Tolna Megyei Népújság, 1966. március (16. évfolyam, 50-76. szám)
1966-03-06 / 55. szám
I960, március 6. TOLtfA WfcGYE* WßPÜJSÄG 9 Az atonisugárzást szenvedeti jugoszláv fizikusok megmentésének története Négy végzetes perc A 24 éves Zsivota Vranics fizikushallgató, három másik társa és két technikus, egy őszi reggelen fehér köpenyt öltve belépett az atomreaktor termébe. Ez volt Jugoszlávia első atomreaktora, melyet Belgrád közelében, a „Bo- . risz Kidrics” atomkutató intézetben állítottak fel. Vranicsnak, a csoport legfiatalabb tagjának az volt a feladata, hogy egy bonyolult klsérletsoroza- tot irányítson. Ez egyúttal diplomamunkájának egyik része volt. Ezen a reggelen, 1958. október 15-én, különböző neutronméréseket kellett végeznie. vérsejtek és a vérlemezíkék állapota romlik. Ha nem következik be a csontvelő regenerálódása — pusztulása ugyanis ritkán teljes mértékű — az ember feltétlenül elpusztul. Jammetnek és Pendics- nek hihetetlenül nehéz problémát kellett megoldania: mit tegyenek, hogy a betegek megérjék azt a napot, amikor a regeneráció megindul. Rozanda a 20. napon rémülten vette észre, hogy dús, gesztenyebarna haja csomókban hull ki. A férfiak ugyanezen idő alatt megőszültek. De a legaggasztóbb jeleket a fehérvérsejtek adták: számuk a normális 7000-ről minimálisra csökkent. A lappangási időszak eltelte után Bogojevics kivételével minden betegen súlyos tünetek mutatkoztak: magas láz; hastáji fájdalmak. ínyvérzés. Amíg a reaktor energiát fejlesztett, Vranics megkérte az egyik technikust, Zsivorad BogojevI- cset, hogy hozzon át a szomszédos helyiségből egy műszert. Bogojevics körülbelül 3 percig volt távol. Egy perccel visszatérése után, a teremben lévők mindannyian elfehéredtek a rémülettől, amikor hirtelen átható, erős gázszagot éreztek a levegőben — azoknak a gázoknak a jellegzetes szagát, amelyek a levegő erős radioaktív fertőződésekor keletkeznek. Valami történt a reaktorral, s a halálos neutronok és gammasugarak az ott lévő embereket bombázták. Senki sem hagyta el a helyét. Ha otthagyták volna a bekapcsolt reaktort és elmenekülnek, ezzel az egész intézetet súlyos veszélynek tették volna ki. A második technikus és a csoport egyetlen nőtagjai a 25 éves Rozanda Dangubics a vezérlőasztalnál állt, Rozanda gyorsan lenyomta a piros gombot, leállította a reaktort. Még egy-két perc telt el, ami alatt mindenki ellenőrizte a maga műszereit. A csoport tagjai csak ezután hagyták el a reaktor, helyiségeit. Nehezen lélegezve botladozva mentek végig a folyosón. A sugárzás mintegy négy percig érte őket. A vizsgálatok pedig azt mutatták, hogy a kapott sugármennyiség halálos dózis. Az intézet vezető orvosa, Bra- niszlav Pen dics. mentőautóval haladéktalanul a belgrádi Iparhi- giénai Intézetbe szállíttatta őket. Néhány óra múlva valamennyiü- ket elöntötte a verejték, megfájdult a fejük és úgy érezték, mintha izzó tűk szurkálnák a bőrüket. Komoly sugárfertőzések ritkán fordulnak elő. s az Ioarhieiéniai Intézet csak elsősegélvnyúitó eszközökkel rendelkezett. Pendics doktor elhatározta, hoay a párizsi „Joliot-Curie” Intézethez fordul. amely a sugárártalmak kezelésének egyik legkitűnőbb központja. A következő nao reggelén — anélkül, hogy családjuktól búcsút vettek volna — a betegek és orvoskísérőik különrepülőgéopel Párizsba indultak. Amikor beléotek az intézet épületébe már alig tudtak lábukon állni. Itt már várta őket a magas, fekete hajú 37 éves Jammet doktor, aki gyorsan megvizsgálta és ágyba parancsolta a betegeket. A sugárzás a csontvelőt károsítja a legjobban. Ez a vöröses szinű, puha, kocsonyás anyag háromféle sejtet termel: éritrocitálcát, vagyis vörös vérsejteket; leu- kocitákat, vagyis fehér