Tolna Megyei Népújság, 1966. január (16. évfolyam, 1-25. szám)

1966-01-06 / 4. szám

1866. január 6TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG

3

A FALU EREJE

Sokat lehetne vitatkozni azon, hogy mennyire egységes közösség már a mai falu. Kétségtelen azonban, hogy a közös gazdálkodásból fakadó azonos érdekek közelebb hozzák egymáshoz az embereket, a családokat is, s eltűnőben vannak a hagyományokon, a vagyonkülönbségeken alapuló korlátok. Ebben az alakuló újfajta közösségben könnyebb már nagyobb csoportokat együttes cselekvésre buzdítani.

Ennek bíztató jeleit lépten-nyomon tapasztalhatjuk. A legbeszédesebbek azok a jelek, amelyek együttes cselekvésben, közös erőfeszítésben nyilvánulnak meg. Ilyen tény például az, hogy a községfejlesztési tervek összeállításánál évek óta számolnak a falu lakóinak társadalmi munkaerejével és munkakészségével, mint a legbiztosabb fedezetű forintösszeggel. A tervekben úgy számolnak a 20, 80 vagy 40 ezer forint értékű várható társadalmi munkával, hogy az csak több lehet, kevesebb nem. S a gyakorlat be is bizonyította, hogy csaknem mindenütt több lett, s szinte sehol sem kevesebb. Vagyis biztos a fedezete a tervezett összegnek!

Néhány nappal ezelőtt az egyik községen mentem keresztül s benéztem a községi tanácshoz: mi újság? Semmi különös, mondták, legfeljebb egy-két hónap múlva lesz, amikor megkezdődik a falu vízhálózatának megépítése. De erről egy szót se még, mert csak tárgyalások folynak, mekkora részt vállalna a közelben fekvő bánya, hogy lesz, mint lesz. Az azonban már bizonyos, hogy a falura 170 ezer forint értékű társadalmi munka elvégzése jut. amit természetesen, — mondták — vállal is.

Megvallom: az összeget, s a benne rejlő munkamennyiséget hatalmasnak találtam, nem nagy faluról van szó, hogy bírja majd teljesíteni? Meg is kérdeztem, s még mielőtt a tanácstitkár válaszolhatott volna, a valamilyen ügyben ott tartózkodó két idősebb férfi csaknem egyszerre felelte: „Miért ne menne? Hiszen a magunk vízéről van szó, ilyenkor mindenki annyit dolgozik, amennyit csak tűd.” A tanácstitkár pedig — nem értve kételkedésemet — kimutatást vett elő íróasztalából, s elmagyarázta, hogy az idén 30 000 forint értékű munka volt a tervezett, de ezt már a harmadik negyedévben teljesítették. A negyedik negyedévben végzett társadalmi munka — a ráadás.

Ezek után már másnak látszott a 170 ezer forint ügye, valahogy könnyebbnek, kevesebbnek tűnt a magabiztos válaszoktól. S arra gondoltam, hogy ezt az összeget is bátran betervezhetik, mert van rá fedezet: a közös akarat, közös erő. A mai falu erejével lehet és kell már számolni, minden tekintetben. Az alakuló, újfajta, szocialista közösségben egyre könnyebb már az egész falut átfogó cselekvésre buzdítani.

Kiterjesztik a segélyszolgálatot, mozgó gépjárművizsgáló állomásokat létesítenek

Százezer magángépkocsi ^ közlekedik az országban. A gépkocsi- vezetők közül azonban még sokan nem sajátították el tökéletesen a szükséges műszaki ismereteket. Az autóklub arra törekszik, hogy 1966-ban az eddigiríél is nagyobb műszaki segítséget nyújtson tagjainak, s megoldja a magángépkocsik műszála felülvizsgálatát, ami egyébként háromévenként egyszeri alkalommal úgyis kötelező lesz.

segélykocsit szerzett be. 1966-ban a segélykocsik számát 32-re emelik. Nyáron Bglatonfüreden és Balatonföldváron segélyszolgálati állomást létesítenek, s a kocsik ezekről a telephelyekről kiindulva sietnek az országúton rekedt autósok megsegítésére. A gépjárművek műszaki állapotának vizsgálatára mozgóállomásokat is vásárol az autóklub, s ezekkel az előzetes felmérések szerint, az országban 1966-ban 10 000—12 000

Az autóklub 1965-ben 16 kis magángépkocsit ellenőriznek.

nak, a munkaerőmérleg elkészítésének már fejlettebb, a szövetkezet minden tevékenységére kiterjedő módszere alakult ki. Ezekben a termelőszövetkezetekben év végén a vezetőség tagjaiból alakult 2--3 tagú bizottságok külön* külön beszélgetnek minden szövetkezeti gazdával. Mindenek* előtt kikérik az illető véleményét a szövetkezeti vezetőség munkájáról és az egész gazdálkodásról. Afelől is érdeklődnek: hogyan ítéli meg saját munkáját, helyzetét a közösségben? Megfelelő-e számára az a munkabeosztás, amelyben éppen dolgozik. És végezetül pontosan tisztázzák, hogy á következő évben melyik 'időszakban, milyen mértékben, és a gazdálkodás melyik ágában számíthatnak saját és családjának munkájára. Vagyis amolyan tervkészítő közvéleménykutatást tartanak.

