Tolna Megyei Népújság, 1966. március (16. évfolyam, 50-76. szám)
1966-03-27 / 73. szám
XVI. évfolyam, 13. szám ARA: 80 FILLER Vasárnap, 1966. március 21. vor df.aeekazárd. Ja Egyetemi Könyft* 08 Xeoaerdó da Tlx . V&AO PROLETABT AI. EGYES ÜI-fETE* i A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT TOLNA MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS.A MEGYEI TANÁCS LAPJA Tisztújítás Szakályban 3. o. Irodalmi melléklet 6—1. o. Elutazott az MSZMP küldöttsége az SZKP XXIII. kongresszusára A Szovjetunió Kommunista Nyugati pályaudvaron megjelent munisták teljes szolidaritását Pártjá Központi Bizottságának Kállai Gyula, a Politikai Bizott- szovjet testvérpártunkkal és az meghívására Kádár János, az ság tagja, a forradalmi mun- egész szovjet néppel. Nagyon fon- MSZMP Központi Bizottsága első kás-paraszt kormány elnöke, tosnak tartjuk e szolidaritást, titkárának vezetésével szombaton Szirmai István, a Politikai Bizott- ugyanúgy, mint a nemzetközi reggel MSZMP-küldöttség uta- ság tagja, a Központi Bizottság kommunista és munkásmozgalom zott az SZKP XXIII. kongresszu- titkára, dr. Korom Mihály, a egységét közös céljainkért, a de- sára. A küldöttség tagjai: Biszku Központi Bizottság titkára, dr. mokráciáért a békéért és a szo- Béia és Komócsin Zoltán, az Csanádi György, közlekedés- és cializmusért folyó harcban — je- MSZMP Politikai Bizottságának postaügyi miniszter, Péter János lentette ki Waldeck Rochet, tagjai, a Központi Bizottság tit- külügyminiszter és Púja Frigyes, kárai, valamint Szipka József, az a Központi Bizottság külügyi oszMSZMP Központi Bizottságának tályának vezetője. Jelen volt a A Pravda cikke tagja, a Magyar Nepkoztarsasag búcsúztatásnál N. R. Seleh, követmoszkvai nagykövete, aki a szov- , Szovjetunió budapesti A Pravda szombati számában jet fővárosban csatlakozik a de- tanácsos, a Szovjetunió budapesti p Maserov> a Belorusz Kommulegációhoz. nagykövetségének ideiglenes úgy- n;sta Párt Központi BizottságáA küldöttség búcsúztatására a vivője. (MTI) nak első titkára hangsúlyozza, mm . ... ... r . hogy a párt ereje a néppel való Magas szintű pártkuldottségek MOSZkVáuUll való foglalkozás teremti meg. A párt és a nép egysége szemMoszkva (MTI). Három nap vá- — Még jobban megnövekszik etetőén megnyilvánult az SZKP laszt el az SZKP XXIII. kong- majd a Szovjetunió súlya a békés resszusától és máris 20 fölé emel- versenyben, fokozódik segítsége Kongresszusánál? eloKeszukedett a Moszkvába érkezett kül- a többi szocialista országnak, az létéi során — mutat rá a cikkföldi pártküldöttségek száma. Kü- imperializmus ellen függetlensé- író. — A kongresszusra készülve Ionosén sok latin-amerikai kül- gükért küzdő ázsiai, afrikai és különösen megmutatkozott, hogy döttség tartózkodik már a szovjet latin-amerikai népeknek. . , . ,, . .. , , . fővárosban. Továbbra is igen ma- - Az SZKP XXIII. kongresz- a párt megingathatatlanul biZ1k a gas szintűek az érkező delegá- szusa — mondotta — Rochet — n®p kollektív értelmében. Ez ki- ciók. újabb szakasz lesz a szocialista fejezésre jutott abban is, hogy az demokrácia fejlődésében és a egész nép elé terjesztette meg- kommunista társadalom felé ve- vitatás végett a Szovjetunió to- zető úton. vábbi élete és fejlődése szem— A kongresszuson kifejezésre pontjából oly font és dokumentu- fogjuk juttatni a francia kom- mókát. ' A pénteken érkezett kolumbiai küldöttséget Vieira, a párt Központi Bizottságának főtitkára, a mexikói küldöttséget Verdugo, a Központi Bizottság első titkára, az uruguayi küldöttséget Aris- mendi, a párt Központi Bizottságának első titkára, a Chilei KP küldöttségét Corbalan, a párt főtitkára, a belga pártküldöttséget Bumelle pártelnök, a Svájci Munkapárt küldöttségét Woog, a párt főtitkára, a jordániai pártküldöttséget Nasszar. a Központi Bizottság első titkára, a nicara- guai pártküldöttséget Estrada, a Központi Bizottság főtitkára, az ecuadori pártküldöttséget