Tolna Megyei Népújság, 1966. február (16. évfolyam, 26-49. szám)
1966-02-25 / 47. szám
4 TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG 1966. február 25. Beszéljünk zsargonul! Tű* a szent hegyen ZSARGONUL. Úgy, mintha franciául, vagy angolul akarnék csevegni. Hiszen a zsargon még ma is annyira élő, feltűnő, már- már teljesen önálló, külön nyelve beszédünknek, hogy megfejtése a beávatatlanok száméra nem egyszer valódi fejtörést okoz. íme, néhány példa: „A személyi tulajdon sérelmére elkövetett lopásoknál az tapasztalható, hogy az állampolgároknak bizonyos része vagyontárgyaik iránt nincsenek megfelelő elő- vigyázattal és így sok esetben a kínálkozó alkalom szinte csábi tó- Lag hat, hogy sérelmükre bűn- cselekményt kövessenek el." Vagy: „A férőhely terén bár javul a helyzet, mégis az tapasztalható, hogy sok a korszerűtlen, kellően nem gépesített és téliesített épület.” Esetleg: „Eredményes hasznosításuk egyetlen módja, a nedvességet tűrő fafajtával történő benépesítés.” És talán még egyet: „Az a meglátásunk, hogy ezen a vonalon még sokat kell változtatniuk.” Példa akadna bőven, amellyel bizonyítani lehetne a hivatali, mozgalmi zsargon jellemzőit: a bonyolult, nyafcatekert kifejezések, az egyes'szavak, szókapcsolatok, felesleges szerkezetek használatát. Bonyolult szerkezetek? Felesleges szavak? De hiszen ez sajátos hivatali, mozgalmi műnyelv — mondhatná valaki. Éppen olyan, mint a jogászok, a kohászok, vagy a kovácsok szaknyel- ve. Mi az a lényeges vonás, ami legjobban megkülönbözteti a hivatali, mozgalmi nyelvet az utóbbiaktól? Az a tulajdonsága, hogy nemcsak azoké, akik foglalkoznak vele, hanem azoké is, akiknek szól, vagyis elvileg mindenkié. A bonyolult szerkezetek rendszerint a felesleges szóhasználatok következményei. Hányszor használják, hányszor halljuk a következő kifejezéseket: „tapasztalatokat adtak arra vonatkozóan, hogy...”, „ha megnézzük ezt a kér. dést, azt tapasztaljuk, hogy...”, „...a megbeszélésen kitárgyaltuk 3 súlyponti problémákat...”, „...a községekben segítse a munka vitelét...” HÄNY MONDAT hangzik el értekezletek beszámolóiban, és hozzászólásaiban, amelyekkel nem mondanak semmit, amelyek mögött nincs semmi tartalom. „Ennek tudható az is be, hogy az egészségügyi felelősök munkája a jelen ideig a megfelelő hatékonyságot nem érte el.” „Nem hagyható figyelmen kívül, hogy a szövetkezetek egy részét is mulasztás terheli, mivel» nem tulajdonítottak ennek a1 kérdésnek megfelelő jelentőséget.” És vannak szavaink, amelyekkel úton, útfélen, mondatról mondatra találkozunk. Harcolunk a termelési eredményekért, a hibák ellen, a selejt csökkentéséért, a jobb áruellátásért és még ki tudná felsorolni, hogy mennyi mindenért. És hányszor találkozunk a „lemorzsolódik, hiányosság, lazaság, mozgósít, objektív, nehézség” szavakkal. A haladás, általában komoly. Miért nem toldunk mellé más jelzőket is? Mondjuk lehetne: nagy, figyelemre méltó, jelentős, számottevő, lényeges, hatalmas, gyors, becsülendő és így tovább, használatától függően. De a komoly szót is köny- nyen biggyesztjük a javulás, a veszteség, az akadály, az eredmény, a körülmények, méretek, felajánlás szavak elé. Az elemzés, az általában mélyreható, a következmény messzemenő, a hozzájárulás jelentékeny, és a kérdést is komolyan vetik fel Széles családfa virágzott ki a „félé” szó használatából. „Az ügyet továbbítottuk a minisztérium felé...” — kár, mert ha a minisztériumnak továbbították volna, akkor