Tolna Megyei Népújság, 1965. november (15. évfolyam, 258-282. szám)
1965-11-14 / 269. szám
1W55. november 14. TOLNA «EGTE! NEPÜJSAO 9 Wineckerék a tél előtt Takaros családi ház a mázai újtelepen. Takaros, mint a többi. Valaki kapásból sorolja, hogy melyik házban laknak bányászok. Persze, majdnem mindegyikben, lévén Máza bányászközség és a sok közül kiválasztunk egyet, csak úgygon- dolomra, s választásunk erre a sarki, takaros házacskára esik. A bejárati utat szőlőlugas szegélyezi. A levelek már lehullottak, közeleg a tél. Fiatalos asszony nyit ajtót, s mellette élénk tekintetű bakfis dugja ki a fejét. — A családfő? — Éppen most ment el műszakra. Bemutatkozunk, elmondjuk jövetelünk célját és pár perc múlva már az előszoba foteljében ülünk, s beszélgetünk. Azt szeretnénk megtudni, hogyan várja egy bányászcsalád a telet: megvan-e minden, ami kell a zimankós évszakban, avagy a szülők vállát ezernyi gond terheli. Az érdeklődés, a kérdés annál is inkább jogos, mert valamikor az a szóbeszéd járta ezen a vidéken, hogy minden ősszel legjobb lenne a meleg délre költözni, mint a vándormadarak. Rettegett mindenki a téltől. Amikor a kérdés elhangzik, Marika, a harmadikos gimnazista majdnem elneveti magát: Hogy lehet ilyen naív dolgot kérdezni? No, persze... Van is valami igazság abban, hogy naivnak hat manapság az ilyen kérdés. Az asszony, Winecker Ká- rolyné nagyon is komolyan veszi a kérdést, mert láthatóan töpreng, gondolkodik, nehogy elfelejtsen valami lényegeset. ö és férje, bár nem ézen a vidéken éltek a felszabadulás előtti éy.ekben, még jól emlékeznek azokra az időkre. — Hogy jó órában mondjam, miattunk jöhet a tél... Ezt olyan hangsúllyal mondja, mint aki nem dicsekszik ugyan, de jó érzéssel tölti el a család valóságos helyzete. — Meleg otthon, ami az egyik legfontosabb, lesz-e? — Természetesen. Mint minden télen. A bizonyságot nem kell különösebben kutatni: szénbányász a férj, s ez egyebek közt azt is jelenti, hogy a tüzelő náluk már eleve nem lehet gond, mert a bánya ellátja őket illetménykiegészítésként szénnel. A lakást pedig csak meg kell nézni: új épület, egészséges, száraz. Tíz éve építették, saját erejükből, így még csak az Wineckerné a varrógép melle« > ■ " , " adósság sem alszik majd velük egy házban. — Ruha? Cipő? — Ami kellett, már megvettük. WiiTeckerné magának és a lányának divatos csizmát vett, a férj és a gyermek — most hat éves — ugyancsak kapott komolyabb darabot. Persze, amit vettek, így felsorolva nem sok Semmiképpen sem lehetne ilyesmit írni róluk, hogy megtömték a zsebüket százassal, elutaztak valamelyik városba, és egy rakomány télj holmival tértek vissza. — Ném tellétt többre? — Telleni éppen tellett volna, de minek vegyünk feleslegesen. Ami kellett, megvettük Természetesen mindig van valami tartalék a szekrényben, így ilyenkor csak kiegészítjük. A férj háromezer forintot keres, megvan a ház körül a konyhakert, így valóban több is telne belőle, de Wineckerék- nél már ismeretlen az a régebbi szokás, hogy ha van pénz. azt feltétlenül el kell költeni, hadd teljen a szekrény. Jól öltözködik az egész család, sőt, a lány és asszony divatozik is bizonyos értelemben, de nem szórják a pénzt, mert van. És ez a helyes. Ugyanakkor, mint kiderül, autójuk van: három éve vettek egy Trabantot, s a felesleges vásárlások helyett inkább elmennek téli időszakban is néha Pécsre a színházba, vagy más helyekre. A téli napokra tehát ilyen kiadásokat is kalkulálnak. Beosztással telik erre is, arra is. Látszik a családon, hogy jól él, nem nélkülöz semmiben. Igaz, a beosztáshoz hozzátartoznak olyan dolgok is, hogy Wineckerné a háztartás