Tolna Megyei Népújság, 1965. november (15. évfolyam, 258-282. szám)

1965-11-10 / 265. szám

4 WSOíS MEGYEI VEPtJSAO 1965. november 10. Tágranyílt lehetőségek VÁRDOMBON, a község köze­pén áll az új művelődési otthon, tavasszal volt az ünnepélyes át­adás. Azóta igen csak zárva volt, nem használták rendeltetésének megfelelően. A község és a társadalmi szer­vek vezetői a „szünetet” egy­részt a mezőgazdasági munkával járó elfoglaltsággal magyarázzák, másrészt azzal, hogy a község lakossága elszokott a művelődési háztól. Ebben van is valami. Né­hány évvel ezelőtt a művelődési háznak használt épület a tűz mar­taléka lett. Azóta, ha valami­lyen rendezvényt tartottak, az ál­talános iskola egyik tantermében szoronkodtak. Az érvek így summázva elfo­gadhatóak, de csak részben, mert a lakosság másként vélekedik. Az igaz, hogy nyáron át a falusi ember a napi munka után este nem szívesen látogatja a rendez­vényeket. Későig dolgozik a ha­tárban, utána meggondolja, hogy menjen-e valahova. Viszont a va­sárnap délutánokat és estéket a tavasz óta nagyon is jól ki lehe­tett volna használni. Az egész heti munka után a falusi em­berek igénylik a művelődést és a szórakozást. Nemrégen községi tanácsülésen, majd vb-ülésen foglalkoztak Várdombon a művelődési otthon és az ott folyó művelődési mun­ka fellendítésével. Az 1965—66. évre szóló művelődési programot vitatták meg, amely általában foglalkozik a művelődési felada­tokkal, tennivalókkal. Azért .ál­talában, mert maga a program is jobbára idényjellegű. A ren­dezvények tartását a téli hóna­pokra korlátozzák. Szerepel a tervezi!?. Meghívják a már jól működő és ismert színjátszó cso­portokat, a Tolnai Egyesített Művelődési Otthon és a Bony­hádi Járási Művelődési Ház szín­játszóit. A PROGRAM elkészült, de ez csak egyik része a dolognak. Sok múlik a kivitelezésen, amit egy ember, — a művelődési otthon igazgatója — nem képes meg­valósítani. A tanács vb-ülésén kialakult vitából viszont arra le­het következtetni, hogy a műve­lődési otthon igazgatója nem ma­rad egyedül ebben a munkában. A tanács vezetői, a községi és a tsz pártszervezet titkára, a tár­sadalmi szervek vezetői ígéretet tettek, hogy támogatják a mű­velődési munka fellendítését. A lehetőségek adva vannak Vár­dombon. Az általános iskola út­törői műsorukkal már nem egy esetben kitettek magukért. Van az iskolának aranyérmet nyert szavalója, és vannak Várdombon jó táncos fiatalok. A vb-ülésen az is szóba került, hogy néhány évvel ezelőtt a Tancz pedagógus­Paksoin, a konzervgyárban min­den dolgozónak kerek, számmal ellátott fémlap a belépőcédulája. Műszakváltáskor a portán ülve megfigyelhettem, hogy különböző vérmérsékletű emberek hogyan reagálnak erre a természetes ké­relemre: „Mutassuk a belépőket!” Ami még érdekesebb volt: hon­nan került elő a biléta? Megfi­gyeléseim típusok szerint is cso­portosíthatnám. Például, volt a belépők közt házaspár vezetésével jónevű, nemzetiségi tánccsoport működött Várdombon, pedig abban az idő­ben nem volt alkalmas műve­lődési otthonuk, de több akarat és lelkesedés volt a fiatalokban. Ezt a lelkesedést kellene újból felszítani — javasolták. Tágranyílt lehetőség van Vár­dombon a művelődési