Tolna Megyei Népújság, 1966. április (16. évfolyam, 77-101. szám)
1966-04-19 / 91. szám
TOLVA ’»rr-f.vPT V^rŰ.ISÁO 19G6. április ló. PO Második győzelmét aratta a DVSE az Ytt II-ben Nyert a Szekszárdi Dózsa, továbbra is veretlen Máza-Szászvár az NB Ill-ban — Biztosan győzött Bonyhád, az Sz. Honvéd és Fornád a megyei bajnokságban vissza a mezőnybe. Hazai támadásokkal ért véget a mérkőzés. Sz. Dózsa—Pécsi Helyiipar 2:0 Nem fogadta hegyeibe az időjárás a tavaszi idény vasárnapi fordulóját sem. A szombaton megindult esőzés szinte szünet nélkül tartott még vasárnap délután is és így a labdarúgó-mérkőzések nem egy helyen vízilabda-mérkőzésekhez hasonlítottak. A víz, a mély, csúszós talaj nagy feladat elé állította a játékosokat és a játékvezetőket is. Éppen ezért igen dicséretes, hogy az irreális körülmények ellenére is jó néhány mérkőzésen sportszerű körülmények között zajlottak le a találkozók. Ugyanakkor akadlak jócskán sportszerűtlenségek is. A Paks—Nagymányok mérkőzésen a játékvezető a pálya talaját játékra alkalmatlannak találta, így a megyei bajnokságban csonka fordulóra került sor. NB-s csapataink ezúttal hazai pályán léphettek közönségük elé. Dombóváron a szakadó eső ellenére is sokan voltak kíváncsiak a Vasútra, amelynek mérkőzése a TOTÖ-ban is szerepelt. A Vasút végre azt nyújtotta, amit hetek óta vártak az egyesülettől és a vártnál is biztosabban nyert technikás budapesti ellenfele ellen. Az NB Ill-ban Szekszárdon a Dózsa ellen jól védekezett a Helyiipar, a szerencsével sem álltak hadilábon, így aztán csak a második félidőben tudta a Dózsa a maga javára fordítani a mérkőzés sorsát. Máza-Szászvárnak jutott ezúttal a nehezebb feladat. A listavezető ellen igen küzdelmes mérkőzésen csak az egyik pontot sikerült megszerezniük, amely azonban azt jelentette, hogy Máza-Szászvár még mindig megőrizte veretlenségét az NB Ill-ban. A megyei bajnokságban az egyik érdekesnek tartott mérkőzés: a Paks —Nagymányok, a pálya használhatatlansága miatt elmaradt. Meglepő biztosan nyert viszont Bonyhád Högyészen és még a 6. bajnoki forduló után is kapott gól nélkül áll. Ezúttal is győzött Fornád és a Szekszárdi Honvéd. Előbbi Tolna, utóbbi a Dombóvári Spartacus ellen. Dombóváron viszont a Szekszárdi Petőfi csak az egyik pontot tudta elhozni a DVSE II otthonából. Megszerezte első győzelmét Bogyiszló is. Kisdorogon Si- montornya egy perccel a befejezés előtt, kiállítások után levonult és nem fejezte be a mérkőzést. Részletes beszámolónk: A régen várt játékot nyújtotta a Vasát: Dombóvári VSE—Budai Spartacus 1:0 (0:0) Dombóvár, 700 néző. Vezette: ga lövése a felső lécről vágódott Vadas. Dombóvár: Csutorás — Tapaszti, Egyed, Potó — Kor- pádi, Ka1 már — Sonkoly, Fény-, vési G. Kiss, Varga, Horváth. B. Spartacus: Ferencsik — Re- vitzky, Bányai, Hoffmann — Fodor, Abrudbányai' — Necker, Sziklai, Törőcsik, Tóth, Varga. Zuhogó esőben, csúszós, víztócsákkal tarkított pályán indult a találkozó. Az első negyedórában a vendégcsapat játszott mezőnyfölényben, de Csutorás kapujára nem sok veszélyt jelentettek a Spartacus csatárai. Negyedóra eltelte után a hazaiak levetkőzték kezdeti idegességüket, magukhoz ragadták a kezdeményezést és többet és veszélyesebben támadtak. A 16. percben Fenyvesi lövése a bal kapufa mellett csúszott az alapvonalon túlra. Két perc múlva Egyed 20 méteres szabadrúgása szállt fölé. A 23. percben Horváth lőtt. jó helyzetből mellé. Egy perc múlva Varga erős lövése a vetődő Ferencsik előtt felpattant, “ de a kapus végül mentett. A 31. percben Horváth erős lövését a kapus kiejtette, de nem volt közelben csatár, aki a helyzetet kihasználta volna. A 37. percben a hazai kapu előtt ismétlődött meg ugyanez a jelenet, de Potó a gólvonalról mentett. A 41. percben Varga nagy lövését ütötte szögletre Ferencsik. A It. félidőre eláll az eső. Továbbra is Dombóvár irányította a játékot. A 3. percben Sonkoly elől csak az utolsó pillanatban mentett Bányai. A 8. percben óriási kavarodás támadt a Spartacus kapuja előtt. Másodpercekig pattogott a labda az ötösön, végül a védők szögletre mentették A beívelt labdát Sonkoly 8 méterről rálőtte, egyik védőről ismét a jobbszélső elé pattant, de lövése centiméterekkel elkerülte Ferencsik kapuját. Egy perc múlva a hazaiak kapuja előtt ismétlődött meg a jelenet, Csutorás azonban a védők segítségével mentett. A 25. percben G. Kiss és Tapaszti helyet cserélt. Horváth lövése szállt ezután mellé. A 35. percben megszületett a mérkőzés egyetlen gólja. A kaputól mintegy 18 méterre az előretörő Kalmár kapott labdát, nagy , erővel lőtt és a jól eltalált labda t az egyik védő lábán felperdülve í a kimozduló kapus a kapuba hullott. 1 '0. a ■"*> egy Spartacus-támadás után VarHorváth nagy lövését Ferencsik kapu fölé öklözte. Halmai További eredmények: Pécsi Bányász—Győri Dózsa 2:2 (0:0), Vasas Izzó—Kaposvári Kinizsi 2:0 (2:0), Várpalota—Fővárosi Autóbusz 2:0 (2:0), Mosonmagyaróvári TE—Zalaegerszegi Dózsa 1:1 (0:0), Zalaegerszegi TE—Esztergomi Vasas 3:2 (3:1), Pécsi VSK—Soproni Textiles 3:0 (0:0), Pápai Textiles—III. kér. TTVE, Veszprémi Haladás—Székesfehérvári MÁV Előre 1:0 (0:0). A bajnokság állása: 1. Várpalota 7 6 1 _ 1 9:6 15 2. Főv, Autóbusz 7 5 — 2 14:5 10 3. Veszprém 7 5 — 2 8:11 10 4. Győri Dózsa 7 4 1 2 14:7 9 5. Pécsi VSK 7 4 1 2 10:5 9 6. Zalaegerszegi TE 7 3 2 2 12:10 8 7. Esztergom 7 3 1 3 15:8 7 8. Pécsi Bányász 7 3 1 3 9:8 7 9. Zalaeg. Dózsa 7 3 1 3 9:10 7 in. Pápa 7 2 3 2 2:4 7 11. Budai Spart. 