Tolna Megyei Népújság, 1965. november (15. évfolyam, 258-282. szám)

1965-11-14 / 269. szám

1 2 Tt>T WA WFICTFI NÉPÚJSÁG 1965. november 14. / rOLM« NÉPÚJSÁG .^AQyf&SjíQCIAIJStA MUNXASíAHT TOLNA MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGVET TANÁCS LÄPIA, $ Pártnap Bonyhádon (Tudósítónktól.) A bonyhádi A pártnap előadója Virág látván községi pártbizottság rendezésé- elvtárs, a megyei pártbizottság ben november 12-én, pénteken titkára, az aktuális nemzetközi este nyilvános pártnap volt, a és belpolitikai kérdésekről tájé- Vörösmarty járási kultúrházban. koztatta a hallgatóságot. A kukoricatermés 70 százalékát betakarították a szövetkezetek Ezen a héten a megyei tanács mezőgazdasági osztályának jelen­tését a járások szakembereinek és szakvezetőinek felmérése, becslése alapján készítették el. Tehát nem kértek részletes jelentést minden faluból, hanem kint járva jegyez­ték fel az eredményeket. Másrészt a tartós esőzés miatt sem lehet pontosan kalkulálni, mennyivel jutott előbbre a mezei munkában egy-egy szövetkezet, egy-egy já­rás. Mégis, tájékoztatásként — el­fogadhatóan pontos adatok szerint — megyei összesített jelentés ké­szült. A megyei tanács mezőgazdasági osztályának jelentése arról ad hírt, hogy a kukoricatörésben már csaknem 70 százalékig ju­tottak átlagosan a megye közös gazdaságai. Járásonként a követ­kező a helyzet: A paksi járásban 78,7 százalékát betakarították a kukoricának, a szekszárdi járás­ban 78 százalékát, Szekszárd vá­rosban 82,4 százalékát, a bony­hádi járásban 61,6 a tamási já­rásban 61,2 és a dombóvári já­rásban 59,4 százalékát. A kuko­ricaszár vágása a hét végéig 41,9 százalék, ami 20 612 holdat jelent, SZELES IDŐ. HAVAZÁSOK Erősein felhős idő, sokfelé ha­vazás. Élénk, helyenként erős északi-északkeleti szél. Az uta­kon síkosság. A hőmérséklet kis­sé tovább csökken. Várható leg­magasabb nappali hőmérséklet 0 fok körül. s ez négyezer holddal több, mint tavaly ebben az időszakban. A mélyszántásban a paksi já­rás szövetkezetei sokkal előbb járnak, mint a többi járás: 84,5 százalékát végezték el a mély­szántásnak, e hét végéig. A többi járás eredménye a következő: szekszárdi járás 64,2, dombóvári járás 52,8, Szekszárd város 48,7, bonyhádi járás 42,5, tamási járás 38,5 százalék, összesítve átlago­san 55,3 százalékát szántották meg a megye közös gazdaságai a tervezett területnek. A jelentés beszámol arról is, hogy a kettős műszakban üzemeltetett gépek száma a szövetkezetekben 208, a gépállomásokon 139, ami összesen \ az erőgépek 53 százalékát teszi ki. Halálos baleset Szedresen Az út mellett beszélgetett pén-1 teken este Szedresen a Rákóczi utca 25 számú ház előtt Balogh j István, majd minden körültekin- j tés nélkül kerékpárja pedáljára j lépett, hogy felüljön rá. Közben áttért a baloldalra, s elébe ment, az őt előzni akaró Kovács Ist-1 ván kistormási motorosnak. Az összeütközés során Balogh István életveszélyes, Kovács István sú­lyos sérülést szenvedett. Mind­kettőjüket kórházba szállították. Balogh István oly súlyos sérülést szenvedett, hogy a kórházban szombaton délelőtt meghalt. Szombaton hajnalban dr. Kiss Endre kisvejkei lakos személy- gépkocsival Budapestről Pécs fe­lé hajtott