Tolna Megyei Népújság, 1966. január (16. évfolyam, 1-25. szám)
1966-01-05 / 3. szám
TOI.VA MEGYEI NÉPÚJSÁG 1966. január 5. © * Tömegsport a paksi gimnáziumban Tizenkilenc csapat osztályok közötti az iskolában Fiúk: A paksi Vak Bottyán Gimnáziumban hosszú évek óta nagy gondot fordítanak a tanulók rendszeres sportoltátására. Minden évben megrendezik az osztályok közötti bajnokságokat, különböző sportágakban. A jelenlegi tanév megkezdése után nem sokkal, kosárlabdában kezdődött osztályok közötti bajnokság. A fiúosztályok közötti bajnokságban kilenc csapat, míg a lányoknál tíz csapat vett részt. A fiúk 36 mérkőzésen 63 játékossal, míg a lányok 45 mérkőzésen 68 játékossal szerepeltek. A bajnokság színvonala elérte az előző évékét, különösen a rangadók hoztak színvonalas mérkőzéseket. A bajnokság végeredménye: Eddig csak visszaesésekről számolhattunk be. Most viszont minden dobószámban kivétel nélkül fejlődés mutatkozik. Ez a fejlődés ugyan még nem mutatkozik meg a listavezetők eredményének a javulásában, de átlagos fejlődést jelent, amelynek birtokában 1—2 év leforgása alatt számítani lehet a listavezető eredményének a kiugrásával is. Súlylökésben ugyan egyelőre még nem következett be őrségváltás és továbbra is Töröknét találjuk a lista élén, de mögötte már ott áll az új trónkövetelő, a báta- széki Kiss Eszter személyében, aki egy év leforgása alatt közel 70 centimétert javult és már 10,52-nél tart. Súlylökésben még a szekszárdi Schuller Terézt kell megemlíteni. Diszkoszvetésben a szekszárdi Papp Aranka vette át a váltó- . botot Töröknétől. Itt egy egész áereg tehetséget találunk. Komoly és nagyméretű a fejlődés. Papp Aranka 4 métert javult egy év alatt. De a bátaszéki Kiss Eszter több, mint ötöt, a bátaszéki Veress majdnem hatot, az ugyancsak bátaszéki Kóródi és Nyerges hármat-hármat. Elsősorban a bátaszéki diszkoszdobók érdeme, hogy ez a versenyszám ez évben sem állt meg a fejlődésben és addig, amíg a tavalyi tizes átlag 28.52 volt, most 30,41 lett. 1. 1/b osztály 8 8 — 670:139 16 2. III, b osztály 8 7 1 420:155 14 3. II/c osztály 8 6 2 194:20G 12 4. II a osztály 8 4 4 247:258 8 5. IV/a osztály 8 4 4 234:276 8 6. II b osztály 8 3 5 218:271 6 7. III a osztály 8 3 5 240:219 6 8. I/c osztály 8 1 7 131:313 2 9. I a—b osztály 8 — 8 81:4P3 — Lányok: 1. IH/a osztály 9 9 — 392:123 18 2. IV, b osztály 9 8 1 539:154 16 3. II b osztály 9 6 3 429:200" 12 4. ni b osztály 9 5 4 395:190 10 5. n a osztály 9 3 4 388:209 10 6. IV/a osztály 9 5 4 184:222 10 7. JJ/c osztály 9 4 5 312:318 8 8. I b osztály 9 2 7 119:470 4 9. I a osztály 9 1 8 83:423 2 10. Ic osztály 9 — 9 57:581 — dobószámokban Gerelyhaj ításban a bátaszéki Kóródi hódította el az első he- íyet Töröknétől, 4 méteres javulással. A bátaszéki Nyerges 3, Zsikó ugyancsak 3 métert javult és új név a listán a szekszárdi Magyar Zsuzsa is. Nem kevesebb mint 6 bátaszéki lányt