Tolna Megyei Népújság, 1965. december (15. évfolyam, 283-308. szám)

1965-12-21 / 300. szám

4 TOLNA MEGYEI NÉPŰI SÄG 1965. december 22, Hatlábú, ötszemű veszedelem Harc a vándorsáska ellen KEVESEN TUDNAK arról a harcról, amelyet az Egyesült Nem­zetek Szövetsége által alapított in­tézet dolgozói folytatnak, hogy mintegy 350 millió embert meg­szabadítsanak az ötszemű vesze­delem pusztításaitól. A veszede­lemnek hat lába és öt szeme van, latin neve Shistocerca gregaria, vagyis vándorsáska. Nem nagyobb, mint egy férfi ujja, szárnyainak fesztávolsága 20 centiméter. Ugrik és repül, még akkor is, ha kiveszik az agyát. És a páncélozott mese­beli sárkányhoz hasonlít. A küzdelem arénája az Atlan­tiétól egészen a Himalájáig ter­jed, elfoglalja az afrikai földrész északi részét, Közép-Keleten át érinti Közép-Ázsiát, majd kiterjed Afganisztánra, Pakisztánra és In­diára is. A sáskarajok sűrűsége felmérhe­tetlen. 1961-ben például elsötétült Delhi, India fővárosa. Órákon át olyan sötétség uralkodott a két­milliós városban, mintha a legva­dabb vihar fekete felhői takarták volna el a Napot. A sáskaraj hosz- szúsága elérheti a negyven és szé­lessége a nyolc kilométert. Egy- egy körzetben 20—30 raj támad egyidejűleg. A felhő úgy közeledik, mint a tornádó oszlopa és rövid idő alatt elpusztít minden növény­zetet. Szinte forr a levegő és a zöldellő tájék csupasz pusztasággá válik. A fiatal sáskák megszakítás nél­kül 10 óra repülést is kibírnak, miközben saját zsírjukból nyerik az energiát. Egy-egy rajnak kö­rülbelül 12 milliárd tagja van, ezek szigorúan betartják az össze­tartás parancsait, és még a leg- megerőltetőbb repülésnél is csak csak szórványosan Űfkkjantak rá alig néhány marad el a hatalmas sáskarajok maradványára. Eddig tömegtől. még nem állítható, hogy az ötsze­Bár az ötszemű veszedelem már mű veszedelem többé nem fenye- biblikus idők óta számtalan, rend- geti a növényvegetációt, de a kez- kívüli kárt okozott az emberiség- deti siker reményekkel bíztat. nek, a XX. századig egyetlen ál­lam sem küzdött ellenük. 1929-ben került sor Londonban a sáskaelle­nes kutatóintézet megalapítására. Az intézet tudományos alapon kezdett foglalkozni a problémá­val. Megfigyelték a rajok vonulá­sának útvonalát és megkísérelték az irányt előre meghatározni. Har­minc országban kiépítették a hír­adószolgálatot, és bevetették a ve­gyi anyagokat is. a veszedelem azonban nemcsak, hogy nem csök­kent, hanem növekedett. A máso­dik világháború után. 1956-ban a szíriai DamaszkuSzban 16 állam küldötte tanácskozott arról, ho­zván lehetne nemzetközi alapon felszámolni a sáskaveszedelmet. Később növelték a pénzügyi ala­pokat és ez lehetőséget nyújtott a szakembereknek a hatékonyabb küzdelemre. Több mint 200 ezer négyzetkilométernyi területet vizs­gáltak meg és hatalmas nemzet közi híradószervezetet hoztak létre. R. J. COURSHEE brit tudós a mikrobiológia kiváló szakembere új, sáskák elleni módszert dolgo zott ki. Ez az új módszer ezerszer olcsóbb, mint az előző módszerek, amelyek a vegyi anyagok beveze­tésével csak 30 százalékos sikert értek el, míg a brit tudós módsze­re 100 százalékos eredményt nyújt. Az ENSZ különleges intézetének harca nem volt hiábavaló. Ami­kor 1964-ben egy különleges el­lenőrző bizottság megvizsgálta az erősen fertőzött pakisztáni terü­leteket, örömmel állapították meg, hogy útjuk hiábava'4'vDlt, mert HIRDESSEN a TOLTSA