a 6-os úton. Szekszárd határában a 145-ös kilométerkő közelében gondatlansága miatt a töltés mellé borult. NOVEMBER Névnap: Klementina. A Nap kéi 6.46, nyugszik 14 16.10-kor. A Hold kél 20.55, nyugszik VASÄRNAP 12.24-kor. Kigyulladt egy amerikai hajó Az 5000 tonnás amerikai Yar- mouth Castle nevű luxus sze­mélyhajó, amely Miami és Nassau között közlekedik, szombaton éj­fél után, eddig még ismeretlen ok miatt kigyulladt. A hajón 545 ember tartózkodott. A hajó­törötteket az amerikai parti őr­ség közlése szerint nem sikerült mind kimenteni, száz utas sorsá­ról egyelőre nem tudnak. Sokan súlyos égési sebesülése­ket szenvedtek. Képesített könyvelőt belső ellenőri állásra azon­nal felveszünk. Útiköltséget j felvétel esetében térítünk, j Tamási Körzeti Sütőipari Vállalat, Tamási. (67) A Kölesdi Téglagyár VILLAVYSZERELÖ­SZAkMÜNKASr keres állandó alkalmazásra. Bér>ezés megállapodás szerint. Jelentkezni lehet a téglagyár irodájában. (99) TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottsága és a Megvel Tanács lapja Főszerkesztő PETR1TS FERENC 9zerkesztöség. Szekszárd. Mártírok tere 15—17. Telefon: 29—01. 23—01. Kiadja- Tolna megyei Lapkiadó Vállalat Szekszárd. Béla tér 1. Telefon 20—11. 20—10. Felelős kiadd KATONA JÓZSEF, Készül a Szekszárdi Nyomdában Széchenyi utca 46. Telefon 29-21. Felelős vezető Széli István Terjeszt! a Magyar Posta Előfizethető a helyi postahivataloknál kézbpsltőhné Előfizetési díj eg> nőnapra 13 Ft. Index-szám. 25 OSI Tenni kell valamit! Áldatlan állapot egy kismórágyi idős asszony körül Már Bátaszéken felhívták a figyelmünket, hogy Kismórá- gyon szinte embertelen körülmények között él egy idős asz- szony. A helyszínen beigazolódott, nem túlzás ez a megálla­pítás. Nemes Erzsébet — csak Horváth néninek ismerik — 64 éves, idős asszony, fertőző tbc-s, beszámíthatósága is kétséges, elhagyott rompincékben, szomszédok, vagy a fia nyitott tornácán alszik. — Nem engedik be, mert tbc-s — mondja az egyik szom­széd. — Kint alszik a szénán, legutóbb a házunk előtt, a veran­dáról keltettem fel — mondja a másik. — Már kérte, hogy a tsz istállójában aludjon — mondja egy harmadik, de ezt a betegsége miatt nem engedték. — Velem nem törődik senki — mondja sírva 6 maga. — Nem engednek semmihez nyúlni, s ez nekem olyan rosszul esik. — Erről nem tehetünk — mondja a menye, — nekem gon­dolni kell a hat gyerekemre is. Azokat féltem a betegségtől, így is minduntalan vizsgálatra kell mennünk. A férjem testvére Bátaszéken be sem engedi, ott pedig volna hely — teszi hozzá. — Nekünk csak egy szobánk imn. Mi is nehezen élünk. — Az idős néni másik két gyerekéről szó sem esik, nem kíváncsiak, mi történik az anyjukkal. Mit mondanak a tanácsnál? — Tudunk róla — mondják —, hogy fiával nehéz körül­mények között élnek. Míg ki nem tudódott a betegsége, s el nem vitték a grábóci otthonba, szociális segélyt is adtunk részére. A grábóci beutalást is a tanács kezdeményezte. On­nan azonban eljött. Sajnos a rendelkezések nem biztosítják, hogy akarata ellenére ott tartsák. Beszéltünk róla a járási egészségügyi csoporttal, hogy visszaviszik de ez azóta elmaradt. A tanácsnál is érzik azonban, hogy valamit tenni kellene az idős