Tolna Megyei Népújság, 1966. február (16. évfolyam, 26-49. szám)
1966-02-08 / 32. szám
1.906. február 8. TOLVA MEGYEI VÉPÜJSAC 3 Zárszámadás a pusstahencsei Kossuth Tsz-ben Egy volt malomtulajdonos tévedései A pusztahencsei Kossuth Termelőszövetkezet nem tartozik a legjobb Tolna megyei közös gazdaságokhoz. Termelési eredményei és a tagok jövedelmének nagysága alapján a közepesen gazdálkodó nagyüzemek közé rangsorolják. A szövetkezeti gazdák zárszámadó közgyűlésén az ilyenkor szokásos számvetés alapján Pécsi János elnök arról tájékoztatta a tagságot, hogy 1964- hez képest a termelés hat százalékkal növekedett 1965-ben. S mivel a Kossuth Tsz jól szervezett gazdaság, ebből annak kell következni, hogy növekedett a tagok jövedelme is. Amíg 1964- ben ugyanis 14 553 forint volt az egy tagra jutó évi átlagjövedelem, addig 1965-ben 15 453 forint. A közgyűlésen a gazdaság vezetője, az ellenőrző bizottság elnöke félre nem érthető módon bizonyították, hogy laza a munkaegységgel való gazdálkodás. Egész évben mintegy 120 ezer munkaegységet írtak jóvá a tagoknak, sokszor olyan esetben is, amikor nem volt mögötte teljesítés. Rendszeres volt tavaly az, hogy a tagok háztáji állatállományának a takarmányt a közösség számlájára vitték el da- ráltatni, s minden ellenszolgáltatás nélkül haza is fuvarozták. Vagy amikor a család búzát akart felújításában tudunk célgépként használni. — Egyébként ott is hasonló javítási módszerekkel dolgoznak, mint mi. — állapítja meg Teplán Gyula. — A szivattyúházat ugyanúgy perselyezik. És ott is fő követelmény, hogy a felújított alkatrész megközelítse, vagy elérje az eredeti élettartamát. A látogatás során abban is megállapodtunk, hogy továbbra is tartjuk a kapcsolatot. kicseréljük a tapasztalatokat. — Abban is megállapodtunk, illetve. megígérték német kollégáink, hogy — a külkereskedelmi vállalatokon keresztül — megküldik a nálunk hiányzó mérőműszereket, speciális szerszámokat. Például, tengelytávmérőt, és a javítási technológiát is — mondja Czink Ferenc. — Szerszámgépparkunk kiegészítése után azt hiszem, sikerül elérni, hogy év végére ötszázezer forintra emeljük a jelenlegi havi kétszázezer forintos termelési értéket. Mivel egész Dunántúl részére itt, Tamásiban javítjuk az MTZ és az UTOS-traktorok hidraulikáját, nem közvetlenül a tsz-ek, javítóállomások részére dolgozunk, hanem az AGROKER- nek, őröltetni, szólt valamelyik vezetőnek, aki biztosította a fogatot és a zsákolókat, akik elvigyék a gabonát Paksra, s vissza is szállítsák, még a padlásra is felhord- ták. Az egyénnek mindez nem került egy fillérjébe sem, ám a traktoros és a zsákoló megkapta a munkaegységet, holott nem a közösségnek, hanem az egyénnek dolgozott. Ilyen és hasonló eset szinte naponta előfordult a szövetkezetben, aminek a végeredménye az, hogy a reálisnál mintegy 35—40 ezerrel több munkaegységet használtak fel az elmúlt évben. A szövetkezeti gazdák is látják, hogy ez nem vezet jóra, s változtatnak rajta. A pusztahencsei Kossuth Tsz az elmúlt évben minden vonatkozásban teljesítette célkitűzéseit. Saját erejükből gépesítették a gazdaságot, olyannyira, hogy már csak néhány munkagépet kell igénybe venniük a gépállomástól. Egyidejűleg a szakembereket is biztosították: a tsz hat fiatalembert küldött traktorostanfolyamra, akik megszerezték a szakmai ismereteket. Ami a legörvende- tesebb, az elmúlt évben 15 olyan falubeli fiatal jött haza a faluba, s lépett be a tsz-be, akik a korábbi években iparban, vagy állami gazdaságban dolgoztak. R. É. A két hét alatt természetesen nemcsak szakmai dolgokkal foglalkozott a kis magyar delegáció. — Külön élmény volt számunkra á drezdai képtárban tett látogatás. Jártunk Lipcsében, a vásár területén, és a népek