MEGYEI Népújságb an! ♦▼▼▼»»«»»»»»»WTTTTTV'rTVTfTTTTTTTTTTTVTTTTTTTTTTTTTTTTVTTTTTVTTTTT Rab Ferenc: Jddáépénz Enyhüli! és fagyos szívek I Pntfihtl C7IV ha más- Iád ja, most írt a gyönki intézet­LCyiUUU 0£IVj kor nem nek, hogy szeretné, ha a kis Emő- is, most karácsonykor meglá- ke náluk tölthetné a karácsonyi gyűl, megenyhül, felenged, mint ünnepeket, már el is intézte az tavasszal az anyaföld. Ilyenkor utazási ügyeket. A „senki Emőkéje” ma nagyon boldog. Neki is jutott a karácsonyi sze- retetből. P. Juditnak a nővére írt, hogy feltétlenül várják karácsonyra. De irt az édesapja is, aki rég el­gondozottja. Tizenhárom S* * C.^óad,ot. A é£Pen > mée soha életéven ^apta az értesítést, hogy varjak karácsonyra, amikor kese­rűségében már azt sem tudta, ei-e nai-e oeteg-e egészséges-e v<> legyen. Ilyen gon­tanul-e’ NekT csak a "ma 1°“ ^ben: „Mit ér van, őt csak az intézeti admi- ha egye<?l?1 nisztráció tartja nyilván, szülő f tagban, nem to­nem. Azaz.. rődik velem más, csak az mtezet”. Társnői mentek riadtan a neve- Horváth István igazgató a napi lökhöz, hogy Judit milyen esze- posta felbontása közben az égjük veszett gondolatokat forgat a fe­levél olvasásakor megdöbbent, jében. És akkor a karácsonyi hitt is, nem is szemének. „Sze- meghívó... retném, ha a karácsonyt és az is­mindenki több szeretetet tanúsít, mint máskor és több szeretetre vágyik, mint máskor. Ilyenkor a levegőrezgés maga a szívek vég­telen zenéje. Az 536-os törzsszámot viseli G. Laci, a gyönki gyermekotthon egyik éves, de még soha életében nem érdeklődtek utána hozzátartozók. Még soha nem kérdezte senki, él-e, hal-e, beteg-e, kólái szünidőt Lacika nálunk tölthetné” — írta valaki és ez a valaki nem más, mint az édes­anya, aki a kisgyermeket 13 év­vel ezelőtt a világra hozta. Vala­honnan Oroszlányból jelentke­zett. Lacit még lányfejjel hozta a világra, de szégyellte és nevelő- otthonba adta. Időközben csak A már nagvlánykodó Marika félszegen megáll az ajtóban. Az igazgatóhelyettes, Kemler András bátorítja, hogy lépjen be csak nyugodtan, várja az igazgató bá­csi. A lány belép az ajtón, pajko­san libben utána a csikófrizura. Tekintete szomorkás, mint min­dig. A nevelők szerint Marikát egy dologgal törődött, hogy ma- -egT7et?en .eovs“r ]á}ták ga zöldágra vergődjön valaho- _ yogni. Valami csekélységen ga zöldágra vergődjön valaho- , ”yan. Sikerült is, férjhezment és akkor is, tiszte-s cstalárH £1 De köz- - - 010 belül visszaült tisztes családi életet él. ben eszébe jutott, hogy valahol az országban él egy kis emberke, akit ő hozott a világra... Ott a levél is, amit Lacikának írt: „Végre elérkezett az idő. hogy megtaláltalak. Egyetlen vágyam, hogy a karácsonyt már együtt töltsük. Szeretettel vár és sokszor csókol édesanyád.” Ki tudja, Lacika talán már csak búcsúzni jön vissza az intézetbe... Mindenesetre, ilyen karácsonya még nem volt. Most érzi először, hogy ő is tartozik valakihez, hogy neki is megvan a helye egy sző­kébb családi közösségben erre az ünnepre. Ez már biztos, hiszen búskomorság. pillana- arcára a Várakozón teNinf igaazf gatóra. Talán, ha azt az újságot közölné vele, hogy karácsonyra itt, vagy ott várják, most ugrál­na örömében, nem tudná vissza­fojtani indulatait. Az igazgató meglehetősen nagy gondban van, legszívesebben örömhírt közölne a lánnyal, de ez most lehetetlen. — Gyere csak közelebb, kis­lányom. Nézd, ezt írtam a