZKP XXIII. kongresszusa (Folytatás az L oldalról) Turdakun Uszubalijev, a Kirgiz Kommunista Párt Központi Bi­zottságának első titkára után Georgij Markov író hangsúlyoz­ta, hogy az SZKP jótékony irá­nyító és szervező befolyást gya­korol az irodalomra. Vaszilij Konotop, a moszkvai területi pártbizottság első titká­ra elmondotta a kongresszuson, hogy a moszkvai terület az idei első negyedévi tervet határidő előtt teljesítette. Alekszej Vatcsenko, az Ukrán Kommunista Párt dnyepropet- rovszki területi bizottságának tit­kára után Richard Dixon az Ausztráliai Kommunista Párt Központi Bizottságának elnöke hangsúlyozta, hogy a vietnami kérdés különösen fontos Ausztrá­lia számára, ahol a kormány és az uralkodó osztály csatlakozott az amerikai imperializmus viet­nami háborújához. Közölte, hogy az ausztráliai munkásmozgalom minden nagy szervezete ellenzi a kormány politikáját és követeli az ausztráliai csapatok kivonását Vietnamból. A szónok üdvözölte az SZKP kezdeményezését, amelyet a szo­cialista országok szolidaritásának erősítésében valamint a Vietnam népének nyújtott politikai és anyagi segítség fokozásában ta­núsított. Kosztasz Kolijannisz, a Görög Kommunista Párt első titkára fel­szólalásában arról beszélt, hogy az a mozgalom amely ország­szerte annak érdekében indult, hogy Görögország mondjon le az atomfegyverekről és számolja fel az ország területén létesített ame­rikai katonai támaszpontokat kedvező feltételeket teremt a szé­les társadalmi rétegek monopó­liumellenes, imperialistaellenes frontba tömörítéséhez. Népűnk harcával meghiúsíthat, ja a reakció terveit érvényt sze­rezhet nemzieiti szuverenitásának, helyre tudja állítani az ország normális demokratikus fejlődését szabad választások útján — mon­dotta. Kosztasz Kolijannisz kijelentet­te, hogy a görög kommunista pártnak létérdeke fűződik a nem­zetközi kommunista mozgalom egységéhez és nagyra értékeli az SZKP ez irányban tett erőfeszí­téseit. Arismendi, az Uruguayi Kom­munista Párt Központi Bizottságé­nak első titkára hangoztatta, hogy a győzelem nyitja — a szocialis­ta tábor és a kommunista világ­mozgalom egysége. A szakadás szítja az amerikai imperializmus agresszivitását Ezért szívből üd­vözöljük a Szovjetunió Kommu­nista Pártjának és az SZKP Köz­ponti Bizottságának abbeli erő­feszítéseit, hogy megtisztítsa az egységhez vezető utat Szívből üdvözöljük a XXIII. kongresszus építő állásfoglalását felelősség- teljes és higgadt hozzáállását eh­hez a kérdéshez — jelentette ki az Uruguayi Kommunista Párt első titkára. London, Köves Tibor, az MTI tudósítója jelenti: Az általános választásokon ara­tott fölényes munkáspárti győze­lem eredményeként a Wilson-kor- mánynák 97 fős, átfogó szótöbb­sége lesz az április 21-én meg­nyíló új parlamentben a konzer­vatív és a liberális ellenzékkel szemben. Jóllehet, a munkáspárt­nak ezúttal sem sikerült meg­szereznie a népi szavazatok ab­szolút többségét (a leadott szava­zatok 48 százalékát kapta), hatá­rozott viszonylagos többségével egyértelmű felhatalmazást ka­pott a kormányzásra a következő öt esztendőre. Londonban nagy érdeklődéssel tekintenek a jövő héten várható kormányátalakítás elé. Radikális változásokra nem számítanak, de úgy vélik, hogy sor kerülhet a 23 tagú kabinet létszámának csök­kentésére, a kormánygépezet egy­idejű megfiatalításával egyetem­ben. Gyökeres átalakítás várható a konzervatív „árnyék-kabinetben”: a tory-ellenzék 16 alsóházi szó­vivője bukott ki a választásokon, köztük a szűkebb vezérkar há­rom tagja is. „Nagy-Britannia végre kikászá­lódik a három év óta szünet nél­kül tartó korteskedés légköréből” — állapítja meg szombaton a konzervatív Daily Mail. Ez az alaphangja a túlnyomóan tory irányzatú angol sajtónak, amikor vigaszt merít