csatájának emlékművénél. A vendéglátók azzal is kedveskedtek, hogy elvittek bennünket a drezdai Szeged-szállóba, ahol a kiszolgáló személyzet egy része magyar. Bár két hét alatt hamar megbarátkoztunk a német ételekkel, azért jólesett a hazai a Szeged-szállóban. — Mindenképpen hasznos volt ez a látogatás, sokat tanultunk, de hazaérve elmondtuk a véleményünket, hogy hasznos lenne egy hasonló, szovjetunióbeli út is a részünkre, mivel mi elsősorban szovjet gyártmányok javításával foglalkozunk — mondja Teplán Gyula. Az illetékesek bizonyára mérlegelik majd ezt a javaslatot, hiszen a népgazdaságnak is érdeke, hogy az országnak ez a három, speciális üzeme mihamarabb, a lehető legtökéletesebb színvonalon végezze munkáját. BL R öviddel azután, hogy a fő- jegyzőné asszony a kártérítési pert megnyerte, —, és ugyanezt a pert a gyulaji Uj Barázda Tsz elvesztette — a közös gazdaság levelet kapott a község volt malom tulajdonosától. Szentgyörgyi Ferenc, a gazdaság elnöke cseppet sem lepődött volna meg, ha ez a volt malomtulajdonos mondjuk arra lett volna kíváncsi, hogy miként boldogulnak Gyulajon az emberek, hogyan működik a tsz, szóval milyenek a perspektívák. A tsz-elnök csodálkozás helyett bizonyára örömmel könyvelte volna el. hogy lám-lám változnak az idők, változnak az emberek. A felszabadulás óta eltelt huszonegy év, s ez mégiscsak sok idő, még egy volt malomtulajdonos számára is. Egyébként tényleg becsületére vált volna, ha azoknak a hogylétére is kíváncsi, akik valamikor évekig neki hordták a vámot. A közös gazdaság elnöke átfutotta a sorokat és nyomban kénytelen volt megállapítani: a volt malom tulajdonos nem a tsz-re kíváncsi, egészen más foglalkoztatja őt. Képzeletét az izgatja, hogy miként lehetne újból folytatni a gyulaji parasztok megvámolását. Levelében, Rá- kosszentmihályról szóról szóra az alábbiakat írta: „Ajánlattal fordulok a termelőszövetkezet vezetőségéhez. Felajánlom megvételre a gyulaji Dózsa György út. 33. szám alatt levő istállómat a hozzá tartozó pajtával, fészer, rel és telekkel együtt. Az ingatlan eladási ára 70 000 (hetvenezer) forint. Kérem, az épületeket ne a jelenlegi állapotban vegyék figyelembe, a tsz amikor átvette, minden épület kifogástalan állapotban volt, az elhanyagoltság kizárólag a tsz hibájából ered. 1950 óta használják, azóta semmiféle javítást nem végeztek. Kérem, ajánlatomat elfogadni szíveskedjenek, ha igen, akkor a lebontott épületekért semmiféle anyagi kártérítést nem kérek. Orosházi Ottó.” Orosházi (Oszbach) Ottó üzleti levele tartózkodó és igen diplomatikus fogalmazvány. Egyelőre a malomépületről nem beszél. Arra nézve nincs még semmiféle utalás a levélben. Bizonyára abból a meggondolásból, hogy aki sokat markol, az keveset fog. S bizonyára abból a meggondolásból, hogy nem szabad túl mohónak látszani, a dolgokat módszeresen kell csinálni. Egyelőre Orosházi (Oszbach) Ottó megelégszik tehát az istálló és tartozékai órával. Udvarias bevezető soraiból arra lehet következtetni, hogy a tsz-nek nem akárkivel, úriemberrel van dolga. Később, az üzletkötések hagyományainak megújítóját ismerhetjük meg benne, mivel mint eladó, csúfondóros megjegyzéseket tesz a vevőjelöltre. Eljárása szokatlan, a vevő ugyanis megengedheti magának a portéka fitymálását, de az eladó sohasem lehet oly rossz üzletember, hogy ajánlatát sértésekkel fűszerezze. Az ilyen boltnak, ahogyan mondani szokás, lőttek. Orosházi (Oszbach) Ottó. szóval már csak azért is letehet a zsírosnak ígérkező üzlet sikeréről. mert a vevőjelölt kissé megbántva érzi magát, tekintve, hogy az eladó az üzletkötés elemi udvariassági szabályait is megsértette. „Az ingatlan eladási ára 70 000 forint” — szögezi le a volt ma- lomíulajdonos. Csupán arról