Tolna Megyei Népújság, 1966. március (16. évfolyam, 50-76. szám)
1966-03-19 / 66. szám
4 TOLVA MEGYEI NÉPÜJSAG J9G6. március 19. Peenemünde örökösei Bizonyára akadnak, akik emlékeznek még arra, hogy a hatvanas évek elején az angolok fénytelenek voltak leállítani a Blue Streak nevű rakétákkal folytatott kísérleteket. A brit kormány nem is annyira technikailag került csődbe, inkább anyagi okok késztették e lépésre. Thomeycroft légügyi minisztert nem hagyta azonban nyugodni sem az elszenvedett kudarc, sem a „levegőbe szállt” 40 millió font. Elhatározta tehát, hogy valamilyen formában és mások segítségével menti, ami még menthető. A házaló légügyi miniszter Thomeycroft jelentkezett hát Nyugat-Európa csaknem valamennyi fővárosában. Táskájában a félkész középhatósugarú angol harci rakétával és azzal a tervvel, hogy a Szovjetunió és az USA mögött Európa lehetne a harmadik hatalom a világűrben. Bár elképzelése tetszetősen hatott, s nem feledkezett el a közvélemény számára oly módon is megkozmetikázni. hogy tudományos célokról beszélt, a nyugati országok eleinte mégis vonakodtak beszállni az üzletbe. A házaló légügyi miniszter végül is azzal az érvvel nyerte meg tárgyalópartnereit, miszerint — ha megvásárolják az amerikai hordozórakétákat, megtakaríthatják ugyan az évekig tartó kutatás óriási költségeit, viszont a „-know- how” — a hogyan ismerete híján sohasem lesznek képesek önálló lépésekre a legmodernebb technika ma legjelentősebb területén. így született meg 1962 márciusában az ELDO, az Európai Űrkutatási Szervezet, London és Párizs, Bonn és Róma, Brüsszel és Hága anyagi részvételével. Külső tagként Ausztrália csatlakozott még hozzájuk, Anglia közbenjárására felajánlotta ugyanis déli területein a Woomera-i kilövőhelyet, amelyet eredetileg ugyan a Blue Streak számára építettek. Rakéta-konzorcium Hamarosan megtörtént a feladatok elosztása is. Olaszország kapta az első kísérleti, világűrbe küldendő szatellit megépítését. Belgiumot a földi vezérlőállomás,' Hollandiát pedig az elektronikus számolóberendezések kivitelezésével bízták meg. Ugyanakkor Anglia köteles a hangsúlyozottan csak békés célokat szolgáló rakéta első, Franciaország a második, s Nyu- gat-Németország a harmadik lépcsőt megépíteni. Nem valószínű, hogy bármely ország is nagyobb örömmel fogadta volna az eui*ópai rakéta-konzorciumban való részvétel lehetőségét, mint Nyugat-Németország. A Welt című hamburgi lap sietett is honfiúi büszkeséggel megjegyezni: „Azoknak a német rakétatervezőknek, akik 25 évvel ezelőtt Pee- nemündében egyszer már a kutatási terület csúcsán álltak, most technikailag a legnehezebb, bár a legérdekesebb fejadat jutott.. Nem lehet szó nélkül napirendre térni a Peenemündére történő hivatkozás felett. Ennek az északnémet városkának a neve a második világháború óta fogalommá vált. Mégpedig gyűlöletes fogalommá. A rakétabáró, We-mher von Braun irányítása alatt ugyanis itt születtek azok a V—I-ek és V— II-k, amelyek Brüsszel, Antwerpen és főként London házaira hullva — emberek ezreit pusztították el. „Most végre megmutathatták.. De Peenemünde nemcsak ennek az utalásnak a kapcsán került kapcsolatba az ELDO programjával. Amikor az említett hamburgi lap frissiben arról számol be, hogy egy repülőgép fedélzetén elindult Woomera felé a hordozó- rakéta nyugatnémet szakértők által Brémában és Ottobrunnban kifejlesztett, elkészített, valamint Heidében és a württembergi Lam- poldshansenben kipróbált és tökéletesnek ítélt harmadik lépcsője, a lap azt sem felejti el megjegyezni, hogy a „munka oroszlánrészét azok végezték el, akik Peenemün- dében a fiatalabb generációhoz tartoztak, s akik most végre megmutathatták, mire képesek”; Ha ebben az esetben valóban csak arról lenne szó, hogy az NSZK tudósai megmutathatták, mit tudnak, milyen technikai fejlettség; fokra érkeztek el, büszkeségüket nem érezné senki hivalkodásnak, s nem is keresne mögötte semmi egyebet. De Nyugat-Németország — köztudott minden eszközt megragad annak érdekében, hogy a legkorszerűbb fegyverek birtokába jusson. Nemcsak politikai lépésekről van szó — az Egyesült Államok által a NATO rendelkezésére bocsátott