Tolna Megyei Népújság, 1966. február (16. évfolyam, 26-49. szám)

1966-02-08 / 32. szám

1.906. február 8. TOLVA MEGYEI VÉPÜJSAC 3 Zárszámadás a pusstahencsei Kossuth Tsz-ben Egy volt malomtulajdonos tévedései A pusztahencsei Kossuth Ter­melőszövetkezet nem tartozik a legjobb Tolna megyei közös gaz­daságokhoz. Termelési eredmé­nyei és a tagok jövedelmének nagysága alapján a közepesen gazdálkodó nagyüzemek közé rangsorolják. A szövetkezeti gaz­dák zárszámadó közgyűlésén az ilyenkor szokásos számvetés alap­ján Pécsi János elnök arról tá­jékoztatta a tagságot, hogy 1964- hez képest a termelés hat száza­lékkal növekedett 1965-ben. S mivel a Kossuth Tsz jól szerve­zett gazdaság, ebből annak kell következni, hogy növekedett a tagok jövedelme is. Amíg 1964- ben ugyanis 14 553 forint volt az egy tagra jutó évi átlagjövede­lem, addig 1965-ben 15 453 forint. A közgyűlésen a gazdaság ve­zetője, az ellenőrző bizottság el­nöke félre nem érthető módon bizonyították, hogy laza a mun­kaegységgel való gazdálkodás. Egész évben mintegy 120 ezer munkaegységet írtak jóvá a ta­goknak, sokszor olyan esetben is, amikor nem volt mögötte teljesí­tés. Rendszeres volt tavaly az, hogy a tagok háztáji állatállo­mányának a takarmányt a kö­zösség számlájára vitték el da- ráltatni, s minden ellenszolgálta­tás nélkül haza is fuvarozták. Vagy amikor a család búzát akart felújításában tudunk célgépként használni. — Egyébként ott is hasonló ja­vítási módszerekkel dolgoznak, mint mi. — állapítja meg Teplán Gyula. — A szivattyúházat ugyan­úgy perselyezik. És ott is fő köve­telmény, hogy a felújított alkat­rész megközelítse, vagy elérje az eredeti élettartamát. A látogatás során abban is megállapodtunk, hogy továbbra is tartjuk a kapcso­latot. kicseréljük a tapasztalatokat. — Abban is megállapodtunk, il­letve. megígérték német kollégá­ink, hogy — a külkereskedelmi vállalatokon keresztül — megkül­dik a nálunk hiányzó mérőműsze­reket, speciális szerszámokat. Pél­dául, tengelytávmérőt, és a javítási technológiát is — mondja Czink Ferenc. — Szerszámgépparkunk kiegészítése után azt hiszem, si­kerül elérni, hogy év végére öt­százezer forintra emeljük a jelen­legi havi kétszázezer forintos ter­melési értéket. Mivel egész Dunán­túl részére itt, Tamásiban javítjuk az MTZ és az UTOS-traktorok hidraulikáját, nem közvetlenül a tsz-ek, javítóállomások részére dolgozunk, hanem az AGROKER- nek, őröltetni, szólt valamelyik veze­tőnek, aki biztosította a fogatot és a zsákolókat, akik elvigyék a gabonát Paksra, s vissza is szál­lítsák, még a padlásra is felhord- ták. Az egyénnek mindez nem került egy fillérjébe sem, ám a traktoros és a zsákoló megkapta a munkaegységet, holott nem a közösségnek, hanem az egyénnek dolgozott. Ilyen és hasonló eset szinte naponta előfordult a szö­vetkezetben, aminek a végered­ménye az, hogy a reálisnál mint­egy 35—40 ezerrel több munka­egységet használtak fel az el­múlt évben. A szövetkezeti gaz­dák is látják, hogy ez nem vezet jóra, s változtatnak rajta. A pusztahencsei Kossuth Tsz az elmúlt évben minden vonat­kozásban teljesítette célkitűzéseit. Saját erejükből gépesítették a gazdaságot, olyannyira, hogy már csak néhány munkagépet kell igénybe venniük a gépállomástól. Egyidejűleg a szakembereket is biztosították: a tsz hat fiatalem­bert küldött traktorostanfolyam­ra, akik megszerezték a szakmai ismereteket. Ami a legörvende- tesebb, az elmúlt évben 15 olyan falubeli fiatal jött haza a falu­ba, s lépett be a tsz-be, akik a korábbi években iparban, vagy állami gazdaságban dolgoztak. R. É. A két hét alatt természetesen nemcsak szakmai dolgokkal fog­lalkozott a kis magyar delegáció. — Külön élmény volt számunk­ra á drezdai képtárban tett láto­gatás. Jártunk Lipcsében, a vásár területén, és a népek