vérsejteket és óriássejteket, amelyek sokszáz. vérlemezkéknek nevezett részecskére esnék szét. A sugárártalom kezdeti tünetei hamar elmúlnak. Ezután következik az 1—3 hétig tartó lappangási időszak, amikoris a fehér Jammet kezdettől fogva szoros kapcsolatot tartott kollegájával, Georges Matier-vel a párizsi Szent Lajos kórház kitűnő fiatal orvosával. A 37 éves Matier, aki a rákkutatás és a sugárpatológia területén folyó vizsgálatokat irányította, az előző öt év folyamán minden energiáját arra fordította, hogy megtalálja a leukémia elleni harc hatásos eszközét. Matier, aki egerekkel kísérletezett, besugárzással károsodást idézett elő csontvelőjükben, azután más egerekből vett csontvelőt ültetett át beléjük. Kísérleteinek eredményei igen nagy érdeklődésit keltettek orvosi körökben. A transplanta- tum (az átültetett szövet) számos esetben nem pusztult el. és tovább termelte a sejteket. Amikor a jugoszláv fizikusok megmentéséhez fűzött remény utolsó szikrái is kialvóban voltak, Jammetben felmerült a gondolat, hogy az ilyen transplantatum talán az embereknél is életben maradna. Matier még nem kockáztatta meg, hogy embereken hajtson végre ilyen műtétet, mivel a csontvelő-átültetés két súlyos veszéllyel járt Először Is a régi csontvelő maradványa, amely ugyan már nem képes kellő mennyiségű fehérvérsejtet, előállítani, azért még mindig olyan mennyiségben termelheti azokat, amely „elnyomhatja” a transplan- tatumot, akárcsak bármilyen idegennemű test. Másodszor, a trans. plantátum túlságosan jól meghonosodhat, más szavakkal, fokozatosan „kiszoríthatja a házigazdát” és azt a jelenséget idézheti elő, amit az orvosok másodbetegségnek neveznek. E mesterségesen előidéződött betegség kialakulásának mechanizmusa ismeretlen ugyan, de ismeretes a tény, hogy ha ezt a folyamatot nem állítják meg, akkor a halál elkerülhetetlen. Mindössze néhány épen maradt sejt szükséges ahhoz; hogy a károsodást szenvedett csontvelő regenerálódása meginduljon. Ideális esetben a transplantatumnak csak addig kell funkcionálnia, amíg ez bekövetkezik, azután pedig a regenerálódott fehér vérsejtek védekező hatására el kellene pusztulnia. Valóságos versenyféle indul az eredeti csontvelő és a transplantátum között, s ezt a versenyt az eredeti csontvelőnek kell megnyernie ahhoz, hogy a beteg életben maradjon. Jammet újra tanácskozott Matier-vel, megvitatta a helyzetet Pendics-csel, valamint a „Joliot- Curie” Intézet vezetőjével és Duplane doktorral, aki a vérbetegségek specialistája az intézetben. A kérdés rendkívül élesen vetődött fel. Kudarc esetén köny- nyen bíróság elé kerülhetnek, amiért embereken kísérleteztek. Haboztak és még mindig reménykedtek, hogy a regeneráció idejében megindul. De amíg Bogojevi- esen segített a hagyományos terápia. addig a többiek állapota olyan gyorsan romlott, hogy a végkifejletnek néhány hét alatt be kellett következnie. Különösein gyorsén futott az idő Vranics felett Végül az orvosok egységes döntése alapján ő lett az első sugárárbalmat szenvedett ember, akin csontvelő-átültetési műtétet hajtottak végre. Matier október 29-én, két héttel a tragikus baleset után, belépett a „Joliot-Curie” Intézet épületébe. Kíséretében volt dr. Sehwartzen- berg, a zárkózott, hallgatag elzászi orvos, a Szent Lajos kórház véradási szolgálatának vezetője. Bár Matier az egereken végzett kísérleteinél azonos korú egerektől vett csontvelőt, most úgy döntött, hogy ebben az esetben nem használják felnőtt ember csontvelejét az átültetéshez. Véleménye szerint embrió-szövettel könnyebb elkerülni a másodbetegséget. Ezért egy 5 hónapos elvetélt magzat csontvelejét ültette át Vranicsba A beteg állapota nem javult. Két hét múlva