Tolna Megyei Népújság, 1966. február (16. évfolyam, 26-49. szám)

1966-02-04 / 29. szám

TOLW VTIAQ PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK NÉPÚJSÁG A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT TOLNA MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA n 1 XVI. évfolyam, 29. szám ÁRA: 60 PILLÉR lett futó szállítószalagnál — ami a vagonokban érkező szenet jut­tatja el a bunkerekbe — volt kri­tikus a helyzet, a szállítószalag ugyanis néhány méteres szaka­szon, szorosan két fal között „fut”. Alóla csak nagyon nehezen lehet kiszedni a havat és szénport. Többen úgy vélekedtek, hogy este is lesz, mire újra indulhat az üzem, Kaszonits Flórián, a gyár kőművese azonban vállalkozott a szűk „alagút” kitisztítására. Alig tudott bebújni a szalag alá, azon­ban — Nagy Tibor segédmunkás­sal együtt — két óra alatt elké­szültek a munkával. Januárban cserélték ki az üzemben a két, elavult malaxőrt — gőzgyúrót — is. Nehéz és ve­szélyes munka volt, a nagy gőztől alig láttak egy méterre a munká­sok, a zaj miatt — a másik két malaxőr és brikettprés dolgozott — egymás hangját sem hallották, mégis sikerült baleset nélkül a több tonnás szerkezeteket elhelyez­ni, felszerelni. Ma már mind a négy bri'kett- prést modem, a korábbinál na­gyobb teljesítményű malaxőr „szolgálja ki” és remélhető, hogy nem lesz olyan zord az időjárás, mint januárban két hétig volt. Ezért bizakodnak a brikettgyáriak abban, hogy az ötezer tonnás le­maradást pótolni tudják. Hatheti nyereség- részesedést fizetnek A hét közepén hacvték jóvá, és a 260 dolgozóval március 4-én családias jellegű termelési érte­kezleten ismertetik a cipész ktsz múlt évi mérlegét. Dunaföldvá­Párttitkárok a Balaton mellett 2—3. o. Jövő heti tv-műsor 7. 0. Balesetek a szinte londoni ködben l 80 _______J K állai Gyula megbeszélései Kairóban Péntek, 1966. február 4. Kairo (MTI). Csütörtökön dél­után Kállai Gyula, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Minisztertanács elnöke, a Haza­fias Népfront Országos Tanácsá­nak elnöke látogatást tett Ali Szabrinál, az EAK alelnökénél, az Arab Szocialista Unió (ASZÚ) főtitkáránál. A megbeszélésen je­len volt dr. Szolimán Huzajén, a kulturális ügyek minisztere, a magyar kormányfő mellé kineve­zett díszkíséret elnöke és Ráca Pál, hazánk kairói nagykövete. Ez a látogatás az első kapcso­latfelvétel az MSZMP és az Arab Szocialista Unió között. Kállai Gyula csütörtökön dél­után a Kubbeh palotában lévő szállásán fogadta Gardinert, az ENSZ afrikai gazdasági bizott­ságának főtitkárát, Az India és Pakisztán közti há­ború befejezése óta a legnagyobb fogolycsere zajlott le szerdán a kért állam között, a Nyugat-Pa- lusztán és az indiai Punjab állam határán fekvő Hussainiwala szek­torban, mintegy 300 kilométerre Rawalpinditől. Pakisztán 569 in­diai tisztet és közlegényt, India pedig 571 pakisztáni foglyot adott át. A pakisztáni kormány szerdai ülésén, amelyen Ajub Khan el­nökölt, javaslatot fogadtak el vá­laszul az indiai kormánynak a két ország között, a taskenti egyezmény értelmében tartandó miniszteri találkozóra vonatkozó indítványára. A pakisztáni kor­mány e találkozóra hatpontos napirendi javaslatot tett, amely­nek egyes számú pontja a kor­mány véleménye szerint a kasmírt kérdés kell, hogy legyen. Pakisztán javasolta, hogy a mi­niszteri konferenciára február 23 és március 3 között kerüljön sor. Júniusban utazik De Gaulle Moszkvába Moszkva (TASZSZ) Moszkvá­ban hivatalos közleményt adtak ki arról, hogy a Szovjetunió Leg­felső Tanácsának Elnöksége és a szovjet kormány meghívta De Gaulle