Azokban a termelőszövetkezetekben, amelyekben ez a gyakorlat már több éve meghonosodott, vezetők és tsz-tagok egybehangzóan állítják: e beszélgetéseknek nélkülözhetetlen és több irányú haszna van. Olyan dolgok is szóba kerülnek, amelyek megbeszélésére nemcsak a közgyűlés, hanem még a brigádértekezlet sem alkalmas. Emellett e beszélgetések legkézenfekvőbb haszna a csgkpem teljesen pontos és a valóságos helyzetet tükröző munkaerőmérleg elkészítése, hiszen a beszélgetés végén a vezetőség képviselői minden emberrel részletesen megállapodnak a következő évi munkát illetően. Természetesen e megállapodáshoz viszonyítva évközben lehetnek kedvező, vagy kedvezőtlen eltérések, de ezek már kevésbé borítják fel a gazdálkodást, mintha csupán a létszám és az előző év* ben teljesített munkaegységösszeg alapján készítették volna terveiket.

A termelőszövetkezetekben dolgozó emberek munkaerejének, szándékának ilyen alapos, egyénenkénti tisztázása egyaránt hasznára válik mind az egész közösségnek, mind az egyes tsz-csglá- doknak. Ez a módszer arra is alkalmas, hogy pontosabban számoljanak a családtagok munkaerejével, tervszerűbbé tegyék a közös és a háztáji közötti kapcsolatot Olyan módszer, amelyet minden termelőszövetkezet alkalmazhat, mert így megvalósítható tervet készíthet és nagyobb biztonsággal hangolhatja össze embereinek teljesítőképességét a gazdálkodás legfontosabb célkitűzéseivel.

Horváth László

Árak és ösztönzés

A GAZDASÁGIRÁNYÍTÁSI RENDSZER átfogó reformjának — amely tulajdonképpen már meg is kezdődött és csak néhány év múlva fejeződik be — szerves részét képezi árrendszerünk átalakítása is. A jelenleg érvényben levő árrendszert sok bírálat érte már. Ezek röviden így foglalhatók össze: Az árarányok igen gok esetben nem tükrözik az értékarányokat, áraink túl merevek, nem követik a ráfordításokban bekövetkezett változásokat. Ézért egyrészt helytelenül orientálnak, másrészt pedig nem ösztönzik megfelelő irányba sem a termelést, sem a fogyasztást. A jelenleginél jobb ár. arányok kialakításával tehát javítani lehet az anyagi ösztönzést is, mint erre rámutat az idén bevezetésre kerülő ár- és bérintézkedésekről szóló kormányközlemény i».

Régi igazság, hogy az árutermelő csak akkor foglalkozik bizonyos fajta áru előállításával, ha az szá_ mára kifizetődik. Ha nem, akkor más tevékenység után néz. Az ár tehát ösztönzi a termelőt akár pozitív, akár negatív irányba. Természetesen az árutermelés törvényei nem úgy érvényesülnek a szocialista gazdaságban, mint a kapitalizmusban, vagy a kisáruterme- lésnél. A szocialista tervgazdaságban mód van arra, hogy bizonyos esetekben eltekintsenek az értékarányoktól. egyes termékek termelői, vagy fogyasztói árát magasabban, vagy alacsonyabban szabják meg annál, mint amekkorát a ráfordítások indokolnak. Az alapvető követelmény azonban mégis az, hogy a termékek döntő többségének árai megfeleljenek a ráfordítások arányának. Különösen a mezőgazdasági termelésnél indokolt ez a követelmény, ugyanis ott a csoporttulajdon az uralkodó, kevésbé lehet az állami tulajdonnál lehetséges irányítási, tervezési módszereket alkalmazni, nagyobb a szerepe a gazdasági ösztönzésnek'

Márpedig — és ez köztudomású — a mezőgázdasági felvásárlási árak eddig nem nagyon ösztönöztek a termelés növelésére. Az alacsony árak nem tették lehetővé a falusi dolgozók jövedelmének a bérből és fizetésből élőkéhez való közeledését. Ez pedig éppen arra ösztönzött sokakat, hogy otthagyják a falut, a városban, főként az iparban keressék boldogulásukat.