asszony érdekében. De mit? Erre nem tud választ adni senki sem. A humánum, de a közegészségügy érdeke is sürgős intéz­kedést kíván. Ki vállalja a felelősséget egy asszonyért? Rá­omolhat a rompincék valamelyike, a szabad ég alatt meg­fagyhat, s nem utolsó sorban: terjeszti a betegséget szerte a községben. Találni kell rá módot, és lehetőséget, hogy betegségéből meggyógyulva, gyermeke, unokái körében háborítatlanul emberhez méltóan élhessen. (Sz—E) Lapzártakor érkezett: „Értesítem az elvtársakat, hogy végrehajtó bizottságunk felvette a kapcsolatot a járási egész- 'égügyi csoporttal, s közös intézkedésünkre Nemes Erzsébet ismórágyi lakost 1966. november 11-én beszállíttattul. a grábóci szociális otthonba. — Vicze József vb-titkár." 15 éve, 1950. november 14-én halt meg Fleischmann Ru­dolf, a magyar növénynemesítés kiváló úttörője. Főként a mostoha éghajlati viszonyok között, gyengébb minőségű ta­lajféleségeken is biztos termést hozó növényfajták kialakí­tására törekedett. Ezek hamarosan elterjedtek. A szárazság­tűrő, viharálló R—481-es búza ismertté tette nevét minde­nütt, ahol búzát terem a föld, de megörökíti emlékét az általa nemesített kitűnő kései és korai F-sárga lófogú ku­korica, a F-rizs, F-zab, F-fehér gyöngybab, F-perzsa balta­cím, F-simabükköny, F-kender, F-rostlen is. — Ügyeletes orvos: november hó 14-én dr. Somogyi János. Szekszárd, Wosinsky M. u. B/4. Rendel: vasárnap délelőtt 9— 11-ig a rendelőinté­zetben, utána a la­kásán található. — Ifjú képzőmű­vészek összejövetele. Vasárnap a TIT klub­termében kerül sor azoknak a tehetsé­ges, képzőművészet­tel foglalkozó fiata­loknak találkozójá­ra, akik a nyáron részt vettek a KISZ alkotótáborában. A részvevők bemutat­ják a nyáron és az­óta készült munkái­kat majd közösen' megtekintik a Tolna megyei képzőművé­szeti kiállítást — Továbbképzés a bábosok részére. Vasárnap délelőtt 9 órai kezdettel ren­dezi meg a Népmű­velési Tanácsadó to­vábbképző tanfolya­mát a működési en­gedéllyel rendelkező bábosok számára. A korszerű bábjáték technikájáról Balogh Beatrix a Népműve­lési Intézet munka­társa tart előadást. — Tizenkét vagon éticsigát vásároltak fel a földművesszö­vetkezetek az idén, a tervezett 9 helyett. A felvásárlás ilyen alakulása lehetővé tette azt. hogy jövő­re Bonyhádról — az egyik legnagyobb csi­gafelvásárló helyről — közvetlenül ex­portálják Franciaor­szágba, és más nyu­gati országokba. — A magyar— osztrák vízügyi bi­zottság november 8. és 13. között Buda­pesten tartotta ez évi ülésszakát. Első­sorban az árvízvé­dekezés és az árvízi jelentő szolgálat kér­déseit tárgyalták meg. Az ez évi ár­vizek során szerzett tapasztalatok szüksé­gessé tették a jelen­tő szolgálat kiterjesz­tését és hatékonyab­bá tételét. — Újítási hónapot rendeztek október­ben a Bonyhádi Ci­pőgyárban. Az újí­tási hónap alatt 26 javaslatot nyújtottak be a dolgozók, köz­tük több olyant, amely a gyártmá­nyok, a technológia korszerűsítését szol­gálja. HÍREK — A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság jelentése szerint a 46. játékhéten való­színűleg egy buda­pesti lottózó töltötte ki a 3 450167 szá­mú telitalálatos szel­vényt. A telitalálatos szelvény név és cím nélkül érkezett