Tolna Megyei Népújság, 1965. október (15. évfolyam, 231-257. szám)
1965-10-31 / 257. szám
4 TÖLNA MEGYE! NÉPÚJSÁG 1965. október 31. Nagyobbak a lehetőségek Bátrabb kezdeményezést a művelődési tervek készítésénél Ezekben a hetekben megyeszer- te valamennyi művelődési otthonban elkészültek a művelődési tervek, amelyek a helyi végrehajtó bizottsági ülések elé kerülnek. A jövő évad népművelése ezeken a terveken alapul, most alakulnak ki a lehetőségek, ezért természetesen nagy jelentősége van valamennyi tervnek. Gyu- ricza Imrével, a paksi járási pártbizottság osztályvezetőjével beszélgetünk a művelődési tervekkel kapcsolatos tapasztalatokról. He csak a fiatalokat I A népművelésnek egyik gyenge pontja, hogy általában csak a fiatalokat vonja be a szórakozási és művelődési lehetőségekbe. Az idősebbekről valahogyan elfelejtkeznek. Vannak ugyan is. meretterjesztő előadások, de ezeken — valljuk be őszintén — kevés középkorú felnőtt vesz részt. Természetesen adódhat ez szervezési hibából, de az esetek legnagyobb részében nem az igényeiknek megfelelően állítják össze a programot. A másik baj az, hogy kevés a propaganda, sokan nem is tudják, hogy milyen szórakozási, illetve művelődési lehetőségek állnak rendelkezésükre. Az egyik faluban megkérdeztünk több középkorú férfit és nőt, hogy jámak-e a helyi művelődési házba. A felelet: „Miért járnánk, ott csak ugrabugrálnak, nem való az felnőtt embernek.” Hogy vannak különféle szakelőadások is? Hát ezt bizony nem nagyon tudják. Pakson például van egy kórus, amely az utóbbi években kevesebbet szerepelt, mint az ezt megelőző időben. Tagjai elsősorban felnőttek, mondhatnánk azt is, hogy a harminc-negyven évesek soraiból kerülnek ki. Utána kellene Sárközi Gyula nézni, mi az oka a lanyhulásnak? A műsorpolitikával van-e baj, avagy a kórus tagjai már nem szeretnek énekelni? Vagy esetleg kevés az érdeklődő? A termelő- szövetkezeteknek mindegy ? A művelődési tervekből, amelyek pedig az egész falu kultúrá- lódását segítik elő, valahogyan kimaradnak a termelőszövetkezetek. Bár az ismeretterjesztő előadások között vannak mező- gazdasággal kapcsolatos szakelőadások is, ez azonban mégsem elég. A termelőszövetkezeteknek nagyobbak a lehetőségeik, bátrabban kellene kezdeményezniük, ezt azonban az esetek nagy részében nem teszik meg. Sokszor baj van a kulturális alapra fordított pénz felhasználásával is. Előfordult a paksi járás valamelyik termelőszövetkezetében, hogy a tagokat három, vagy négy autóbusszal fölvitték Budapestre sportmérkőzésre, erre fordították a pénzt. Az érthető, hogy az embereket érdeklik a sportesemények, de hát mégsem a kulturális alapból kellene felutazni futballmeccsre. Ha viszont könyvet kell venni a kulturális alapból — áll a vita, persze tisztelet a kivételnek. Senki sem bírálná meg a termelőszövetkezetet, ha például segítene és hozzájárulna bizonyos pénzösszeggel is a társadalmi ünnepségek szervezéséhez, illetve lebonyolításához. Az Olvassa, terjessze A TOLNA MEGYEI Népújságot! TTTTTTTTTTT is baj, hogy nincs felelőse a termelőszövetkezetekben a művelődési ügyeknek, kulturális kérdésekkel senki sem foglalkozik. Jó és követendő példákat is sorolhatnék fel bőven. A pálfai termelőszövetkezetben például érdekes előadássorozatot tartottak, az összegyűlt tagok a televízióban szervezetten megnézték a tv mezőgazdasági előadássorozatát, majd vitát rendeztek be. lőle. Madocsán is nagy sikere volt a mezőgazdasági szaktan- folyamnak, a