Tolna Megyei Népújság, 1966. január (16. évfolyam, 1-25. szám)
1966-01-25 / 20. szám
1 4 \ ________________________________ TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG 1966. január 25. Hogy az árnyékos oldal világosabb legyen Egy népi ülnök tapasztalatai Látogatás a leendő gyógytornászoknál — Szeretem a gyerekeket, szeretem az ifjúságot — ezek voltak az első szavak, amelyeket Magyar János ajkáról hallottunk, amikor munkájáról kérdeztük. E kijelentés persze nem furcsa hiszen Magyar elvtárs pedagógus a dombóvári járási tanács művelődésosztályán dolgozik. Hivatalból is ügye, gondja az ifjúság nevelése. Munkájának ez a része a „napos oldal". Van azonban tevékenységének „árnyékos oldala” is. Két év óta népi ülnök, tehát a bíróságon működik közre a különböző polgári és bűnügyi perek ítéleteinek meghozatalában. Erről a munkájáról beszélgettünk vele. — Amikor megválasztottak, örültem — mondotta —, hiszen a napos és árnyékos oldal munkánkban összefonódik. Ügy érzem, most már kétéves tapasztalataimat összegezve, hogy így lehet tökéletesebb a munkám. Nem lehet a napos oldalt még fényesebbé tenni, ha nem ismeri az ember eléggé az árnyékost, s nem fejt ki megfelelő felvilágosító, nevelőmunkát itt is. — Éppen ezért kértem is a bíróságot, hogy lehetőleg ne csak akkor osszanak be ülnöknek, amikor rám kerül a sor, hanem akkor, amikor a perekben akár a fő-, akár a mellékszereplő bűnös fiatalkorú. A fiatalkorú bűnözők életkörülményeinek mélyebb megismerése, az okok >okrétű elemzése nagy segítséget ad a megelőzés és a bűnöző fiatalok utólagos nevelésével kapcsolatban is. — Az első természetesen az, hogy ismerve a gyerekek lélektanát, összevetve ezt a körülményekkel, az indítóokokkal, olyan ítéleteket hozzunk, amely bizto ttja, mégegyszer ne kerüljenek elénk, hasznos, becsületes polgárai legyenek a hazának. — Milyen tapasztalatai vannak eddig? — A fiatalokkal kapcsolatban elsősorban a körülmények hatását látom döntőnek. Legtöbb általam ismert esetben a bűnözés útjára tévedt gyermekeknél a közvetlen családi környezet nem megfelelő. A hiba széles skálán mozgó valami. Legelőször említeném az ittasságból eredő szülői nemtörődömséget. De éppen ilyen hiba, ha a becsületes, szorgalmas szülők túlságosan elkényeztetik a gyereket. A szülő részéről ez érthető, nekik maguknak keserves gyermekkoruk volt, most tehetik gyermeküknek a csillagokat is lehoznák. Ebben az esetben, véleményem szerint, a középút a helyes: kapjon meg a gyermek, szolid alapon, mindent, amire szüksége van, de érezze és tudja, milyen erőfeszítés árán juttatják ezt neki a szülők, s járuljon is hozzá ezekhez az erőfeszítésekhez. — De nem hanyagolható el a társadalom segítsége. Ahol csak tehetem, felhívom az üzemi és más gazdasági vezetők figyelmét: a fiatalok nevelése nemcsak az ifjúságvédelmi bizottságok és bíróságok dolga. Figyelniük kell az italozó, rosszul élő szülőkre, a náluk dolgozó fiatalokra egyaránt. Az ott működő tömegszerveze- tek segítségével nem megoldhatatlan probléma ez. Különösen áll e feladat a már bűnbeesettekkel szemben. — Végeredményben a szeretet és a bizalom, párosulva az egyéb segítséggel, oldhatja meg, hogy az árnyékos oldal is egyre világosabb legyen — mondta búcsúzóul Magyar János. (i—e) Megérkezett „Samu” a csontváz. Kezdődhet az anatómiaóra. Az ember egyszer megtanul járni. Először bizonytalanul, majd, ahogy felcseperedik a gyermek, napról napra biztosabban áll a lábán. Ez az élet rendje — az egészségeseknél. Sajnos sok betegség, baleset után és elsősorban a Heine- Medin-kórban szenvedőknél, ha túlélik a sok bajt, legtöbbször a mozgásszervek bénák maradnak, s ez utókezelést igényel. A köznyelv az ilyen bénulásos kórt sokáig gyermekparalizisnek nevezte, mert abban a tévhitben élt, hogy csak gyermekek kaphatják meg. Az igazság ebben annyi, hogy a gyermekeket valóban könnyebben fertőzte meg a vírus. A lábadozó beteg gondos orvosi kezelés mellett is igényli a gyógytornász szakavatott kezét, aki másodszor tanítja meg járni, fogni a kanalat, a kést, vagy a szerszámot. Magyarországon sokáig nem tulajdonítottak nagy jelentőséget ennek a hivatásnak. Gyógytornász alig akadt az egészségügyi intézményekben. A felszabadulás előtt például csak magániskolákban folyt a képzés, s 1933-tól kezdve egyáltalán nem frissült fel a létszám. csak alapos anatómiai ismerettel hivatásra. Budán, a Margit híd A felszabadulás után Potrovsz- rendelkező szakemberek végez- lábánál, a reumakórházban, nem kij professzor szervezte meg ha- hetik eredményesen. Rövidesen a legjobb körülmények között, zánkban a baleseti sebészetet, a megkezdődött az oktatás és 1955 mégis nagy lelkesedéssel hallgat- mai Költői Anna Kórházban. Az óta, tehát 