Tolna Megyei Népújság, 1966. február (16. évfolyam, 26-49. szám)
1966-02-18 / 41. szám
e TOT,KA vrrc.TFT N*TŰJ§;tÖ läü«. február 13. SPORT 30 ország legjobb versenyzői 36 aranyéremért küzdenek a budapesti atlétikai Európa Bajnokságon Asztalitenisz A Szekszárdi Petőfi biztosan győzött Nagykónyi ellen Az esztendő legnagyobb hazai nemzetközi sporteseménye lesz az augusztus 30-tól szeptember 4-ig a budapesti Népstadionban megrendezésre kerülő atlétikai EB. Az ünnepélyes megnyitóig még 7 hónap van hátra, az atléták azonban már Eurépa-szerte javában készülnek és „teljes üzemmel” tevékenykedik a szervező bizottság is. Az MTS országos elnöksége éppen a napokban tárgyalt a felkészülésről. Ebből az alkalomból kerestük fel Bonn Ottót, a szervező bizottság főtitkárát. — Az atlétikai EB. előkészületei — mondatta a főtitkár — a megszabott ütemben folynak. A részletesein kidolgozott terveinket a Nemzetközi Atlétikai Szövetség Európa Bizottsága két alkalommal is megtárgyalta és helyénvalónak tartotta. E tervek szerint dolgozunk. 31 európai országnak megküldtük a meghívókat, és az alsó előzetes jelentkezések már negérkeztek. Elkészült az első piacát, megjelent a budapesti atlé- dkai EB. bulletinjének első két izáma. kialakítottuk az EB részletes műsorát. Az MTS országos Elnökségének határozata értelmében a napokban kibővül a szervező bizottság és most már teljes kapacitással folytatja munkáját. — Hány külföldi résztvevőre számítanak a budapesti atlétikai EB-n? — Az 1962-ben Belgrádban rendezett atlétikai EB-n 29 ország 350 versenyzője és 248 hivatalos kísérője vett részt. Mi előzetes tájékozódásunk alapján arra számítunk, hogy Budapestre, 30 ország körülbelül 1200 versenyzője és hivatalos kísérője érkezik. Ehhez természetesen még hozzá kell számítani a nem hivatalos kísérőket, a kongresszusi küldötte két, a nemzetközi szövetség vezetőit, valamim a külföldi sajtó rádió, televízió képviselőit. — A korábbi tájékoztatásokból tudjuk, hogy az EB. előkészítése során a legtöbb problémát a résztvevők elhelyezése jelentette? — így van. A külföldi turisták mellett — ez az IBUSZ gondja Szekszárdon a városi röplabdabajnokság elmúlt két fordulójának eredményei: Gimnázium—Vasipari 2:0 (45:0), Honvéd—Gépjavító 0:2 (37:63), Közgazdasági Technikum— Szövetkezeti Bizottság 2:0 (53:32), Gimnázium—Gépjavító 0:2 (28:81), Honvéd—Szövetkezeti Bizottság 0:2 (40:43), Közgazdasági Technikum—Városi Tanács 2:0 (54:47), Honvéd—Gimnázium 0:2 (36:49). A bajnokság állása: 1. Gépjavító 4 pont, 2. Közgazdasági Technikum 4, 3. Gimnázium 2, 4. Szövetkezeti Bizottság 2, 5. Városi Tanács 0 6. Honvéd 0, 7. Vasipari 0 pont. tál. • Ma, február 18-án 16 órakor a Dombóvári Járási TS a Gőgös Gimnázium nagytermében sport- akadéznia-előadást tart. Címe: Háti versenyektől nr- országos sportnapokig. Előadó: Kovács Iászló testnevelő tanár. lesz — összesen körülbelül 2500 fő elhelyezéséről gondoskodunk Az elszállásolást különböző kategóriákban kell megoldanunk. A versenyzők és hivatalos kísérőik — kb. 1200 fő — a gödöllői Agrártudományi Egyetem épülő új kollégiumában kapnak teljes ellátást A nemzetközi szövetség képviselőd több alkalommal is megtekintették a helyszínt