csatájának emlékművénél. A vendéglátók az­zal is kedveskedtek, hogy elvittek bennünket a drezdai Szeged-szálló­ba, ahol a kiszolgáló személyzet egy része magyar. Bár két hét alatt hamar megbarátkoztunk a német ételekkel, azért jólesett a hazai a Szeged-szállóban. — Mindenképpen hasznos volt ez a látogatás, sokat tanultunk, de hazaérve elmondtuk a vélemé­nyünket, hogy hasznos lenne egy hasonló, szovjetunióbeli út is a részünkre, mivel mi elsősorban szovjet gyártmányok javításával foglalkozunk — mondja Teplán Gyula. Az illetékesek bizonyára mérle­gelik majd ezt a javaslatot, hiszen a népgazdaságnak is érdeke, hogy az országnak ez a három, speciális üzeme mihamarabb, a lehető leg­tökéletesebb színvonalon végezze munkáját. BL R öviddel azután, hogy a fő- jegyzőné asszony a kár­térítési pert megnyerte, —, és ugyanezt a pert a gyulaji Uj Barázda Tsz elvesztette — a közös gazdaság levelet kapott a község volt malom tulajdonosá­tól. Szentgyörgyi Ferenc, a gaz­daság elnöke cseppet sem lepő­dött volna meg, ha ez a volt malomtulajdonos mondjuk arra lett volna kíváncsi, hogy miként boldogulnak Gyulajon az embe­rek, hogyan működik a tsz, szó­val milyenek a perspektívák. A tsz-elnök csodálkozás helyett bi­zonyára örömmel könyvelte vol­na el. hogy lám-lám változnak az idők, változnak az emberek. A felszabadulás óta eltelt hu­szonegy év, s ez mégiscsak sok idő, még egy volt malomtulaj­donos számára is. Egyébként tényleg becsületére vált volna, ha azoknak a hogylétére is kí­váncsi, akik valamikor évekig neki hordták a vámot. A közös gazdaság elnöke át­futotta a sorokat és nyomban kénytelen volt megállapítani: a volt malom tulajdonos nem a tsz-re kíváncsi, egészen más fog­lalkoztatja őt. Képzeletét az iz­gatja, hogy miként lehetne új­ból folytatni a gyulaji parasztok megvámolását. Levelében, Rá- kosszentmihályról szóról szóra az alábbiakat írta: „Ajánlattal fordulok a termelőszövetkezet vezetőségéhez. Felajánlom meg­vételre a gyulaji Dózsa György út. 33. szám alatt levő istállómat a hozzá tartozó pajtával, fészer, rel és telekkel együtt. Az in­gatlan eladási ára 70 000 (het­venezer) forint. Kérem, az épü­leteket ne a jelenlegi állapotban vegyék figyelembe, a tsz amikor átvette, minden épület kifogás­talan állapotban volt, az elha­nyagoltság kizárólag a tsz hibá­jából ered. 1950 óta használják, azóta semmiféle javítást nem végeztek. Kérem, ajánlatomat elfogadni szíveskedjenek, ha igen, akkor a lebontott épülete­kért semmiféle anyagi kártérí­tést nem kérek. Orosházi Ottó.” Orosházi (Oszbach) Ottó üzle­ti levele tartózkodó és igen dip­lomatikus fogalmazvány. Egye­lőre a malomépületről nem be­szél. Arra nézve nincs még sem­miféle utalás a levélben. Bizo­nyára abból a meggondolásból, hogy aki sokat markol, az keve­set fog. S bizonyára abból a meggondolásból, hogy nem sza­bad túl mohónak látszani, a dolgokat módszeresen kell csi­nálni. Egyelőre Orosházi (Osz­bach) Ottó megelégszik tehát az istálló és tartozékai órával. Ud­varias bevezető soraiból arra le­het következtetni, hogy a tsz-nek nem akárkivel, úriemberrel van dolga. Később, az üzletkötések hagyományainak megújítóját is­merhetjük meg benne, mivel mint eladó, csúfondóros meg­jegyzéseket tesz a vevőjelöltre. Eljárása szokatlan, a vevő ugyanis megengedheti magának a portéka fitymálását, de az el­adó sohasem lehet oly rossz üz­letember, hogy ajánlatát sérté­sekkel fűszerezze. Az ilyen bolt­nak, ahogyan mondani szokás, lőttek. Orosházi (Oszbach) Ottó. szóval már csak azért is letehet a zsírosnak ígérkező üzlet si­keréről. mert a vevőjelölt kissé megbántva érzi magát, tekintve, hogy az eladó az üzletkötés ele­mi udvariassági szabályait is megsértette. „Az ingatlan eladási ára 70 000 forint” — szögezi le a volt ma- lomíulajdonos. Csupán arról fe­ledkezik