10 esztendeje már ál- ják az előadásokat, utókezelésnél égető szükségként lami iskolákban tanulnak a leen- Megismerkednek az anatómia jelentkezett a gyógytornászhiány, dő gyógytornászok. Két év alatt bonyolult tudományával, az mert az összeforrt csontok, a sajátítják el a tananyagot. Jelen- idegrendszerrel, ápolástani, peda- megvarrt inak, izmok mozgatását leg 66 hallgató készül a nemes gógiai és pszichológiai előadást hallgatnak. Megismerkednek a belgyógyászat, ortopédia, fizikor terápia idevágó tapasztalataival. A napi elméleti oktatás mellett természetesen az egyik legfontosabb tárgy maga a gyakorlati gyógytorna. Gál Lászlóné, az iskola igazgatónője foglalkozik a hallgatókkal, s nemcsak elmagyarázza, de ha kell, be is mutatja a gyakorlatokat, A lányok nagy szorgalommal és hivatástudattal telve készülnek a pályára, ami nem utolsó sorban az iskola jó szellemének is köszönhető. Tudják, hogy munkájuk a betegek gyógyulását sietteti, s az orvosok közvetlen segítőtársai lesznek. A végzett hallgatók fele vidékre kerül. A kórházak sebészeti, gyermek- és fizikoterápiái és nő- gyógyászati osztályai jól képzett gyógytornászokkal egészülnek ki, s így az eredményes gyógyítás hatásfoka is növekszik. „Lógok a szeren”, no persze, megy ez még majd jobban is — mondja Gál Lászlóné igazgatónő. Kép és szöveg: Regős István •TTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTVTTTr — 154 — Micsoda előzékenység! Hát nem meglepő dolog ez, egy esetlen, kétbalkezes agglegénytől?! No, de Rodyn úr gyerekszobás nevelést kapott, volt annak idején így, hát nem csoda, ha eny- nyire figyelmes, barátja iránt. Igen, törölgeti a pohár kelyhét, finoman, nehogy elpattanjon e vékonyka üveg. Aztán visszahelyezi az asztalra, félig tölti vörös borral, utána saját poharát is. De előbb a konyakot szürcsölgeti. Végre megérkezik a „piktor”. Jól festenek ők ketten itt, két megnyerő külsejű fiatalember. Szegedi frissen borotvált. Háromszögre megkötött nyakkendője divatos, s a féltenyérnyire kinyúló puplin mandzsetták a mama gondos kezéről árulkodnak. — Barátom, ön nagyon várhatott engem, ha már a bort is kiöntötte előre a poharamba — mondotta, és látszott rajta, hogy jólesik neki ez a kedvesség, amelyet Sós tanúsított vele szemben. Koccintottak és bár Szegedi hagyott vagy két ujjnyi bort a poharában, Sós mégis utána töltött. • Most már bizonyossá vált előttem, hogy a „festő” is versenyt futott az idővel. Délután egy— 155 — más rabjai voltunk. Ha én ma este nem jelenek meg a találkozón, akkor felhajtotta volna értem az egész fővárost. Ebben biztos voltam. És abban is — bár semmi gyanúsat nem észleltem —, hogy a „piktor” figyeltet, talán már tegnap óta állandóan a nyomomban van embereivel. Ennek a kellemetlen érzésnek azonban megvolt az előnye is, számomra még mindig az a legbiztosabb, ha ő mellettem van. Addig én is szemmel tarthatom és próbálom kitalálni gondolatait, megpróbálom húzni az időt... De a ma délutáni mérkőzés mégis más meggondolásra késztetett. Ügy ültünk egymás mellett, mintha össze lennénk bilincselve. A „piktor” néhány gúnyos megjegyzése, rámvetett pillantása, magabiztossága aggodalommal töltött el. S ezért határoztam el, már ott a tribünön, hogy a „piktortól” ma éjjel megszabadulok. Holnap pedig találok módot arra, hogy — amennyiben feltevésem szerint valóban figyeltet —, kicsússzak a kezei közül és úgy bonyolítsam le a hétfői találkozást, hogy utána zavartalanul elhagyhassam az országot. Gréti kábítószerének ma hasznát veszem. Szesszel keverve, egy bizonyos idő múlva bódult állapotba kerül az ember. Akaratát telje— 156 — sen elveszti, s bár eszméleténél marad, fizikailag, szellemileg is felmondja a szolgálatot. Frankfurtban Hella ugyanezzel a kábítószerrel keverte meg a whiskyt, amellyel aztán le is vett a lábamról. Az asztalra könyökölve magam elé húztam a szalvétakendőt, amelynek csücskére rászórtam egy késhegynyit a porból. Utána a kendővel úgy töröltem meg a poharat, hogy a sarkáról a pohár aljára hintettem a port. Szegedi ivott, én mindig utánatöltöttem. * Nos, hát figyeljük csak a két fiatalembert. Kedélyesen beszélgetnek vacsora közben, emelgetik a poharat is, a „piktor”, azaz Szegedi főhadnagy megoldja a nyakkendőjét is, ami persze nem csoda, mert válóban meleg van. A pincér megbontja a második üveg bort is. — Parancsoljon, kedves festőm...! Nem, nem! Szegedi nem iszik. Sok egyszerre... Bár... Nem érti. Neki aztán igazán nem ártott meg a bor soha, de most mintha ez a néhány pohár... Tulajdonképpen mit is érez? Kedélyállapota semmivel sem rosszabb, csak a szemhéja elnehezül, egy kicsit szédül, de ez olyan jóleső szédülés... mintha himbálózna vele az egész terem. « Rab Ferenc: Jddáépén<z
