Tolna Megyei Népújság, 1965. október (15. évfolyam, 231-257. szám)
1965-10-01 / 231. szám
ismS. október i. TOLNA HEGT» NÉPÚJSÁG 1 Az első lépések A dombóvári kesztyűgyár még csak szárnyait bontogatja. A szabást gyakorlat és az oktatás folyik, ami elengedhetetlenül szükséges a tényleges beinduláshoz. Az új üzem dolgozói valameny- nyien fiatalok és ez vezette a vezetőséget elhatározásában, hogy az üzemben szervezetileg is összefogják őket. így alakították meg 36 fővel a KISZ- aJapszervezetet. Grujber János A bonyhádi és komlói KISZ-fiatalok közös túrája Felhasználva az alkalmat, a búcsúzó nyár szépségeit élvezve indult útnak negyven cipőgyári KISZ-fiatal, hogy az élőre megbeszélt „hadiiterv” szerint találkozzék a komlói helyiipari vállalat tizenöt KISZ-fiataljávai. Az úgynevezett ellenőrző állomásokon valósággal ostrom alá vették a fiatalokat különböző irodalmi, sport, politikai és az MHS területét érintő kérdésekkel. Fiataljaink tájékozottsága alapos volt. Nyoma sem volt a fáradtságnak, annak ellenére, hogy a KISZ-fiatalok Bonyhádiéi Kisúj- bányáig majdnem gyalog tették meg az utat. A szellemi vetél- kezdő után jólesett a maguk főzte ebéd. A kultúr- és sportrendezvény ezen a napon kitűnően sikerült. Az út a MÁV-é — Decsé a bánat Aki vonattal jön Decsre olyan napokon, amikor eső áztatja az édes anyaföldet, már az állomáson eszébe jut, hogy tényleg Sárköz „fővárosába” hozta a sorsa. Az állomás épületének közeiében terül el a decsi pocsolya, már évek óta. Tanácsülésen hiába kérnek útjavítást, mert a szóban levő 80—100 méteres útszakasz gazdája a MÁV Pécsi Igazgatósága. Pedig... a helyi földművesszövetkezet évi 3,5 millió forint értékű forgalmat bonyolít le ezen az útszakaszon A község három termelőszövetkezete mintegy 300—350, a keerő kátyúban, gödrökben a nagy teherrel megrakva tönkremennek. De ha kiszárad is néha a pocsolya, a vontatók és tehergépkocsik által kivert úton lehetetlen egy személykocsival arra menni. Sotkó János Hangulatos közgyűlés A dunaföldvári Kendergyár Önkéntes Tűzoltó Testületé megtaikról Dort Lajos törzsőrmester, önkéntes tűzoltóparancsnok beszélt Öregek napjo Tengelicen Nemrég kedves megbízatással kopogtatott be a helyi tsz elnök- helyettese, Gáncs Sándor oda, ahol idős nak. öregek napjára hívta munkában megöregedett néniket, bácsikat. Az öregek napján a KISZ-esek szavaltak, az iskolások táncoltak, a tengelici népi zenekar szívhez szólóan muzsikált. A finom birkagulyás után, a bor hangulatot is hozott. A táncosok között volt a 80 éves Schilczler néni is, 58 éves gavallérjával, a Vörös Misjfa bácsival. Kedves, megható emlékkel tért haza minden vendég. • Junkime János Beváltotta a hozzá fűzött reményeket öt hónapja a Dalmandon élók is helyben megtalálják a szóraTüske Sétál a ráérő ember, nézelődik. Mindenki szívesen tervezget a gazdag kirakatok