találunk a legjobbak között, azt bizonyítva, hogy a bátaszéki nevelőmun- kának komoly eredményei vannak. Novák István és Harsányi László nem hiába végeztek az elmúlt évben is lelkes, lelkiismeretes nevelőmunkát. Súlylökés: 1. Törökné, Sz. Dózsa 10,69 2. Kiss, BVSK 10,52 3. Szalontai, Sz. Dózsa 9,76 4. Schuller, Sz. Dózsa 9,75 5. Bendes Ilona Sz. Dózsa 9.54 6. Nyerges, BVSK 9.20 7. Kóródi. BVSK 9,12 8. Tóth, Sz. Dózsa 8,93 Tauker István, a Simontor- nyai BTC kézilabda-szakosztályának erőssége, majd később edzője elévülhetetlen érdemeket szerzett magának az elmúlt években. Nagy része van, hogy a csapat az NB II-be jutott cs az 1965. évi bajnokságban az előkelő harmadik helyen végezhetett. bajnoksága Legjobb dobók: Lányok: Mohai 301 pont. Treszl 273, Garai 263, Mohai 260. Weisz 182, Kuner 167, Simon 133, Sólyom 119, Zalakovits 160, Bor- dács 91, Vájer 84, Májer 69. Grósz 60, Péri 53, Jantner 38. Fiúk: Bányai , 253 pont. Nifckl 250, Tripolszky 187, Bodahelyl 175, Gárdái 157, Resch 154, Barta 142, Bán I. 115, Kern 95, Blatt 68, Siklósi 60, Bagó 55, Palla 52, Kü- rösztös 60, Kaszás 41, Pach 37. A paksi gimnáziumban folyó tömegsportmunka igazolja, hogy a lefíetőségek adva vannak minden középiskolában, csak azokat ki kell használni, és olyan lelki- ismeretes^ munkát kell végezni ezen a területen is, mint Szentesi Alajos testnevelő végez. 9. Papné, DVSE 8,91 10. Marosi, D.földvári VL 8,82 Diszkoszvetés: 1. Papp, Sz. Dózsa 34,33 2. Kiss, BVSK 34,05 3. Szalontai, Sz. Dózsa 33,06 4. Törökné, Sz. Dózsa 33,04 5. Veress, BVSK 30,32 6. Nyerges, BVSK 29,54 7. Kóródi, BVSK 29,16 8. Lőke, DVSE 27,45 9. Tóth, Sz. Dózsa 26,62 10. Tóth II. Sz. Dózsa 26,60 Gerely hajítás: 1. Kóródi, BVSK 34,47 2. Törökné, Sz. Dózsa 33.85 3. Varga, Sz. Dózsa 33,70 4. Nyerges, BVSK 30,35 5. Magyar. Sz. Dózsa 29,76 6. Zsikó, Bátaszéki VSK 29,50 7. .Veres, BVSK 28.55 8. Zehán, BVSK 27.38 9. Felföldi BVSK 24.20 10. Baka, Sz. ITSK 23,38 Váratlanul ért bennünket a hír: Tauker István megvált a Simontornyai BTC-től. Mint utólag kiderült. Tauker már június közepén kérte edzői tisztsége alóli felmentését, de ezt a vezetőség csak december közönén fogadta el. Január elsejétől Tauker így nem tevékenykedik az NB Il-es csapatnál. A kiváló kénességű edző visz- szalépése érzékenyen fogja érinteni a simontornvai csapatot minden szemnonthól. Bízunk az SBTC vezetőségében, hogv sikerül a nézeteltéréseket áthidalni és talán mégis meg lehet győzni Tankert. hogv munkájára nemcsak a simontornvai csapat, hanem a megye kézilabdasportja szempontjából is szükség van. Hűti a vári és fseprepliy Lengyelországban Budavári Zsuzsa és Csenreghv Agnes a Szekszárdi Petőfi két kosárlabda-játékosa egyhetes edzőtáborozás után, január 2-án az ifjúsági válogatottal Lengyelországba utazott. Bialisztokban egv hatos tornán szerepel az erősen megfiatalított magyar ifjúsági válogatott. 