munka fellendítésére. Vannak tehetséges fiatalok, akik szívesen szerepel­nének az új művelődési otthon színpadán és mint kiaknázatlan adottság ott van a Várdombi Gép­állomás. Szakemberei bizonyára szívesen támogatnák a művelő­dési otthon munkáját egy-egy po­litikai előadás megtartásában, de lehetne mezőgazdasági előadás- sorozatot is indítani a téli hóna­pokban. A művelődési otthon programja e lehetőségek figye­lembevételével készül. Végrehaj­tásához azonban kevés egy em­ber. Ahhoz, hogy a várdombi új művelődési otthon szellemi köz­pontja legyen a községnek, tár­sadalmi összefogásra van szük­A LELKIISMERETES Tudja, hogy meg kell mutat­nia, és nagyon fél, hogy elveszti, ezért gondosan a táska mélyére süllyesztette. Mögötte már gyűlik a türelmetlen tömeg, de ő nem zavartatja magát, édes nyugalom­mal keresgél. Kisvártatva meg is találja, boldogan mutatja: — Mondtam ugye, hogy itt kell lennie! AKIK ELVÁLASZTHA­TATLANOK A biléta és hordóséi Ez is szállás ? Nagy munkába kerülne, ha valaki arra vállalkozna, hogy összegyűjti, vajon a Tanácsi Építőipari Vállalat az el­múlt tíz évben hány ezer forintot költött munkásszállásokra? Es az igazsághoz, a jól berendezett munkásszállásokhoz tartozik az is, hogy egynéhány munkahelyen kritikán aluli állapotok uralkodnak, ha egyáltalán munkásszállásnak lehet nevezni azokat a helyeket, ahol a vidéken dolgozó munká­sok pihenik fáradalmaikat... A néhány ilyen közül csak egyet mutatunk be, azt is abban a reményben, hogy elejét vegyük annak, hogy másutt is hasonló „szállással” fogadják a munkásokat.,. A vállalat aszfaltozó brigádja a múlt hétfőn a paksi já­rásba ment dolgozni. Miután elvégezték a néhány ezer fo­rint értékű aszfaltozást Madocsán, átvonult a kilenctagú brigád Dunakömlődre. Itt az egyik nagy istállóban kellett nekik aszfaltozni. A munkahelyre történő elvonuláskor ígé­retet kaptak, hogy szállásuk lesz, és a munkát zavartalanul folytathatják. A munkával nem is volt baj, a szállással annál több. A kilenctagú brigád részére kijelöltek egy 4x5 méteres szobát, betettek oda négy vaságyat, meg egy bitumenes hor­dóból készített dobkályhát. Ennek adták a szállás nevet. Természetes, hogy a szálláson a kilenc ember nem tud le­feküdni a négy ágyra. Ezért a tsz-ből kértek — vagy hoz­tak? — néhány szalmabálát és azon alszanak éjszaka. Az ágyakon nádpálló helyettesíti a szalmazsákot — és a le­pedőt. Takaróul a munkások esőköpenye, vagy kabátja szol­gál. Természetes ezek után, hogy mosdási, tisztálkodási le­hetőség nincs. Egyetlen lavór, vagy pohár nincs a „szállá­son". Pedig a minimális munkásszállási feltételeket biztosí­tani lehetne és kellene. A munkások méltán elégedetlenek. Jelentették áldatlan elhelyezésük körülményeit a munkavezetőnek, de változás nem történt. Azt mondják: ha felmegyünk a főmérnökhöz, elintézik azonnal, de az ember már restell minden apróság­gal a legfelsőbb vezetőhöz menni. Valóban, ezek olyan problémák, amelyek a vállalatnál megoldhatók volnának, az igazgató és a főmérnök beavat­kozása nélkül is. Bizonyára az aszfaltozok áldatlan „szállá­solás” ügyének folytatása lesz. Es annak az érthetetlen tervben, hogy a téli hónapokban 12 ismeretterjesztő