megkapnák a levelet. Ha felé, nem biztos, hogy éppen oda ér. „Szolidaritással gondolunk a vietnami nép felé...” Talán jobb volna a vietnami népre gondolni. „Az emberek felé is népszerűsíteni kellene ezt a feladatot.” A népszerűsítés talán több eredménnyel járna, ha az emberek között végeznék. De szépek a következő mondatok is: „A rendelkezésre álló férőhelyek telítettsége mutatja, hogy Szekszárd város szállásférőhelyeinek további növelése a turista- szálló belépése után is indokolt.” Férőhelyről, általában istállók építése esetén beszélünk, s ha elkészülnek egy turistaszálló építésével, az nem lép be sehová sem. „...a tsz-ek működése terén számos olyan terület van...” Milyen divatos és mennyire felesleges a iiimiimmiiimiiiiiiimiiimmiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiimiiiiiiimiiiimm Sárközi Gyula: s Csípne terén szó használata! És mennyi mindent eszközölünk! Erőforrásokat, kiutalást, anyagbeszerzést és így tovább. „Legfontosabb tennivalónk a hiányosságok kiküszöbölése.” Valószínűleg a felszólaló a hibákról akart beszélni, csakhogy a hfányosság szó azt fejezi ki, hogy valami nincs. „A többi cikkből vállalati előirányzatok teljesítése képez feladatot...” Magyarul talán annyit jelent ez a mondat, hogy „a többi cikk teljesítése vállalati feladat”. „Sok hiba jött ki a hozzászólásokból” — talán inkább sok hibáról beszéltek. És „a tárgyaláson letárgyalták”, vagy „kitárgyalták” a témát. NEM FELESLEGES piszkálódás a zsargon elleni küzdelem. A gyakran elmondott védőbeszéd — akik a jelentéseket készítik, nem írók, a hozzászólók pedig nem szónokok — sem nyújt védelmet. A zsargon elkoptatja a szavakat, unalmassá, szürkévé teszi a stílust, homályossá burkolja a mondanivalót, magyartalan szerkezeteket, szókapcsolatokat teremt. A tartalmi elszer“5- ménye, hogy egyes szavak állandó jelleggel előtolakszanak beszédünkben és szinte korlátlanul vesznek fel új jelentéseket és szorítanak ki szép, kifejező, pontosan meghatározó szavakat. Beszéljünk zsargonul? Talán inkább arra kellene törekednünk, hogy minél kevesebbet. Méry Éva Gyakorlattal rendelkező építőipari technikust keres a Bonyhádi Községi Tanács VB. azonnali belépésre. Fizetés megegyezés szerint. (231) _____________________'I A Szekszárdi Körzeti Sütőipari Vállalat főkönyvelői állás betöltésére pályázatot hirdet, mérlegképesítéssel. Jelentkezni írásban, vagy személyesen a Tolna megyei Tanács VB. Ipari Osztályánál lehet. (230) Csökken a szerzetesek száma az Athosz-hegyi kolostorban Mint a világsajtó jelentette, sikerült megfékezni a görögországi Athosz-hegyen kitört tüzet. Helikopteren katonai egységek és tűzoltók érkeztek a helyszínre, hogy segítsenek a szerzeteseknek a lángok megfékezésében. A tüzet egyébként, a jelek szerint, egy barát cellájában véletlenül feldöntött kis vaskályha okozta. . .. Hűvös hajnalokon, amikor a Nap kibukkan az Égei-tenger vize fölött, az Athosz-hegyi főkolostor, a Nagy Lavra tizenkét harangja üdvözli a virradatot. A hegy földnyelvből tör az ég felé. A félsziget, mint furcsa zöld ujj mutat Homérosz tengerére, és már időszámításunk kezdete előtt is szent hely volt. Az első keresztény remeték a IX. század közepén telepedtek meg itt. 961-ben az egyik legnagyobb bizánci hadvezér, Nikephorosz Phokasz elhódította Kréta-szigetet a szaracé- noktól és a diadal mámorában felajánlotta gyón tatójának, Atha- nasziosznak, vonuljanak vissza mindketten az athoszi rengeteg szent csendjébe, és a zsákmányból