termelőszövetkezetből 32-en szereztek bizonyítványt. Bátrabb kezdeményezést! A művelődési tervek elfogadása során az az általános tapasztalatunk, hogy az ez évi tervek jobbak, nagyobb igénnyel készültek, mint a tavalyi esztendőben. Dunakömlődön például lényegesen érdekesebb és kő-, rültekintőbb a program, itt arra is törekedtek, hogy „közelebb hozzák egymáshoz” a helyi termelőszövetkezetet és a községi. kulturális munkát. Az idei tervek tartalmi vonatkozásban is többet adnak, lényeges javulás mutatkozik, a program jobban alkalmazkodik a helvi művelődési igényekhez. Több helyen közvéleménykutatást végeztek, és ami iránt nem mutatkozott érdeklődés, azt kihagyták a tervből, helvette olyan előadásokat iktattak be, amelyek számot tarthatnak a község lakóinak érdeklődésére. Élni kell a lehetőségekkel, ez persze sokszor több többletmunkát ad. Kezdeményezni kell, még akkor is, amikor kevés kilátás fnutatkozik a sikerre. Elmondok egy példát: Nagvdorogon író—olvasó találkozót szervezett a művelődési ház. A programot közzétették, érdeklődés szinte egyáltalán nem mutatkozott. Kétszer nem sikerült megrendezni a találkozót, de a művelődési ház nem adti fel a harcot, harmadszorra 250 ember hallgatta meg Jobbágy Károly költőt. Ez a szám magáért beszél. A művelődési tervek elkészülcÁ sz in q a pi 'u i ; tek, remélhetőleg nemcsak az < íróasztalfiókok számára. A lehe- 3 tőségek adottak, most már a mű- « velődési házakon múlik, meny- 3 nyit valósítanak meg belőlük. 1 Cs. E. Köni/v a lakásban A könyv hozzátartozik életünkhöz.' A kisgyermek első képeskönyveit követik az iskoláskönyvek, meséskönyvek, kötelező olvasmányok. A felnőtt regényt, szakkönyvet forgat nap- mini nap. És ha működik is mindenütt kölcsönkönyvtár, előbb-utóbb minden otthonban összegyűlik néhány saját könyv, hiszen olyan szépek, olyan olcsók, hogy nem lehet nem vásárolni — annál is inkább, mert a legszebb ajándéktárgyak sorából sem maradhat ki az olvasnivaló. Nem dísztárgy a könyv. Bárkinek szabad bármikor hozzányúlnia, s kézben forgatni nemcsak szabad, kell is. És mégis dísztárgy olyan értelemben, hogy dísze a lakásnak, az otthonnak. Hol tartsuk, hogy ennek a kettős feladatnak megfeleljen, kiemelt, szép helyet kapjon, ahol azonban bármikor elérhetjük? A fal teljes szélességében végighúzódó szekrénysor alacsony, hogy egyszinten legyen az ablak alsó felével. Egyik része könyvtárolóként szolgál. Az ilyen jellegű bútordarab később változtatható, átrendezhető, továbbfejleszthető. A könyvespolcok például magasságban építhetők tovább Könnyű és egyszerű fa- és fémkombináció. Hasonló már a kereskedelemben is kapható, fal mellett, vagy két-két polcot egymásnak háttal állítva szobaválasztoként is használható. Amíg kevés a könyvünk, a polcokat ritkán rakjuk meg könyvekkel, s a szaporodó könyvállománnyal folyamatosan lehet sűríteni az elrendezést (Váradi Ibolya felv.í rTWvrTTvvrTVTVTTrvTwrTVTwwvvtvsrvrvrrvrTTWTWVTrwvmvtTrrTrrvrTWTTTvvvwvvvTTv — 151 — Igaz is, mi a fenének kellett neki azt a szőke cafatot a börtönbe szállíttatni? Itt is ellehetett volna addig, amíg a vizsgálat folyik! Hogy ott nagyobb biztonságban van? Nevetséges! Ki merné megtámadni az X—10-es tábort? Igen, határozottan ostobaság volt tőle börtönbe küldeni a lányt! Hátha tudat alatt mégis a nyugdíjazás lappangott már akkor az agyában, és valóban szántszándékkal küldte Hardyékat a halálba? Scott ezredes idegessége nőttön nőtt. Egymás után szívta a méregerős cigarettákat