Tolna Megyei Népújság, 1965. október (15. évfolyam, 231-257. szám)

1965-10-13 / 241. szám

4 fSEíra MEGYFT RfiPÜJSAfl 1965. október 13. Szerelik a Pécsi Hőerőmű utolsó 50 megawattos turbináját is A nemrég üzembe helyezett gépegységgel együtt így további 100 megawattal bővül az energiaszolgáltatás. Egyidejűleg építik a per­nyeleválasztó berendezéseket. Az erőmű turbinacsarnoka. (MTI-foto — Balassa Ferenc felvételei.) Decstől — Rio de Janeiró-ig Sárközi Gyula : cA sziru/apúri I táneosítú Békás lános a szülőfalu­ra emlékezést nem zavarja az ablakon át előtáruló városkép. Napfénnyel ölelkező tágas terek, városi kék buszok, sárga villa­mosok, égretörő, sokemeletes lágymányosi új lakóházak. A ké­nyelmes szobát hamisítatlan, bra­zil kávé illata lengi be. Ize ta­lán nem jobb, mint a megszo­kotté, de az aroma érdekes, tá­voli — szinte jellemzi a közel­múlt hónapok élményeit, a sűrű Dél-Amerika-i emlékeket. A világ azóta megnőtt, sokszo­rosára tágult. Parányinak tűnik ma már a sárközi határ, a falu­kat összekötő utak pedig falat- nyi távolságok a 18 órás repül ő- utakhoz. Tizennégy évvel ezelőtt indult el Békás János hazulról, és a decsi együttes jóhangú éne­kese azóta az Állami Népi Együt­tes szólistájaként megismerkedett a világgal. A legfrissebb élmé­nyeket nem lehet kikerülni, tele van velük a mesélő, és nem is érdemes kitérni előlük. „A csaknem öthónapos turné­ra április 19-én indultunk. Már az út tele volt érdekességekkel, hiszen a tizennyolc óra alatt úgy utaztunk, hogy sosem esteledett be, párizsi pihenővel Mexikóig nem találkoztunk a lenyugvó nappal. Reggel öt óra volt, ami­kor kiszálltunk a Boeing 707-es óriásgépből, és ismerkedni kezd­tünk egy számunkra ismeretlen világrésszel. Ismerkedtünk és hozzászoktunk. Szabályosan akk- limatizálódnunk kellett, hiszen a levegő itt jóval ritkább, mint amit Budapesten megszoktunk. Két nappal később Mexico-City-i fellépésünk alkalmával a tánco­sok még oxigénpalackból pótol­ták szükségletüket, amíg csak egy percre is leszaladt a függöny; Énekelni sem volt könnyű a Palacio de Belleias Artes, a Szépművészetek Színháza pó­diumán. De nehézségeinket a forró siker feledtette. És ebben a meleg fogadtatásban részünk volt az egész turné alatt. Ugyanitt Mexikó fővárosában felléptünk a 10 ezer személyt befogadó audi­tóriumban is, és a fogadtatás itt is olyan bensőséges volt, hogy a stadionméretekről elfelejtkeztünk. És élmény volt minden nap. Is­merkedés az olimpia leendő vá­rosával, találkozás a mexikói folklorisztikus rokonegyüttessel, a barátságos tapasztalatcsere épp úgy felejthetetlen, mint az azték piramisok, vagy Quadalup za­rándokhelye. Május elseje a Cent­ral parkban sokezemyi sombre- rós felvonulóval, és kétszáz kilo­méteres autóbuszát a mexikói fennsík kaktuszborította hegyei között, tele volt furcsaságokkal, mint az egész ország. Monterey- ben húsz éve nem volt eső, fel­léptünk alkalmával viszont igen. Szegényes putrik és a modern építészet üveg-beton-vas csodái kísérték utunkat. Mexikóban SWS? állandóan, új állomásunkon, Pe­ru fővárosában, Limában viszont kitartóan borús idő volt. Voltunk Truillo-ban, ahol 1925. óta nem láttak felhőt az égen, megcso­dáltuk az inkák múzeumban őr­zött maradók kincseit, és Pizza- ro szobrát a fővárosban, aki a többit kihurcolta véres kezű konk­visztádorai segítségével Spa­nyolországba. Egy szomorú em­lék: Hideg lámasültet kaptunk egy alkalommal ebédre, ami azonban a mi gyomrunknak túl­ságosan faggyús volt. Az étte­rem körül tucatjával álltak a bámészkodók, akiken látszott, szájukban összefut a nyál. Átad­ni azonban nem engedték a „fi­nom falatokat” vendéglátóink, úgy hogy egy nagy csomagot szedtünk össze