Nem mai keletű a mezőgazdasági és nem mezőgazdasági munka értékelése közti különbség (diszpa- ritás). A harmincas évek első felében a falusi munka díjazása az iparban fizetett segédmunkás bérének még a felét sem tette ki. A falusi dolgozóknak nem volt kiütjük ebből a helyzetből, hiszen a város nem kínálta a munkalehetőségeket. A bérek közötti eltérés tette lehetővé, hogy a mezőgazda- sági árak is jóval alacsonyabbak legyenek az iparcikkek árainál. Egyébként ezzel váltak árban is versenyképessé a magyar mező- gazdaság termékei a külföldi, főképp amerikai, természetesen fejlettebb, többszörösen termelékenyebb módszerekkel előállított termékekkel szemben. A mezőgazdasági termékek árszínvonala is alig több, mint ötven százalékát tette ki az iparcikkek órának.

Ma már nem ilyen nagy a különbség. A mezőgazdasági munka díjazása mintegy 80 százalékát teszi ki a hasonló képzettséget, erőkifejtést igénylő nem mezőgazda- sági munkáénak, a mezőgazdasági termékek ára pedig (az intézkedések előtt) mintegy 80—35 százalékkal volt alacsonyabb az iparcikkekénél. A különbségek felszámolása nem megy végbe egy-egy rendelettel, nem vihető keresztül egy-két év alatt sem. Azonban mindenképpen célul kell kitűzni az olyan fejlődést, amely a városi és falusi munka egyenlő értékeléséhez vezet.

Az ipari és mezőgazdasági árak közötti eltérés zavarja népgazdasági méretekben is a tisztánlátást, ,,ráfizetésessé” teszi a mezőgazda- sági termelést, akadályozza a termelés növelését. A többtermelésre való ösztönzés szerepét egyre kevésbé töltötte be az ár, jóllehet ez a legvilágosabb, legérthetőbb, legközvetlenebb módszer, hiszen amelyik kollektíva többet ad különféle termékekben, annak magasabb a jövedelme. Az ösztönzést egyre inkább a különféle támogatások — hitelek, hitelelengedés — jelentették. Természetesen ezeknek az ösztönzőknek is megvan a szerepük, különösen az átlagosnál jóval kedvezőtlenebb természeti feltételek közt működő szövetkezeteknél. De ha az ilyesfajta ösztönzés Általánossá válik, egyenesen zülleszti a termelőerőket. Hiszen kialakulhat egy olyan nézet, hogy „az jár jól, aki nem tesz eleget hitel-visszafizetési kötelezettségeinek, mert azt az állam Úgyis kénytelen lesz elengedni”. Á mezőgazdasági termékekre tehát olyan árakat kell megállapítani, amelyek rentábilissá teszik a termelést, a mezőgazdasági üzemek fő bevételi forrása az általuk értékesített termékek ellenértéke. Ebből képesek nemcsak jó jövedelmet biztosítani tagjaiknak, dolgozóiknak, hanem fedezni az elhasználódott állóeszközök pótlását is. Csak ezen az úton fejlődhet a mezőgazdasági termelés gyorsabb ütemben, lehet képes majd többet adni a népgazdaságnak, a technika fejlesztésével csökkenteni a ráfordításokat, ezáltal idővel olcsóbbá tenni a mezőgazdasági termékeket is.

Az árak nemcsak a termelésre

gyakorolnak ösztönző hatást, hanem a fogyasztásra is. Most tekintsünk el az úgynevezett termelőfogyasztástól — a termelésben fel- használásra kerülő sokféle anyag, alkatrész, szerszám, gép stb. — ahol az új gazdasági mechanizmusban egyre nagyobb szerepük lesz az árarányoknak. Nézzük csak a személyes fogyasztást.

A LAKOSSÁG PÉNZBEVÉTELEIT úgy költi el, hogy minél előnyösebben válthassa át a nominál- jövedelmet reáljövedelemre. Tehát a különhöző fogyasztási cikkek, szolgáltatások kiválasztásánál mérlegel. És nemcsak azt nézik az emberek, hogy egyik, vagy másik dologra mily mértékben van szükségük, hanem azt is, hogy annak alacsony, vagy magas-e az ára. Pénzjövedelmet elkölteni sokféleképpen lehet. Hogy azt mire fordítja a vásárló, milyen arányban ossza fel különféle szükségleteinek

Vietnam napja a havannai értekezleten

Havanna (MTI) Az ázsiai, afrikai és latin-amerikai népek első szolidaritási konferenciájának keddi napja Vietnam napjának nevezhető.

A plenáris ülést Raul Roa kubai külügyminiszter nyitotta meg. majd Nguyen Van Tien, a DNFF küldöttségének vezetője kijelentette: „Népünk addig fog harcolni, amíg országunkban egyetlen amerikai betolakodó sem marad."