mellett elég gyakran leül a varrógép mellé, s vagy újat varr, vagy régit alakít át — csökkentve a családi kiadásokat. Vagy egy másik dolog: a férj a fizetést mindig hazaviszi, nem pedig a kocsmába, sőt, a kártyaasztalokhoz sem ül le vele... Az asszony visszatér az eredeti kérdéshez: — Gond? Azért az is van. Nekünk minden évben gond, hogy tudunk-e majd hízott sertést venni. Most is szeretnénk kettőt. A másik nagy gondunk pedig... Közbevágok: — Nem kapnak megfelelő márkájú televíziót. — Nem, azt nem akarunk venni, . egyelőre^' Éppen azért, mert a lányunk tanul, s ha televízió lenne, akkor mindig azti nézné. Majd ha leérettségizett. S most éppen ez a másik nagy téli gondunk, hogy a lány tanulásával, előmenetelével ne legyen baj. Van egy harmadik gond is: Wineckerné szeretne elhelyezkedni,-dolgozni. Nem mintha az az ezer párszáz forint any- nyira szükséges lenne a család megélhetéséhez, hiszen gondtalanul élnek, de hát a gyerekek már régen kinőttek a pólyából,; s az idejéből telne arra is, hogy í dolgozzon. De hát Mázán nincs j munkaalkalom. ami számára; megfelelné. Nem panaszokkal, hanem! elégedett viszontlátással kísértek ki Wineckerék. BODA FERENC Marika felpróbáUa » új csizmái foginy sorvadás Több olvasónk Intézett hozzánk kérdéseket, különböző fogbetegségekről. Tekintettel arra, hogy november 11—17-ig fogászati hetet tartunk, a különböző kérdésekre a választ ezúton adjuk meg. Sokan vizsgáljak aggodalmasan a tükörben fogaikat, ha úgy vélik, hogy foghúauk lejjebb húzódott fogaikról. Nagy ilyenkor az ijedtség, hogy meglazul, kihull majd a foguk és műfogsort kell csináltatniuk. Bár ez legtöbb esetben túlzás, de tagadhatatlan, hogy a szuvasodás után a foglnysorvadás a leggyakoribb oka a fogak elvesztésének: az elveszett fogak egyharmadosért felelős. A foginysorvaöásnál nem csupán az Íny megbetegedéséről van szó, hanem a fogágyéról Is. A fogágy, á fog helye a csontban, egyben a fog támasztó és rögzítő szerkezete is. E szerkezet bármely pontjának meggyengülése, betegsége, a fog szilárdságának rovására mehet, A FOGtAZULÁS OKAI. a fogakon lévő lepedék, már maga is elégséges ahhoz, hogy az íny gyulladását, majd a visszahúzódását okozza. Vegyi ártalmak is előidézhetik a kórképet, olyan üzemekben, ahol savak, lúgok klór és más ártalmas gőzök vannak a levegőben. A foglazulás gyakori oka az ideges embereknek az a rossz szokása, hogy éjszaka görcsösen összeszoritják fogaikat. Végül említsünk meg két gyakori okot: a cukorbetegséget (ha nem kezelik megfelelően) és a nagyobb fokú vitaminhiányt. A fogágy betegségeinek tehát sokféle oka lehet. Ennek megfelelően nincs egyfajta csodaszer sem, amely a fogak tartós szilárdságát biztosítaná. De hadd adjunk néhány jó tanácsot! Elsősorban a helyes étrend összeállítására kell felhívni a figyelmüket. A táplálék tartalmazzon ásványi sókat, vitaminokat. A napi étrendben ajánlatos a tejtermék, főzelékféle. és a friss gyümölcs fogyasztása. A modern konyhaművészet szinte emésztésre készen találja az ételeket, pedig a rágás öntisztító hatását nem lehet pótolni. Szeretnénk felhívni figyelmüket a rendszeres fogápolásra, étkezések után, de az esti fogmosásra feltétlenül. Összefoglalva: csak a szakembertől remélhető, hogy tisztázni tudja a foglnysorvadás okát, s a megfelelő kezelést Is meghatározza. Forduljanak tehát bizalommal szakorvoshoz panaszaikkal, mert csak az 6 segítségével lehet meghosszabbítani a veszélyeztetett fogak életét. A cseppfertőzésről Kaptuk az alábbi sorokat: Tisztelt Négyszemközti Nagyon kérem, ha lehetséges, írjon a cseppfertőzésről. Nagyon kíváncsiak volnánk, hogy milyen betegségeket okoz és