Tolna Megyei Népújság, 1966. április (16. évfolyam, 77-101. szám)
1966-04-02 / 78. szám
4 TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG április 2. 25 év Dalmandon HATAN ÜLÜNK az orvosi rendelő előszobájában. S hogy a várakozás percei gyorsabban teljenek — mint ilyenkor lenni szokott — beszélgetünk. A téma — amelyhez mindenkinek van észrevétele — adott: ki-ki elpanaszolja bajának látható és láthatatlan tüneteit. így van ez rendjén. Türelmesen végighallgatom a nem egy esetben túlzottan felnagyított panaszokat. Csak akkor riadok meg, amikor rám kerül a sor. Hirtelen elhatározással „témát” változtatok. — Tessék mondani, milyen ember a doktor úr? — Aranyos egy ember, ne féljen tőle. — Áldott jó kezei vannak. — Nagyon szeretjük őt. Ilyen és ehhez hasonló válaszokat kapok. Közben azt is megtudom, hogy az elmúlt év őszén beteg volt a doktor úr. Kaposvárott volt három hétig a kórházban, majd ezt követően újabb három hetet töltött a balatonfüredi szívszanatóriumban. De ma már újra itt van betegei között egészségesen. — Nagyon aggódtunk érte, és vártuk vissza — jegyzi meg egy negyven év körüli asszony. Időközben megfogyatkoztunk. Már csak ketten vagyunk. Most rajtam lenne a sor, de előzékenyen felajánlom: cseréljük fel a sorrendet. Tervem sikerül. Én maradok utoljára. * ILYEN ELŐZMÉNYEK UTÁN jutottam be a dalmandi községi orvos, dr. Dorner Ferenc rendelőjébe. Amikor elmondtam jövetelem célját, láthatóan meglepődött. — Nem csináltam én semmi rendkívülit, amiből írni kellene. — Úgy tudom, a közeljövőben lesz 25 éve annak, hogy Dal- mandon gyógyít. — Valóban, 1941 nyarán jöttem ide. Kocsoláról, s azóta itt élek, Dalmandon. Olyan jubileum ez, amelyet kevesen tartanak számon. Pedig érdemes lepergetni az emlékezés színes filmszalagját. * KEZDJÜK AZ ELEJÉN. 1932 szeptemberében avatták orvossá. Ezt követően egy évig ingyenes segédorvosként dolgozott a szekszárdi kórház szülészeti és nő- gyógyászati osztályán. Vágya, hogy szülész és nőgyógyász legyen, nem teljesült. Nem teljesülhetett. Igaz, nem rajta múlott. A tizenegy gyermekes vasutascsalád nem tudott tovább segíteni. Ezért 1933. augusztus 1- től vállalnia kellett egy községi orvosi állást. Így került Kocso- lára. Kilenc évig gyógyított ebben a községben, amikor kinevezték Üjdombóvár II. számú körzeti orvosának Dalmandra. Ennyit az előzményekről. S most idézzük az elmúlt 25 év krónikáját dióhéjban. — Nehéz évek következtek. Több mint tíz éven át petróleumlámpa mellett rendeltem, vezettem le szüléseket, s végeztem kisebb, műtéteket. Közben jártam a pusztákat, majorokat. Az évek múlásával megismertem betegeimet, s ők is engem. Előttem minden beteg egyforma volt. Nem tettem kivételt gazdagabb, vagy szegényebb beteg között. Egyetlen célom volt: gyógyítani. Visszaadni az emberek egészségét. — A felszabadulás után megváltozott a helyzet. Jól emlékszem, milyen nagy várakozással tekintettünk a villany bevezetése elé. Amikor kigyulladt a fény, úgy éreztük, újjászülettünk. Ezt az érzést csak az tudja elképzelni, aki maga is részese volt egy ilyen élménynek. Ettől kezdve már nekem is könnyebb lett. — Jelenleg több mint kétezer ember tartozik a dalmandi körzetbe. Közülük igen sokat már személyesen is ismerek. Naponta mintegy 30—40 betegem van. Ma is azt vallom: egy orvosnak lelkiismeretesen, szeretettel kell foglalkoznia valamennyi betegével. Ehhez pedig az szükséges, hogy szeresse az embereket, mert csak ebben az esetben tud becsülettel helytállni őrhelyén, az orvosi rendelőben. AZ ELMÚLT 35 ÉV ALATT — ennyi ideje dolgozik dr. Dorner Ferenc Tolna megyében — orvosi és emberi magatartásával kiérdemelte a közösség elismerését, megbecsülését. Bíznak benne az emberek. Több mint másfél évtizede tanácstag Dalmandon. Betegségéig a Hazafias Népfront helyi szervezetét vezette. Irányítja a Vöröskereszt munkáját. Előadásokat tart. Töretlen lendülettel dolgozik, úgy, ahogy azt tőle már megszokták, és el is várják. Ma, közel 60 évesen is frissen, fiatalosan mozog. Nyoma sem látszik a közelmúltban lezajlott betegségnek. Búcsúzóul még egyszer körülnézek a rendelőben, ahol az elmúlt 25 év alatt ki tudja hány embert gyógyított meg dr. Dorner Ferenc. Élete, tevékenysége példaképül szolgálhat a mai fiatal községi orvosoknak. SZIGETVÁRI LÁSZLÓ Látogatás Romániába ' Megyénkben a bonyhádi járásban laknak legtöbben olyanok, akik Erdélyből, vagy Bukovinából települtek ide. A Hazafias Népfront az ittlakők régi vágyát elégíti ki, amikor az IBUSZ-szal közösen társasutazást szervez Erdélybe és Bukovinába. Az utazásra már eddig huszonötén jelentkeztek, s május 24-től június 2-ig Nagyvárad, Kolozsvár, Beszterce, Szucsava, Radócz (Ha- dikfalva, Andrásfalva, Istensegíts) Szucsava, Békás, Csíkszereda, Székelyudvarhely, Marosvásárhely. Déva, Lugos, Temesvár, Arad, Nagyvárad útvonalon látogatják meg a szülőföldet, rokonokat, ismerősöket, s térnek haza Bonyhádra. Elzarándokolnak a mádéfalvi emlékműhöz is, amelyet az 1764- foen az osztrák elnyomás elleni küzdelem 200 székely hősi halottja emlékére emeltek. nn J. Golovanov: n jezsuita baltása — dokumentumregény — Fordította: Pető Miklós Tsz-ek, állami gazdaságok FIGYELMÉBE! Minden célra alkalmas 300— 800 liter közötti tölgyfahordók kaphatók 95 filléres literenkénti áron a MÉH Vállalat paksi telepén. Felvilágosítás: MÉH Vállalat, Pécs. Telefon: 16—32. MÉH-telep, Paks, telefon: 46. (264) « »tvwttttttttvtwttvtvttvtwvvtttv» SÖ — bányából és tengervízből Vietnami Demokratikus Köztársaság: a Hai Chau sómocsarak értékes ásványkincsét a tartomány termelőszövetkezetei jó munkaszervezéssel egyre növekvő mennyiségben termelik ki, A sókitermelés ma már a napi 30 tonnát is meghaladja (MTI — Külföldi Képszolgálat1) Mikor használta az ember először a sót? — erre a kérdésre nem tudunk pontosan válaszolni, csak az bizonyos, hogy már a történelem hajnalán szerepel a só az ember életében. Táplálékát fűszerezi, állatainak ételébe keveri. Konyhasóra az ember szervezetének feltétlenül szüksége van: szabályozza a testnedvek egyensúlyát. Ha testünk sótartalmát kivonnák, a szervezet életképtelenné válna. Mindez megmagyarázza, miért folytak háborúk a sóért és hogy a közlekedés, a hajózás fejlődését mennyire befolyásolta ez a fontos nyersanyag. A só kitermelése ősrégi.. A kínaiak már ötezer évvel ezelőtt bányászták. A régiek úgy hitték, hogy a só olyasvalami ami nem vész el, ami maradandó, ezért a tartós barátság, a szövetség jelképének tekintették. Keleti népeknél ma is él az a szokás, hogy idegenek, vendégek elé sót tesznek, ezzel fejezve ki jószándékukat és barátságukat. Egyes aráb törzseknél a szövetség ünnepélyes megkötésénél a kenyeret megsózzák és úgy fogyasztják el. Honnan szerezték az emberek a sót? Ahol a természetben akadt kősó, ott viszonylag egyszerű volt megszerzése — bányászták. Igaz, a sóbányákat általában a hatalmasak kerítették kézre, a legtöbb országban a király rendelkezett felettük. És ahol nem volt sóbánya, ott sós források vizéből, vagy a tengervízből párolták, főzték a sót. A történészek véleménye szerint az első ipari sófőzdét a Földközitenger partján a rómaiak létesítették. Tengervizet engedtek nagy tartályokba és a vizet elpárologtatták. A sófőzést az angolok is a rómaiaktól tanulták. De már az Újvilágba érkező Kolumbus is tapasztalta, hogy egyes bennszülött törzsek sós források vizéből vagy tengervízből vonják el a sót. Ma már nagyiparilag is előállítják a sót, mert nemcsak az ember táplálkozásához nélkülözhetetlen, hanem a vegyipar egyik legfontosabb alapanyaga. A modern kémia anyagaiból legalább 90 százaléknak valamilyen formában köze van ehhez a nyersanyaghoz. így ma só nélkül nemcsak az ember nem tud megélni, hanem az ipari civilizáció sem képzelhető eL. K. J. “f| Népújságban! TTrrrrrrrrsrrswTTrfwwffrwwwffffffrrjywrTfrfTrrsrrjwrrTfjwwwwrwwrwww» — 19 — Mindenkit megkérdezett, nincs-e valakije, aki Franciaországba készül, mert egy levelét kellene átadni valakinek. Február 7-én Prohorovot letartóztatták. Nem sokáig tagadott, rádöbbent, hogy sok mindent tudnak róla. Csak azon igyekezett, hogy saját szájíze szerint tálalja a dolgokat és néhány részletet elhallgasson. A bíróság tízévi javító-kényszermunkára ítélte. Pecsora. Észak. A láger nem jobb és nem rosszabb a többinél. Nehéz volt, pedig Anatolij Prohorov igyekezett elkerülni a nehézségeket. Játszott a zenekarban, az utolsó három évet kórházi felcserként vészelte át. Amnesztia révén 1956-ban, határidő előtt szabadult. 