az asztalokról és távozásunkkor kínáltuk meg az utcán ácsorgókat. Úgy enni em­bereket még nem láttam ..: Pklip más meglepetéseket tar­UIIIIG togatott számunkra és jó borokat, amelyek nagyon ha­sonlítottak a hazaihoz. Sikerben addig is bőségesen részünk volt, de itt nagyon hízelgő volt, hogy tíz előadásra már megérkezésünk előtt elkeltek a jegyek. Kodály, Bartók, Erkel siker volt a világ túlsó felén is.” Egy fényképről ismerős arcok villannak elő. Békás János és felesége. Egy plakát előtt áll­nak, amely az ő felléptüket hir­deti: Janka Békás, János Békás... „Santiagóból rövidebb idő alatt jutottunk el az Argentin főváro­sig, mint a repülőtérről, magába Buenos Airesbe. Kétórás autó­buszút során ismerkedtünk elő­ször ezzel a hatalmas 7 milliós metropolissal. Érkezésünk után tudtuk meg. hogy alig hagytuk el Chile fővárosát, hatalmas föld­rengés volt a környéken. Hogy utunk kísérői változatlanul kü­lönleges dolgok legyenek, Buenos Airesben olyan hideg fogadott bennünket, amilyenre nem volt példa hatvan évvel ezelőttig. Fellépés a Teatro Operában, is­merkedés az ascadóval, ami tu­lajdonképpen nvárson sült mar­hahús és legalább olyan nemzeti eledel, mint nálunk a halászlé, vagy a gulyás. A Teatro Colon vendégkönyvébe szívesen írtuk be nevünket, elődeink között fel­fedeztük Svéd Sándor. Pataki Kálmán nevét. Találkoztunk Fe­Rio de Janeiro rencsik Jánossal is, aki ugyan­akkor Buenos Airesben vezényelt, vendégszereplése során. A mű­vészeti élet érdekessége, hogy hivatásos művészek ebben az országban-nincsenek mint ahogy hivatásos mesteremberek sem igen. Mesélték, hogy itt bárki nézheti órákig például egy víz­vezeték-szerelő munkáját és ha úgy érzi, ő is meg tudja azt már csinálni, kiakaszthatja otthona ajtajára a cégtáblát; Brazíliával, STSSU val éjszaka kezdtünk ismerkedni. A méretek itt végképp akkorák, hogy alig bírtunk magunkba rög. zíteni valamit. Éjszaka minden­esetre nem valami bizalomger­jesztő, sok az utcán, árkádok alatt alvó család és rengeteg a macska, amelynek körülbelül olyan kultusza van itt, mint né­hány európai országban a ga­lamboknak. A nép nagyon türel­mes. Példa ezt jól megvilágít­ja. Ha elromlik a lift az egyik házban, a lakó inkább elmegy egy közeli szállodába, minthogy inkább 25 emeletet gyalogoljon. Természetesen, ha ezt megen­gedheti magának. épp 400 éves év­fordulóját ünnepelte, amikor ott vendégszerepeltünk. A Teatro Monicipa széksorai zsúfolásig megteltek estéről estére, mi pe­dig olyan szép látványokkal, miint amilyent a híres Cukor­süveg hegy és a Copacobana für­dőhely látványa nyújtott. 110 na­pos turnénk utolsó 95. előadását a riói kisstadionban tartottuk. A hazafelé vezető úttal együtt több mint 45 ezer kilométert tettünk meg, elfáradni csak itthon ér­tünk rá, mert még az utolsó huszonnégy órában is arra kel­lett figyelnünk, hogy egy nap alatt érintjük a világ, talán há­rom legszebb városát: Rio de Janeirót, Párizst és Budapestet. Ebben a közösségben flásonló él­ménynek ígérkezik a januári észak-amerikai turné is.” Valamennyi emléket képtelen­ség összegezni, hiszen ott sora­koznak a hazai fellépések, az európai turnék élményei, a sok­sok állomás. Még egy fénykép eüőkerül: Békás Jánosné, az édesanya portréja, aki nemrég kapta meg a népművészet mes­tere címet Decsen. Utána már csak rajzokat nézegetünk, mert Békás Jánosnak a rajzolgatás a hobby-ja, és ezen az úton is több mint 100 darab készült. Il­lusztrációi egy művészember pá­lyát rögzítő naplójának . .. Végh Miklós — 103 — A tudósok leereszkedő udvariassággal fogadták a mindnyájuknál jóval fiatalabb feltalálót. — Foglaljon helyet közöttünk, kedves kolléga — mondta az egyik kopasz és kövér úr, aki