Tolna Megyei Népújság, 1965. november (15. évfolyam, 258-282. szám)
1965-11-17 / 271. szám
foesfs msoim nmmm 5 1965. november IX Hi Síkságokhoz, legfeljebb dombok, halmok megmászásához szokott izmainkat többször próbára tették a Balkán hegyek meredek és szédítően magas kapta tói. Kísérőinknek viszont meg sem kottyant, négy, öt, vagy éppen hatszáz métert fölkapaszkodni. Sőt, Cvetán Gizdorf elvtárs állandó kísérőnk, a vendéglátó lap főszerkesztője, a nyaktörő hegyi utak és csúcsok szerelmeseként ott érezte magát igazán jód, ahol mi gyakran még lenézni se nagyon mertünk. Meg-megállt a szerpentin utak legszélén, tekintetével szinte végigsimogatta a tájat, és szinte nem győzte ismételni: Balkán, Balkán. Mi lenyűgözve álltunk mögötte, eltöltött bennünket a félelmetesen szép vidék, ám szorongó érzéssel arra gondoltunk, eddig még csak megvagyunk, de vajon miként jutunk majd vissza? ök megszokták, nyugodtan álltak meg a szakadékok legszélén, s úgy néztek le a lábuk előtt elterülő vad mélységbe, oly magától értetődően sétálgattak a sziklák peremén, mint ahogyan teszik ezt nálunk a több emelet magasságban dolgozó tetőfedők. A hegyek között nyáron és ősszel, még csak istenes, de hogyan közlekednek a jeges, csúszós utakon télen? S amikor ezt a kérdést saját magunknak feltettük, akkor értettük meg igazán, a Bataki partizánok bátorságát, hősiességét. Sztefka, az idegen- vezetőnk úgy futott felfelé a partizánok első táborhelyét megmutatni, akár a zerge. Lihegve követtük, s egyre nagyobb tisztelettel gondoltunk azoknak a megpróbáltatásaira is, akik télen hó- ban-fagyban szinte mindennap felkapaszkodtak ide, hogy élelmet vigyenek a partizánoknak. A tábor eleve úgy épült, hogy nehéz legyen megközelíteni. Sztefka megmutatta a hatalmas fák Fejtekében a föddbevájt bunkereket, a lőtérnek ki képzett tisztást, a forrásvizet, ahol a tábor lakói tisztálkodtak, megmutatta a női tábort, a gyengélkedőt, aztán nekitámaszkodott egy többszáz éves fa törzsének és halkan, lágyan énekelni kezdte a dalt, amely a magas fenséges Balkánról, a hegyek között élő bátor partizánokról szólt. E dalt sokszor hallottuk, később már mi is dúdoltuk. Mintha a hegyi patakok csobogása visszhangzana benne. Amikor énekeltük, — érdekes — eltűnt, feloldódott az a szorongás, amit a hegyekben a váratlan magasságok és a meglepő mélységek miatt gyakran éreztünk. Egyik este barátaink elhatározták, hogy meglepetést szereznek nekünk, megmutatják Szófiát, a Vitosa hegyről. Elindultunk. Már vagy félórát ment a gépkocsi felfelé, amikor váratlanul sűrű köd ereszkedett ránk, s nem lehetett látni se előre, se hátra. A gépkocsit a vendéglátó lap helyettes szerkesztője vezette, aki mivel nem láthatta az utat, minden pillanatban számíthatott arra, hogy pár száz métert autóstól együtt gurulunk. Később elmesélte, a nagy ködben hátán az ing csuromvizes lett és hogy levezesse a benne levő feszültséget, harsány hangon énekelte azt a dalt, amelyiket Sztefkától hallottunk. Mi így neveztük: bátorító dal. A bulgárok, ha csak egy mód van rá, nem mulasztják el és feltétlenül megmutatják a külföldinek a Sipka-szorost, és a Sipka hegy csúcsán a hősök tiszteletére épült hatalmas emlékművet. Odaindulásunkat nagy várakozás előzte meg, mert kísérőink sokat meséltek a Sipkáról, úgy emlegették, mint a bolgár nép hősiességének, az oroszok és a bolgárok testvériességének, a magyarok és bolgárok közös sorsának szimbólumát. Este, vagy ebéd közben napokig a Sipka-szoros volt a fő beszédtéma. Előző nap a délutánt Várnából jövet, a ko- larovgrádi Kossuth-múzeumban tötöttük. Kolarovgrád egyik éttermében megettük az ebédet és Gizdorf elvtárs rövid sétát ajánlott, a főutcán. Nézegettük a kirakatokat figyeltük a széles, árnyas főutca forgatagát, betűzgettük az üzletek cirill feliratait s egyszercsak megláttuk Kossuth Lajos szobrát. Különös és