alapítsanak kolostort. A sors másképp döntött: Phokaszt elkapta a politika sodra, és 963- ban Bizánc császári trónjára ült. Amikor ura császár lett, Atha- nasziosz hozzáláthatott a terv megvalósításához: az uralkodó anyagi segítségével megkezdte az akkor nyolcvan szerzetest befogadó Nagy Lavra építését. Körülötte újabb kolostorok épültek. Az, ahol a mostani tűzvész kitört, a Vadhopedi, 985-ben készült el. Nőnek belépni tilos Ezt a furcsa kolostor-köztársaságot „isten államának”, görögül Politeának nevezik. Ünnepségeken a Szent Hegy épületein két zászló leng egymás mellett, a kék-fehér görög, valamint a Templomi Lobogó, amely a klast- rom-republika szuverenitásának felségjele: sárga alapon kétfejű sas, koronával. Ez a lobogó is jelzi, hogy a különös államocska jogilag is, szellemében is az évszázadok óta letűnt bizánci birodalom utolsó erődje. Ha leszáll az este, sötétségbe borul Politea. Villanyvilágítás csak egyetlen kolostorban van, ott sem igen használják — elmélkedésekhez, Imához nincs rá szükség. Éjfélkor egy szerzetes kivájt fatörzset kongat minden kolostorban, és fanfár hívja istentiszteletre a barátokat. A cellákban gyertyák fénye lobban, megvilágítja a szegényes falak ikonjait. Monoton ének tölti be az éjszakai tájat. Az étkezés egyszerű. Húst ritkán esznek, a tej és a tojás szóba sem jöhet, hisz ezek nőnemű élőlényektől (!) származnak, márpedig nő vagy nőstény állat soha nem tehette lábát Athoszra. Néhány kolostort, a csekély számú látogató nagy meglepetésére, telefon köt össze egymással, igaz, nem használják. A rejtély nyitja: a második világháborúban a németek megfigyelőőrsöt létesítettek a Szent Hegyen., Politea különben is húzódozik a technika vívmányaitól. A három évvel ezelőtti millenniumi ünnepségekre elkészült új utat nem szándékoznak karbantartani. Ez részben a klastrom-köztársaság egész múltba dermedt gondolkodásmódjából következik, részben abból a félelemből, hogy a turisták: felmászhatnak a Szent Hegyre. A fehér szakállú Aligha meglepő, hogy a szerzetesek száma rohamosan csökken. Egy újságíró — azon kevesek egyike, akit ide beengedtek — a kolostor cellájában fehér szakállú aggastyánt interjúvolt meg. 1809-ben, 28 éves korában jött ide Odesszából. Azóta nem hagyta el a Szent Hegyet. — És mi történt azóta? — kérdezte az újságíró. — Az első évek valamelyikében — mondta a matuzsálem, monoton, imához szokott hangon — nagy tűz volt itt. — És azóta? — hangzott az újabb kérdés. — Azóta semmi sem történt. Most újra történt valami Atho- szon. Újra nagy tűz volt. HIRDESSEN a TOLNA MEGYEI Népújságban! mimmiiiiiimii ....................................................................................................................................................................inni! — 73 — Nem a 37. számú ház előtt álltak meg, hanem egy sarokkal előbb. Kovács Molnárt a kocsiban hagyta, kiszállt és gyalog ment tovább. A 37. számú házba azonban nem ment be, hanem átment az utca túlsó oldalára és egy pincelej ára- ton ereszkedett le. Egy szűk, füstös, csirizes és bőrszagú cipészműhelyben volt. Dózsa tizedes rögtön felállt, jóllehet csak fél- lábán volt csizma, mert a másikat a cipészmester éppen reperáltá, és jelentette, hogy Skurek - hez hasonló embert nem látott bemenni a kapun. Innen, ahol ült, jól látszott az ajtón át a szemben levő ház kivilágított kapuja. A ház a 37. számú bérház volt, amelynek földszintjén egy kis garzonlakásban lakott Skurek Ödön közért