és minden tekintetben megfelelőnek találták. Ez a modem kollégium három ágyas szobáival, a sportszerű feltételeknek megfelelő egészségügyi berendezéseivel, központi éttermével, korszerű edzőpályáival megadja annak lehetőségét, hogy a hivatalos résztvevőket mind egv helyen, úgynevezett atlétikai faluban szállásolják él. — A nemzetközi szövetség vezetői, a kongresszusi küldöttek (mert az EB-vel kapcsolatban mi rendezzük a nemzetközi szövetség kongresszusát is) valamint a nem hivatalos kísérők a Gellért- Szállóban és az új Sport Hotelben kapnak helyet. A kongresszus együttes ülésére az Uj Városházán kerül sor. míg a bízott sági megbeszéléseket a Gellért Szálló különtermében rendezzük. Az úiságírók elhelyezését a Műszaki Effvetem Petőfi hídnál éoülő új 1000 személyes diákszállójában biztosítjuk. — Miként oldják meg a hivatalos résztvevők közlekedését? — A fő problémát Gödöllő jelenti. Itt kettős megoldást választunk. Az atlétikai falu és a Népstadion között autóbuszjáratot (menetideje kb. 40 perc) és külön HÉV-járatot (menetideje kb 30 perc) rendszeresítünk. A HEV- szerelvények betétjáratként a Népstadion Versenv utcai bejáratáig közlekednek. E kettős megoldás minden igényt kielégíthet. Azoknak a versenyzőknek, akik a délelőtti selejtező és a délutáni döntő között már nem akarnak visszamenni Gödöllőre, a Népstadion szállóban pihenőhelyet és éttermet biztosítunk. — Hogyan alakul az EB műsora? A február 26-án kezdődő Magyar Népköztársasági Kupa kosárlabdamérkőzésekre a következő csapatok neveztek: Nők: Dombóvári VSE, Szekszárdi Vörös Meteor, Paksi Kinizsi. Dombóvári Apáczai Gimnázium, Bonyhádi Cipő, Szekszárdi Petőfi, Paksi Gimnázium. Férfiak: Dombóvári VSE, Dombóvári Apáczai Gimnázium, Bonyhádi Vasas, Paksi Gimnázium, Szekszárdi Petőfi. * A Szekszárdi Városi Sakkszövetség rendezésében megkezdődött a városi egyéni férfi sakkbajnokság. Jelenleg az elődöntőket játsz- szák a versenyzők négy csoportban, Az elődöntők I—II. helyezettjei jutnak tovább, valamint — selejtezők nélkül — az első osztályú versenyzők a városi bajnokság döntőjébe. — Az EB előjátéka: a nemzetközi szövetség kongresszusának és bizottságainak tanácskozásai. Ezek augusztus 24-én kezdődnek. Augusztus 39-án lesz az ünnepélyes megnyitó kb. 50 perces műsorral, majd ezt követőleg útnak indul az első versen yszám, a 20 km-es gyaloglás mezőnye. A 36 versenyszámból az utolsóra, a 4x400 méteres váltófutás döntőjére szeptember 4-én 18 órakor kerül sor Ezt követi a körülbelül 1 órás záróünnepély, majd a hivatalos résztvevők közreműködésével rendezendő „Nemzetek Bálja”. A Népstadion ban a verseny technikai feltételei már most rendelkezésünkre állnak, a kb. 350 főnyi versenybírát és rendezőt már kiválogattuk és az EB-t megelőző versenyeken, végül pedig a magyar bajnokságon foglalkoztatjuk Biztos vagyok benne, hogy ez a tapasztalt, kitűnő szakemberekből álló gárda kifogástalanul látja majd ed feladatát. — A vidéki atlétabarátok milyen lehetőséget kapnak az EB. versenyeinek megtekintésére? — Az EB iránt országszerte nagy az érdeklődés. Úgy tervezzük, hogy a jegyek eladását időben megkezdjük. Kibocsátónk különféle bérleteket is, a fiatalok részére