szokatlan érzést vált ki az emberből az ilyen találkozás. Elsősorban az a furcsa, hogy körülöttünk még véletlenül sem hallani magyar szót; a padokon diákok, fiúk és lányok ültek, egy nagymama unokájával beszélgetett, és ebben a távoli, napfényes bolgár városiban, a nekünk történelmet jelentő szobor ezen a helyen már nem is any- nyira történelem volt, hanem jelképe a bolgárok és a magyarok barátságának. Barátságának és a tiszteletnek. Közel a Kossuth-szoborhoz egy kiskapu két oldalán márványtábla. Egyikre magyarul, a másikra bulgárul vésték rá; „E házban lakott mint emigráns, 1849. november 21-től 1850. február 16- ig Kossuth Lajos, a magyar demokratikus forradalom, s az 1848-as szabadságharc vezére.” A kiskaput zárva találtuk, már-már le is mondtunk arról, hogy a múzeumot megnézzük, de két órakor nagy sietve megérkezett egy tömzsi bolgár asszonyka és beengedett bennünket; 0 a kola- rovgrádi Kossuth-múzeum vezetője. Egyetlen szót sem tud magyarul, de 1848 eseményeiből, a történelemórán jelesre felelne itthon, minálunk is. Amikor találkoztunk vele, szerény, vidéki háziasszonynak néztük. Annál nagyobb volt meglepetésünk bent a múzeumban, ahol beszélni kezdett. Láttuk, hogyan élt, s mivel töltötte napjait ebben a bolgár városban Kossuth Lajos. Belelapozhattunk a vendégkönyvbe, és elmerenghettünk egyik-másik nagyképű beírás fölött, mivel akadnak honfitársaink, akik mindenütt megfeledkeznek az illő és kötelező szerénységről. Láttunk például olyat, hogy két magyar az emlékkönyvben delegációnak nevezte ki magát, három meg már egy egész küldöttségnek. Gizdorf elvtáns bosszús mosolyunkat észrevéve, egyre faggatott bennünket, hogy mi van. Intettünk neki, hogy semmi, semmi..; Még frissen bennünk élt a ko- larovgrádi élmény, hatása még fogva tartott bennünket, amikor másnap Gabrovot. a nagy iparvárost elhagyva, kísérőink közölték, hogy irány a Sipka és hogy távol, azok a kopár hegyek az öreg-hegységhez tartoznak. Kis idő múlva már éreztük is a légnyomáskülönbséget, aztán körbe-körbe egyre feljebb értünk. A nagy csata színhelye, ahol a múlt század második félében a bolgár és az orosz csapatok megvívták az utolsó ütközetet — és fél évezredes török iga alól végérvényesen felszabadítottak az országot, — mintha a felhőkhöz kartávolságnyira lenne. Előttünk, a szerpentin úton lépésben teherautók hajtottak, építőanyagot szállítottak. (A hegyek között mindenfelé hatalmas építkezések folynak.) Elhagytuk a teherautókat, az integető útépítő asszonyokat és néhány perc múlva odaértünk, ahol 1877-ben a seregek a Sipka szorosba szorították és tönkreverték az ellenséget. De hogy ágyúikkal hadifelszereléseikkel miként jutottak fel a Sipka hegy tetejére, azt még elképzelni sem bírtuk. A szoros torkolatától még ezer lépcsőt kell felfelé megmászni, az emlékmű talapzatáig. A levegő érezhetően ritkább és hidegebb. A sziklákból készült emlékmű belseje úgy van kiképezve, mint egy márványsírbolt. A napnak minden órájában érkeznek ide emberek és leróják tiszteletüket. Másutt nem, de a Sipka hegy tetején még magyarokkal is találkoztunk. A máskor igen beszédes kísérőink szótlanabbak és valahogyan ünnepélyesebbek lettek. Az emlékmű talapzatánál súlyos kerekeikre nehezedve régi ágyúk állnak, mintha örök időkre vigyáznák a Sipka -szoros csendjét. (Folytatjuk.) PETRITS FERENC — SZEKUL1TY PETER Elkészültek a GELKA Tolna megyei rekonstrukciójának tervei (Budapesti tudósítónktól.) Ebben az esztendőben szinte ugrásszerűen megemelkedtek a háztartási gépek, télevíziák és egyéb szórakoztató gépek számai. Napjainkig 757 909 televíziót és 2 millió 283 381 rádiót tartanak nyilván az illetékes postahivatalok. Hogy elképzelésünk legyen a háztartási és híradástechnikai készülékek forgalmáról, megemlítjük, hogy a belkereskedelem ebben az esztendőben 160 ezer mosógép 40 ezer centrifuga, 50 ezer hűtőgép, 80 