s tu­lajdonosa szombaton délig nem jelentke­zett. A telitalálat, érde­kessége. hogy a 46. játékhéten született meg a hazai lottó történetének 46. öt- találatos nyeremé­nye. A mostani ötös az idei nyolcadik lottófőnyeremény. ooo VAGONKIRAKÓ DIAKOK A szekszárdi vas­útállomáson a KISZ felhívására diákok is részt vesznek az őszi csúcsforgalomban. Eddig már két va­sárnap dolgoztak az állomáson a G aray gimnázium diákjai, s 17 vagon árut rak­tak ki. — Visszaesőként elkövetett társadal­mi tulajdon lopiása miatt három hónapi 15 százalékos bér­csökkentéssel járó ■avító-nevelő mun­kával sújtotta a szekszárdi járásbíró­ság Czakó István szekszárdi lakost. A MAGYAR TV MŰSORA 8.58: Közvetítés a lei ningrádi Ermitázsból. 9.30: Iskola-tv. 10.30: Uttörőhlradó. 10.45: Nem fog fájni. Magyar kis- film. 11.05: Mese az arany hajú királylányról. Magyarul beszélő szov­jet mesefilm. (ism.) 13.25: Győri Vasas ETO—Diós­győri VTK labdarúgó MNK döntő. 15.20: A Magyar Hirdető műsora. 17.30: Bélyegsarok. 17.45: Nyomorultak. Filmsoro­zat, I. rész. 18.50: Napló. 18.55: Delta. Tudomá­nyos híradó. 19.20: Esd mese. 19.30: Tv-híradó. 19.50: Sporthírek. 20.00: Nagyfeszültség. Magya­rul beszélő francia kis­játékfilm. 20.25: Maga­zin. 20.45: Sándor Iván színházi jegyzete. 20.50; Csokonai Vitéz Mihály: Az özvegy Karnyóné. Komédia : felvonásban. 21.55: Dalok Párizsból, 22.25: Tv-híradó. A JUGOSZLÁV TV MŰSORA VASÁRNAP." 9.30: Népi muzsika. 10.001 Faluműsor. 10.45: Gyer­mekműsor. 11.30: Soro­zatfilm. Tom Sawyer. 2.00: Kultúrtrlbün, 14.00: Sport. 18.00: Iskolások Kultúrtribün. 14.00: Sport délután. 18.00: Iskolások műsora. 19.00: Szórakoz­tató zenés műsor. 19.54: Jó éjszakát, gyerekek! 20.00: Tv-híradó. 20.45: Bűnügyi tv-játék. Ve­lünk jön a halál. 21.43: Sorozatfilm. A cirkusz sátra alatt. 22.35: Hírek. HÉTFŐ: 10.00: Iskola-tv. A dé­li órákban közvetítés Vladiszlav Gomulka, a Lengyel Egyesült Mun­káspárt első titkárának érkezéséről. 17.40: An­gol nyelvlecke. 18.10: Rajzfilm. 18.25: Műsor- ismertetés. 18.35: Tv-ú j< donságok. 18.45: Az élet szótára. 19.15: Heti sport­szemle. 19.45: Reklám­műsor. 19.54: Jó éjsza­kát, gyerekek! 20.00: Tv-híradó. 21.35: Tv-já­ték. Mondd, hogy ha­zug vagyok! Utána a zeneirodalom gyöngy­szemei. 21.50: Riportmű- sor. 22.05: Hírek. Eladó házhelyek Szekszárdon. Az OTP értesíti az érdeklődőket, hogy Szekszárdon a Bor­kombinát mögötti részen (az úgynevezett Jobb-Parasztin) és Csatárom az állami út és a Téglagyár közötti részen nagyobb számú házhely kerül eladásra. Az idevonatkozó hirdetmény a Városi Tanács hirdetőtábláján és az OTP Tolna megyei Igazgatósága banktermében van kifüggesztve. A vételi aján­latok az OTP Tolna megyei Igazgatóságánál benyújthatók, ahol az érdeklődök bővebb felvilágosítást kaphatnak. A házhelyek eladásánál az Építésügyi Hatóság szigorú egy­más melletti sorrendiséget kötött ki, továbbá az új telek­tulajdonosokkal szemben szerződésbontó tényezőként kikö­tötte az építkezésnek a szerződés megkötését követő 6 hóna­pion belüli megkezdését és 2 éven belüli befejezését. Ezért vételi ajánlatot csak olyan személyek adjanak be. akiknek megalapozott és komolv építési szándékuk van, (102)

Next

/
Thumbnails
Contents