1966. NB II tavaszi I FOR».: III, 6. Dombóvár—Sopron, Gy. Dózsa— Moson, III. kér.—Autóbusz, Izzó— B. Spartacus, Z. Dózsa—PVSK, K. Kinizsi—Sz. MÁV, Pápa—Eszterg., P. Bányász—ZTE, Várpalota— Veszprém. II. FORD.: III. 13. Moson—Sopron, Veszprém— Dombóvár, ZTE—Várpalota, Esztergom— P. Bányász, Sz. MÁV— Pápa, PVSK — K. Kinizsi, B. Spart.—Z. Dózsa. Autóbusz—Izzó, Gy. Dózsa—III. kér. III. FORD.: III. 20. Izzó—Gy. Dózsa, Z. Dózsa—Au. tóbusz, K. Kinizsi—B. Spart., Pápa —PVSK, P. Bányász—Sz. MÁV, Várpalota—Esztergom, Dombóvár —ZTE, Sopron—Veszprém, III. kér.—Moson. IV. FORD.: III. 27. ZTE—Sopron, Esztergom—Dombóvár, Sz. MÁV—Várpalota, PVSK —P. Bányász, B. Spart.—Pápa, Autóbusz— K. Kinizsi, Gy. Dózsa —Z. Dózsa, III. kér.—Izzó, Veszprém—Moson. V. FORD.: IV. 3. Moson—Izzó, Z. Dózsa—III. kér. K. Kinizsi—Gy. Dózsa, Pápa—Autóbusz, P. Bányász—B. Spart. Várpalota—PVSK, Dombóvár—Sz. MÁV, Sopron—Esztergom, Veszprém—ZTE. VI. FORD.: IV. 10. Sz. MÁV—Sopron, PVSK— Dombóvár, B. Spart.—Várpalota, Autóbusz—P. Bányász, Gy. Dózsa —Pápa, III. kér.—K. Kinizsi, Izzó —Z. Dózsa, ZTE—MoSón, Esztergom—Veszprém. VII. FORD.: IV. 17. Moson—Z. Dózsa, K. Kinizsi- Izzó, Pápa—III. kér., P. Bányász—• Gy. Dózsa, Várpalota—Autóbusz, Dombóvár—B. Spart., Sopron— PVSK, Veszprém—Sz. MÁV. ZTE —Esztergom. VIII. FORD.: IV. 24. B. Spart.—Sopron, Autóbusz- Dombóvár, Gy. Dózsa—Várpalota. III. kér—P. Bányász, Izzó—Pápa, Z. Dózsa—K. Kinizsi, Esztergom— Moson, Sz. MÁV—ZTE. PVSK— Veszprém. IX. FORD.: V. 1. Moson—K. Kinizsi, Pápa—Z. Dózsa, P. Bányász—Izzó, Várpanyugati csoport sorsolása lota—III. kér., Dombóvár—Gv. Dózsa, Sopron—Autóbusz, Veszprém—B. Spart.. ZTE—PVSK. Esztergom—Sz. MÁV. X. FORD.: V. 8. Gy. Dózsa—Sopron, III. kér.— Dombóvár. Izzó—Várpalota, Z. Dózsa—P. Bányász. K. Kinizsi—Pápa, Sz. MÁV—Moson, PVSK—Eszter, gom, B. Spart.—ZTE, Autóbusz— Veszprém. XI. FORD,: V. 15. Moson—Pápa, . P. Bányász—K Kinizsi, Várpalota—Z. Dózsa, Dombóvár—Izzó, Sopron—III, kér. Veszprém—Győr, ZTE—Autóbusz, Esztergom—B. Spart., Sz MÁV— PVSK. XII. FORD.: V. 22. Izzó—Sopron, Z. Dózsa—Dombóvár, K. Kinizsi—Várpalota, Pápa— P. Bányász, PVSK—Moson, B. Spart.—Sz. MÁV. Autóbusz—Esztergom, Gy. Dózsa—ZTE, III, kér. —Veszprém. Xin. FORD.: V. 29. Moson—P. Bányász, Várpalota— Pápa, Dombóvár—K. Kinizsi, Sopron—Z. Dózsa, Veszprém—Izzó, ZTE—III. kér., Esztergom—Gy: Dózsa, Sz. MÁV—Autóbusz, PVSK —B. Spart. XIV. FORD.: VI. 5. K. Kinizsi—Sopron, Pápa—Dombóvár, P. Bányász—Várpalota, B, Spart.—Moson, Autóbusz—PVSK, Gy. Dózsa—Sz. MÁV, III. kér.— Esztergom, Izzó—ZTE, Z. Dózsa— Veszprém. XV. FORD.: VI. 12. Moson—Várpalota, Dombóvár— P. Bányász, Sopron—Pápa, Veszprém—K. Kinizsi, ZTE—Z. Dózsa, Esztergom—Izzó, Sz. MÁV—III, kér., PVSK—Gy. Dózsa, B. Spart. —Autóbusz. XVI. FORD.: VI. 19. P. Bányász—Sopron, Várpalota Dombóvár, Autóbusz—Moson, Gy. Dózsa—B. Spart., III. kér.