Tolna Megyei Népújság, 1966. január (16. évfolyam, 1-25. szám)
1966-01-27 / 22. szám
6 TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG 1C86. január 2*. akadályozza a szabadban a munkát. Ilyen talajom a résztávos edzésrendszert nem lehet folytatni. Pedig az idén a mezei idény is lényegesen korábban kezdődik, mint az előző években, hiszen három héttel korábban, már március végén lesz a megyei mezei bajnokság. Ha azok is elkezdik, akik még nem alapoznak, akkor a szekszárdi atlétikával nem lesz baj az idén. bAtaszéken sem kisebb a lendület, mint Szekszárdom. Hetven-nyolcvam fiatal készülődik az új idényre. No- vák István és Harsányi László edzők szorgoskodnak a fiatalok körül, akik heti öt edzéssel készülnek a tavaszi versenyekre. Novak István foglalkozik a futókkal, Harsányi az ügyességi versenyzőkkel. Kellemetlen hírnek számít, hogy Halmosi nem kezdte el az edzéseket, pedig rá nagy szüksége van 1966-ban is a Tolna megyei atlétikának. Komjáthytúl a középtávokon, Nyerges Máriától a különböző női dobószámokban várnak kiemelkedő eredményeket. BONYHÁDON Boros Dezső munkájától függ a bonyhádi atlétikai élet sorsa. Boros Dezső a legkorszerűbb edzésmódszerek felhasználásával készíti fel fialt az év versenyeire. Úgy hírlik, hogy a bonyhádiaknak nagyon erős serdülő fiúcsapata lesz. * A többi helyről sajnos nem a legjobbak az értesüléseink. Pakson úgy hírlik, hogy visszaesett az atlétikai élet az edző-probléma megoldatlansága miatt. Dom- bóvárott sincs lényegesebb mozgolódás, mint az előző években és Dunaföldvárról Szekszárd és Bá- tasaék után a Tolna megyei atlétika harmadik fellegváráról sem szívpezsdítőek értesüléseink. Még messze vagyunk az idény kezdetétől, a lemaradást pótolni lehet, legfeljebb a formábahozás későbbi időpontra marad. A megyében működő összes edzőnek versenyzőnek ki kell használni a soha vissza nem térő alkalmat, fejlődés útjára kell vinni az elmúlt esztendőben átmenetileg visszaesett atlétikai életet. A gólyamese Hagyjuk a gólyamesét — hangzik sokszor, s cinikus hangsúllyal a felnőttek társaságában, ha valamit kétkedve fogadnak. Mit szóljon hát a gyerek, aki az iskolában már tanult a növények és az állatok szaporodásáról, sőt „fül- heggyel” hallotta húgának, vagy öcc9ének születését is, mégis otthon, tartja magát az a mese, hogy a testvérkét a gólya hozza! ' ELHISZI? Csak annyira, hogy nem vitatkozik a szülőkkel, nagyszülőkkel. Ss ezzel — észrevétlenül — fesleni kezd a szülő és a gyermek közti kapcsolat szála. A legtöbb szülő abból indul ki. hogy neki is ezt mondták, s különben is, ez az egész nem tartozik a gyerekre! Struccpolitikát folytat az a szülő, aki nem veszi tudomásul, hogy a gyermek érdeklődési körét nem egyedül maga, hanem a tágabb értelemben vett környezet, sőt élettani, pszichológiai tényezők is befolyásolják. A gyermeklélektan francia művelői, tudományos alapossággal kimutatták, hogy már a kétéves gyermek megkülönbözteti a fiút a lánytól. Egyelőre még csak a ruha és a haj segítségével, de a normálisan fejlett hároméves gyermek már személyes sértésnek veszi, ha pl. fiú létére kislánynak nézik, vagy fordítva! Fogalmuk van a házasságról! Szeretnének apukák, vagy anyukák lennii'Gya- korí kérdésük a „hogy lesz a kisbaba?!” A legtöbb szülő azonban, — sajnos — mindennek nem tulajdonít nagyobb jelentőséget, mint annak, hogy gyermeke szereti-e a spenótot, vagy