feledkezik meg, hogy ezt a fajta határozottságot egy üzletember kizárólag akkor engedheti meg magának, amikor minden áron meg akarnak tőle valamit vásárolni. Amikor viszont ő akar neki mennyit ér — ebben az esetben — az istálló. Ez csak természetes. Vagy nem? „ ... A tsz, amikor átvette, minden épület kifogástalan állapotban volt, az elhagyottság kizárólag a termelőszövetkezet hibájából ered, 1950 óta használják, azóta semmiféle javítást nem végeztek.” — állapítja meg Orosházi. De- hát ez meg miféle oktondiság tőle? így akar talán kedvet csinálni a gyulaji tsz-tagoknak ahhoz, hogy kifizessék neki a potom 70 000 forintot. Hányszor fizessék még meg neki a gyulaji dolgozó parasztok az istálló, to- vábbmenve a malom árát? Egyszer már megfizették, még abban az időben, amikor „összejött” az Oszbach-vagyon. Vagy talán a malmot, a 70 hold földet, a házakat, a gazdasági épületeket páratlan szorgalommal, az Oszbach család verejtékezte ösz- sze? F lreérthetetlen az üzleti levél zárómondata: „Kérem, ajánlatomat elfogadni szíveskedjenek, ha igen, akkor a lebontott épületekért semmiféle anyagi kártérítést nem kérek.” Ieazán megható gesztus. Ha azonban a tsz vonakodna 70 OOO forintért megvásárolni az istállót, akkor Orosházi (Oszbach) Ottó kérlelhetetlen lesz és bizony majd megmutatja a magyarok istenét. No csak, no csak. Ennyire harciasnak azért mégsem szabadna lennie. Ezt miár megtanulhatta volna még 1945- ben, a gyulaj iák pontosan tudják, hogy miképpen és miért. A gyulajiak abban is bizonyosak, hogy kérlelhetetlenségét valóban megmutatná, csakhát ez ma már mégsem megy olyan könnyen, ahogyan gyarló ember módjára ő hiszi. Mindenesetre érdemes tisztázni, hogy tulajdonképpen kinek a tulajdonát képezi jelenleg az istálló — tartozékaival — amelyiknek az árát Orosházi (Oszbach) Ottó a termelőszövetkezettől nem kéri, hanem ajánlatában követeli. Nézzük: 1957. május 18-án a megyei tanács vb mezőgazdasági osztályán — 42.990/1957 — határozat született, amely teljes egészében hatályon kívül helyezte a 6113/G/ 1—2/1954. számú államosítási határozatot, s egyebek között a 692-es, a 693-as, a 694-es, a 696/1-es, a 696 2-es, a 695-ös, a 697/1-es, a 697/2-es, a 697/3-as helyrajzi számmal megjelölt államosított javakat Orosházi Ottónak visszaadta. E határozat indokolása így szól: „Megálla'pí- tást nyert, hogy a fenti házingatlanok államosításra nem kerültek, azokat tulajdonosaik fel nem ajánlották, a volt földbirtokrendezési csoport hivatkozott határozata jogszabályellenesen vonta meg a tulajdonjogot a telekkönyvi tulajdonosoktól.” A felsorolt helyrajzi számokkal megjelölt területen van Gyulajon a malom is, az istálló is. S ebből most már félreérthetetlenül arra kell következtetni, hogy 1954-ben az akkori földbirtokrendező csoport bizonyára nemcsak a helyrajzi számokat nézte, , hanem mást is megnézett. Ezt „a mást” figyelembe véve vonta meg a tulajdonjogot a telekkönyvi tulajdonosoktól. Egyébként Dombóváron Németh Sándor járási vezetőügyész jelenlétében 1965. december 31-én a járási telekkönyvi hivatalban megnéztem a 3860-as számú gyulaji állami betétet. Itt a fentebb felsorolt helyrajzi számokkal megjelölt terület félreérthetetlenül és elvitathatatlanul a magyar állam tulajdonaként szerepel. F igyelmet érdemel még a következő körülmény. Orosházi (Oszbach) Ottó évekig csendben volt, most azonban a jelek szerint úgy látta, megérett a helyzet arra, hogy előálljon ajánlatnak alig nevezhető követelésével. Vajon miért? Bizonyára azért, mert félreérti, sőt, igen hibásan értelmezi politikánkat. Annak idején úgy látszik, az ellenforradalom utáni rendezetlenséget kihasználhatta. Sikerült neki. Aztán türelmesen várakozott. Most viszont jelentkezik, illő tehát néhány dolgot értésére adni, mi egyszer már elfelejtettük neki, hogy malmos, kizsákmányoló basa-paraszt volt. Másnak is, mindenkinek elfelejtettük, nemcsak neki. Kár tehát, hogy csacsiskodik. Ha túlságosan szórakozott, akkor inkább kezeltesse magát, s mielőtt a tsz-nek levelet ír, nézze meg a naptárt, ö, a volt malomtulajdonos, aki újabban már dolgozó, úgy mint dolgozó, igazán tudhatná, hogy mi jár a volt malomtulajdonosoknak. A gyulajiak tudják, levelét 841-es számmal mementóként lerakták az elintézett ügyek aktái közé. • Az arra illetékes megyei szerv az ügy részleteit Szek- szárdon is tisztázta. Megállapították; korábban, 1954-ben az akkori földbirtokrendező csoport nem rendelkezett azzal a hivatali jogkörrel, amivel élt. Ezt helyesbítette 1957-ben a 42.990/1957-es határozat. Szembetűnő azonban, hogy az Osz- bach-féle malom a régi iratokon egyszerűen csak darálóként van feltüntetve, márpedig a kettő között van azért némi különbség, főként az egyedi elbírálás szempontjából, abból, hogy nálunk nemcsak paragrafusok vannak, hanem körülmények is. Súlyosbító, avagy enyhítő körülmények. Orosházi (Oszbach) Ottó esetében a kö- körülményeket mindenképpen alaposabban meg kellett volna nézni. Erre az elmúlt években többször lett volna lehetőség, különböző rendeletek is módot nyújtottak volna hozzá. A tulajdonjog megfelelő és kedvező eldöntését elsősorban és főleg “már évekkel ezelőtt a tsz-nek kellett volna kezdeményeznie. SZEKULITY PÉTER Egy hónap múlva békekölcsön-sorsolás 132.8 millió forint az I., az V. és a VI. békekölcsönre Az Országos Takarékpénztár egy hónap múlva rendezi az idei első békekölcsön-sorsolásokat. Az I. az V. és a VI. békekölcsön 1966. első félévi húzását március 7-és és 8-án Budapesten tartják. Az I. békekölcsönből 81 800 kötvényre 23,1 millió forint jut. Az mindenképpen eladni valamit, v. békekölcsön 301 950 kötvényé- akkor a vevő mondja meg, hogy i re 44,1 millió forintot, a VI. békekölcsön 447 200 kötvényére pi dig 65.6 millió forintot sorsolna ki. Az idei első, kétnapos sorsol; son tehát a három békekölcsör bői összesen 830 950 kötvényi 132,8 millió forintot fizet vissz államunk a köt vény tulaj dón osoí nak. OKLEVÉL — az őszi jó munkáért „Kedves Titkár Elvtárs!’’ — hangzik a levél megszólítása, amelyet Tóth Józsefnek, a Tolna megyei KISZ-bizottság első titkárának írt dr. Szabó Tibor, a MÁV Pécsi Igazgatóságának vezetője. “ „Vasútigazgatóságunk az elmúlt őszi forgalom, alatt komoly kocsihiánnyal küzdött, amit elsősorban az okozott, hogy fuvaroztató vállalataink nem rendelkeztek elég munkaerővel a vasúti kocsik kirakásához” — kezdődik a levél. — „A KISZ-bizottságok, így az ön vezetése alatt álló is, felkérésünkre segítségünkre sietett. A fiatalok példamutatóan végezték a vasúti kocsik kirakását. Sokszor példát mutatva a kocsikirakók fuvaroztatással foglalkozó dolgozóinak is. Különösen szép munkát végzett a Caray János Általános Gimnáziumból Papp János és brigádja. A Titkár Elvtársnak és a munkában derekasan helytálló KISZ-fiataloknak ezúton mondok köszönetét és kérem, hogy a jövőben is hasonlóan segítsék munkánkat." A levéllel együtt két oklevél is érkezett. Az egyiket a megyei KISZ-bizottság kapta, a másikat meg a Garay János Gimnázium igazgatója küldte el bekereteztetni. A gimnázium tanulói hozzávetőlegesen ezer órát dolgoztak a szekszárdi pályaudvaron. Ennek köszönhetik, hogy a pécsi vasútigazgatóság területén a KISZ- brigádok versenyében a harmadik helyezést érték el. Eredményüket különösen megszépíti az, hogy az első és második helyezést olyan ifjúsági brigádok érték el, akik különben is fizikai munkát végeznek. A gimnazisták tárgyjutalmat is kaptak, amelyet az iskola KISZ-bizottságának adtak emlékül.