és sűrűn itta a whiskyt. De most már tisztán, szóda nélkül. Ügy, hogy amikor kopogtak, nem is hallotta meg. csak a hangos dörömbölésre ocsúdott fel és tisztult ki hirtelen kissé az agya. — Tessék! ’ Bob Thompson főhadnagy lépett be csuromvizesen. Köpenyéről egész tócsa csörgött a padlóra. Betette maga után az ajtót és tisztelgett: — Ezredes úr, jelentem megtaláltuk Hardyékat! — No, végre! — ugrott fel az ezredes a karosszékből és bizonytalan léptekkel a főhadnagyhoz lépett. — És mondd csak, Bob fiam. hol hagytad Hardyt? — kérdezte, amikor megállt Bob előtt és kezét rátette a vállára, hogy megtámaszkodjon, mert hirtelen elszédült. — Tom Hardy hadnagy valóban meghalt, ezredes úr! — jelentette a főhadnagy. — Csak ruhája cafatjait találtuk meg. A hiénák minden emberi nyomát eltűntették! — 152 — — Goddam! — káromkodott az ezredes. — A bozótban megtaláltuk a kocsit is, meg a sofőr maradványait. Bili Stone-t pedig eszméletlenül szedtük fel kissé távolabb az árokparton. Súlyos váll-lövést kapott. Már magához tért... — És. .. és mit mondott? — vágott közbe Scott ezredes. — Még nagyon összefüggéstelenül beszél, de annyit már sikerült kivenni a szavaiból, hogy partizánok támadták meg a kocsijukat... — És mi lett a lánnyal... azzal a kémnővel? — kérdezte Scott mohón. — Éppen róla akarom elmondani, hogy Stone szerint a partizánok magukkal vitték! — Szóval amiatt a bestia miatt kellett meghalnia Hardynak? Te érted ezt, Bob fiam? — nézett rá Scott ezredes, zavaros tekintettel. — Nem értem, ezredes úr — felelte csodálkozva a főhadnagy. — Már azt hittem, hogv megártott a whisky nekem! — Üjból járkálni kezdett a szobában. A váratlan, kellemetlen hír már kitisztította agyát és most a fejét csóválgatta. — A lány Li-ékneis kémkedett, Mi letartóztatjuk, erre ez a szemét partizánnépség kiszabadítja?! Vajon miért?... Csak nem?... Mit gondolsz, Bob fiam, előfordulhat, hogy ez a céda a partizánoknak is eljuttatta nz értesüléseit? Hisz akkor sokkal veszedelmesebb kémnő, mintsem hittük volna! Ebben az esetben a sárga sugár titkát a partizánoknak is elárulta! — Most, hogy ezredes úr mondja, valami ösz- szefüggést látok a lány elrablása és a múltkori — 153 — partizánvadászatunk kudarca között — felelte Bob töprengő arccal. — Igazad van, Bob! — kiáltott fel az ezredes és Thompsonnak is töltött a whiskyből. — Igyál! Egészségedre! Koccintottak. — Mindig tudtam — folytatta Scott ezredes, — hogy helyén van az eszed!... Szóval ez a vörös dög a partizánoknak is kémkedett! Biztosan valamelyik katonánk enyelgés közben árulta el neki, hogy partizánvadászatra indulunk és az egész rohadt banda még idejében odébbállt. Egy fia partizánt sem fogtunk aznap, pedig biztos értesülésünk volt, hogy a Tigriskarom szakadékban gyülekeznek és ott meglephetjük őket... Rendben van, Bob, köszönöm a segítségedet! Majd ha Stone kihallgatható lesz, magam is beszélek vele... Most elmehetsz. Pihend ki magad. Mára szabadságollak... Csengetett. Tisztiszolgája nyitott be. — Azonnal készítsd elő a kocsimat! Tíz perc múlva indulunk, Jim! — mondta és az íróasztalához ment. Gondosan elzárt minden iratot a páncélszekrénybe, letakarította az asztalt, a kulcsokat zsebre rakta és felvette köpenyét. — A kocsi előállt, ezredes úr! — jelentette Jim, á tisztiszolga, aki állig felfegyverkezve lépett most be. Tudta, hogy ha főnöke kocsit kér. akkor fontos és veszélyes munkába mennek. Beszálltak a kihajtottak a táborkapun. — A Vasmacskába!