meg, hogy ezt a fajta határozottságot egy üzletember kizárólag akkor engedheti meg magának, amikor minden áron meg akarnak tőle valamit vásá­rolni. Amikor viszont ő akar neki mennyit ér — ebben az esetben — az istálló. Ez csak természetes. Vagy nem? „ ... A tsz, amikor átvette, minden épü­let kifogástalan állapotban volt, az elhagyottság kizárólag a ter­melőszövetkezet hibájából ered, 1950 óta használják, azóta sem­miféle javítást nem végeztek.” — állapítja meg Orosházi. De- hát ez meg miféle oktondiság tőle? így akar talán kedvet csi­nálni a gyulaji tsz-tagoknak ah­hoz, hogy kifizessék neki a po­tom 70 000 forintot. Hányszor fi­zessék még meg neki a gyulaji dolgozó parasztok az istálló, to- vábbmenve a malom árát? Egy­szer már megfizették, még ab­ban az időben, amikor „össze­jött” az Oszbach-vagyon. Vagy talán a malmot, a 70 hold föl­det, a házakat, a gazdasági épüle­teket páratlan szorgalommal, az Oszbach család verejtékezte ösz- sze? F lreérthetetlen az üzleti levél zárómondata: „Ké­rem, ajánlatomat elfogad­ni szíveskedjenek, ha igen, ak­kor a lebontott épületekért sem­miféle anyagi kártérítést nem kérek.” Ieazán megható gesztus. Ha azonban a tsz vonakodna 70 OOO forintért megvásárolni az istállót, akkor Orosházi (Osz­bach) Ottó kérlelhetetlen lesz és bizony majd megmutatja a ma­gyarok istenét. No csak, no csak. Ennyire harciasnak azért még­sem szabadna lennie. Ezt miár megtanulhatta volna még 1945- ben, a gyulaj iák pontosan tud­ják, hogy miképpen és miért. A gyulajiak abban is bizonyosak, hogy kérlelhetetlenségét valóban megmutatná, csakhát ez ma már mégsem megy olyan könnyen, ahogyan gyarló ember módjára ő hiszi. Mindenesetre érdemes tisztáz­ni, hogy tulajdonképpen kinek a tulajdonát képezi jelenleg az istálló — tartozékaival — ame­lyiknek az árát Orosházi (Osz­bach) Ottó a termelőszövetke­zettől nem kéri, hanem ajánla­tában követeli. Nézzük: 1957. május 18-án a megyei tanács vb mezőgazdasági osztályán — 42.990/1957 — határozat szüle­tett, amely teljes egészében ha­tályon kívül helyezte a 6113/G/ 1—2/1954. számú államosítási határozatot, s egyebek között a 692-es, a 693-as, a 694-es, a 696/1-es, a 696 2-es, a 695-ös, a 697/1-es, a 697/2-es, a 697/3-as helyrajzi számmal megjelölt ál­lamosított javakat Orosházi Ot­tónak visszaadta. E határozat indokolása így szól: „Megálla'pí- tást nyert, hogy a fenti házin­gatlanok államosításra nem ke­rültek, azokat tulajdonosaik fel nem ajánlották, a volt földbir­tokrendezési csoport hivatkozott határozata jogszabályellenesen vonta meg a tulajdonjogot a te­lekkönyvi tulajdonosoktól.” A felsorolt helyrajzi számok­kal megjelölt területen van Gyu­lajon a malom is, az istálló is. S ebből most már félreérthetet­lenül arra kell következtetni, hogy 1954-ben az akkori föld­birtokrendező csoport bizo­nyára nemcsak a helyraj­zi számokat nézte, , hanem mást is megnézett. Ezt „a mást” figyelembe véve vonta meg a tu­lajdonjogot a telekkönyvi tulaj­donosoktól. Egyébként Dombó­váron Németh Sándor járási ve­zetőügyész jelenlétében 1965. de­cember 31-én a járási telekköny­vi hivatalban megnéztem a 3860-as számú gyulaji állami be­tétet. Itt a fentebb fel­sorolt helyrajzi számokkal meg­jelölt terület félreérthetetlenül és elvitathatatlanul a magyar ál­lam tulajdonaként szerepel. F igyelmet érdemel még a következő körülmény. Orosházi (Oszbach) Ottó évekig csendben volt, most azon­ban a jelek szerint úgy látta, megérett a helyzet arra, hogy előálljon ajánlatnak alig nevez­hető követelésével. Vajon miért? Bizonyára azért, mert félreérti, sőt, igen hibásan értelmezi poli­tikánkat. Annak idején úgy lát­szik, az ellenforradalom utáni rendezetlenséget kihasználhatta. Sikerült neki. Aztán türelmesen várakozott. Most viszont jelent­kezik, illő tehát néhány