hogyan lehet ellenük védekezni? Cseppfertőzésnek nevezzük a betegség átvitelének azt a módját, amikor a kórokozók (bacilusok, vírusok) tömegei köhögésnél, tüsszentésnél a levegőbe kerülő apró, láthatatlan nyálcseppeken lebegnek és vagy Így kerülnek a légutakba a belélegzett levegővel, vagy esetleg beszáradva, később, a felkavart porral. Főként az Influenza, a kanyaró, a szamárköhögés, a vörheny, a diftérla, a mandulagyulladás, a nátha, a tuberkulózis terjednek cseppfertőzés útján. A ködös őszi, téli időben egyes betegségek járványos méreteket öltenek. A fertőzés ellen azzal védekezhetünk, hogy a zsúfolt, zárt helyiségeket járványos időben nem látogatjuk. A cseppfertőzés ott a leggyakoribb, ahol zárt helyen sokan fordulnak meg, ahol a levegő elhasznált, vagy az emberek igen köze! vannak egymáshoz (például vendéglők, színházak, mozik, várótermek, áruházak, közlekedési eszközök, stb.) A kisgyermekek különösen érzékenyek a fertőzések iránt. Járványos időben ne vigyük gyermekeinket olyan helyre, ahol fokozott a fertőzés veszélye. A fertőzés terjedésének megakadályozása érdekében vigyázzunk embertársaink egészségére is. Köhögés és tüsszentés alkalmával zsebkendőnket tartsuk szájunk és orrunk elé. A meghűléstől óvakodjunk, mert a meghűlés a szervezetet legyengíti és kaput nyit a fertőző kórokozók megtelepedésére. Alkalmazkodjunk az időjáráshoz. Hűvös, esős időben öltözködjünk melegen. Igen fontos a megfelelő étrend biztosítása. A C vitamin, kisgyermekeknél a D vitamin a szervezet ellenálló képességét fokozza. A téli hónapokban minél több savanyú paprikát, savanyú káposztát és paradicsomot fogyasz- szunk. ügyeljünk a kielégítő fehérje (tej, tejtermékek, húsféleségek, stb.) ellátására is. A szeszes italok sem a betegség megelőzésében, sem annak gyógyításában nem segítenek! Megelőzés: Gyakori szellőztetéssel gondoskodjunk lakásunk, munkahelyünk jó levegőjéről. Sokat tartózkodjunk szabad levegőn. Mérsékletes életmóddal, testedzéssel fokozzuk szervezetünk ellenálló képességét. Ne látogassunk hurutos, náthás, influenzás betegeket. Gyakran mossunk kezet, hogy a zsebkendőről a kezünkre került kórokozókat eltávolítsuk. Megbetegedés esetén azonnal forduljunk orvoshoz 1 Árt-e a házasélet az egészségnek ? Kaptuk az alábbi levelet: Sürgősen tanácsát szeretném kérni. Tizenhat éves koromban mentem férjhez. Nagyon sovány és fejletlen voltam akkor. A nemi élet után egy pár hónappal még jobban lefogytam. Ma már nyolc hónapja, hogy férjhez mentem. Nemi élet után folyton hányingert ét' valami különös érzést érzek. Szeretném tanácsukat kérni. Nem lesz súlyosabb következménye, ha továbbra is csak fogyok? Kérésének kielégítően csak akkor tudnék eleget tenni, ha igen sok kérdésre választ kaphatnék. Közvetlen családtagjai (vérrokonok), szülők, testvérek, esetleg nagyszülőkre vonatkozó adatokra lenne szükségem, önnek gyermekkorát kellene ismernem, s az abban lezajlott betegségeket. Tudnom kellene, milyen környezetben nőtt fel? (egészségügyi szempontból). Ezen adatok mellett egy alapos, mindenre kiterjedő vizsgálat után kaphatná meg a pontos választ. A mi éghajlatunk alatt — a nő egészségvédelmi szempontjából — a férj- hezmenetelnek legalkalmasabb Ideje a huszonkét év (Itt a teherbe jutásra és a szülésre gondolok.) Az életben sokszor mást látunk. Különösen a múltban korán mentek férjhez a nők, világszerte. Napóleont, a híres hadvezért, 17 éves korában szülte anyja, negyedik gyermekeként, s mégis szép öregkort ért meg. Tanácsunk; legelsősorban tisztázandó fogyásának oka. Nőorvosi vizsgálat állapítsa meg, hogy alkalmas-e a házaséletre. Az orvos utasítása szerint éljen.