előadást tar­tanak. Terveznek ifjúsági klub­esteket, ki mát tud vetélkedőt, könyvkiállítást, irodalmi estet rendeznek, hogy a könyvtár lá­togatottsága is fellendüljön. A lakosság színielőadás iránti igé­nyének kielégítésére vendég HÁZIAS Batyuba gondosan bugyolált ételféleséget hoz, a másik karján zsúfolt táska. — Kérem a belépőkét! '' ^zót a portásasszony. Erre a váratlan bejelentésre za­varba jön, szemrehányóan mond­ja: — Most hogy vegyem elő, még színjátszó csoportok meghívását kiborul a levesem! »TVT**»TT**»’*TTT'rT’rTTVTTTTTTTTTTTTTTTTTyTTTTTVTTTTTTTTTTrrTTTYVTT» Sárközi Gyula cA s ziiKjap/u i tó ne ent lé Két barátnő jön egymás után. Az első mindjárt előbújtatja pénztárcája zugából a kincset, de párosával. Biztösítótűn van mind- , kettőjüké. Megtakarítottak egy mozdulatot, *és ezzel is hangsú­lyozták összetartozásukat. A PRAKTIKUS Neki nem kell keresgélnie sem a táska mélyén, sem a bukszában. Csak kifeszíti széles mellét és mosolyog. Jól látható helyen ott díszük az odatűzött „belépőcédu­la”. VÉGÜL, AKIK LEGTÖBBEN VANNAK: Zsebből, vagy marokból előve- «szik, nem várnak külön felszó- > lításra, nem veszik a portás ké- ’ rését okvetetlenkedésnek, és ami í szintén elég fontos: nem felejtik >otthon sem. Moldován Ibolya helyzetnek is, ahogyan „gondoskodtak” az aszfaltozok haza- szállításáról. A múlt hét elején azt ígérték az aszfaltozók- nak, hogy a hét végén gépkocsival hazaszállítják őket. El­érkezett a hét vége, a munkásoknak azt üzenték: menjen mindenki haza, úgy, ahogy tud. Egy ember Dunakömlődről Szekszárdra kerékpárral ment haza, a többiek gyalog, autó­stoppal, kinek milyen szerencséje volt... Ehhez az intéz­kedéshez, úgy hisszük, kommentárt sem kell fűzni. A másik üggyel kapcsolatban azonban van javaslatunk. A ll-es AKÖV ezekben a hetekben több tucat régi típusú Ikarusz 30-as autóbuszt kap. Ezek közül a jobbakat felújít­ják, forgalomba állítják, amelyeket már forgalomba nem tud­ják állítani, kiselejtezik, szétdarabolják. Ilyen, szétdarabolásra ítélt autóbuszokból lehetne készíteni mozgó munkásszállá­sokat. A vállalat rendelkezik szakemberekkel, nyilván pénzt is lehetne a kocsik átalakításához biztosítani, és akkor meg­oldódna a vándorló munkások, aszfaltozok, kubikosok szál­lásának ügye.- Pj ­mrrmTmTmTTTTTmTWTTTWwt — 175 — — Nem! — ugrott fel fekhelyéről Sári és a pa­rancsnok elé térdelt. — Ne tedd ezt, parancsnok! Szeretem Bábut, az életmentőmet és oltalmazó- mat! Ha elesik, ki fog engem oltalmazni? — A parancsnok — emelte rá tüzes fekete sze­mét Gongatu. — Bábu holnap reggel bevetésre megy! — Könyörgöm, légy emberséges, parancsnok! — A parancsot nem lehet megváltoztatni! — Gongatu felállt, s visszament a helyére. Két társa szótlanul követte példáját... Másnap reggel Bábu egy kisebb csoport élén portyára indult a dzsungel mélyén húzódó vas­úthoz, hogy aláaknázza a pályatestet, mert azt a jelentést kapták, hogy délután hadianyagot szál­lító szerelvény fog arra menni. A Szingapúrban hajóról kirakott hadianyagot a Malájföld belse­jébe, Kuala Lumpurba továbbítják. — Fel kell robbantani! Minden áron meg kell akadályozni, hogy a hadianyag Kuala Lumpur­ba jusson! — fejezte be szavait Gongatu. — Úgy