pedig a Politikai Bizottság egyik póttagja vezeti. A Paraguayi Kommunista Párt Moszkvába érkezett küldöttségének összetételét érthető okokból nem tették közzé. A kommunista- és munkáspártok küldöttségein kívül tovább érkeznek Moszkvába a külföldi forradalmi demokratikus pártok küldöttségei, amelyeket szintén az SZKP Központi Bizottsága hívott meg a pártkongresszusra. Pénteken érkezett f a szovjet fővárosba a Dél-Vietnami Nemzeti Felszabadítási Front háromtagú küldöttsége, valamint Maliból a Szudáni Unió Párt és Nigériából a Szocialista Munkás-paraszt Párt küldöttsége. Waldeck Rochet nyilatkozata Waldeck Rochet, a Francia Kommunista Párt főtitkára az Humanité szombati számában megjelent nyilatkozatában hangsúlyozza, hogy az SZKP XXIII. kongresszusán hozandó határozatok igen nagy jelentőségűek lesznek. — Biztosra vehetjük — fűzte hozzá, — hogy e határozatok újabb ösztönzést adnak a szovjet gazdasági élet további fellendítésére. Rochet megállapítja, hogy a béke fenntartása jelentős mértékben függ a Szovjetunió hatalmától. Az első negyedév végén Űj termékek prototípusai - Exportbérmunka a Gépjavítónál A Tplna megyei Mezőgazdasági tözőberendezést készítettek a Mon_ Gépjavító Vállalatnál a termelési goi Népköztársaság részére. Az tervteljesítés negyedévi mutató- idén nagyobb bolgár megrendelésszámai nem a legkedvezőbbek. A re van kilátás, sőt érdeklődnek a Nemcsak ez évre szól a megálla- befejezett termelés tervét mind- Szekszárdon készülő — most már podás, hanem a következő eszten- össze kilencven százalékra telje- a világszínvonalnak megfelelő dőkre is. Ezek szerint a Gépjavító sítik. Erről azonban általános kö- technológiával és minőségben elő- Vállalat évi ezerkétszáz-ezerötszáz vetkeztetést levonni nem lehet a állított — öntözőberendezések tonna csövet horganyoz jugoszláv vállalat negyedévi munkájáról. A iránt a többi szocialista ország- megrendelésre. A csöveket Jugo„lemaradást” a horganyzóbéren- ban is. dezés kilyukadása okozta, ezért nem lehet az öntözőcsöveknél a befejező műveletet, a horganyozást elvégezni, másrészt pedig, a vállalat szállítási kötelezettségeinek teljesítését nem akadályozza Ugyancsak újdonság a vállalatnál a bérhorganyzás exportra. szláviéból szállítják Szekszárdra és innét horganyozva kapja vissza a megrendelő. A vállalat tárgyalásokat folytat egyéb, exporttal kapcsolatos horganyzási munkákról is. A vállalatnál új gyártmányokat A horganyzóberendezés kapaci- vezetnek be az idén. Ezek közül a az üzemzavar, mivel öntözőberen- fása ugyanis jóval nagyobb, mint legjelentősebb az UE—28-as és a dezésekre még jó néhány hétig amennyit a csőgyártás igényel. A Bjelorusz traktorra szerelhető vénem lesz szükség a mezőgazda- kádat — ha egyszer fel van fűtve, zetőfülke. A Vörös Csillag Trak- ságban. benne van a 25—30 tonna horgany, torgyár ezután már vezetőfülkével ■ , állandóan megfelelő hőfokon kell gyártja a traktorokat, azonban je, Ko1T,°yaW? Son dot okozott a z ev tartani, nem hűlhet le fél napra lenleg többezer fülke nélküli trak- elejetol kezdve a vallalatnal az, sem_ sem, ha naponta csak tora van már a mezőgazdaságnak, hogy miképpen biztosítsak a dal- néh4ny órát dolgoznak vele. Ha te- nozok foglalkoztatását. A munka- hát fokozzák a . kihasználásét, .ellátottság ugyanis nem a legjobb, esökkem az önköltség. Ebből a a csőgyártás termelékenysegét meggondolásból törekednek a mi- az új, automatikus berendezések- niy több bérhorganyzásra a válla- kel ^nagymértekben fokoztak, iat,nál_ Eddig csak belföldi meg- márpedig uj öntozocsobol nincs rendelésre végeztek bérhorganyannyira szükség a mezőgazdaság- z^stj az első negyedévben azonban ték a prototípust, ötöt az első nean, mint tavaly. Szükségessé vált tehát némi „profilmódosítás” a vállalatnál amellett, hogy az öntözőberendezéseknek is kellett külföldi piacot keresni. Az exportot már tavaly megkezd iók, huszonnyolc komplett ön. már exportálták is. Egy jugoszláv gyedévben átadtak gépészeti, szi- mllalat jelentkezett ilyen igénnyel, lárdságd és egyéb vizsgálatokra, Az első negyedévben tizenöt ton- kettőt pedig üzemelőknek tartós na —. félcollostól kétcollosig terje- ^próbálásra. A Bjeloruszhoz való dő méretű — csövet horganyoztak , ...... . ,, , __... p róbaként. A jugoszláv Sende- vezetofrdke prototípusát apnhs 30;ő átvette a mintadarabokat és »8 készítik el. Az év végéig össze- megelégedését mutatja az, hogy sen ezer vezetőfülkét állít elő és a második negyedévben már bocsát a mezőgazdaság rendelke210 tonna acélcsöhorganyzásra zésére a vállalat. Az SZKP Központi Bizottságának plénuma Moszkva (TASZSZ) Mcszkvá- kongresszusa elé A beszámolóról ban az alábbi tájékoztató közle- a plénumnak Leonyid Brezsnyev, ményt adták ki: az SZKP Központi Bizottságának Az SZKP Központi Bizottsága első titkára tett jelentést. 1966. március 26-án ülést tartott. A plénum egyhangúlag jóvá- Megvitatták azt a beszámolót, hagyta a Központi Bizottság ré- amelyet az SZKP Központi Bi- széről a. XXIII. pártkongresszus zottsága terjeszt a párt XXIII. elé terjesztendő beszámolót. Együtt a harcban — együtt a győzelemben A Dél-Vietnami Nemzeti Felszabadítási Front budapesti irodája vezetőjének nyilatkozata A havannai trikóntinentális volt ahhoz* konferencia és a Szakszervezeti h°F személyesen is meggyőződjem a magyar varosok es falvak Világszövetség kezdemenyezesere lakóinak őszinte együttérzéséről, megrendezett vietnami szolidari- szívből jöüő segítőkészségéről. Bár- tási hét magyarországi esemény- merre jártam az országban, mansorozatának befejezése alkalmából denütt 321 tapasztaltam, hogy az sorozatanaR Deiejezese amaimaDoi emberek pontosan tudják, tisztán Dinh Ba Thi, a Dél-Vietnami látják: Vietnamban nemcsak Vi- Nemzeti Felszabadítási Front bu- etnamért folyik a harc. Értik és dapesti irodájának vezetője nyi- érzik, hogy amikor az Egyesült Áh. T lamok zsoldosai lábbal tiporják latkozott a Magyar Távirati Iroda hazánk szabadságát, függetlensémunkatársanak. gét, semmibe veszik az 1954-es genfi egyezményeket — az egész g to b, mint három ho- vuág békéjét, valamennyi nép biZ- nappal ezelőtt érkeztem Magyar- tonságát, jövőjét veszélyeztetik, s országra — decemberben adtam át így az idegen betolakodókkal ví- megbízólevelemet —. de ez a rö- v°tt küzdelem valamennyi szabadságáért és függetlenségéért küzdő nemzet érdekeit is szolgálja, összefűz bennünket a történelmi múltnak sok közös vonása is; Mélyen gyökerezik tehát a szolidaritás nemes eszméje, amely a népünket ért támadás első perceitől arra késztette és készteti ma is a magyar munkásokat, dolgozó parasztokat, értelmiségieket, hogy mellénk álljanak, segítségünkre siessenek. Erről tanúskodott a most lezárult vietnami hét, amely, nek fórumán — mint jómagam személyesen is meggyőződtem róla — újabb tízezrek hallatták szavukat, foglaltak .állást az agresszió ellen, .bélyegezték meg a mérges gázok és más pusztító vegyianyagok alkalmazását, a kegyetlenkedések sorozatát, s követelték, hogy vonják ki Vietnamból az amerikai csapatokat. — Egész népem, valamennyi szabadságáért, függetlenségéért harcoló hazafi nevében köszönöm magyar barátaink támogatását, együttérzését. Köszönöm a szolidaritás erkölcsi megnyilatkozásait és köszönöm a gyógyszer-, orvosi műszer, valamint egyéb küldeményeket, a proletár-internacionalizmus megannyi, nagyszerű példáját, amely új és új szálakkal erősíti népeink barátságát. — Tudom azt, hogy a vietnami héttel nem zárult le a szolidaritás magyarországi akcióinak sorozata. Országszerte újabb gyűlések, találkozók százai bizonyítják, hogy. egyek vagyunk a harcban és — hozzáteszem — egyek leszünk a győzelemben — fejezte be nyilatkozatát Dinh Ba Thi. (MTI) adott megbízást a szekszárdi vállalatnak. Ezeknek az UE—28-asoknak és Bjeloruszoknak vezetőfülkével való ellátása a Tolna megyei Gépjavító Vállalat feladata. Az UF—23-nshoz már elkészítet-