vastag, hosszú szivart tartott sárga fogai között s aki láthatóan a bizottság feje lehetett. — Ismerkedjenek' meg, uraim — folytatta. — Mr. Harry Sárga, — mutatott a feltalálóra, majd a társaira: — Mr. Trewor, mr. Stevenson, mr. Coock és mr. Hitch. Végül hadd mutatkozzam be magam is: Joe Hopkins vagyok! — örvendek uraim — mosolygott Sárga és meghajolt a társaság felé, majd sír Alec Mat- hews társaságában helyet foglalt a két üres fotelben. Az adjutáns állva maradt az ajtóban. E pillanatbán nyílt a páholy ajtaja és a pincér nézett * be, aki nem volt más, mint Dzsodzso, Kuomoro egyik alvezére, akit a banda vezérka­rának tanácskozásán ismertünk meg. — Parancsoljanak valamit, uraim? — kérdezte és egy hatalmas sárga rózsa csokrot helyezett a kínai vázába. Meghajolt és úgy várta a rendelést. — Igazán, kedves figyelmesség! — hajolt meg Sárga Imre mr. Hopkins felé. — A sárga rózsa kedvencem. Furcsán hangzik, de kissé babonás vagyok. A nevem sárgát jelent magyarul s ezért a sárga a kedvenc színem. — Pezsgőt? — nézett rá Hopkins mosolyogva. — Természetesen! A megismerkedésünk örö­mére! — nevetett Sárga. — 104 — Dzsodzso mélyen meghajolt és eltűnt. — Ha már ilyen szépen összejöttünk — szólalt meg sir Alec, — azt hiszem, jó lenne megbeszélni a feladatokat. — Magam is erre gondoltam — bólintott Hop­kins. — Elvégre valamennyien együtt vagyunk és megspórolunk egy ülést. Gondolom, a műsor nem zavar bennünket — nézett rájuk várakozóan. — Egyáltalán! — erősködtek többen is egyszerre. — öné a szó, mr. Sárga — fordult sir Alec á feltalálóhoz. — Igen.;; Én úgy gondolom, hogy két hét alatt össze tudom állítani a készüléket és kipró­bálására mondjuk mához egy hónapra kerülne sor. Hányadika is van ma? — Augusztus 8-ika — mondta Hopkins. — Augusztus 8.. tehát szeptember 8-ára kitűz­hetnénk a bemutatót, — folytatta Sárga Imre. — Főkormányzó úr biztosítaná számunkra a kémel­hárító szolgálat mozgósítását. De én azt hiszem, ezt nem is kellett volna említenem, mert tudom, sir Alec már tegnap megtette a szükséges intéz­kedéseket ... — Úgy ahogy mondja, mr. Sárga — bólintott a főkormányzó. — A hadsereg biztosítja majd a bemutatóra ki­szemelt terepet. Apropos, a szemlét holnapután megejthetnénk. De a legfontosabb, hogy a műsze­reimet már holnap át tudjam szállítani a katonai tábor laboratóriumába. Úgy. hogy nekem ez vol­na a kérésem öntől, sir Alec. — 105 — — Ennek semmi akadálya, mr. Sárga — felelte a főkormányzó, majd az adjutánsához fordult: — Kapitány úr, azonnal értesítse ne­vemben a tábor parancsnokát, hogy holnap reggel nyolckor erős katonai fedezet mellett egy teher­autót küldjön ide a Hotel Astoriához! — Igenis, sir! — Az adjutáns kiment. — Remélem, az adjutáns minden szempontból százszázalékosan megbízható ember? — nézett mr. Hopkins a főkormányzóra. — Ezerszázalékosan — felelte a főkormányzó. — Az Intelligence Service századosa! — Köszönöm! — mondta mr. Sárga Hopkins helyett. — A mi feladatunk — folytatta mr. Hopkins, — hogy mr. Sárga munkáját mindenben előse­gítsük és menet közben is már meggyőződhessünk a sárga sugár megbízhatóságáról, hatékonyságá­ról. Úgy gondolom, mr. Sárga, hogy önnek ez ellen semmi kifogása nincs, elvégre a találmá­nyáért járó összeg felét már letétbe helyeztük az ön nevére a tokiói bankban, tehát pillanatnyilag a sárga sugár már közös tulajdont képez. — Szíves-örömest veszem a segítségüket, ura­im — felelte Sárga Imre. De elhallgatott, mert megjelent a pincér és hozta a jégbehűtött pezs­gőt. Koccintottak. — Uraim, az egészségünkre! — emelte szájá­hoz poharát mr. Sárga és ivott. — A sárga sugár sikeres kipróbálására! — mondta mr. Hopkins.

Next

/
Thumbnails
Contents