tábornok francia köztár­sasági elnököt, tegyen hivatalos látogatást a Szovjetunióban. De Gaulle a meghívást öröm­mel elfogadta. De Gaulle tábornok látogatá­sát június második felére tűzték ki. rótt 1953-ban kezdték a gumicsiz­magyártást — hulladékanyagból — és a ma 18 éves szövetkezet­ben már túlhaladták a másfél millió .pár csizmatermelést is. A múlt évbei), csakúgy, mint a korábbi években, jól dolgozott a szövetkezet tagsága, vezetősége. Kétszázezer pár gumicsizmát, több ezer kohász- és olajálló lábbelit készítettek. A termelés kedvező alakulása révén lehetőség nyílik, hogy idén is osszanak nyeresé­get. A hét közepén jóváhagyott mérleg szerint hat heti munkabér­nek megfelelő összegű nyereség- részesedés jut a szövetkezet dol­gozóinak. A március 4-i ünnepsé­gen, amikor a szövetkezet vezetői beszámolnak a múlt évi gazdál­kodásról, az idei teendőkről is be­szélni fognak. Mert az idén a szö­vetkezet dolgozóinak tíz százalék­kal magasabb tervet kell megva­lósítani. A szövetkezet műhelyei­ben 230 ezer pár lábbelit készíte­nek az idén. És ezzel egyidőben hozzáfognak a nagy csizmagyártó üzem felépítéséhez is. Február 15-ig teljesítik a negyedéves szállítási tervet Befejezéshez közeledik az ége­tés a Hőgyészi Téglagyárban, szer­dán hordták be a kemencébe az utolsó, égetésre váró téglákat. így rövidesen a kemencénél az építők váltják fel az égetőket. Leállás után ugyanis a kemencének a te­tőszerkezetét átépítik. A nyersgyártó berendezések ja­vítása vége félé közeledik, ezekben a napokban a gyár dolgozóinak többsége a szállítással van elfog­lalva. Félmillió téglát kell eljut­tatni a negyedév végéig az építke­zésekre — csaknem mindet vagon­ba rákjaik, úgy szállítiák el — a hőgyésziek azonban hat héttel ko­rábban, február 15-ig akarják teljesíteni a szállítási tervet így kedvezőbb az építőiparnak is, a gyárban pedig át kell rendezni az anyagbányát és még a nyersgyár­tási idény kezdete előtt hat-hét­ezer köbméter földet ki kell ter­melni. A szállítás befejezése után • felszabaduló munkásoikat itt fog- | laLkaztatjáík. Két műszakban folyik a termelés a Bonyhádi Ruházati és Szolgáltató Ktsz konfekcióüzemé- ben, leánykaruhákat készítenek szovjet megrendelésre. A szalagon januárban a „Jorda” hímzett ruha „futott” — tízezer darab készült belőle — azóta már újabb rendelést kapott a szövetkezet. Ugyancsak szovjet exportra Jsőszjtenek tízezer darab „Rodn»” íánykyi.h^, \ Közel egyheti termelésnek fe­lel meg az a lemaradás, ami ja­nuárban keletkezett a Nagymá- nyoki Brikettgyárban. Egyelőre nem okoz fennakadást az ellátás­ban a mányoki termeléskiesés, — a TÜZÉP-telepek bőségesen el vannak látva szénnel, brikettel — azonban a jövő hónapra számíta­ni kell a kereslet megnövekedésé­re, függetlenül az időjárás ala­kulásától. Éppen ezért, az ötezer tonnás lemaradást március vé­géig pótolni kell. Erre készülnek fel ezekben a napokban a bri­kettgyáriak és most már minden lehetőségük meg is van, hogy tel­jesítsék a negyedévi előirányzatot. Bizakodnak a brikettgyáriak Januárban részben a kemény téli időjárás volt az oka a ki­esésnek. Akadozott a vagonellátás a, hófúvások miatt, már pedig a gyár csak úgy tud termelni, ha folyamatosan vagonba tudják rak­ni a brikettet. Előfordult az is, hogy a szomszéd állomásokon vesztegeltek a gyár részére érkező szénküldamények, a vasút moz­donyhiánnyal magyarázta a kése­delmet,. azonban nem engedélyez­ték azt sem, hogy a gyár mozdo­nyai bevontassák Mázáról a sze­relvényt. Ez egy napon is két műszak kiesését okozta. A gyár­nak egyébként nem a szénre lett volna szüksége, több