nagy- nénédnek... — Keresztanyám' —'helyesbít a lány nagy sietséggel. Kapva ott a levél, a többi most talán kap az alkalmon, mert hátha ta­lán éppen ezen a tévedésen mú­lik a karácsonyi utazása. Szülei elhaltak, keresztanyjában volt minden bizodalma. — Igen, a keresztanyád. Bocsá­nat ... Olvasd el a levelet, ezt írtuk neki. A lány elolvassa. — És most felolvasom a vá­laszt. „Szerettük a lányt, de mi felelősséget nem vállaltunk ér­te, mert ha szót fogadott volna, nem is annyira fontos, hiszen számára már menyországi kirán­dulás az is, hogy karácsonykor megcsókolhatja édesanyját. T. Emőke gyógypedagógiára járt, felépült és idekerült a gyönki otthonba. Nincs hozzátar- ítozója, akire számíthatna akár- 'csak egy karácsonyi ebéd erejéig is. Ám, az egyik régebbi nevelő­nője nem feledkezett meg róla. Annak idején megkedvelte, meg­szerette, és bár neki is van csa­amikor itt volt nálunk .. — Akkor nem mehetek haza? — Itt a levél, nézd meg, ol­vasd el, bizonyára megismered az írást is. — Igen, ez az ő írása. A száj sírásra görbül, a szo­morkás szemből megered a könny Az igazgatói irodában elhalkul minden zaj. — Kislányom, nem erőltethet­jük a keresztanyádat, hogy fo­gadjon, vigyázzon rád, szerezzen neked boldog karácsonyt. Ez raj­ta múlik. Esetleg, ha valaki más hozzátartozód, rokonod volna ... írnánk neki... Marika lemondóan legyint, ami­lyen lemondóan csak érett eszű, de még gyermeklány tud legyin- teni. A levél szertefoszlatta az utol­só reményét. Egyedül van a nagyvilágban, számára most az sem vigasztaló, hogy az intézet­ben mindent megkap, amit egy intézetben a lelkiismeretes neve­lők, gondozók megadhatnak. Szá­mára a máskor oly kellemes gyermekotthon most hideg, sivár, reménytelen. — Marika, ne keseredj el, ne­künk is lesz itt karácsonyunk, én is veletek leszek, együtt ünne­pelünk, meglásd, ez is milyen szép lesz. Marika szótlanul távozik. Ki­felé is törölgeti a szemét. F hPfPSl az otthon nevelési ft. liCIGII programja g követ­kező volt: „Meglepetés és öröm­szerzés.” A karácsonyi hangulat­ban ezután nem is tudtak volna jobb témát találni. A nevelők egész héten arra irányították a gyermekek figyelmét, hogy egyik ember a másik iránt hogyan tud­ja kifejezésre juttatni szeretetét, hogyan lehet sokszor a legapróbb meglepetésekkel örömet szerezni emjöertársaipknak. Közben a kis intézeti közösség látszólag szétesett, mindenki igye­kezett egy rejtett zugban elbúj­ni, mindenki rejtegetett valamit a többiek elől. Mindenki készül egy kis karácsonyi meglepetés­re. A gyermekek majd karácsony estéjén egymást is megörvendez­tetik valami csekélységgel ne­velőiket is, meg persze a neve­lők is gondoskodnak egy csomó ajándékról. Dehogy esett szét a kis közös­ség. Inkább összenőtt, összeforrott jobban összeláncolta őket a kö­zös sors mellett az önzetlen sze­retet. A karácsonyi hangulat. BODA FERENC YVWYYWYYVYVYVYYYVYYYWYWYVYVYTYY "YYYYY — 73 — Szóval őt nem lehet becsapni. Néha elnézi a másik asztalnál ülőket, akik pálinkát, vagy likőrt isznak. Megrázkódik. Hogy lehet azt meg­inni? Sós is mindig ilyesmit iszik, azt mondja, a bort nem szereti. Hát milyen ember az? Az ám! A Sós! Hol van ennyi ideig? Sóssal itt ismerkedett meg egy hónapja —, vagy lehet több is? —, az étteremben. Nem volt üres asztal már, és akkor Pista bácsi Sós mellé ültette. — Ez is olyan megállapodott agglegény, mint te. Naponta bejár ide, mindig egyedül. Szegedinek