7 2 2 3 9:9 6 12. III. kér. TTVE 7 3 — 4 12:13 6 13. Dombóvár 7 2 2 3 6:9 6 14. Vasas Izzó 7 3 — 4 8:13 6 15. Sopron 7 2 — 5 4:9 4 16. Székesfeh. MÁV 7 1 2 4 2:9 4 17. Kaposvári Kinizsi 7 1 2 4 2:13 4 18. Mosonmagyaróvár 7 1 1 o 6:12 3 szott a Dózsa i Szekszárd, 100 néző. Vezette: Győré. Sz. Dózsa: Bencze — Kuik, Novák, Szalay — Tárnok, Bencs — Kormos, Kőműves, Szűcs, Topor, Rossi. Pécsi Helyiipar: Beck — Szűcs két góltVass. Magyar, lőtt Sey, — Baum, Danyi — Kőnigh. Baka, P. Kovács, Kamondi, Freppán II. Kiegyensúlyozott első negyedóra után a Dózsa egyre tartósabb fölényt harcolt ki, de a tócsákkal borított pályán akadozott a támadásépítés. A 15. percben Rossi kígyózott át a védőkön, a 16- oson belül buktatták, de a játékvezető nem adott 11-est. A 18. percben góllá érett a Dózsa fölénye. Tárnok beadását Kőműves kapásból lőtte a hálóba, de azt les címén megsemmisítette a játékvezető. Aztán Rossi remek egyéni játéka végződött szöglettel A 30. percben nagy gólhelyzet maradt kihasználatlanul. Tárnok 25 méterről váratlanul lőtt, Beck a labdát kiejtette. Kőműves résen volt. de oontosan a fekvő kapust találta el. Szünet után góllal kezdett a Dózsa. Rossit csak feltartással tudták elválasztani a labdától. Éles szabadrúgást lőtt be a kapu elé és a labda Szűcs fejéről a jobb sarokba vágódott. 1:0. A gól után a vendégek nagy erőfeszítést tettek az egyenlítésért: Egy időre fölényt harcoltak ki. de aztán ismét a Dózsa vette a kezébe a mérkőzés irányítását. A 20. percben Topor 20 méteres lövését a pécsi kapus csak kiütni tudta és Szűcs majdnem az alapvonalról lőtt másodszor is a pécsi kapuba. 2:0. A gól után egyre keményedéit a játék. Bakát kétszeri figyelmeztetés után a 28. percben a játékvezető kiállította. Fjzután is többször vették célba a csatárok a pécsi kaout. de az eredmény már nem változott. Irreális körülmények között, irreális talajon biztos győzelmet aratott a lényegesen többet támadó, veszélyesebb hazai együttes. Száraz talajú pályán a győzelem aránya is nagyobb lett volna. Kitűntek: Novák, Bencs, Szűcs, Tárnok illetve Magyar, Danyi, Kamondi. Máza-Szászvár — Nagykanizsai Dózsa 2:2 (1:1) Szászvár, 300 néző. Vezette: Tegzes. A bányászcsapat a következő játékosokkal lépett pályára. Süveges — Lahó, Róth, Bocz — Németh, Kádár — Per- necz, Rózsa. Jónás, Szőlősi, Szegedi. Rosszul kezdődik a mérkőzés a hazai csapatnak. Az ötödik percben Lahó hazaadása elakad’ a vízben és Süveges csak az utolsó pillanatban tud menteni, a helyzetből szögletet érnek el a vendégek. A védelem felszabadít. de egy perc múlva ugyanez a jelenet ismétlődik meg, amikor Kádár hazaadása akadt el a vízben. Ezúttal azonban a nagykanizsaiak felismerik a helyzetet és gólt lőnek. 0:1. Enyhe fölényben játszanak a vendégek, a hazaiak finom játéka elhal a mély talajon, a vizes pályán. A 22. percben Süveges egy erős lövést szögletre tisztázott. A 35. percben egyenlített a hazai csapat. Néme- thet a 16-osnál szabálytalanul választják el a keményen játszó nagykanizsai védők a labdától. A szabadrúgást Róth a sorfal mellett küldte kapura, a labda a kapufáról kipattant és Rózsa közelről góllá értékesítette. 