nem? Pedig könnyen meggyőződhet arról, hogy négy, öt, hatéves korban, már egyre világosabb és egyértelműbb megfogalmazást nyer a gyermeknél a kíváncsiság: hogy születtem én? Ha az életkori sajátosságoknak megfelelően felmerülő gyermeki kí- váncsiskodásokra — mert ezek még nem kérdések — nem tudunk, vagy nem akarunk megfelelni, szinte arra kényszerítjük gyermekünket, hogy másutt — többnyire pajtásaitól — kérjen választ... És ezek a válaszok sajnos sokszor távol esnek a jó ízléstől, durvaságukban valóban lélekmérgezők! A SZÜLŐI TEKINTÉLYEN esne csorba, ha mi válaszolunk? Semmiképpen! Tekintélyünk inERDEKESSEGEK OROSZLÁN A FUTBALL VILÁGKUPA JELVÉNYE Az idén Angliában rendezik meg a labdarúgó világkupa játékokat, melyeknek jelvényét Reginaid Hoye tervezte meg. A „brit oroszlán” mintájára egy kis oroszlánt készített, amelynek a sörénye körülbelül úgy hullik a szemébe, mint a Beatles-eké. Az angol kereskedőknek nem rossz üzlet: máris tízezrével készülnek az apró oroszlánok szappanból, Cogkrémes dobozokból, sőt sörösüvegekből és ilyen oroszlán díszíti a hamutartókat, nyakkendőket, sportingeket is. TENISZPÁLYÁBÓL KORCSOLYAPÁLYA Rájöttek, hogy a viriil nevű fehér plasztikanyag segítségével különösebb fáradság nélkül korcsolyapályává lehet átalakítani télen a teniszpályákat. A vinilnek ugyanis az a tulajdonsága, hogy visszaveri a nap melegét és nem engedi a jeget megolvadni. BIKAVIADAL AZ EGYESÜLT ÁLLAMOKBAN Az Egyesült Államok történetében első ízben rendeznek bika- viadalt ameri Icai földön. Jellemző, hogy éppen Texasban, Houston városában kerül sor erre a kekább akkor kerül veszélybe, ha gyermekünk idegentől — nemtörődöm felnőttől, vagy nagyszájú kamasztól — szerzi „információit”, akik legtöbbször drasztikus magyarázatukból nem hagyják ki sem az apát, sem az édesanyát... Rosszul értelmezett szemérem, azaz álszemérém az, ha gyermekünknek — okosan fogalmazva — nem mondjuk meg az igazat. Nincs az az iskola, amely képes lenne a szülők válláról levenni a felvilágosítás gondját! Igen sok hasznos könyv szolgál útmutatásul, segítséget adnak tanácsaikkal a pedagógusok is, de a szülők helyett senki sem tudja mindezt jól megoldani. Nehogy úgy járjunk, mint az egyszeri ember, aki elé odaállt alig tízesztendős fia: — Édesapám! Megtudtam, hogy engem nem a gólya hoiott! — Micsoda-a-a? — s máris elcsattant két nyakleves. — Tanultuk az iskolában .: —■ szipogott a gyerek, — hogy a gólya költöző madár,.. Én novemberben születtem, engem csak a varjú hozhatott... — Varjú? Az más! Az lehet!.:. Kolozsváry Gyula Jelentős többlet' bevételhez juthat ha átadja a felesleges füstölt húsárut és étkezési szalonnát a föld művesszövetkezeteknek, felvásárolják minden meny- ny Légben! A felvásárlás feltételeiről és az egészségügyi előírásokról részletes felvilágosítást ad a helyi földművesszövetkezet, (129) JANUÁRI moziműsor: BONYHÁD: 28—30. Édentől keletre. (Amerikai film.) 31— 2. Szegénylegények. (Magyar film.) DOMBÓVÁR: 28—30. Pardaillon lovag. (Francia— olasz film.) 31—2. A gyilkos halála. (Csehszlovák film.) DUNAFÖLDVÁR: 28—30. Ha ezer klarinét. (Csehszlovák film.) 31—1. A nap és az óra. (Francia film.) PAKS: 28— 30. A nap és az óra. (Francia film.) 31—2. Ha ezernyi klarinét. (Csehszlovák film.) SZEKSZÁRD: 27—30. Butaságom története. (Magyar film.) 31—2. A szerelem kora. (Román film.) TOLNA: 28— 30. Utitársak. (Szovjet film.) 31—2. Butaságom története. (Magyar film.) (15) Megyeszerte alapoznak az atléták dik a munkába, aki jelenleg vizsgáira készül. Ez majd lényeges segítséget jelent. — Tájékoztat az edző. Bizony, ha arra gondolunk, hogy például Pécsett milyen ideális körülmények között készülhetnek a versenyzők a város csúesegyesüle- tében, a PVSK-ban, ahol összpontosították a legjobb pécsi edzőiket: Solymosit, Lippayt, Lukácsot, Verbőczit, Gáspárt, akkor bizony önkéntelenül is az jut az eszünkbe, hogy még Péccsel sem tudjuk felvenni a versenyt. Hát még a budapesti egyesületek milyen nagy előnyben vannak. — A versenyzők lelkesedésének egyik alapja, hogy a szövetség 1966-ban alkalmat ad a versenyzőknek arra, hogy mindenki a saját évjáratának megfelelő ellenfelekkel vehesse fel a harcot. Ez az intézkedés főképpen a nevelő egyesületeket segíti majd. — mondja Mo- zolaí edző. Majd amikor arról faggatjuk, hogy milyen eredményeket vár, kik lesznek az új erők, így folytatja: — Ezúttal én is titkolózom. Nem szeretnék elébe vágni az eseményeknek, mert egyes esetekben óhatatlanul önelégültségre vezet, ha valakitől sokat vár az ember. Az az elvem, hogy mindenki készüljön szorgalmasan, majd elválik, hogy ki a legény a gáton! Annyit elárulok, a férfi csapat sokat erősödött a tavalyihoz képest. A női középtávokon is lényegesen nagyobb szerepet játszanak majd versenyzőink, mint az eddigiek folyamán. Ezzel szemben Csekére idén már nem számítunk. Eördögh is abbahagyta, Bendes főiskolai tanulmányokat folytat, így a női magasugrásban és a gátszámokban nehézségekre lehet számítani. Szóba került a beszélgetés során, hogy a kedvezőtlen időjárás Kint még javában dühöng a tél, a megye atlétái azonban már az új versenyévadra készülnek. Ki mint vet, úgy arat, tartja egy magyar közmondás, és aligha lehetne találóbban ezt a közmondást az atléták munkájára alkalmazni. Az atlétáknál nem úgy van, mint a Csapatsportokban, ahol a lelkiismeretién, felkészülést jó ideig el lehet palástolni, itt minden versenyző sajátmagáért felel. A megye 1966. évi atlétikai eredményeit most kell megalapozni. Ebből a szempontból nem közömbös, hogyan készülnek fel az idényre atlétáink. Szekszárdcn, Bátaszé- ken, Bonyhádon, Pakson, Duna- földvárott, vagy a megye más községeiben. SZEKSZÁRDON: Szűknek bizonyul a gimnázium tornaterme. Jut a készülődőkből bőven a bordásfalakra és a tornaszerekre. Az egyik sarokban köteleznek, a másikban súlyt emelnek, a tornaterem még üresen maradó négyzetméterein a futók edzenek. Észrevesszük a forgatagban Mozolai Jánost, a szekszárdi atléták edzőjét. Egyszer a futóknak, egyszer az ugróknak ad tanácsot. Hol a súlyemelőkhöz fordul, hol pedig a bordásfalakon dolgozóknak és a saslengést végzőknek ad utasítást. — Négyszer teremben, kétszer szabadban edzünk. A korszerű feltételek rendelkezésre állnak. Súlyzók, gumikötelek, tornaszerek stb. De mindezekkel legalább egyenértékűnek tartom a versenyzők lelkesedését, enélkül nem lehetne eredményeket elérni. Sajnos nagy hiba, hogy szakosodni nem tudunk és így minden versenyzővel egyedül kell foglalkoznom. Remélhetőleg a közeljövőben Szabó Miklós is bekapcsolóJárási asztalitenisz-döntő Tolnán rö leány páros: 1. Scham Magdolna—Kindl Éva (Tolna). Úttörő vegyes-páros: 1. Pekli Ferenc —Schalli Magdolna (Tolna). Serdülő fiú egyéni: 1. Pekli Ferenc (Tolna). Serdülő fiú páros: Pekli