ezer vagonos tartalékkészlete van, hanem a ko­csikra. Többször óltömődött a szállító- szalag hóval, szénporral. Január 13-án hajnalra is emiatt kellett leállni. Különösen a rakodó mel­Üzemeinkből jelentik Ülést tartott a Minisztertanács A kormány Tájékoztatási Hiva­tala közli: A Minisztertanács csütörtökön ülést tartott. Megtárgyalta és tu­domásul vette a külkereskedelmi miniszter első helyettesének beszámolóját az 1966—1970, évi magyar—román hosszú lejára­tú árucsereforgalmi és fize­tési egyezmény, valamint az 1966. évi árucsereforgalmi jegyzőkönyv aláírásáról. Az Országos Vízügyi Főigaz­gatóság vezetője jelentést tett a tavaszi belvíz- és árvízvédekezés­re való felkészülésről. A kor­mány a jelentést elfogadta és határozatokat hozott. A kormány tudomásul vette a Minisztertanács tanácsszervek osztálya vezetőjének tájékozta­tóját a fővárosi megyei, és me­gyei jogú városi tanácsok vb-el- nökeinek január 21-én tartott ér­tekezletéről, majd egyéb ügye­ket tárgyalt. Határozat a tavaszi bel- és árvízvédelemről Az Országos Vízügyi Főigazga­tóság jelentése megállapítja: a tavaszi hóolvadás megindulásával az országban az átlagosnál na­gyobb belvízi elöntés várható és számolni kell a kisebb vízfolyá­sok kiöntésével is. Ezt a rend­kívüli helyzetet a szokatlanul csapadékos időjárás idézte elő; a talajvízszint már az őszi eső­zések előtt meghaladta a sokévi átlagot, novemberben és decem­berben pedig még tovább emel­kedett A belvízzel borított terü­letek nagysága a védekezési mun­kák hatására valamelyest csök­kent, de a január közepe óta le­hullott csapadék tovább ‘ rontot­ta a helyzetet Az eddig hozott intézkedések az állami főcsatornák és szivaty- tyútelepek teljesítőképességének határáig biztosítják a belvized elvezetését, azonban ez nem elég­séges a várható veszélyek elhárí­tására. A belvízkárok csökkentése, a helyi árvizek elleni védekezés elsősorban az egyes mezőgazda- sági és ipari üzemek, a lakosság érdekeit szolgálják. Ezért a kor­mány felhívja az állami gazda­ságok, a termelőszövetkezetek* az ipari üzemek és a vizi társu­latok vezetőit és tagjait, az or­szág érintett területeinek lakos­ságát, hogy a belvizek és a tava­szi olvadások esetén jelentkező helyi árvizek elleni védekezést öntevékenyen, elsősorban saját erejükből, késedelem nélkül vé­gezzék el. Az üzemeken belüli és a települések belterületén lé­vő csatornákat, árkokat, stb. a tisztogatási, karbantartási és fel­újítási munkák elvégzésével te­gyék alkalmassá a belvizek le­vezetésére. Ebből a célból ideig­lenes csatornákat és árkokat is létesítsenek. E munkálatokhoz vegyék igénybe a területileg il­letékes vízügyi szervek szakmai irányítását. A kormány intézkedéseket ho­zott, hogy a védekezéshez nél­külözhetetlen anyagok és eszkö­zök — s amennyiben szüksé­ges — pénzügyi fedezet a munká­latok elvégzéséhez rendelkezésre álljanak. Felhatalmazta a me­gyei tanácsok vezetőit, hogy a belvízvédelem és a helyi víz­kárelhárítás érdekében szükség esetén közerő kirendelésével is elvégeztethetik a munkálatokat. A jelentés á továbbiakban be­számol arról, hogy az Országos Vízügyi Főigazgatóság a jeges ár­vizek elleni védekezéshez szük­séges intézkedéseket megtette. A jegnek a Dunán való megjele­nésétől kezdve a magyar és a ju­goszláv vízügyi szervek a közös együttműködési szabályzat alap­ján végzik a megfigyeléssel és a jégrombolással kapcsolatos fel­adatokat. Január közepe óta tíz jégtörő hajó dolgozik a Duna- földvár—Vukovár közötti Dtraa- szakaszoBj India és Pakisztán újabb lépése Taskent szellemében

Next

/
Thumbnails
Contents