1:1. Három perc múlva a vendégek újabb gólt érhetnének el. Süveges már verve volt, de elhamarkodottan mellélőttek. A második félidő harmadik percében Jónást buktatták a kaputól húsz méterre. A játékvezető közvetett szabadrúgást ítélt. A szabadrúgást a nagykanizsai A megyei labdarúgó-bajnokságért Szekszárdi Honvéd—Dombóvári Spartacus 3:0 (2:0), Szekszárd, 50 néző. Vezette: Pető. Sz. Honvéd; Márkus — Berki, Soós. Hegedűs — Latorszai. Kovács — Márton, Varga, Lizák, Demeter, Papp. D. Spartacus: Dobos — Hegedűs, Palotás, Grescher — Béres, Szmodics — Kovács, Karászi, Horváth, Kovács II., Arató. Végig szakadó esőben Lizák vezérletével már a 10. percben 2:0-ra vezetett a jól játszó Honvéd, amely az első félidőben lényegesen többet támadott. Szünet után a honvédek visszaestek, de így is növelték előnyüket. Góllövők: Varga, Márton és Papp. Kitűntek: Márkus, Soós, Lizák, illetve Dobos, Palotás, Arató. , , , A Paks—Nagymányok mérkőzés elmaradt, mert a játékvezető a pályát játékra alkalmatlannak ítélte. Fadd—Szekszárdi Gépjavító 3:0 (2:0) Fadd, 300 néző. Vezette: Köő. Fadd: Fenyvesi I — Rácz, Hídvégi, Aradi — Böjtös, Farkas — Petries, Lubastyik, Schuszter, Fenyvesi II, Bogos. Sz. Gépjavító; Kereki — Scheffer, Kaiser, Bencze — Kovács, Scheffer II — Loboda, Szűcs, Hidegh, Muhari, Ódor. Végig sáros talajú pályán a faddi csapat technikai fölénye meglátszott gólokban is. Ha a pépjavító kapusa nem védett volna ilyen jól, súlyos vereséget szenvedett volna a szekszárdi csapat. Góllövők: Bogos (11. perc), Fenyvesi II (28. perc), Schuszter (65. perc). Jók: Rácz, Fenyvesi II, Bogos, illetve Kereki (a mezőny legjobbja). Scheffer és Hidegh. NYIRATI Kisdorog—Simontomya 4:1 (1:0). Kisdorog, 100 néző. Vezette: Pogány. Félbeszakadt a 89. percben. Kisdorog: Sebestyén — Sárkány. Jakab. Bányai — Cseke, Antal — Kiss, Fazekas I, Fazekas II, Krum, Illés. Simon tornya; Nagy — Kőműves, Barocsai. Király — Baka, Havel — Molnár, Pénzes, Bregovics, Balogh, Csuti. Az egyre javuló formát mutató és megfiatalított Kisdorog lelkes játékával ilyen arányban is rászolgált a győzelemre. A 89. percben a játékvezető, feleselés miatt, Bregovicsot (Simontomya) kiállította. Az ítéletre reklamáló Pénzest ugyancsak kiállította a játékvezető. mire a csapatkapitány a mérkőzés végét jelző füttyszó előtt lehívta társait a pályáról. Góllövők: Antal, Fazekas II, Krum, Fazekas I, illetve Bregovics. Jók: az egész kisdorogi csapat illetve Barocsai és Csuti. GSCHEIDT Dombóvári VSE II—Szekszárdi Petőfi 1:1 (0:1). Dombóvár t 100 néző. Vezette: Csioak. DVSE II: Bancsí Horváth. Komáromi, Péter — Takács, Varga B — Vörös, Krasznai, Róth, Varga I, Lénán. Sz. Petőfi: Grelfens- tein — Cser. Gellér, Kisérdi — Vass, Böcskei — Hómann, Garamvölgyi, Málinger, Bárány, Rostási. Az első félidőben a Petőfi játszott fölényben, szünet után kiegyenlítettebb lett a játék. A dombóvári védelem mindvégig nagyszerűen játszőtt és ennek tulajdonítható, hogy a Petőfi győzelme elmaradt. Góllövők: Krasznai, illetve Garamvölgyi. Jók; Bancsi, Komáromi, Péter, Krasznai, illetve Gellér, Böcskei, Garamvölgyi, Rostási. HALMAI Bogyiszló—Tamási 6:1 (2:0), Bogyisz- ló 300 néző. Vezette: Bencze. Bogyiszló: Rácz — Pilisi. Szekeres, Borbély — Lénárt, Horváth — Füleld. Osz.termayer, Lagó, Hajdú, Gömöri. Tamási: Németh — Rábli, író, Jemiló — Palotai. Patonai — Benes. Pintér. Jurasics, Tóth, Sebestyén. Végig Bogyiszló tartotta kezében a mérkőzés irányítását. A két megfiatalított együttes közül a hazaiak javára mutatkozott nagy fölény. Tamási mindössze háromszor rúgott kapura a mérkőzés folyamán. Góllövők: Lagó 2, Horváth, Lénárt. Fülekl. Gömöri, illetve Patonai. Benes sérülése miatt Tamási a II. félidőt 10 emberrel játszotta végig. Jók: az egész bogyiszlói csapat illetve Németh (a mezőny legjobbja). VARGA Bonyhád—Hogy ész 2:0 (2:0). Hőgyés z 100 néző. Vezette: Kimle. Bonyhád: Kovács — Wagnqr I, Ambrus, Wagner II — Mező, Péter — Pataki, Vajda, Barabás, Fláding, Szász. Hőgyész: Borsos — Máté, Gallai, Szentes — Kertész, Magyar — Pintér, Aszmann, Nichter, Vitzl, Stehler. Két ellentétes félidő volt a rendkívül nehéz talajon. Az első félidőben a vendégek széllel hátban a másodikban a hazaiak támadtak többet. A szél segítségét a technikásabb vendégek jobban kihasználták. Góllövők: Fláding (30. perc), Fláding (40. perc) és Barabás (87. perc). Jók: Kovács. Fláding. il-< letve Szentes és Nichter. BALOGH További eredmények: Nagydorog— Bátaszék 2:6 (2:3), Fornád—Tolna 2:1 (1:1). A bajnokság állása: 1. Bonyhád 6 6 — —• 13:0 12 2. Fornád 6 5 — 1 16:5 10 3. Sz. Petőfi 6 4 1 1 14:4 9 4. Sz. Honvéd 6 4 1 1 13:5 9 5. Fadd 6 4 — 2 17:5 8 6. Hőgyész 6 3 1 2 12:17 7 7. Nagymányok 5 3 — 2 11:6 6 8. Simontomya 6 3 — 3 10:9 6 9. DVSE II 6 2 1 3 12:11 5 10. Tolna 6 2 1 3 9:11 5 11. Sz. Gépjavító 6 2 1 3 8:14 5 12. Kisdorog 6 2 1 3 7:13 5 13. Paks 5 1 2 2 7:8 4 14. Bátaszék 6 2 — 4 15:23 4 15. D. Spartacus 6 1 2 3 4:11 4 16. Bogyiszló 6 1 — 5 7:14 2 17. Nagydorog 5 1 — 4 7:17 2 18. Tamási 5 — 1 4 4:13 1 Készülődés turistatalálkozókra Szekszárdon, a megyei sportszékház- ban második negyedévi értekezletét tartotta meg vasárnap a Tolna megyei Természetbarát Szakszövetség a szakosztályok vezetőinek részvételével, Berger Mihály, a megyei szakszövetség elnöke vázolta a soron következő tennivalókat. A részvevők megbeszélték a különféle rendezvények, túrázások és a nyári balatoni országos táborozás előkészületeit. A tervek szerint Simontomyán középiskolás if- iúsági találkozót rendez a KISZ megyei és helyi bizottsága a megyei természet barát-szakszövetség és a