Ferenc—Farkas Antal (Tolna). Serdülő leány egyéni: 1. Schalli Magdolna (Tolna). Serdülő leány páros: 1. Schalli Magdolna—Kindl Éva (Tolna). Serdülő vegyes-páros: 1. Pekli Ferenc—Schalli Magdolna (Tolna.) Ifjúsági férfi egyéni: 1. Bognár Ferenc (Kistormás). Ifjúsági női egyéni: Mészáros Éva (Bátaszék). Ifjúsági férfi páros: 1. Bognár Ferenc—Majzik Tamás (Kistormás). Ifjúsági női páros: 1. Mészáros Éva—Borbáth Mária (Bátaszék). Felnőtt férfi egyéni: 1. Klézli László (Öcsény). Felnőtt férfi páros: 1. Klézli László—Papp János (öcsény). Az idő rövidsége miatt az ifjúsági vegyes-párost, valamint a felnőtt női egyénit és párost, továbbá vegyes-párost nem tudták megrendezni. gyeüen szórakozásra. Mindössze annyi engedményt tettek, hogy úgynevezett „portugál stílű” bika- viadalt tartanak, amelyben a bikát nem ölik meg. A február 4, 5 és 6-án megtartott bikaviadalokhoz Mexikóból és Spanyolországból hozatják a bikákat és matadorokat. Vezetőségválasztó közgyűlés a Haza-Szászvári Bányásznál A Máza-Szászvári Bányász Sportkörnél vasárnap délelőtt tartották a vezetőségválasztó kül döttközgyűlést, melyen a 852 sportköri tagot számláló tagság képviseletében 144 küldött" vett részt. Megjelentek a helyi és az üzemi párt-, szakszervezet, KISZ és tanács vezetőin kívül a megyei, valamint a járási TS képviselői. Gyorsok István, a sportkör elnöke tartotta a beszámolót, amely foglalkozott a nyolc szakosztály elmúlt évi eredményeivel, illetve hiányosságaival. Kiemelte a labdarúgó- és úszószakosztály eredményeit és a Kilián Test- nevelési Mozgalom fokozottabb segítését irányozta elő. A Szekszárdi Járási Asztalitenisz Szövetség az 1966 évi asztali- tenisz egyéni bajnokságot vasárnap Tolnán rendezte meg. Ezt megelőzően öt körzetben körzeti bajnokságot rendeztek. Tengeli- cen, Szedresen, Tolnán, öcsény- ben és Bátaszéken. A körzeti versenyek iránt az érdeklődés elég mérsékelt volt, bár ebben a szokatlanul hideg időjárás is közreműködött. Sajnos, a járási döntőn való részvételt is befolyásolták a jeges úttestek, melyek miatt egyes buszjáratok kimaradtak. Még így is 42 versenyző vett részt a döntőn. örvendetes volt Öcsény, Tengelic és Kistormás bekapcsolódása, mivel az elmúlt két évben ezekben a községekben semmi jelét nem láttuk az asztaliteniszsportnak. A járási döntő eredményei: Úttörő fiú egyéni: I. Pekli Ferenc (Tolna). Úttörő fiú páros: 1. Pekli Ferenc—Bernáth József (Tolna). Úttörő leány egyéni: 1. Schalli Magdolna (Tolna). UttöSzáz kilométeres gyalogtúra nyát is felkeresik többek közt. Egyben az országos kék-túra ottani útvonalát is bejárják, s ösz- szesen mintegy száz kilométernyi gyalogtúrát tesznek meg, majd vasárnap indulnak vissza Szekszárdra. Kétnapos téli túrára megy szombaton Pécsre és a Mecsekbe a Tolnai Vörös Lobogó SK természetjáró-szakosztályának 18 tagja is Tóth Istvánná vezetésével. A tolnai turisták a dömörkapui menedékházban szállnak meg. s a hegységben túráznak. A Szekszárdi Spartacus természetjáró-szakosztályának tizenkét tagja Berger Mihály vezetésével öt és félnapos minősítőtúrára indult kedden délután a zempléni hegyekbe. Szerdán reggel vonaton folytatják útjukat Sátoraljaújhelyre, ahol három éjjel a Kossuth tu- ristaházban, egy éjszaka pedig a sárospataki menedékházban szállnak meg. Ezekről a helyekről tesznek a turistaminősítéshez előírt túrákat a csehszlovák határig, a Nagy Milicet, Telkibá-