boltvezető. — Hátsó bejárata nincs a háznak? — kérdezte Kovács, miután végighallgatta Dózsa tizedes jelentését. — Nincs kérem annak —'felelte a rendőr helyett az öreg cipészmester, Bálint Bertalan, aki azt hitte, tőle kérdi a hadnagy. — Tűzfal zárja el az udvart, a szomszéd ház tűzfala. Itt lakom már ötven éve, én csak tudom. A tűzfal meg még egyelőre át járhatatlan olyan halandóknak, mint mi vagyunk... — és tovább kalapálta a rendőr- csizjnát — Maga, Bálint bácsi, ugye jól ismeri Skt- reket? — kérdezte a hadnagy. — Hogyne, kérem, régi kuncsaftom — nézett fel munkájából a mester. — No, és milyen embernek ismerte meg? — Hát kérem, nehéz egy kuncsaftról ilyesmi— 74 — ről beszélni... Annyit tudok róla, hogy nagy szoknyabolond. — Az öreg feltolta a homlokára pléhkeretes szemüvegét és fürkészve nézte a nyomozót, mintha azon meditált volna, folytassa-e, vagy inkább hallgasson. De aztán, úgy látszik, meggondolta magát, mert így folytatta: — Pedig az isten nem áldotta meg valami nagyon vonzó, nőcsábító külsővel, de tudja, felügyelő úr, ez a fajta férfi a legveszedelmesebb szoknyapecér! Ügy látszik, a nőknél ez nem számít, nekik már az is jó, ha a férfi csak egy hajszállal szebb az ördögnél... Aztán ennek a Skureknek a munkahelye is olyan, ahol naponta rengeteg nő fordul meg. Csinos háziasszonyok, akiknek férjük dolgozik. Aztán meg hol ez, hol az az áru hiánycikk, így főnök úr, úgy főnök úr, ebből tegyen félre, vagy amabból, s ennek a himpellémek meg nem kell több... Esténként csak úgy hordja be magához a fruskákat. De még fényes nappal sem szégyellte lakására vinni őket. Tehette, hisz főnök, akkor jön el a boltból, amikor akar. Megbeszéli a csinos asz- szonykával, hogy félretesz egy-két rúd téli szalámit neki, vagy mit tudom én mit, ami éppen hiánycikk, aztán másnap, vagy harmadnap már be is slisszel őnagysága a kapun, hozzá... — Ki nem nézné belőle az ember! — csodálkozott a hadnagy őszintén, s némi irigységgel a hangjában. — Hát nem, annyi szent! Pár hónapja aztán felcsípett valami dúsgazdag belvárosi nagyságát, de fiatalt ám, és gyönyörűt, hogy még ma— 75 — gam is megirigyeltem érte, pedig már a hatvan felé közeledek. Azt aztán sehogy sem tudta lerázni magáról. Szőke Cicának hívta a házmesterünk, de higgye el, felügyelő úr, rá illett ez a név. A Szőke Cica bizony sűrűn megfordult Skurek úr kis vackában! — Aztán mi volt még a szórakozása a nőkön kívül ennek a Skureknek? Mert gondolom, azért csak nem töltötte minden idejét a nőkkel! — Nem is, kérem — folytatta az öreg mester, és már megint szorgalmasan kalapálta a sarokvasat a rendőr csizmájára. Szájából egymásután vette ki a szögeket, s verte bele a csizmatalpba, s úgy beszélt: — Sűrűn járt a lóversenyre, meg az ügetőre. Minden szabad idejét a pályákon töltötte. Egyszer nyert ,is tízezret. Onnét tudom, hogy nálam rendelt akkor egy pár csauszínű cipőt, nyolcszáz forintért, és nagy boldogan újságolta el a nyereményét. Gratuláltam is neki, mert hát tetszik tudni, régi kuncsaftom... Bizony lóversenyezett, méghozzá szenvedélyesen. Persze volt, amikor vesztett is. Talán gyakrabban, mint nyert. Olyankor, s ez elég sűrűn fordult elő, lógó orral járt-kelt napokig. Vagy a sarki italboltban nyakalta a rumot. Mert csak azt ivott. Nem úgy, mint más, rendes ember, aki bort, vagy sört szokott inni. Nem, ő csak a rumot kedvelte. — No, már csak éppen a kártya hiányzik — nevetett fel Kovács hadnagy, és szemét le nem vette a szemközti ház bejáratáról. v