ezer porszívó és 9 ezer padlókefélő eladását irányozta elő. A rádiók és televíziók eladása is csak százezres számokban tüntethető fel. Érthető tehát, hogy a több milliós háztartási készülék, rádió, televízió és egyéb híradástechnikai cikk karbantartására és garanciális javítására nagy- kapacitású vállalatot kellett létrehozni. Ez a GELKA néven is* mert országos javítóvállalat, amely jövő év január elsejétől kezdve profilgazdája lesz a felsorolt készülékeknek. A GELKA ma megyénként szervezte meg javítóhálózatát és profil társa lett azoknak a szövetkezeteknek és tanácsi vállalatoknak, amelyek még elszórva javítanak háztartási gépeket és híradástechnikai produktumokat, tehát rádiókat televíziókat, magnetofonokat és a többi szórakozásit és művelődést szolgáló cikkeket. Jelenleg közel kétezer alkalmazottja van a GELKA-nak, és 24 budapesti, továbbá 130 vidéki szervize. December végéig egy budapesti és nyolc vidéki hálózattal bővül a javítószolgálat. Százhúsz saját gépkocsi és vidékenként sok száz bérelt autó szállítja a készülékeket a javítótól a készülékek tulajdonosaihoz és vissza. Csak nyolcmillió forintot fizetnek ki évenkéMt a készülékek ki- és beszállításáért. Tevékenységük forgalmi értéke; meghaladja az évi 120 milliót. — Mit várhat Tolna megye közönsége a GELKA-tól a decemberi ünnepi hónapban és szilveszterkor? Nem lesz-e az ün. népi műsorok idején fennakadás a rádiók, televíziók és az egyéb készülékeik vonalán? — kérdez, tűk a GELKA budapesti központja műszaki főosztályán. Hogyan állnak a garanciális javítások, rövidül-e a jövő évben a javítási idő, adnak-e a hosszabb javításokra kölcsönkészüléket, jobb lesz-e a szervizszolgálat —> kérdeztük Nagy Sándor és Joó Vilmos főosztályvezetőktől. — Tolna megyében, először Székszárdan változtatunk alapvetően. Miután a jelenlegi szervízhálózat már kicsiny az igényekhez képest, arra törekszünk hogy minél hamarabb felépítsük Szekszárd középpontjában azt a többszintes központi telepünket amelyet 10 milliós költséggel a Nemzeti Bank, a Közlekedési Minisztérium és a KlSZÖV-vel együtt építünk. Szinte laboratóriumi szinten rendezzük be a szekszárdi telepünket, amelynek építési terve, berendezése készen áll — mondották tájékoztatóink. Ha a város segítségünkre lesz és az építkezéshez szükséges bontásokat hamar elvégzik, jövő év második felében felépül az ország egyik legmodernebb szerviz- kombinátja. Addig is az év végére mozgósítjuk dolgozóinkat; hogy az ünnepek alatt is készen álljanak helyszíni javításokra Igyekszünk elegendő kölcsöngé- pet is tárolni, hogy cseregépeket tudjunk adni a hosszabb ideig tartó javítások miatt. Dombóvár szervízhálózatának megjavítására is készen állunk. Itt egy 200 négyzet- méteres alapterületű új épületet akarunk emelni. Tárgyalásban vagyunk az OTP- vel, hogy a költségünkre emelt többszintes épület felső szintjeire laikásokat tervezzen. A jelenlegi kis szervizzel nem lehet ellátni Dombóvár és vidéke javítási szükségességeit. Ha nem megy, építőtársakat keresünk itt is mint Szekszárdim. Remélhetően itt is hamar megindulhatunk. Addig is átszervezéssel, műszaki problémák megoldásával próbálunk a. jelenlegi nehézségeken javítani. Pakson hasonló a helyzet. Itt egyáltalán nem rendelkezünk szervízhálózattal és ezért nehezek a garanciális és egyéb javítási problémák. Minden készüléket Szekszárdról 35 kilométerre kell ki- és beszállítanunk, ami hosszabbítja és drágítja a készülékek javítását és átfutási idejét. Pakson szeretnénk egy legalább 200 négyzetméteres szervizit létesíteni, ami el tudná látni a környéket is. Ha a helyi tanácsok is segítenek, hamarosan megjavulhat Tolna megye háztartási és híradástechnikai gépeinek javítása és karbantartása. Zsolnai László A döbröközi Zöld Mező Tsz 150 holdas tábláján végez őszi mélyszántást Vadász József traktoros. A táblába burgonya kerül majd.