előtt. Aztán a férfi ruházati boltnál ki. estit elám ülünk: lábnyom egy nadrágon. A Széchenyi utca férvonnak. Hazafi Apróhirdetések seJelentkezni (191 | verő- és szárítóüzem pedig 1500—2000 vagon árut szállít. Itt szállítják Decs, őcsény és Sárpilis eladott állatait, nem beszélve az évenként ideszállított sok száz vagonnyi cukorrépáról. Ehhez számíthatjuk még a sok fél nem sorolt oda- és visszaszállítást, amely — sajnos — csak ezen az úton juthat él rendeltetési helyére .;. A sok szállító- eszköz, — amely, ha nem is a MÁV-é, de a közösségé — itt rongálódik, törik, mert a térdig kozást. Az állami gazdaság korszerű üzemi konyhája mellett épült kul túrhelyiségben hetenként kétszer mozi, havonta egyszer pedig színházi előadás van. A színészek Budapestről, Kaposvárról vagy Pécsről érkeznek vendégszereplésre. Emellett Al- sóleperden megszervezték az első, 30 fős tánciskolát. Tanáruk Pécsről érkezett. A hathetes tanfolyamra hetenként kétszer járnak a tanulók. Szabó Mátyás tartotta II. félévi közgyűlését. Bevezetőben Varga János, a testület elnöke köszöntötte a közel 120 fős csoportot. Eddigi teljesítményeikről és jövőbeni felada£i fod rásza tá ba n ki tudja mióta porosodnak a kirakati táblák. A sport- és hangszerboltban kék melegítő szürkéink a portól.. . Hát ilyen is van, ilyen tüskék. Ezek bántják a szemet, és egy kicsit Szekszárd értékéből is leméh vállalat szekszárdi telepe gédmunkásokat vesz fel. tsz-nyugdíjasok lak- lehet: Bogyiszlói úti telepén, a Üj mély gyermekkocsi eladó. Müller József. Tolna. Bajcsy 5». (20) A Televízió műsora Október 5«, kedd 8.05: Iskolá-tv. 17.58: Hírek. 18.05: Tapasztalatok, tanulságok. 18.20: És hol jártak? Beszámoló a ,,Ki mit'tud” győzteseinek utazásáról. 18.50: Az orvos válaszol, öregemberek életmódja. 19.05: Munkásénekkarok. 19.20: Esti mese. 19.30: Tv-híradó; Napi jegyzetünk. 19.55: Párizs fia dalol. Részletek az Irodalmi Színpad műsorából. 21.10: Mesterházi Lajos: Példázat. Már késő... 22.05: Tv-híradó. — 2. kiadás. Október 6., szerda 17.48: Hírek. 17.55: Bagolyvár. A házinyúl. 18.25: A Magyar Hirdető műsora. 18.35: A munt* »akrobatái. A KGM Filmstúdió díjnyertes kisfilmje. 18.50: Balaton és környéke — építész szemmel. 19.15: Napló. Megemlékezés az aradi vértanúkról. 19.20: Esti mese. 19.30: Tv-híradó. Napi jegyzetünk. 19.55: Könyvismertetés. 20.00: Igen. Magyar film. (16 éven felülieknek!) 21.15: A Barangolás vendégkönyve. 21.25: Vacsora után az Uj sági róklubban. 22.05: Tvhíradó. — 2. kiadás. Értesítés! A DÉDÁSZ szekszárdi üzemvezetősége értesíti fogyasztóit, hogy október hó 2-án, szombaton 13 órától 17 óráig és október 3-án. vasárnap 6 órától 10 óráig áramszünetet tart. Az áramszünet az alábbi területekre terjed ki: Hunyadi u., Ke- selyüsi út, sportpálya előtti útszakasz, a Bogyiszlói úttól a Keselyüsl útig. (241 Állami gazdaságok, közületek, figyelem! Földmű vesszövetkezet, Szekszárd, Csokonai u. S. szám alatt lévő leértékelt áruk boltjában, leértékelt áron gazdacsizma 320 Ft-ért minden mennyiségben kapható. (11) A megyei kórház kőműves szakmunkásokat felvesz. Jelentkezés a személyzeti irodában. (8) Október 7., csütörtök 8.05: Iskola-tv. 10.10: Igen. Magyar film. 11.25: Nevessünk. 