pedig kedvezményes jegyeket biztosítunk. Az IBUSZ és az Express megbeszéléseink értelmében a vidéki atlétabarátok részére az ország különböző tájairól kedvezményes utazásokat szervez az EB-re. Reméljük, hogy ezzel a lehetőséggel is sokan élnek. A Tv természetesen az EB legtöbb eseményét közvetíti, az eddigiek szerint a közvetítéseket több mint húsz ország veszi át. Természetesen számítunk sok külföldi látogatóra is, akiknek utazását szintén az IBUSZ szervezi. — A munka rendben halad, s bízunk benne, hogy a budapesti EB mintaszerű megrendezése, a versenyek sikere öregbíteni fogja a magyar sport hírnevét és új lendületet ad a magyar atlétika fejlődésének — fejezte be nyilatkozatát a főtitkár. A Tolna megyei szabadtéri kézilabda-bajnokság tavaszi forduló- iá április 10-én kezdődik és június 19-én fejeződik be. Az őszi forduló időpontja: augusztus 7-tól október 9-ig. • Február 20-án, vasárnap délelőtt 11 órakor előkészületi mérkőzést játszik a Szekszárdi Petőfi női és férficsapata a l >nyhádi Vasas férfi- és a Bonyhádi Cipőgyár női csapatával. A dombóvári községi kosárlabda-bajnokság állása: Nők: 1. Apáczai Gimnázium I. 6 pont. 2. Apáczai Gimnázium III. 3. 3. Dombóvári VSE 2, 4. Apáczai Gimnázium II. 2, 5. Gőgös Gimnázium I. 1 ponttal. Férfiak: Apáczai Gimnázium I. 8 pont, 2. Apáczai Gimnázium III. 6, 3. Vegyesipari 5, 4. Vasipari 5, 5. Apáczai Gimnázium II. 5, 6. Kesztyűgyár 4, 7. Dombó. vári VSE 2, 8. Gőgös I. 1, 9. Gőgös II. 1 ponttal. • A Tolna megyei Sakkszövetség a megyei egyéni sakkbajnokságot március 19. és április 7-e között rendezi Szekszárdon, a sportszékház épületében. Az asztalitenisz CSB során már az első fordulóban rangadóra került sor. A tavalyi bajnok, Szekszárdi Petőfi és a harmadik helyezett Nagykónyi csapatai között. A találkozó elé nagy várakozással tekintettek a sportág kedvelői, mert a már tavaly is veszélyes Nagykónyi, a Dombóvárról átigazolt sokszoros megyei megyei ifibajnok Barsaival és az évekig a Budapesti Előre NB lies csapatában játszó Katussal erősített A mérkőzés méltó volt az érdeklődésre, mert rendkívül sok, színvonalas és szoros mérkőzés került lejátszásra. A lejátszott mérkőzések 50 százalékában született 2:l-es győzelem, ami bizonyítja a szoros küzdelmet A Petőfi számára jól indult a találkozó, mert a négy páros mérkőzés megnyerése után 4:0-as vezetéssel indultak az egyéni mérkőzések. Folytatódott Tolnán, a sportszékházban a teremkézilabda- bajnokság küzdelemsorozata. A második forduló eredményei: Bonyhád I.—Bonyhád II. (női) 24:13, Tolna II.—Bonyhád II. (női) 34:13, Tolna I.—Bonyhád 1. (női) 11:6, Bonyhád II.—Bogyiszló (női) 15:9, Mözs—Honvéd L (férfi) 32:22, Szekszárdi ITSK—Kajdacs (férfi) 29:20, Bonyhád L—Bogyiszló (női) 21:8, Tolna II.—Szekszárdi Honvéd II. (férfi) 30:11, Tolna I.