nukleáris fegyverekkel kapcsolatban, mint erre a NATO hadügyminisztereinek legutóbbi washingtoni tanácskozása is figyelmeztet. Ma már nyílt titok, hogy az NSZK évek óta foglalkozik az atombombák előállításához szükséges plutónium termelésével, s ugyancsak nukleáris fegyverekhez szükséges termékek gyártására kötött titkos megállapodást a Dél-Afrikai Köztársasággal is. Az AF4, a rakéta harmadik lépcsője, amely április 1-én kerül kipróbálásra, a Welt szerint „valószínűleg az NSZK legnagyobb technikai produktuma 1945 óta' Lehet. Az viszont semmiképpen sem valószínű, hogy Peenemünde örökösei csupán és kizárólag békés célok érdekében öltek 794 millió márkát egy űrhajót felrepítő rakéta előállításába. Nem képzel hető el az előbb említett tények ismeretében. De nem képzelhető el azért sem, mert — ahogy a francia közmondás szerint a nemesség, úgy nyugatnémet viszonylatban pedig Peenemünde neve — „köte- lez”... Ónody György A megyei kórház (Szekszárdi felvételre keres lehetőleg technikusi képesítéssel rendelkező építőipari művezetőt. Jelentkezés a személyzeti irodában. (169) imiiiiiiimiiiiiiimmiiiiHiiiimimiimiiimimiiiimiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiimiiii Sárközi Gyula: s Cégtábla és reklámfelirat festését baleset és tűzrendészeti táblák készítését rövid határidőre vállalja a Pécsi Tempó Ksz. Pécs, Doktor Sándor u. 9. Telefon: '18—40. (98) NYERTEM! A történetet egy hirtelen gondolat okozta. Hazafelé menet a totózó előtt olyan ötletem támadt, hogy megpróbálkozom egy szelvénnyel. Úgyis most kezdődik az NB l-ben a bajnokság, legalább lesz miért izgulni a közvetítés alatt. Otthon a csapatok esélyeit latolgatva, aránylag pillanatok alatt kitöltöttem a totószelvényt. Másnap bedobtam, és vártam a vasárnap délutánt. Körkapcsolásos közvetítés. Ezt szeretem, mert percenként tájékoztatnak az egyes pályákon folyó „gigászi” küzdelmekről. Mondja a magáét Szepesi, Szűcs, Gulyás, meg a többiek, és az első félidő végén az NB I-esek úgy fociznak, ahogy azt papírra fektettem. Következik a második félidő. Gólok a Salgótarján hálójába. gól a Diósgyőrnek, meg a Csepelnek, Dunaújvárosban pedig a birkózás eldöntetlenre áll. A félidő végén öt találatom van. Izgalomba jöttem, a nyerés szele kissé oldalba csapott. — Figyeld meg, nyerni fogunk. Az én érzéseim nem csalnak — mondja a feleségem, és látszólag nem is ideges. Csendre intem, mert Szepesi György ismerteti a beérkezett eredményeket: — .. .Egyes, egyes, x, kettes, egyes, kettes ... Lázasan pipálom az eredményeket. Ez is jó, ez is, meg ez is. Mind jobban dobog a szívem, és lassan már a torkomban érzem. Ki akar ugrani! Nyugalmat erőltetek magamra és látszólag közönyösen odaszólok könyvet olvasó feleségemnek: — Tizenkét találatunk van. — Nem igaz, megint át akarsz ejteni. — A könyvet azért otthagyja, fölém hajol és ellenőriz. — Tényleg igazad van. Mit gondolsz mennyit fizet? Nem jön szó a számra, pedig úgy érzem, motyogok valamit. Életemben nem voltam ilyen ideges. Es ha arra gondolok, hogy Szepesi egy mérkőzést kihagyott, mert nem kapta még meg az eredményt, még tizenhárom találatunk is lehet! A gondolatok egymást kergetik a fejemben. A múlt héten több mint 23 ezer forintot fizetett a tizenkettes. És ha tizenhármas lesz? Az legalább 200 ezer forint. Izgulás este nyolc óráig. A tv sporthíradójában aztán közölték a végeredményt, mely szerint maradt a 12 találat. Hogy milyen öröm volt a családban, csak az tudja megérteni, aki már volt nyerőfélben. — Ha húszezret nyernénk, tizet félretennénk szövetkezeti lakásra, tízzel meg berendeznénk, — számol életem párja. — De jó lenne, ha tízezret is nyernénk! Akkor négyet a bankba raknánk a többiből meg bevásárolnánk. — De Pestre megyünk vásárolni — szóltam közbe. — Ott nagyobb a választék. Kimondhatatlan öröm tombolt egész este családunk körében. Tudni kell ehhez még azt is, hogy családunk harmadik tagja egy vézna kis macska. Feleségem róla sem felejtkezik el, a nagy tervezgetésben. Odafordul a kis döghöz, megsimogatja és csücsörítve mondja: — Te pedig kapsz majd egy poharas tejfölt. Lefekszünk, de egyikünk szemére sem jön álom. Nézzük a fekete mennyezetet, és csak a nyeremény összege jár fejünkben. Számolunk, tervezgetünk, magunk előtt látjuk a bíztató jövőt. Éjjel egy óra tájban megszólal a feleségem a sötétben: — Nem is tudtam eddig, hogy ilyen szerencsés kezed van. Reggel felé elszenderedünk, erőt vesz rajtunk a kimerültség. Korán keltünk. Alig vártuk a reggeli krónikát, melyben a bemondónő tette a pontot a történetre. — ... .a 12 találatosokra 165 forint jut szelvényenként!