1957. novemberében Prohorov kérésére az ügyészség újra foglalkozott ügyével. Az új vizsgálat bebizonyította, hogy kiszolgálta' az áruló Szergij atyát, fasiszta légióba szervezték be, háborús erődítményeket épített a németeknek, együttműködött a Gestapóval, majd miután visszatért szülőföldjére, mindezt elhallgatta. A haditörvényszék a vádat megalapozottnak találta. Prohorov amnesztiát kapott ugyan, de nem rehabilitálták. .. , Anatolij ekkor már harmincöt éves volt. Megengedték, hogy bejelentkezzen édesanyjához, aki moszkvai lakos. Visszaállították állampolgári jogaiba. Nyugodtan élhetett, dolgozhatott, tanulhatott, családot alapíthatott és gyermeket nevelhetett volna. Láthatta és biztosan látta is, hogy minden út megnyílt előtte. Szabadon választhatott tehát. Senki sem tett említést bűnös — 20 — múltjáról. Senki sem taszíthatta újra a lejtőre. Saját elhatározásából lépett ismét a bűn útjára. 4. A MŰÉRTÖ Howard Sklyton először, mint turista utazott a Szovjetunióba, aztán egy tudományos delegá- cói tagjaként, majd mint music-hall üzletvezető, 1963 telének első napjaiban pedig képzőművészeti kiállítás ürügyén érkezett Moszkvába. Az állambiztonsági szervekben kíváncsi és tudni- vágyó emberek dolgoznak, Sklyton sokoldalú tehetségének színpompája szinte elkápráztatta őket. Néhányan közülük gyakori látogatói lettek a kiállításnak. De a metszetek és rajzok megtekintése sem akadályozta ezeket az embereket abban, hogy egyúttal Howard Sklytonra is vessenek egy-egy pillantást. Hideg, de szélcsendes napon középkorú, rövid kabátot és puha kalapot viselő férfi látogatta meg a kiállítást. Hosszú ideig keresett valakit a termekben, majd megérdeklődte a tárlatvezetőtől, hol találhatná meg a kiállítás ügyintézőjét. — Elment, ma már nem jön vissza — hangzott a válasz. — Átadjak valami üzenetet? A férfi habozott. Körülnézett. Mindenütt látogatók. — Mondja meg, kérem, hogy Nyikolaj kereste. Majd újra eljövök — mondta sietősen. És valóban újra eljött. Nem is egyszer. Mint a festészet és a grafika nagy szakértője, hatszor járta körül a termeket, egyidejűleg megfigyelve azt is, hogy ki, mikor és hogyan jár ki és be a — 21 — kiállítás személyzete és az ügyvezető részére kijelölt szobákból, illetve szobákba. A hatodik látogatáskor odalépett Sklytonhoz. Két-három szót váltottak, majd kimentek. Miután a kiállítást a Szokolnyiki parkban rendezték, nem esett nehezükre egy csöndes sarkot találni, ahol elbeszélgethettek. Csak egyetlen egyszer ijesztettek meg egy, a behavazott parton ölelkező szerelmespárt. — A szerelem nem várhat tavaszig — szakította félbe beszélgető partnerét Sklyton és mosolyogva nézte a leányt. .. .A pádon ülő párocskát valóban nem lehetett lassúsággal gyanúsítani: egy óra múlva már a biztonsági szervek egyik moszkvai alosztályának főnöke, Borisz Kuprin, két fényképet nézegetett: Sklytont és Nyikolájt ábrázolták, amint a behavazott fasorban sétálnak. Kuprin megmutatta fényképeket a szakembereknek, de azok nem ismerték fel rajtuk „ügyfeleiket”. Egyébként, Nyikoláj kilétének megállapítása korántsem ütközött nehézségekbe. Szokolnyikiből elkísérték, „ráálltak”, s kiderült, hogy a II. Tverszkaja— Jamszkaja utcában-lakik. öt Nyikoláj lakott ebben a házban. Az egyik bölcsődébe „járt”, a másik a Bauman műszaki főiskolára, a harmadik Nyikoláj a Rádióelektronikai Bizottság specialistája volt, a negyedik nyugdíjas, éppen a fiánál vendégeskedett vidéken, az ötödik a Botkin klinikán feküdt. Nyilvánvaló, hogy a kiállítást a 3. sz. Nyikoláj látogatta.