—Fadd (férfi) 24:18. A bajnokság állása: Nők: 1. Bonyhád I. 4 3 — 1 70:40 S Ilyenből nem kérünk A Baranya megyei Birkózó Szövetség kiválasztó versenyt rendezett Pécsett a 16—18 évesek részére kötött- és szabadfogásban. A verseny nem érte el célját, hiszen a három évfolyamból kötött- és szabadfogásban 60 csoport alakult ki, ezzel szemben mindössze 50 induló volt. Voltak súlycsoportok, ahol egyáltalán nem Volt nevezés, de legtöbb csoportban ellenfél nélkül győztek a versenyzők. Mindössze tíz mérkőzésre került sor és így a versenyzők, vezetőikkel együtt, joggal elégedetlenkedtek. A Szekszárdi Spartacus három versenyzővel vett részt a versenyen és Varga, valamint Solymár ellenfél nélkül lett bajnok, míg Fejér László, az 1948-ban születettek csoportjában szabadfogásban egy győzelemmel és egy vereséggel a második lett. A nagykanizsai versenyzők viszont még rosszabbul jártak, mert hat versenyző közül egy sem léphetett szőnyegre — ellenfél hiányában de valamennyien bajnokok lettek. Jogos volna a birkózók panasza: ilyen versenyből nem kérünk. A tamási labdarúgócsapat felkészüléséről Molnár István sportköri titkár adott tájékoztatót mun. katariunknak: — Január elején kezdtük az ala. pozást. Labdarúgóinknál Németh László edző vezeti a felnőttek míg Massányi Marótih az ifjúságiak edzéseit. Tizenhat tornatermi edzés után játékosaink befejezték az alapozást, és jelenleg már a szabadban folynak az edzések — Az első egyéni mérkőzésen találkozott Link és Katus. Az elmúlt hetek során lebonyolított megyei bajnokságon, Link vereséget szenvedett Katustól. Ezen a találkozón Link nagyszerű formában, biztos 2:0 arányú győzelmet aratott. A többiek Link győzelmén fellelkesülve, sorra nyerték mérkőzéseiket A nagykónyi csapat csak 9:0 után szerezte első győzelmét. A szekszárdi csapat minden játékosa dicséretet érdemel, jó küzdőszelleméért, a vendégcsapatból Katus és Barsai dicsérhető. Győztesek: a Link—Jánosi pár 2, a Bandi—Inotai pár 2, Link 4, Baka 3, Jánosi 2, Bandi 1, illetve Katus 3, Barsai, Hegedűs és Papp 1—1 győzelem. A forduló további eredményei: Nagymányok—Tolnai V. L. 11:9, Bonyhád—Döbrököz 13:7, Kocsola —Szekszárdi Építők 12:8. 3. Tolna I. 1 1 — — 15.*« 2 4. Mözs 1 I — — 15:8 2 5. Bonyhád II» 3 1 — 2 41 :$7 2 6. Tolna HL. 1 — — 1 8:15 — 7. Bogyiszló 2 — — 2 19:35 o &. Kajdacs 1 — —• 1 4:B *■■3 Férfiak: 1. Mözs 2 2 — — 82:39 4 2. Sz. ITSK 2 1 1 — 50:41 S 3. Tolna II. 1 I — — 30:11 2 4. Tolna I. 1 1 — — 24:18 2 5. Honvéd L 2 1 — 1 53:5G 2 6. Fadd 2 — 1 1 39:45 1 7. Honvéd II. 2 — — 2 35:61 — 8. Kajdacs 2 — — 2 17:79 — A harmadik forduló műsora: Tolna I.—Tolna II. (férfi) 8.00, Bogyiszló—Tolna II. (női) 8.50, Kajdacs—Tolna I. (férfi) 9,30, Kajdacs—Tolna II. (női) 10,20, Mözs—Honvéd II. (férfi) 11.00, Kajdacs—Tolna III. (női) 11.50, Honvéd I.—Szekszárdi ITSK (férfi) 12.30, Tolna I.—Mözs (női) 13.20, Fadd—Tolna II. (férfi) 14.00. A Tolnai Vörös Lobogó ökölvívószakosztályának tehetséges versenyzői közé tartozik az ifjúsági korú Nagy István, aki a megyei ifiversenyen — népes mezőnyben — a második lett melynél már a formába hozás a cél. Az első előkészületi mérkőzésre vasárnap került sor, amikor a felnőtt és az ifjúsági csapat játszott egymás ellen háromharmados mérkőzést. Az elkövetkező időszakban hétközben is lesznek ed- zőmérkőzásek, melynek pontos programját a vezetőség már kidolgozta. Február 20-án, vasárnap labdarúgócsapatunk Ozorát fogadd ja előkészületi mérkőzésre. (A.) Meglepetés nélküli forduló a teremkézila bda-baj no kság ban *. Tolna II. 11-----34:13 2 T amásiban áttértek a formába hozásra