-i -s HIHIHI III lllll lllll II INI IIIIII IMII llllll III IIII'IIIIIIIIIIIBIII III lllllllll II111111111111111111111 III llllllllllllllllll II! Hű llbiiillllllllll1 — 130 — — Köszönöm, Simkó néni... Gondoltam arra is, hogy átszaladok Pestre a Fészekbe, vagy valami hangulatos mulatóba „vigasztalódni”, de aztán eszembe jutott, hogy mégsem ildomos ilyenkor. Elvégre gyászolok... — S megint mintha összeroskadt volna. Lassan megfordult és behúzta maga után az ajtót. — Igaza van, Zárai úr, majd én megvigasztalom — mondta Simkó néni, s eltotyogott, de Zárai ezt már nem hallotta. Nemcsak azért, mert az ajtót már becsukta maga mögött, hanem mert gondolatai máson jártak... * Másnap, szerda reggelre kiderült. Az utcákat felszárította a hajnalban kerekedett szél. Nyolc órára a Nap is kisütött és a tíznapos borongós, esős, ködös idő után még a város is vidámabb képet öltött. Zárai Jánosné, született Völgyi Ella, egy körúti kabaré epizódszínésznője, a Vörös Ella, ahogy színészkörökben bizalmasan nevezték, szinte már optimista hangulatban lépett ki a buszból. Pedig egész éjjel alig tudott valamicskét aludni. Este ugyanis egy nyomozó kereste és idézést adott át neki, mely szerint ma reggel nyolckor meg kell jelennie a kapitányságon. De ez a ragyogó, szinte tavaszias napsütés elkergette komor hangulatát. No, persze azért nem egészen. Valahol nagyon mélyen a lelkében fel-feltolultak a szorongó kérdések: vajon miért? Mit csinálhatott olyasmit, amiről ne tudna? Vagy talán valamelyik rosszindulatú kollégája mondott róla — 131 — valamit? Talán csak nem amiatt a tegnapelőtti eset miatt? De hisz végül is... Eféle gondolatok nyugtalanították, amikor benyitott Kóródi szobájába. A főhadnagy hellyel kínálta, majd amikor leült az íróasztallal szemközt lévő székre, így folytatta: — Mondja, asszonyom, mikor látta utoljára a másik Zárainét? — És a sarokban ülő nyomozónak intett, hogy jegyezzen. A színésznőt úgy érte a kérdés, mint egy tőrdöfés. Kóródi szemét nem kerülte el az asz- szony összerezzenése és elsápadása. — Nos? — hajolt előre és a szeme közé nézett. — Miért kérdi? — felelt kérdéssel, a kérdésre Zárainé. — Mert tudni akarom! — csapott az asztalra Kóródi. Zárainé megint összerezzent. — Tegnapelőtt... — Hány órakor? — Lehetett úgy délelőtt tizenegy óra... — Nem igaz! — kiáltott rá a főhadnagy. — Figyelmeztetem, hogy a színtiszta igazat vallja, mert a rendőrség félrevezetése súlyosbítja a vádat! — Miféle vádat? — lepődött meg Zárainé. — Ha nem tudná, akkor közlöm magával, hogy a másik Zárainé meggyilkolásának vádjával idéztük be és ha nem tudja igazolni, — 132 — hol volt tegnap este 5 és 6 óra között, letartóztatom és átadom a bíróságnak! — Mondja, felügyelő úr, maga viccel, vagy komolyan mondja? — kérdezte Zárainé gúnyosan, mert közben már visszanyerte a nyugalmát. — A rendőrség nem szokott viccelni senkivel! Kóródi felállt és az asszonyhoz ment. — De hisz ez képtelenség! — kiáltott fel a színésznő. — Képtelenség? — nevetett fel a főhadnagy. — Hát akkor talán én fenyegettem meg élet- veszélyesen a másik Zárainét, méghozzá tanú előtt, vagy magácska, 2. számú Zárainé?! — Valóban volt olyan, hogy felmentem hozzá, amikor a férjem külföldön volt, és le akartam beszélni Jánosról — folytatta Zárainé. most már teljesen higgadtan. — No, látja! Szóval bevallja, hogy járt nála? — Hogyne, nem is egyszer... — Remek! És ezek után még higgyem el. hogy be sem váltotta a fenyegetéseit? — Az is igaz, hogy megfenyegettem... Szemébe vágtam, hogy a világ szeme láttára megcsalja Jánost és, hogy mindent elmondok a volt uramnak, ha nem válik el tőle. Tudja, mit mondott? Nyugodtan elmondhatok neki mindent, János annyira imádja, hogy megbocsát neki!