—PVSK, Izzó—Sz. MÁV, Z. Dózsa—Esztergom, K. Kinizsi—ZTE, Pópa— Veszprém. XVII. FORD.: VI. 26. Mosonmagyaróvár—Dombóvár. Sopron—Várpalota, Veszprém—P. Eányász, ZTE—Pápa, Esztergom— K. Kinizsi, Sz. MÄV-Z. Dózsa, PVSK—Izzó, B. Spartacus—III, kér. Autóbusz—Gy. Dózsa. A Dombóvári Járási TS elnöksége elégedett a szakcsiak munkájával A Dombóvári Járási TS elnöksége december 30-án tartott elnökségi- ülésén a Szakcsi Termelőszövetkezeti Sportkör munkáját tárgyalták. A sportkör képviseletében Gungl Ferenc elnökségi tag ismertette az 1965-ös év eredményeit. Elmondotta, hogy az aktív sportolók létszáma emelkedett. A szakosztályok közül úgyszólván valamennyien eredményes évet zártak. A labdarúgók a "megyei labdarúgó-bajnokság B csoportjában szerepeltek, ahol különösen az ifjúságiak értek el szép eredményt: a nyugati csoportban bajnokságot nyertek. A női és férfi kézilabdázók a kétcsoportos megyebajnokságban szerepeltek váltakozó sikerrel. A sakkozók és asztaliteniszezök a járási bajnokságban vettek részt. A tömegsportmunka eredményességét bizonyítják azok a számadatok, amelyek a spartakiád és az alapfokú versenyeken indulók számát igazolják. A magas szám ellenére sem tudott azonban a sportkör értékes helyezést elérni a községek közötti pontversenyben. mert a vezetőség az adminisztrációs munkára nem fordított kellő gondot. Gungl Ferenc elnökségi tag végül köszönetét mondott azért a segítségért, melyet Varga Imre, a szakcsi tsz elnöke — egyben a sportkör elnökhelyettese — ad a sportkörnek. A járási TS elnöksége á beszámolót elfogadta, majd néhány észrevételt tett a fennálló hibák megszüntetésére. Kit tart megyénk 1965. évi legiobb sportolóiénak? A Tolna megyei TS mellett működő agit.-prop. bizottság — lapunkkal közösen — megrendezi a megye legjobb női és férfi sportolóinak megválasztását. A lapunkban megjelenő szavazólapok beküldése 1966. január 8-án kerül értékelésre. A szelvényeket a megyei TS-hez (Szekszárd. Hunyadi u. 5.) kell beküldeni. Egy szavazó több szelvénnyel is részt vehet. A legtöbb szavazatot elérő sportolók értékes tiszteletdíjban részesülnek. Az első három-három helyezett értékes tárgyjutalomban részesül. Kit tart megyénk 1965. évi legjobb sportolójának? Nők: 1..........................................................?............................................................................. 2 .................... ......................................................................... 3 ................................................................................................................... Férfiak: 1.......................................................................................................................................... 3. ................................................................. Beküldő neve, lakhelye: Beküldési határidő: 1966. január 7. Atlétika A báíuszékiek érdeme, hogy javulás van a női Tauker megvált az SBTC-tßl