2x2. (Stan és Pan). Amerikai burleszkfilm. 13.55: Iskola-tv. 17.53: Hírek. 18.00: Tv-bébi. 18.15: Csak egy kicsivel jobban... 18.45: őszi, téli ruhabemutató sorsolása. 18.55: Telesport. 19.20: Esti mese. 19.30: Tv-híradó. 19.50: Az NDK nemzeti ünnepén. 20.10: Nótaszó. Népzenei műsor. 20.35: Antigoné. Sophokles tragédiájának tv-változata. 21.55: Tv-hiradó. — 2. kiadás. Október 8., péntek 8.05: Iskola-tv. 9.40: Akinek hiányzik egy kereke. Magyarul beszélő olasz film. 11.05: Telesport. 11.15: Tv-bébi. 13.35: Iskola-tv 18.40: Anyagbörze. v Október 9., szombat 14.48: Magyarország—NDK labdarúgó-mérkőzés. 17.28: Hírek. 17.35 Próbaút. Magyar kisfilm. 17.45: Musica Viva. NDK filmösszeállítás. 18.20: Természettudományi Lexikon. 18.40: A Tv jelenti. 19.20: Esti mese. 19.30: Tv-híradó. 19.50: Délután ötkor. Tv-játék. 20.50: Jugoszláv dalfesztivál. 22.00: Százéves a Debreceni Csokonai Színház. 22.30: Tv-hlradó. — 2. kiadás. Október 10., vasárnap 9.25: Iskola-tv. 10.00: Pinocchio. NDK bábfilm. 10.30: Szonáta, dal, variáció. Közvetítés a Zeneakadémiáról. 12.00: Falusi dolgokról 15.20: A Magyar Hirdető műsora. 15.30: Versengő városok. 17.30: A kisfilmek kedvelőinek. 18.00: Bélyegsarok. 18.15: Kisfilmek és alkotóik. Beszélgetés Foky Ottó bábfilm-rendezővel. 19.00: Delta. Tudományos híradó. 19.20: Esti mese. 19.30: Tv-híradó. 19.50: Sporthírek. 20.00: Klasszikusok a képernyőn. Pickwlck-klub. Magyarul beszélő angol film. 21.45: Művészportré. Maleczky Oszkár énekel. 22.20: Tv-hiradó. — 2. kiadás. (A Magyar Televízió a műsorváltoztatás jogát fenntartja.) A VADGESZTENYÉT ez évben ismét átveszi o MÉH Vállalat valamennyi I telepe. (18) ÉM. Budapesti Betoné ru- j gyár, Bpest, XXI. (Csepel), Rákóczi F. u. 289. azonnali belépéssel alkalmaz gyeikor- ! lattal rendelkező karbantartó lakatosokat, autó-villanyszerelőket, valamint rakodási munkára ■ férfi azonkívül mozaiklap- és beton elemgyártó munkára férfi és női segédmunkásokat. Felvételhez mun- ’ : kakönyv, Mii-lap, SZTK- j ; kiskönyv és tanácsi igazolás , szükséges. Munkásszállást ) biztosítunk. Jelentkezés a fenti cím munkaügyi cső- !j portjánál. (5) lj Aioj7~ a eo/tó'o ec/Aóerr, szz/vre avo/-zeor aa fíőr7(/V,X TO K-A/YOS Utó Sisrér Y£/<TXÍí . COy f!L ZANA rftA rzwgg fc/józA^fOtZorr. /VA|rtü Kjet-CE-rr >t'az.AZt/AA<. «cfteóe asl/zaW - TQ7~Tj*\ AZ A?rór Ni" -a áeocjv AAGod musst; AfA'/vy érvoexe volt... eKtco/z. «(/«wr ez yaeíiéttO'aya. eay A«'7XÍ. A Ae.VDrzA'/V'A'r ero/voorA/v Aifféze&VfZróV«,