abból, hogy Nagy- Britanniának végre „szilárd kor­mánya” lesz. A polgári sajtó hírmagyarázói aggodalmukat fejezik ki, hogy az alsóházba bekerülő 62 új — több­ségükben a 20-as és a 30-as éveik­ben lévő — képviselő „balfelé tol­hatja” a politikai súlypontot a kormánypárt alsóházi padsorai­ban. Budapestre érkezett Alekszej Leonov űrhajós alezredes, a Szovjetunió hőse A Magyar Szocialista Munkás­párt Központi Bizottsága és a forradalmi munkás-paraszt kor­mány meghívására szombaton es­te Budapestre érkezett Alekszej Leonov űrhajós alezredes, a Szov­jetunió hőse. A kedves vendég fogadására ünnepi köntösbe öltözött a Feri­hegyi repülőtér. Szovjet, magyar zászlók és vörös lobogók erdeje díszítette a főépületet, amelynek homlokzatán orosz és magyar nyelvű felirat köszöntötte Alek­szej Leonovot, aki az emlékeze­tes „űrsétával” nyitott új fejeze­tet a kozmosz meghódításának történetében. A szovjet űrhajósok népes csa­ládjának világhírű tagját Czinege Lajos honvédelmi miniszter, az MSZMP Politikai Bizottságának póttagja, Korom Mihály, az MSZMP Központi Bizottságának titkára, Méhes Lajos, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, a KISZ Központi Bizottságának el­ső titkára, Sarlós István, a Fő­városi Tanács Végrehajtó Bizott­ságának elnöke, valamint társa­dalmi életünk számos más vezető személyisége fogadta. Megjelent N. R. Seleh, követtanácsos a bu­dapesti szovjet nagykövetség ide­iglenes ' ügyvivője, ott voltak az ideiglenesen Magyarországon ál­lomásozó szovjet csapatok pa­rancsnokságának képviselői. Este fél nyolc előtt néhány perccel reflektorok fényében gör­dült a főépület elé a menetrend- szerű moszkvai gép. Zúgó taps,- harsány éljenzés köszöntötte Alekszej Leonovot, akit Czinege Lajos üdvözölt. Alekszej Leonov elöljáróban a szovjet földön tartózkodó Kádár Jánosnak, az MSZMP Központi Bizottsága első titkárának üdvöz­letét tolmácsolta egész népünk­nek, majd hangsúlyozta: „Nagy örömmel jöttem Magyarországra. Mindent megteszek, hogy méltón képviseljem a szovjet űrhajóso­kat.*! £semÉiincli sorokban Fock Jenő, a Minisztertanács elnökhelyettese szombaton hiva­talában fogadta a magyar—jugo­szláv hosszú lejáratú árucsere­forgalmi megállapodás aláírása alkalmából Budapesten tartózko­dó Nikola Dzuverovics jugoszláv külkereskedelmi minisztert. * Az indonéz hadsereg Ampera című lapja szombati számában bejelentette, hogy letartóztatták Muljuno Herlambang légügyi marsallt, az indonéz légierő volt vezérkari főnökét, volt repülés­ügyi minisztert, aki nemrégiben mondott le. * Az 1965-re szóló „A Szovjet unió számokban” című statisztikai évkönyv közli, hogy a Szov­jetuniónak 1966. január 1-én 231 869 000 lakosa volt. Közülük 80 300 000 teljes, vagy részleges fő­iskolai, illetve középiskolai vég­zettséggel bírt. * Indira Gandhi indiai miniszter- elnök szombaton délelőtt útban Moszkva felé, megérkezett Lon­donba. Gandhi asszony találko­zik Wilson miniszterelnökkel, s megvitatja az angol—indiai kap­csolatokat és néhány nemzetközi kérdést. * Charles Lucet Franciaország washingtoni nagykövete péntek délután megbeszélést folytatott Dean Rusk amerikai külügy­miniszterrel és George Ball kül­ügyminiszter-helyettessel. A tár­gyalásokon elsősorban a NATO problémáit vitatták meg. A fran­cia nagykövet szombaton jelen­téstételre Párizsba utazott. ♦ Magyarország felszabadulásá­nak 21. évfordulója alkalmából Prágában filmvetítést tartottak, amelyen bemutatták a Húsz óra című magyar filmet. * Sikerrel végződött az El Teni- ente chilei rézbánya mintegy hét­ezer munkásának és alkalmazott­jának sztrájkja. A bánya ameri­kai tulajdonosai a sztrájk kö­vetkeztében engedményekre kény­szerültek, s így a munkások meg­kapják a követelt béremelést.

Next

/
Thumbnails
Contents