dolgot értésére adni, mi egyszer már el­felejtettük neki, hogy malmos, kizsákmányoló basa-paraszt volt. Másnak is, mindenkinek elfelej­tettük, nemcsak neki. Kár tehát, hogy csacsiskodik. Ha túlságo­san szórakozott, akkor inkább kezeltesse magát, s mielőtt a tsz-nek levelet ír, nézze meg a naptárt, ö, a volt malomtulajdo­nos, aki újabban már dolgozó, úgy mint dolgozó, igazán tud­hatná, hogy mi jár a volt ma­lomtulajdonosoknak. A gyulaji­ak tudják, levelét 841-es szám­mal mementóként lerakták az elintézett ügyek aktái közé. • Az arra illetékes megyei szerv az ügy részleteit Szek- szárdon is tisztázta. Megállapí­tották; korábban, 1954-ben az akkori földbirtokrendező cso­port nem rendelkezett azzal a hivatali jogkörrel, amivel élt. Ezt helyesbítette 1957-ben a 42.990/1957-es határozat. Szem­betűnő azonban, hogy az Osz- bach-féle malom a régi irato­kon egyszerűen csak darálóként van feltüntetve, márpedig a kettő között van azért némi különbség, főként az egyedi el­bírálás szempontjából, abból, hogy nálunk nemcsak paragra­fusok vannak, hanem körülmé­nyek is. Súlyosbító, avagy eny­hítő körülmények. Orosházi (Oszbach) Ottó esetében a kö- körülményeket mindenképpen alaposabban meg kellett volna nézni. Erre az elmúlt években többször lett volna lehetőség, különböző rendeletek is módot nyújtottak volna hozzá. A tu­lajdonjog megfelelő és kedvező eldöntését elsősorban és főleg “már évekkel ezelőtt a tsz-nek kellett volna kezdeményeznie. SZEKULITY PÉTER Egy hónap múlva békekölcsön-sorsolás 132.8 millió forint az I., az V. és a VI. békekölcsönre Az Országos Takarékpénztár egy hónap múlva rendezi az idei első békekölcsön-sorsolásokat. Az I. az V. és a VI. békekölcsön 1966. első félévi húzását március 7-és és 8-án Budapesten tartják. Az I. békekölcsönből 81 800 köt­vényre 23,1 millió forint jut. Az mindenképpen eladni valamit, v. békekölcsön 301 950 kötvényé- akkor a vevő mondja meg, hogy i re 44,1 millió forintot, a VI. bé­kekölcsön 447 200 kötvényére pi dig 65.6 millió forintot sorsolna ki. Az idei első, kétnapos sorsol; son tehát a három békekölcsör bői összesen 830 950 kötvényi 132,8 millió forintot fizet vissz államunk a köt vény tulaj dón osoí nak. OKLEVÉL — az őszi jó munkáért „Kedves Titkár Elvtárs!’’ — hangzik a levél megszólítása, amelyet Tóth Józsefnek, a Tolna megyei KISZ-bizottság első tit­kárának írt dr. Szabó Tibor, a MÁV Pécsi Igazgatóságának ve­zetője. “ „Vasútigazgatóságunk az elmúlt őszi forgalom, alatt komoly kocsihiánnyal küzdött, amit elsősorban az okozott, hogy fuvaroz­tató vállalataink nem rendelkeztek elég munkaerővel a vasúti kocsik kirakásához” — kezdődik a levél. — „A KISZ-bizottságok, így az ön vezetése alatt álló is, felkérésünkre segítségünkre sie­tett. A fiatalok példamutatóan végezték a vasúti kocsik kiraká­sát. Sokszor példát mutatva a kocsikirakók fuvaroztatással fog­lalkozó dolgozóinak is. Különösen szép munkát végzett a Caray János Általános Gimnáziumból Papp János és brigádja. A Titkár Elvtársnak és a munkában derekasan helytálló KISZ-fiataloknak ezúton mondok köszönetét és kérem, hogy a jö­vőben is hasonlóan segítsék munkánkat." A levéllel együtt két oklevél is érkezett. Az egyiket a megyei KISZ-bizottság kapta, a másikat meg a Garay János Gimnázium igazgatója küldte el bekereteztetni. A gimnázium tanulói hozzá­vetőlegesen ezer órát dolgoztak a szekszárdi pályaudvaron. En­nek köszönhetik, hogy a pécsi vasútigazgatóság területén a KISZ- brigádok versenyében a harmadik helyezést érték el. Eredményü­ket különösen megszépíti az, hogy az első és második helyezést olyan ifjúsági brigádok érték el, akik különben is fizikai munkát végeznek. A gimnazisták tárgyjutalmat is kaptak, amelyet az is­kola KISZ-bizottságának adtak emlékül.

Next

/
Thumbnails
Contents