nem volt ellene kifogása. Rendes embernek látszik. Azt mondja, valami építő­ipari vállalatnál dolgozik, lehet, hogy műszaki féle, ezt nem is kérdezte Sóstól. Különösképpen annyira nem érdekli Sós magánélete. Bár tudja, hogy valakinek udvarol, egyszer említette, de a nőt még soha nem látta. Sós egyedül jár, ide betéved majdnem mindennap. Elbeszélgetnek egy félórát, aztán vagy ő, vagy Sós megy el előbb. De most jön! Pista bácsi messziről int az asz­tal felé. Sós idenéz és már jön is. — Konyakot, Pista bácsi!... — Már megint? — évődik Szegedi. — Legjobb ital — feleli Sós. — És a bor? Az kutya? Nézze csak meg — emeli a poharat Szegedi —, látja, itt a karimá­ját? Ha ilyen széles karimája van, akkor a bor jó, tiszta. Ez a lényeg. .. Sós csak mosolyog. Még olyan nap nem volt, hogy Szegedi ne tartott volna kiselőadást a bor­— 74 — fajtákról. Megszokta már, unalmas is lenne a délután, Szegedi nélkül. Egy óra múlva Szegedi felállt. — Van még otthon... Be kell fejeznem azt a versenytablot ma este. .. Kezet nyújtott Sósnak, aztán elment. Sós úgy tudja, hogy ő egy vállalat dekorá­ciósa. Szegedi szerint jobb, ha minél kevesebb ember tudja az ő igazi hivatását. Egyébként valóban volt még ma munkája. Bement az osz­tályra és az íróasztalból elővette azt a darab ívpapírt, amelyre ma délelőtt feljegyzett néhány dolgot. A feljegyzéseken senki sem tudna el­igazodni, csak ő maga. Csak feltevéseket vetett papírra, lehetőségeket, amelyek nem egyebek a zsákbamacskánál. A főnök közölte vele, hogy az amerikaiak át­dobták egyik nagyon veszélyes emberüket a ha­táron. Nagyszerűen megszervezték már hóna­pokkal előtte. Nagyon fontos lehet számukra a futár küldetése, mert egy egész gépezetet moz­gósítottak, hogy útja sikerüljön. Szegedinek ez okozott gondot már napok óta. Hol keressék meg ezt az egy embert ebben a milliós városban? Fejét tenyerébe hajtotta és úgy nézte jegyzeteit, mélyen elgondolkodva... » Hát ismét Budapest. Közel két hónapja, hogy budapesti „lakos” lettem. Az 51/A. Építőipari Vállalatnál meg­kaptam azt az állást, amelyet még tavasz ele­— 75 — jén Koroknay jelzett. Akkor nem hittem volna, hogy én leszek az a futár, akinek „égetően” szüksége lesz az állásra. Csak később értettem meg Grétit, — amikor vadonatúj kocsijával ki­vitt a pályaudvarra és lemondóan említette, hogy a bolognai nyári utazásomból nem lesz semmi. Ö már akkor tudta, hogy nekem kell Budapestre jönnöm. De hiszen történtek már más dolgok is. Akkor este Frankfurtban, a Savoy-Hotel bár­jában Mr. Carryval hozott össze a sors, azaz Hella. Másnap este hasonlóképpen találkoztam az amerikai énekesnővel. De másodszori talál­kozásunk alkalmával már túlzottan kedves volt hozzám — bár akkor nem tűnt fel nekem semmi. A műsor után még néhány konyakot megit­tam és Hellától búcsúzni akartam. Fáradt vagyok, kedves Hella, azt hiszem, unalmas társalgó lennék az ön számára. Helye­sebb, ha felmegyek a szobámba... — mondtam neki. — Én pedig megkérem, hogy előbb engem kí­sérjen el a szobámig, ugyanis nekem is szándé­kom, hogy ma korábban lepihenjek... — felelte, s mindjárt indultunk is. Hella szobája azon a folyosón volt, ahol az enyém, illetve a feljárati lépcsőhöz közelebb esett. Az ajtónál meghajtottam magam, de Hella megfogta a karomat. — Mondja csak, Miklós..., ivott-e már igazi amerikai whiskyt?

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents