Tolna Megyei Népújság, 1966. február (16. évfolyam, 26-49. szám)
1966-02-13 / 37. szám
8 TOLVA MEGYEI NÉPÚJSÁG ldőíi. február 13. Nagy gondban vagyok. Beszélgettem a Beatles tagjaival, tudja, azokkal a kócosokkal, akik azt éneklik, hogy je-je-je. Hát én erre a je-je-re voltam kíváncsi. Meg is kérdeztem tőlük: — Mondják meg őszintén, mi t jejlent ez a je-je? Gondolkodtak egy kicsit, majd a következőt mondták: — Nagyon szívesen, Háti úr, ha előbb ön válaszol egy kérdésünkre. — Várom a kérdést. — Mondja meg, Hári úr, hogy mit jelent magyarul a hej ripityom. Az isten tudja. Talán a szerkesztő úr tudja? Kérem, válaszolja meg minél gyorsabban, mert addig a je-jc is annyit jelent, mint a hej ripityom. Őszintén szólva nem érdemes kikezdeni a művészekkel. Meg is fogadtam már többször, hogy én ki nem kezdek velük. De nem tudtam megállni. Y vés Klein francia festőművész meghívott a minap a műtermébe. Párizsban van a műterme, és ha arra jár véletlenül, ne mulassza el megtekinteni. Csodálatra méltó az alkotói módszere. Tudja, mivel fest ez a művész? Nőkkel. Ügy bizony, eleven nőkkel. Meztelenre vetkőzteti őket, utána belehengergeti festékbe, majd ráhenteregnek a vászonra. Csodálatos képeket fest. Ilyen ecsettel persze nem csoda. Irigylem az ecsetjeit. Néhány használt ecsetet is elfogadnák tőle. Persze nem nászajándékként. Hogy mi mindent nem kapnak a nők nászajándékként, el sem képzeli a szerkesztő úr. Grace Kelly, az ismert filmcsillag, aki most a monacói herceg felesége, mesélte a következőt. Megkérdeztem tőle, hogy melyek voltak a legszokatlanabb nászajándékai. — Száz kiscsibe, egy oroszlán és egy medve! ötletes nászajándék. Egyiktől sem lehet elaludni. Az Aida fanfár zenéjére még csak elalszik az ember, de a medvebrummogás, az oroszlánbőgés, a kiscsirkék esi* pogása nem hagyja. Persze előfordulhat olyan is, hogy az embert az Aida fanfár zenéje is érdekli. így voltak ezzel a szicíliai maffia emberei is. Amikor az Aidából felhangzottak a fanfárok, akkor ez azt jelentette, a maffia nyelvén, akik rádión érintkeztek egymással, hogy figyelmeztették a Beethoven nevű ügynököt, Verdi nevű kartársa elindította Európából a kábítószercsomagját az Egyesült Államokba. Szekszárdon nincs rádióadó. Pedig milyen jól hasznosíthatták volna ezt a módszert a gafbonafelvásárló emberei, akik a zene szárnyán küldték volna a hírt innen, meg innen, ide, meg oda elindult a terményrakomány. Szép hangversenyeket hallottunk volna, mert a kocsik gyakran indultak-érkeztek. De ők önzők voltak. Igaz, hogy nincs rádióadó Szekszárdon, de azért legalább alkothattak volna egy zenekart, kiülhettek volna a parkba és muzsikálhattak volna. Ha nem is Verdit, de valami ilyent játszhattak volna: „Nem loptam én életemben. . Jártam Dél-Vietnamban is. Hogy, hogy nem, éppen egy haldokló amerikai katonával találkoztam. Bemutatkoztam néki. Az utolsó kívánsága a következő volt: — Kedves Hári bátyám, az, hogy én meghalok érvénytelen. Kormányom nem ismeri el a Dél-Vietnami Nemzeti Felszabadítási Frontot. Ezt mondta, és kimúlt. Érvénytelenül. Aztán jártam Ausztriában is. Hallottam, hogy itt egy bizonyos Joseph Schober nevezetű osztrák földműves megoldotta a tehenek istállótisztaságát. Pelenkát húz a teheneire. Nem rossz: módszer. De szerintem ezzel még nincs megoldva a kérdés. A pelenka a teheneket illetően helyes, de mi lesz az ökrökkel? Látja, szerkesztő úr, nincs olyan a világon, amin ne lehetne javítani. Skóciában* pontosabban Aberdeenben jártam. Voltam én itt egyszer. Jártam a parkban is. A táblák most is ugyanazok, de a felírás más. Egy évvel ezelőtt még ez volt a táblán: „Figij shilling büntetést fizet, aki a. fűre lép!”. Most meg: „Fél shilling büntetést fizet, aki a fűre lép!”. Bár még nincs fű, de a táblát kitették. Meg is kérdeztem gyorsan a városi parkok igazgatóját: miért volt szükség ezekre az új táblákra? •— Egyszerű a dolog, kedves Hári. A korábbi pénz- büntetés túlzottján magas Vált. Senki sem akart a fűre lépni. Es ekkor a hússal teli magyar húsüzletek jutottak az eszembe. Hús van, vevő alig. A táblák azért maradnak. Mi nem vagyunk skótok. Ezzel zárom soraimat. Tisztelettel: Szappanminta és gépkocsiterv Ipari kémkedés és kémelhárítás az Egyesült Államokban A HARWARD EGYETEM egy tanulmányában olvashatjuk: Kétszáz vállalati vezető elismerte, hogy a verseny miatt folytatott hírszerzés — és kémelhárítós — az üzleti élet megszokott formái közé tartozik, és kiterjed az „etikustól” (például az olajvállalat helikoptert küld a versenytársak olajtelepe; fölé, hogy lefényképez- hessen egy olaj sztrájkot) az egészen egyértelműen „bűnös” tevékenységig (egy vállalat munkatársa a versenytárs gyárában helyezkedik el, hogy gyártási titkokat csempésszen ki). Az ipari kémkedés kérdése nemrég a lapok első oldalaira került, amikor egy fiatal, vezető beosztásban levő üzletembert a bíróság bűnösnek ítélt, mert megkísérelte a Procter et Gamble cég eladási kampánytervét eladni a vállalat versenytársának, korábbi munkáltatójának, a Colgate—Palmolive Companynak. Norman Jaspan, az üzleti élet „Sherloch Holmes”-e és a Norman Jaspan társulás feje, ötszáz alkalmaztatásban levő üzemi kémelhá- rítóval dolgozik. Ezeket az alkalmazottakat hivatalosan „vállalati mérnökökként” tartják nyilván. Jaspan becslése szerint évenként több száz fehér galléros tolvajt kapnak el és ítélhetnek el vállalati titkok elárulásáért, de ötször annyit nem állítanak bíróság elé, mert a vállalatok vezetői el akarják kerülni a bírósági eljárással kapcsolatos publicitást. Az ipari és a vállalati kém feladata lehet egy új és még forgalomba nem hozott szappanfajta mintapéldányának megszerzése, vagy egy baktériumtenyészet meg. kaparintása, amely egy sikeres antibiotikum gyártásának kiindulópontja lehet: egy ilyen tenyészet esetleg tízévi munkát és húszmillió dollárt emészthetett fel. De lehet, hogy egy vállalati igazgató szemétkosarából kidobott papírdarabot kell megszereznie, amelyre a kormánynak előterjesztendő nagyszabású ajánlat tervét firkálták fel, vagy egy hangszalagot, amelyre vállalati fúziókról folytatott szállodai beszélgetést vettek fel. DETROITBAN a versenytárs minden új alkatrészt ellenőriz, röntgennel átvilágít és szétszerel. Ha Chevrolet új modellel jelentkezik, az első vevője kétségtelenül Ford lesz és fordítva. Hosszú ideje nyílt titok, hogy Detroit az Egyesült Államokban a legkörmönfontabb ipari kémkedés központja. Egyáltalán nem szokatlan Látvány, hogy egy-egy ingujjas, hóna alatt tervrajzokat szorongató férfit nem éppen a legelőzéke- nyebben tessékelnek ki, mondjuk, a Chrysler egyik gyárából, mert Láncolnék egyik tervezője. A Dea- bom-szálló tulajdonosa nyugodt lehet, hogy ki tudja adni erkélyes lakosztályait a General Motors embereinek, akik bőröndjeikben messzelátókkal érkeznek. Ezekből a szobákból ugyanis jó kilátás nyílik a Ford kísérleti telepeire. Az autógyárak tetőit távcsővel felszerelt őrök járják, nehogy nem kívánatos elemek behatoljanak az üzem területére. A Ford tervezőirodáiban a szemétkosarakat elektromos papírzúzó készülékkel szerelték fel. A szemétkosárból a hulladék speciális csúsztatókon át egyenesen egy kemencébe kerül. A General Motors egyes épületei, ben egy órán belül kicserélhetek a zárak, ha egy kulcs elvész, vagy ellopják, és a vállalat új műszaki központjában lehallgató készülék működik, amely helikopter vagy repülőgép közeledésekor jelt ad, és erre az épület valamennyi függönye összehúzódik. Amikor az FBI letartóztatta a Procted et Gamble cég volt alkalmazottját, egyáltalában nem lepődött meg, hogy magas fizetésű, komoly beosztású férfi. Aktatáskájában megtalálták a cég bizalmas költségvetését egy új fogkrém New York területén lebonyolítandó eladási kampányáról; e terv költségei között szerepel 9 millió dollár piackutatási kiadás. Az FBI szerint a tolvaj húszezer dollárt kért e terv átadásáért a Colgate— Palmolive Companytól. NORMAN JASPAN szerint az ipari és kereskedelmi tolvajoknak több mint 70 százaléka ellenőr, nagy képzettségű szakember, tudós és vezető beosztású tisztviselő; ezt a becslést más ipari kémelhárítással foglalkozó szervek is alátámasztják. Jaspan egyik legfőbb versenytársa a Fielifacts, 400 volt FBI és titkosszolgálati ügynök országos szövetkezése. Az ipari nyomozásért a nyomozók naponta 100—200 dollárt kapnak, és költségeiket is megtérítik; A kereskedelmi titkok miatt állandóak a bírósági ügyek. Nemrég a Time—O—Matic Com. pany pert indított két volt alkalmazottja ellen. Ez a két férfi oly mértékben élvezte az igazgatóság bizalmát, hogy hozzáférkőzhetett a vállalat legjövedelmezőbb terméke, egy automatikus áramkikapcsoló terveihez és rajzaihoz. Az áramkör-kikapcsoló nem volt any- nyira eredeti, hogy szabadalmaztathatták volna, de a mechanizmus eléggé újszerű volt ahhoz; hogy szigorú ellenőrzés alatt tartsák. A két alkalmazott tudta, hogy miután nem szabadalmaztatták az áramkör-kikapcsolót, bárki legyárthatja, és ezért elhatározták, hogy emlékezetükbe vésik a tervrajzok és a számítások minden egyes tételét. Ehhez egy évre volt szükségük. Azután kiváltak a vállalatból, és hamarosan nagy sikerrel piacra dobták a maguk áram- kör-kikapcsolóját. (The New York Times) Füstbe ment a milliárdos Örökség A szélhámos hercegné afférja és a 14 817 Mallet, Mailé, Mallais Franciaországot évek óta lázban tartotta egy fantasztikus történet: valahol Amerikában fél- milliárd dolláros örökség vár francia örökösökre. Örökösök a telefonkönyvböl A bulvárlapok évről évre fölemlegették a Mallet-örökség' regénybe illő históriáját, egy bizonyos Joseph Mallet, aki 1759. január 22-én született Közép-Franciaország egy kis falujában, Saint- Victumien-ben, kivándorolt Amerikába, és ott mesébe illő vagyont szerzett, kincse, gazdagsága nem volt kire szálljon, a pénz ma is megvan, és a kamatos kamatokkal most már két és fél milliárd kemény francia frankra rúg! A Mallet-ősnek viszont ma is élnek leszármazottjai Franciaországban, akik jogot formálnak a hihetetlen nagyságú összegre... Már csak idő kérdése, hogy bebizonyítsák jogukat az örökségre... így a szenzációhaj hász lapok. 1961 óta visszatérő téma a France-Soir vagy a Paris-Presse hasábjain a Mallet-örökségnek tengeri kígyóvá dagadt ügye. 1961-ben történt ugyanis, hogy egy szőke, molett hölgy, Youbi El Ayoubi-hercegné, született Helé- ne Favreau, Angouleme városában megbeszélésre hívta össze a környéken élő MaJlet-kat. A telefonkönyvből szedte ki a .neveket, címeket... Ki kételkedett volna a jelenlevő 300 Mailet közül a hercegné szavainak megalapozottságában ? Mindenki felfedezte a Mallet-ro- konságot, hiszen félmilliárd dollár még 300 részre felosztva is nagy pénz! Kimondták, hogy egyesületet alkotnak jogaik érvényesítésére. Mindenki boldogan fizette az évi 10 frank tagdíjat. S megbízták a hercegnét az akció irányításával. A Mallet-örökösök egyesülete pedig szinte hónapról hónapra újabb tagakkal gyarapodott. A hercegné bevonta a Mallet-kat, Mallé-kat, Mallais-ket is... Nevük hangzása ugyanaz. Nyilván csak az anyakönyvezésnél írták rosszul. Az ős — közös. gyarapította neje birtokait, hogy 1818-ban már hat francia megyénél is nagyobb területen gazdálkodott. Megözvegyült, gyermeke nem volt, s amikor halálát közeledni érezte, egyik testvérének írt, hogy vegye át az óriási birtokot. Ám az vagy nem hitt neki, vagy pénze nem volt pz utazáshoz... S ottmaradt a szédítő vagyon érintetlen... A hercegné irányította egyesület fokozódó eréllyel küzdött az örökségért, amelynek meglétéről ugyan nem volt más bizonyíték, mint a szőke (de nem szép) Heléna állítólagos birtokában lévő bankkivonat-fotokópia... Közben az egyesület egyre-másra rendezte az összejöveteleket, banketteket. Egyszer még szépségei rályn őt is választottak: miért ne legyen Miss Mailet is? /Mese az égő kastélyról Csak számlák maradtak öt esztendő leforgása alatt pontosan 14 817 tagja lett a Mallet- örökséget hajszoló társaságnak, 14 817-en fújták: a tiszteletre méltó ős, aki egy 11 gyermekes család legifjabb sarja volt, papnak készült ám megszökött a papneveldéből, La Rocheűle-ben titokban hajóra szállt és az Újvilágba ment. Lousianaban tűnt fel. Mellé szegődött a szerencse: egy kastély égésekor a tűzhalálból kimentett egy dúsgazdag leányt, az ültetvényescsalád többi tagja odapusztult. Hőstette jutalmául feleségül vehette a lányt. Oly sikeresen Az elmúlt hetekben pattant ki a botrány: Haute-Vienne megye fölevéltárosa hivatalosan közölte, hogy a vagyonszerző ős, Joseph Mailet 1815. november 10-én La- roque-Timbaut faluban halt meg, nem pedig az amerikai Vermont államban. Pénzügyi helyzete halálakor olyan volt, hogy örökösei — csak a hitelezők számláit kapták meg... A 14 817 Mailet (Mailé stb.) közül egy a rendőrségre sietett és feljelentette a hercegnét. Rövidesen a bíróság előtt kell felelnie szélhámosságáért.