simon- tornyai természetjáró-szakosztály közreműködésével. A természetjárók ebből az alkalomból megyei Ifjúsági tájékozódási versenyt tartanak. Készülnek az egyik jelentős elhatározásuk megvalósítására Is, felújítják kijelölik és lejelzik majd a megye turistaútjait, négy forrást, akarnak foglalni, azaz kőbeépiteni, a Sötétvölgyben pihenőkunyhót, továbbá ab erdészet által kijelölt helyeken tüz- rakóhelyeket készítenek. Azt akarják, hogy ezek már rajta legyenek a Tolna megyéről készülő turistatérképen. A gyarmati fiatalok napja alkalmából a szekszárdi természetjárók irányításával gyújtják meg szombaton este a vietnami őrtüzet a megye székhelyén. A megbeszélésen Tóth Istvánná. Ezer Ferenc a tolnai, Kiss Margit a slmontornyal, Meszmer Károlyné és Semidt Adél a hőgyészi, Horváth Júlia a Szekszárdi Vörös Meteor szakosztály, Éberllng István és Kotsls Ottó a megyei szakszövetség részéről mondták el tanácsaikat, szóltak a szakosztályok tevékenységéről, Illetve a készülődésről. kapus a hálóba ütötte. 2:1 (nagy kapushiba). A hazai csapat fokozatosan erősített és több szögletet harcolt ki, közben Pernecz lövése a kapufa mellett hagyta el a játékteret. Enyhe hazai fölény ellenére a vendégek egyenlítenek. A 23. percben Lahó szabálytalankodott a gyors Lászlóval szemben. A szabadrúgást Szatmári küldte a felső sarokba. 2:2. Befejezés előtt hét perccel még alkalmuk nyílott a hazaiaknak a győzelem megszerzésére, de Pernecz lövése a kapufán csattant. Bírálat: Rossz talajú pályán nem alakulhatott ki jó játék. A vendégek jobban alkalmazkodtak a pályához és így fölénybe kerültek a hazaiakkal szemben. Az első félidőben a hazaiak erőtlen csatár játéka különösen gyenge volt. A bányászcsapatból Róth, Jónás és Rózsa játéka emelkedett az átlag fölé. További eredmények: Dunaújváros—Baja 2:1 (0:1). Pécsi BTC —Lovászi 0:0, Zalaegerszeg— Pécsi EAC 2:3 (2:3), Nagykanizsai Bányász—Lábod 2:0 (1:0), Mohács —Siófok 1:1 (1:1), Nagykanizsai VTE—Pécsi Ércbányász 2:2 (1:1). A bajnokság állása: 1. Nagyk. Dózsa 5 4 1 ___ 1 0:4 9 2. Nagyk. Bányász 5 4 — 1 13:3 8 3. Máza-Szászvár 5 3 2 ,__ 8 :4 8 4. Szeksz. Dózsa 5 4 ___ 1 1 1:6 8 5. Pécsi Ércb. 5 3 1 1 7:5 n 6. Lábod 5 2 2 1 7:3 6 7. Pécsi EAC 5 2 2 1 5:4 8 8. Mohács 5 _ 5 2:2 9. Nagyk. VTE 5 1 2 2 4:7 4 10. Baja 5 2 — 3 6:11 4 11. Pécsi Helyiipar 5 1 2 2 2:6 4 12. Siófok 5 1 1 3 3:5 3 13. Pécsi BTC 5 1 1 3 4:7 3 14. Lovászi 5 1 1 3 5:10 3 15. Dunaújváros 5 1 4 3:7 2 16. Zalaegerszeg 5 — — 1 4:10 Totóeredmények 1. Vasas—Bp. Honvéd 2. Tatabánya—FTC 3. Dorog—MTK 4. ózd—Győr 5. Budafok—DVSC 6. Nyíregyháza—Egyetértés 7. Székesf.—Oroszlány 8. KISTEXT—Kecskemét 9. Saig. KSE—Jászberény 10. Dombóvár—Budai Sp. 11. Cagliari—Juventus 13. Milan—Bologna 13. Torino—Róma +1 14. Varese—Napoli 3:2 1 2:2 X 0:0 X 0:1 2 3:3 X 1:1 X 1:1 X 3:1 1 1:2 2 1:0 1 2:1 1 1:1 X 1:1 X 0:2 *