Matier közölte, hogy ugyanolyan nemű és ugyanolyan vércsoporthoz tartozó felnőtt csontvelő-adóra, azaz donorra lesz szükség. A Szent Lajos kórházban Schwartzenberg doktor jegyzéket vezetett az állandó önkéntes véradókról. Erről a listáról választotta ki Raymond Castanier autó- karosszéria-szerelőt és elmagyarázta neki a dolog lényegét. Castanier. ahogyan megígérte, november 11-én felkereste a Jo Uot-Curie Intézetet. Testét lemosták fertőtlenítő folyadékkal, azután műtőasztalra fektették, két méternyire attól az ágytól, amelyben Vranics feküdt mély narkózis, ban. Közöttük állt Matier, Duplane és Jammet, Az altatóorvos beadta Castaniernek a 45 perces narkózishoz szükséges intravénás Injekciót. Amikor Castanier elveszi tétté öntudatát, Matier kezébe vette a fecskendőt, a hozzáerősített injekcióstűvel. A donor mellébe szúrta a tűt és a fecskendőbe szívott néhány csepp csontvelőt a mellcsontból. Hétszer ismételte meg ezt a műveletet, majd áttért a combcsontokra. Mindkét oldalról 8-szor vett csontvelőt, s az összesen 23 szúrással olyan mennyiségű csontvelőhöz jutott, amelynek elveszítése még nem veszélyezteti a donor egészségét. Közben Jammet egy injekcióstűt Vranics balkarjának vénájába vezetett és amint Matier megtöltötte csontvelővel a fecskendőt, Jammet ezt hozzákapcsolta a beteg vénájában levő tűhöz és bevezette a csontvelőt. A természet titokzatos törvényed szerint, a vérkeringésbe jutó csontvelő a csont, szövetben lerakódik és ott fejlődésnek indul. Makszicsot — akit a második legerősebb sugárzás ért — még ugyanazon a napon hasonló műtétnek vetették alá. Marcel Pabion, egy cementgyár tisztviselője volt az önkéntes donor. Az orvosak állandó megfigyelés alatt tartották Vranicsot és Makszicsot. A negyedik napon a vérsejtek száma rohamosan növekedésnek indult. A kórház dolgozói ujjongtak, s talán nem is annyira a tudományos sikernek örültek, mint inkább annak, hogy feltehetően sikerül megmenteni a rokonszenves fiatal külföldieket. Vranics esetében korai volt az optimizmus. Tüdeje, nyelőcsöve és mája már olyan súlyos károsodást szenvedett, hogy november 15-én meghalt. De az orvosok nem adták fel a küzdelmet, hogy a többieket megmentsék és előbb Grui- cson, majd Rozandán hajtották végre a csontvelő-átültetést. Gru. icsnák Albert Burbne, egy elektronikus műszereket gyártó cég titkára adott csontvelőt, Rozandának pedig Odette Dragis könyvelőnő, négygyermekes családanya. Hajdú, kovics, az ötödik beteg a viszonylag ritka ,,A2” vér-alcsoportba tartozott. Amikor Schwartzenberg nem talált egyetlen megfelelő donort sem á listáján Matier így KÖNYVKÖTŐ ytZ UDVARBAN Pakson, a könyvesbolt közelében régi ház. Kapuja felett kicsi tábla: Könyvkötő az udvarban — felirattal. A ház udvarán furcsa látvány fogad: Zöldre festett ladik, vékony szálfákhoz láncolva. Téli pihenőre húzták ide a Dunáról. A kapun belül egyetlen nyíl sem jelzi, merre forduljon, aki könyveket hozott. A megrendelők ismerhetik a járást. Szikár, magas ember a könyvkötő. Üde függönnyel takart hosszú asztal mögül magasodik. Mögötte komor, fekete gép, betölti a fél szobát. A helyiség kicsi, nyitott veranda előzi, mindenütt sok virág. Magas edényben enyv, jobbról mennyezetig halmozva könyvek. Egy falapon példás rendben ollók függnek. Az asztal sarkán újságok, összefűzve. — Így kezdődik. A fűzéssel — szólal meg barátságosan, amikor munkája felől faggatom. — Még előbb? — Válogatok. Ha újságokat kötök, sorrendbe rakással kezdem. Sok időt elrabol, és aki nem. szokta, annak unalmas. — Magának? — Mindegy. A munkám minden részét szeretem. A hangokra édesanyja jön ki a belső szobából. Hófehér hajú, válláig sem ér a fiának. Panaszkodásában titkolt büszkeség: — Már hajnalban itt áll. Éjfélig dolgozna, ha van munkája. Nincs vasárnapja, rhert szórakozása a munka. — Nyáron van a holt szezon — szól közbe fia. hogy elterelje magáról a figyelmet. — Ilyenkor? — Tavasszal jó. Az üzemek, hivatalok elhozzák múlt évi irataikat, beköttetik könyveiket. A megrendelőimhez a rendőrségtől a tanácsig sokféle szerv tartozik. Inkább közületék, magánosok kevesen. — Ha jönnek, mit hoznak? — Kedvenc folyóiratukat, a Ludast, a Fülest, Ezermestert, méhészek a szaklapjukat, idősebb asszonyok az imakönyvüket. Múltkor még fordítást is kért egy néni. Német imádságokat magyarra. — Vállalta? — Nem, hisz az nyomdai munka, komoly felszerelést kíván. A néni nem hitte el; csak hajtogatta: ért maga ch- hoz is, csak nem akarja megcsinálni! — Mihez ért még a könyvkötészeten kívül? — Nyomdászathoz valóban. Hat étiig egyfolytában tanultam a két szakmát. Rosenbaumnál, akinek itt volt nyomdája Pakson. Először a kéziszedést, aztán magánszorgalomból a könyvkötést. Akkor már segéd voltam, és elnézegettem a könyvkötőmestert. Megtetszett a munkája, azt is megtanultam. — A könyvkötő és a könyvek? — Olvasásra kevés időm marad. Pedig nagyon szeretek. Vágógép alá illeszti az összefűzött könyvet. A gép felmordul, mikor beindítja, és csikorogva leharap egy jókora részt a könyv széléről. Hajszál egyenesei: lesznek a lapok. — Ez vastag egy kicsit, nehezebb rágni, A közepes vastagságút a legjobb. — Most mi következik? — Ragásztás. Címkéket ecsetel, borítókat illeszt a könyvekre. Rendezett tetszetős formájú művé alakulnák az imént még Zitáit lapok. — Szépen köt. Lehajtja a fejét, kicsit maga elé mormolja: — Dolgoztam Szekszárdon is, a megyei könyvtárnak. Elégedettek voltak velem, és azt hiszem általában. — A nyomdászat nem érdekesebb? — Nekem nem. Mehettem volna Pestre, az Atheneum- ba Biztosabb fizetéssel, rendezett munkaidővel. Ismét a marná szólal meg: — Engem nem hagyna itt. Én már csak itt élhetek, Pálcson. Rácz László kihúzza meggörbedt vállait, vidáman mosolyog. — Meg én csak itt szeretek. A papirvágó gép mellett. Három- év múlva már harmincéves szakmunkás leszek. (moldován) szólt: „Magam leszek a donor, én is «A2»-es vagyok”. VISSZATÉRÉS AZ ÉLETRE Az orvosok nagy izgalommal várták a műtét eredményét. A két hét végtelen hosszúságúnak tűnt. De nem reménykedtek hiába. A vérsejtek száma gyorsan elérte a normális mennyiséget Másod betegség nem jelentkezett. Újabb két hét múlva pedig kezdtek eltűnni az átültetett csontvelő sejtjei. Ugyanakkor a sejtek összmennyi- s&ge növekedett. Világos volt a kép: az átültetett csontvelő eltűnt, ahogyan azt remélték, az eredeti csontvelő funkcionálása pedig helyreállt. A betegek haja újra növekedésnek indult;. Rozanda egy decemberi reggelen tükröt kért. és boldog mosollyal állapította meg, hogy haja ismét dús. December végén a betegek engedélyt kaptak, hogy rádiótelefonon beszéljenek családjukkal. Február 15-én, pontosan 4 hónappal a súlyos baleset után, helyet foglaltak a belgrádi expressvonaton. A pályaudvaron donorjaik búcsúztatták őket. Az öt jugoszláv fizikus soha nem felejti el azokat az embereket, akik megmentették az életüket. Kérésükre a jugoszláv kormány 1959 nyarán a donorokat és az orvosakat családtagjaikkal együtt meghívta üdülni Jugoszláviába. Rozar.da 1960 őszén férjhezment 1964 júliusában minden feltevés ellenére terhesnek érezte magát. Családja, hazai és francia barátai félelem és reménység között ingadoztak. Kihordhatja-e a gyerme. két az az asszony, aki ilyen súlyos sugárártalmon esett át? S ha megszüli a gyermeket, vajon az egészséges lesz? Rozanda 1965. március elsején több mint 3 kilogramm súlyú, erős, egészséges kislánynak adott életet , i.