Tuyen Tran Danh a VDK küldöttségének vezetője felhívta a

konferenciát, hozzon határozatot, amely elítéli az amerikai imperializmus vietnami agresszióját, követeli 3 dél-vietnami agresszív háború megszüntetését, az amerikai csapatok kivonását Dél- Vietnamból, az amerikai katonai bázisok felszámolását ebben az országban, a DNFF-nek, mint a dél-vietnami nép egyedül jogos képviselőjének elismerését és felszólítja a három kontinens népeit az imperializmus ell°'- "oly tatott harc fokozására.

kielégítésére — többek közt melyiket halassza el, melyiket hozza előbbre — az nagymértékben függ az áraktól. Az árakkal, az árpolitikával tehát befolyásolni lehet a fogyasztás, a kereslet struktúráját. Sok esetben indokolt az árak eltérítése a ráfordítási arányoktól. Például magasan érték fölött megszabni a luxuscikkek, többek közt a szeszes italok, a személy- gépkocsik stb. árát, érték alatt kialakítani egyes tömegfogyasztási cikkek, élelmiszerek, könyvek árát. Közgazdaságilag azonban az is indokolt, hogy az értéktől való eltérítéseket minél kisebb körre szorítsák. Pillanatnyilag ugyanis meg lehet tenni, hogy egy bizonyos idő alatt megtermelt termékmennyiséget önkényesen, vagy elsősorban politikai, szociális meggondolásokból kialakított árakon hozzanak forgalomba. Nem közömbös azonban, hogy az így kialakított áraknak milyen hatásuk lesz a termelés és a fogyasztás alakulására.

Az árak egy csoportja — amelyek alacsonyabban vannak megszabva. mint amit a ráfordítások indokolnának — mértéktelen fogyasztásra ösztönöz, akkor is, ha ezekben az árukban, szolgáltatásokban jelentkező és növekvő szükségleteket nem lehet kielégíteni. A másik oldalon pedig az érték fölötti ár korlátozza a keresletet, fölösleges takarékosságra ösztönöz olyan cikkeknél, amelyekből könnyebben tudná a társadalom a nagyobb szükségletet, is kielégíteni.

A hús és húskészítmények érték alatti ára egyrészt akadályozta a hústermelés növelését, másrészt pedig aránytalanul megnövelte a keresletet. 1956-tól eme élelmiszerek . kiskereskedelmi forgalma 74 százalékkal nőtt. A textiláruknál a növekedés a nyolc év alatt mindössze 20 százalék, pedig a fogyasztási cikkek e csoportjainál a népgazdaság ki tudott volna elégíteni nagyobb keresletet is. A részbeni „megoldás” spontán és a népgazdaság érdekeire károsan jött: A külföldről bejövő turisták és külföldre utazó hazánkfiai sok százmillió forint értékű textilárut hoznak be (ott értékarányosak a textilárak) és olcsó, államilag dotált áron forgalomba hozott élelmiszert visznek ki, megintcsak azért, mert ezek ára a külföldi országokban általában megfelel az értéknek, tehát magasabb.

Olcsó nálunk a városi közlekedés, a társadalom nem „számlázza fel” a villamos- és városi autóbuszutasoknak azt az összeget, amibe egy-egy út kerül. Ezért aztán ki-ki igénybeveszi ezeket akár egy-két megállónyi útra is, mert még inkább kifizetődik számára; mint a gyaloglás. Növekszik a zsúfoltság, mert az alacsony díjszabás indokolatlanul megnöveli a „keresletet”, a fejlesztés — éppen a nagy beruházás-igényesség miatt

— nem lehet gyors. A nem megfelelő árarányok még egy-egy cikkcsoporton belül is akadályozzák a helyes és egészséges fogyasztási arányok kialakulását. A hazai konzervipar például kitűnő minőségű gyümölcsízeket, dzsemeket állít elő. Belföldön azonban alig tudnak forgalomba hozni ilyen cikkeket, hiszen a dzsem ára any- nyi, mint a marhahúsé. Persze, nem lenne helyes arról beszélni, hogy hús helyett fogyasszunk teljes egészében gyümölcsízt, azonban bizonyos, hogyha a hús és a dzsem árarányai megfelelnének a ráfordításban fennálló arányoknak

— és vajon mi indokolja, hogy az egyiknek a fogyasztását még külön „premizálja” a népgazdaság, a másiknál pedig külön haszonra tegyen szert? — a kereslet is másként alakulna.

AZ ÉRTÉKHEZ KÖZELEBB

álló árak mind a termelést, mind a fogyasztást helyes irányba ösztönzik. Ezért várható az idén bevezetésre kerülő intézkedésektől a gazdasági fejlődés meggyorsulása is. J, J.