lesz, parancsnok! — felelte Bábu és gyorsan elbúcsúzott Sáritól. A lány egészen az odulejáratig kísérte szerel­mesét. Amikor visszafeküdt gyékényágyára, nyugta­lan érzés kerítette hatalmába. Eszébe jutott ször­nyű álma és magában azért fohászkodott, hogy bár csak ne essen Bábunak baja. Az utóbbi idő­ben a fiú — éppen ő miatta — ritkán volt be­vetésen és Sári már elszokott az effajta izgal­maktól. — 176 — így telt el feszült várakozásban és egyre foko­zódó izgalomban egy fél nap és Babuék még mindig nem érkeztek vissza a vállalkozásból. Végre délután megjött az osztag egy része, de bár csak ne jött volna meg! Mert a fele hiány­zott és a súlyosan sebesült Bábut bajtársai hoz­ták hordágyon. Ezek elmondták, hogy aknatelepítés közben váratlanul egy század katona lepte meg őket és a harcban majdnem valamennyien elvéreztek a túlerővel szemben. Sári, amint megpillantotta a gyászos menetet, odarohant a hordágyhoz és ráborult Bábu véres testére. Hosszan rázta a zokogás. Bábu haldo­kolt... Már nem lehetett rajta segíteni. Tüdőlö­vés... állapította meg a felcser. Alig lélegzett és minden lélegzéskor sípolva hörgött és véres hab buggyant elő a száján. Eszméletlenül feküdt a hordágyon és arca a nagy vérveszteségtől halott­sápadt volt. A harcosok némán állták körül a hordágyat és amikor Sári felsikoltott, mert Bábu teste vo- naglott egyet s ezzel kiszenvedett, hátráltak né­hány lépést. Kemény, harcokban edzett katonák voltak valamennyien, sok halált láttak tulajdon szemükkel, maguk is nap mint nap farkassze­met néztek a „kaszással” és mái’ megszokták. De ez a jelenet az ő szívüket is megsajdította ét- nem tudták közömbösen 'szemlélni. — Bábu!!! — visszhangzott a sziklaterem. — Itt hagytál, drága Bábum!... Ki visz most át en­gem Szumatrára?! Nem... Ez nem igaz! Te nem haltál meg! — 177 — Lassan feltápászkodott és a gyékényre rogyott. Késő este volt már és Sári még mindig sírt. Bábu holttestét szép csendben kivitték a bar­langból és eltemették a lejárati fa tövében. Gon­gatu mondott felette rövid gyászbeszédet. Aztán Song társaságában odament a lányhoz. — Ne sírjon, miss — szólalt meg kis idő múl­va. — Bábut nem szabad siratni, Bábu hősként esett el a túlerőben lévő ellenséggel vívott küz­delemben. Csak büszke lehet rá és őrizze őt meg emlékezetében... — Köszönöm, parancsnok úr — suttogta Sári kicserepesedett ajakkal. — El, ed innen! — zoko­gott fel a következő pillanatban és kezébe te­mette arcát. — Minél előbb! Nem akarok többé egy percig sem várni... Nincs többé Bábum!... Itt minden az ő emlékét idézi... Haza akarok menni!... Bárhogy is vigasztalták, Sári nem tudott megnyugodni. Gyékényén ült és rázta a zokogás. Gongatu és Song végül is tehetetlenül széttár­ták karjukat és csendben magára hagyták fáj­dalmával. Sárit egy félóráig még rázta a hangtalan sírás, aztán egyszeresük hirtelen felugrott és rohanni kezdett a folyosón a kijárat felé. Valahol a sziklafolyosó közepe táján, talán éppen ott, ahol idejövetelükkor Bábuval össze­ölelkeztek, megállt, nekidőlt a nyirkos szikla­falnak és körmével belemart a kemény kőbe. — Bábu!... Édes Bábum! — visszhangzott a sötét és kihalt folyosó.

Next

/
Thumbnails
Contents