Tolna Megyei Népújság, 1966. március (16. évfolyam, 50-76. szám)

1966-03-20 / 67. szám

10 TOLNA MEGYEI NÉPŰJSAG 1966. március 20. #“Ípl ♦--------JgE---------­És szerű javaslatok az ökölvívósport szépségének megvédése érdekében Füstös Lászlónak, a Szekszárdi Dózsa ökölvívó-szakosztálya intézőjének javaslata a Magyar Ökölvívó Szövetséghez ff Úgyszólván naponta foglalkozik a sajtó — így lapunk — is az ökölvívó­sport válságával, mely elsősorban a mérkőzésvezetők és a pontozóbírók elégtelen működéséből fakad. Ez a probléma természetesen a szakveze­tőket is foglalkoztatja. A napokban Füstös László, a Szekszárdi Dózsa ökölvívó-szakosztályának intézője ér­dekes javaslatot terjesztett a Magyar ökölvívó Szövetséghez, mely vélemé­nyünk szerint többségében olyan konkrét javaslatokat tartalmaz, mely elmozdítaná holtpontjáról az ökölvívó- sportot, ugyanakkor biztosítaná az egységesebb pontozást, a mérkőzések nyugodtabb légkörét. Füstös László tervezetéről többek között a követ­kezőket mondotta: A VERSENYZŐK TESTI ÉPSÉGÉÉRT — Beadványomat azzal az elgon­dolással készítettem el, hogy a bírók, különösen a pontozó bírók munkája igazságosabb, az ökölvívás technikai­lag színvonalasabb legyen. Nem utol­só sorban lehetőséget nyújtani, hogy a versenyzők testi épsége is védve legyen. — Nemcsak az én véleményem, ha­nem velem együtt nagyon sok ököl- vívŐedzőé és szakvezetőé, hogy az igazságtalan pontozás miatt csak na­gyon ritkán tud győzni a sokkal jobb és egységesebb csapat vidéken. — Elgondolásom szerint a ponto­zók munkáját, jogkörét ki kell epe terjeszteni, hogy legyen joga a ver­seny megállítására. Ezt esetleg síp­jellel adnák tudtára a vezető bíró­nak, hogy szabálytalanság történt. Ekkor az időmérő órával együtt a verseny megállna és a jelző pontozó- bíró tudtára adná a vezető bírónak, hogy milyen szabálytalanság történt. Ennek alapján a vezető bíró meg­tenné a kellő intézkedést. Amikor a verseny további folytatására a vezető bíró engedélyt adna, az óra tovább menne. A pontozó bírók jogkörét azért kellene ilyen irányban kiterjeszteni, mert a vezető bíró sok esetben nem Sportműsor Téli spartakiád: A sportszékházban nyolc órától folytatódik a téli spar­takiád asztalitenisz megyei döntője. Mezei futóverseny: Tolnán a sport­pályán délelőtt 9 órakor kezdődik a szekszárdi járás mezei futóversenye, melyen a körzeti versenyek győzte­sei vesznek részt. Uttörőolimpia: A szekszárdi járás­ban a körzeti székhelyeken — Tolnán, Szedresen, öesényben, Bátaszéken és Tengelicen — az asztaliteniszezőknek úttörőolimpiát rendez a járási TS. Kezdési idő 9 óra. Kézilabda: A Simontornyai BTC NB Il-es férficsapata Székesfehérváron a terembajnokságban vesz részt. A tol­nai terembajnokság programja: 8.00: Tolna II—Mözs (női). 8.00: Tolna II— Honvéd I (férfi), 9.30: Tolna I—ITSK (férfi), 10.20: Mözs—Fadd (férfi), 11.00: Kajdacs—Bogyiszló (női); 11.30: Hon­véd II—Kajdacs (férfi). Kosárlabda: A Szekszárdi Petőfi NB Il-es női csapata Szekszárdon, a Garay Gimnázium szabadtéri pályá­ján a PVSK női csapata ellen mér­kőzik 10 órakor. A szekszárdi férfi­csapat a Pécsi Postás ellen játszik 11.15 órakor, szintén a szabadtéri pá­lyán. Megyebajnokság: Pakson 10.00 óra: Paksi Kinizsi—Bajai Fehérnemű II. (női), 11.15: Paksi Gimnázium- Szekszárdi Petőfi II (férfi) 12.30: Pak­si Gimnázium—Szekszárdi Petőfi n (női). Dombóvárott: 11.45: Dombóvári VSE—Székesfehérvári MÁV (férfi), 13.00: Dombóvári VSE—Székesfehér­vári Lendület (női). Bonyhádon: 15.00: Bonyhádi Cipő—Dombóvári Apáczai Gimnázium (női), 16.15: Bonyhádi Vasas—Dombóvári Apáczai Gimná­zium (férfi). Dunaújvárosban 11.15: Dunaújvárosi FKT—Bajai Vízügy (fér­fi) Baján 8.45: Bajai Bácska II—Bá- taszéki VSK (férfi). ökölvívás: Mindkét NB H-es csapa­tunk otthonában lép szorítóba. A Bonyhádi Spartacus a Szombathelyi Dózsát, a Szekszárdi Dózsa a Nagy- kanizsai Dózsát fogadja bajnoki mér­kőzésen. Kezdés 10.30 óra. Dunaföld- várott barátságos jellegű ökölvívó- mérkőzésre kerül sor. Ez a találkozó is 10.30 órakor kezdődik, ellenfél a Máza-Szászvári Bányász együttese. Labdarúgó NB II: A Dombóvári VSE a Zalaegerszegi TE csapatát fo­gadja. Kezdési idő: 15.30. Labdarúgó NB III: A Szekszárdi Dózsa a Bajai MTE csapata ellen mérkőzik Szekszárdon. Kezdési idő: 15.30. A Máza-Szászvári Bányász Du­naújvárosban veszi fel a küzdelmet az Építők csapata ellen. Kezdési idő 15.00 óra. Labdarúgó megyebajnokság: Tamá­si—Bonyhád 15.30. Vezeti: Szabó. Nagymányok—Dombóvári Spartacus 15.30. V: Majoros. Bogyiszló—Szek­szárdi Gépjavító 15.30 V: Varga. Paks —Szekszárdi Petőfi 15.30 V: Streer. Hőgyész—Bátaszék 15.30 V: Kleiber. Szekszárdi Honvéd—Tolna 11.00 V: Eretnek. Fadd—Simontomya 15.30 V: Nagy. Dombóvári VSE H—Kisdorog 13.30 V: Pozsgai. Nagydorog—Fomád 15.30 V: Kimle. látja a szabálytalanságot, ellenkező oldalon áll, stb. ÜJFAJTA PONTOZASTI Hogy ne csak a vezető bíró legyen a „bűnbak” a közönséggel szemben, rendszeresíteni kellene piros és zöld színű táblákat, melyre fehér krétá­val írni lehet. A piros, illetve a zöld színű tábla az azonos színű sarok­ban versenyző ökölvívót jelentené. A táblákat a pontozó bírók kezelnék. Amikor vége van egy menetnek, az általa pontozott eredményt mindkét táblára ráírja és a közönségnek be­mutatja. A harmadik menet végén, amikor a pontozók a lapokat meg­írták, az összeredményt is ezekre a táblákra írnák és mutatnák be a kö­zönségnek. Úgy gondolom ezen ke­resztül megszűnnének az igazságta­lan pontozások, a pontozó bírók is nagyobb gondot fordítanának a tár­gyilagosságra, precizitásra. A SÉRVLÉSEK ELKERÜLÉSÉÉRT — Több esetben előfordult, hogy egy technikailag sokkal gyengébb versenyző biztos vesztésre állt. de a harmadik menet befejezése előtt egy ütéssel úgy eltalálta ellenfelét, hogy azt kiszámolták. Szerintem ne adja­nak ekkora előnyt a véletlennek, il­letve a nagyobb ütőerejű, de techni­kailag sokkal képzetlenebb, gyengébb versenyzőnek, hanem a verseny be­fejezése előtt történt kiütésnél is a pontarány döntsön. Az sem lenne baj, ha követnénk a csehszlovákokat és teljesen megszüntetni a fej ko-t. Ezt úgy lehetne megoldani, ha az ed­zéseken használt, vagy finomabb és ütőerőt hatásosabban felfogó fejvédőt rendszeresítenénk. Ezzel nemcsak a ko. által létrejövő kisebb-nagyobb agyrázkódásokat, hanem az orr, fül ás egyéb elváltozásokat is megelőz­nénk. — Az eddig látottak — különösen az utóbbi időben — azt mutatják, hogy azok a pontozók vannak többségben, akik — talán félve a hazai közön­ségtől — az otthon játszó versenyző­höz és ezen keresztül a hazai csa­pathoz húz. Úgy gondolom; ha a MOSZ a felvetett javaslatokat kö­rültekintően, következetesen meg­vizsgálja, ehhez bevonja az orvosokat, ökölvivő szakembereket, bírókat és edzőket, olyan döntést tudnak hozni, hogy az ökölvívás szépsége meg­marad; ugyanakkor a versenyzők egészsége is védve lesz — fejezte be nyilatkozatát Füstös László.-- NY & A simontornyaiak is­mét példát mutatnak. — Mivel? — A társadalmi mun­kával. Elkészítették a sportkör hároméves ter­vét, melyben egy autó- buszgarázs-építés szere­pel és ha minden jól megy, olyan kézilabda­stadionjuk lesz, mely három-négyszáz nézőnek biztosít helyet. — De a pálya mérete remélem nagyobb lesz, mint a megyénk iskolái­nak tornatermei? — Ez magától értető­dik. Azok nem torna­termek, legalábbis a mé­retük nem az, csak a ne­vük. Hatalmas összege­ket költünk tornater­mekre, ugyanakkor az egész megyében nincs megfelelő, mely alkal­mas lenne kézilabda-, vagy kosárlabda-mérkő­zések játszására. — Ez tévedés, mert a Szekszárdi Petőfi is a közgazdasági technikum tornatermében játssza bajnoki mérkőzéseit. — Csak játszana, ha hitelesítették volna. — Nem hitelesítették? — Nem bizony! Nem is lenne reális, ha ren­des méretű tornaterem, illetve kosárlabdapálya után egy kis méretű te­rembe vinnék a csapa­tokat. — De mi lesz a Petőfi­vel? — Egyelőre az idő kedvez nekik (már amennyire), és a Garay Gimnázium szabadtéri pályáján játszanak. De mi lesz az ősszel? Azt zottsága is hozzájárult Magyar pihentetéséhez, szeptember 30-ig. — A tolnai Bruckert is pihenőre küldték. — Ö mit vétett? — A játékvezetővel volt valami „nézeteltéré­se”. — Előfordul ilyen. nem tudják. — Én megmondom: eső, hó és hideg. Bár amilyen „szerencsénk” van, még április köze­pén is kaphatunk havat és hideget. — Legalább labda­rúgóink lelkesebben ját­szanak a pályán. A nagy melegben úgyis ellustul­nak. — Ezt nem mondha­tom. Vasárnap Bátaszé­ken Magyar olyan lelke­sen és fürgén rugdalta az egyik paksi játékost, hogy a játékvezető rá­szólt: „Pihenjen már egy kicsit!”. — És pihent? — Igen, mert kiállí­totta. A labdarúgó­szövetség fegyelmi bi­— Még cifrább dolog is. Az egyik volt NB III-as csapatunknál a jobbszélsö edzőmérkőzé­sen sokat cselezett. Két­szer rászólt a jobbhátvéd, de nem hagyta abba. — Addig cselezett, míg lement a Nap? — Hamarabb abba­hagyta. A hátvéd két­szer nadrágon billen­tette és erre a csatár lement a pályáról. — Minden oka meg­volt a sértődésre. Végül is az edző feladata, hogy a játékosnak taktikai és egyéb utasítást adjon. Semmi esetre sem jo­gosult a hátvéd arra, hogy játékostársát rug­dossa. — Inkább azokat kel­lene ott megrugdalni, akik Győrnek adnak igazat a Bonyhádi ügy­gyei kapcsolatban. — Még mindig nem zárták le az ügyet? — Befejezéshez köze­ledik. A megyei TS fe­lülvizsgálta a számlákat és megállapította, hogy Bonyhád többet fizetett ki Győrnek, mint ameny- nyi járt volna. Például teljesen alaptalan volt az a követelésük, hogy az ellenőröknek, játéko­soknak, vezetőknek egy­aránt 108 forint útikölt­séget kértek és vettek fel, amikor saját autó­buszukon mentek Bony- hádra. — Ehhez bátorság keil. Saját autóbuszon menni és a hivatalos menet­díjat felszámolni. Min­dig mondták, hogy a kis csapatok sokat ta­nulhatnak az NB I-esek- től. Ezek szerint tény­leg van mit tanulni. — Hajoljon közelebb, van egy jó hírem. — Hadd halljam! — Április 1-től eltör­lik a kétszáz forintos személyszállítási enge­délyt. — Ez tényleg jó hír, csak attól félek, hogy ezt áprilisi tréfának szánják. Központi fűtés! Értesítjük az érdekelteket, hogy megyénkben is forgalomba kerül a „Vniiszto” elnevezésű melegvíz fűtésrendszerű, ön­töttvas-tagos kazán. Alkalmazható egyedi lakások, alápincé zett magasföldszintes és kisebb emeletes épületek központi fűtésű berendezéseihez. Víz fel töltése és utánpótlása történhet vízvezetékből, kéziszivattyával, vagy más módon. (Vödrökkel.) Kazánnagységok: fűtőfelület négyzetméter 1.5, 2.16, 2.46. Fűtőképesség: (falkülmérettel) légköbméter 350, 570, 675. Beépíthető radiátor: fűtőfelület négyzetméter 30, 41.5, 49. Kazán fogyasztói ára: Forint 2670, 3640, 4140 Öntöttvas radiátor 500/11. 1 négyzetméter fűtőfel. 334 Ft. írásbeli előmegrendelést nyilvántartjuk. Szállításit a megren­delések beérkezési sorrendjében teljesítjük. További felvilá­gosításért bizalommal forduljon a Tolna megyei Népbolt 24. sz. vasboltjához, Szekszárd, Széchenyi u. 34. sz. £23) Nemcsak a Kba tollasodik meg... Több pénze lesz, • ka tibakiztatási és toll értékesítési szerződést köt a földművesszövetkezettel. Libahizlalási szerződési kötők állami áron takarmányt is kapnak. Az ÉM. Betonéiemgyártó Vállalat dombóvári Szeme felvételre keres férfi segédmunkásokat, i gyártó munkakörbe. Fizetés teljesítménybérben; Üzemi kony­ha és munkásszállás biztosítva; Jelentkezés a dombóvára üzem­vezetői irodában. Mohai Mária, a Paksi Gimnázium kosárlabda-csapatának legered­ményesebb játékosa, akitől a szakvezetők további jó szereplést várnak az idei szezonban. _ S zekszárdi Építőipari Szö­vetkezet vállal műanyag fal­burkolat, PVC padló és kép­keretezést rövid határidővel. Megrendeléseket a szövetke­zet telephelyén, Szekszárd Rákóczi u. 15. sz. alatt lehet leadni. (174) A megyei kórház (Szekszárd!) felvételre keres lehetőleg technikusi képesítéssel ren­delkező építőipari művezetőt. Jelentkezés a személyzeti iro­dában. 069) A SZEKSZÁRDI VÁROS­GAZDÁLKODÁSI V. fuvaro­zási részlege mindennemű fuvarozást vállal. Cím: Szekszárd, Rákóczi u. 7. Telefon: 21—18, (205)

Next

/
Thumbnails
Contents