Tolna Megyei Népújság, 1965. október (15. évfolyam, 231-257. szám)
1965-10-26 / 252. szám
TÖTlffi MT!r,Yn NPTŰJSÁG 1Ö65. október 23. A dohot-hányó növeték 46 botütés dohányzásért 1576. július 16-án sosem látott csodára futott össze Gyulafehérvár népe. Mehmed aga, III. Murád szultán főlovászmestere és követe, tartotta bevonulását a városba, nem kevesebb mint két- száznyolcvankilenc tagú delegáció élén. A követség soraiban itt is, ott is különös férfiak tűntek fel, akik a szájukban tartott kis botocskákból bodor füstfelhőket eregettek. Ekkor láttak magyar földön először dohányzókat, a „ta- baka”, vagy mint később mondták, a „dohot-hányó növeték” kedvelőit. A füstölés, azóta is tartó, tüdőt rongáló szenvedélye ilyesformán Amerikai indiánjaitól nem a logikusnak tűnő nyugati úton, hanem török közvetítéssel jutott el hazánkba. Nagyon gyorsan elterjedt, noha majdnem két évszázadon keresztül minden elképzelhető hatóság küzdött ellene. A dohányzás első tilalmazója Apaffy Mihály erdélyi fejedelem volt, aki a méregerős török dohánytól megbetegedett és ettől kezdve halálig ellensége maradt a tabakának. Nem sok sikerrel. Az 1670. évi gyulafehérvári országgyűlés 50, az 1688. évi 200 forint büntetést, az 1689-es pedig már egyenesen jószágvesztést helyezett kilátásba a dohányzóknak. Hiába. Hasonlóan hiábavaló volt a magyar várme- gyék, így Tolna rendelete is, mely a dohányzókat negyvenhat botütéssel büntette, méghozzá úgy, hogy mindenki: „valahányszor rajta tapasztalt- tatik, mindannyiszor az piaczon megcsapattatik.” A rendelkezéseknek egyébként is volt egy furcsaságuk, ugyanis a füstölést tiltották, de a dohány termesztését már nem. A füstölést is csak a szegénysorsúaknak: „az dohányzás paraszt embertől interdicáltatik.” Pipáztak a kurucok nagyjai, Rákóczi, Bercsényi, Forgács Simon grófról pedig Mikes Kelemen kajánul megjegyezte, hogy még akkor sem veszi ki szájából a pipa csutoráját, amikor a templomban áldozáshoz járul. Azt, hogy a füstfelhők mögött jó jövedelemszerzési lehetőség lappang, először Khevenhüller Kristóf gróf, I. Lipót császár „fővadászmestere vette észre. A császár állami monopóliumnak minősítette a dohánykereskedelmet és azt nyomban bérbe is adta ötletes fővadászának. Nem volt aprócska bevételi forrás, hiszen ekkoriban az impérium öt tartománya: Ausztria, Morvaország, Csehország, Szilézia és Magyar- ország már évi kétszázezer mázsa dohányt termesztett. A rendelet arra is kiterjedt, hogy még pipákat sem hozhatott akárki forgalomba, hanem csak megfelelő bélyegzővel ellátva, maga a dohánybérlő. Ez a császári parancs Magyar- országon mérhetetlen felháborodást keltett és először már csírájában megbukott, ugyanis nem lehetett kihirdettetni. Legtöbb helyen a kisbírók — maguk is dohányos emberek — megtagadták a szenvedélyüket korlátozó parancs közhírré tételét. A dohány kereskedelem bérletét 1704-ben megszüntették, majd újra életbe léptették. A máig nagy dohánytermesztő Szabolcs-Szat- már megyéből 1729-ben így írt bizonyos Becsky György, Károlyi Sándornak: „...mikor ideje van a dohánynak, ezen nemes vármegyében nemcsak 5—6000 mázsa dohány, hanem 60—70 000 mázsa is találtatik.” A „nincsen pénzem, se dohányom”, „kevés a dohányom”, ma már jórészt egészen mást jelentő kifejezéseknek is megvan a történelmi eredetük. Bizonyos Sze- pessy Pál úrról írták legelőször hogy: „nagy pipájú, kevés dohányú Pálnak hívatik.” Károlyi Sándor gróf, aki a nagymajtényi síkon letette 'a labancok előtt a fegyvert, érthető módon kegyben állt az udvarnál. Annyira azonban nem, hogy nagyvonalú dohánytermesztésd terveihez engedélyt kapott volna. Kereskedelmi társulatot akart alapítani, Nagykárolyban dohánygyárat létesíteni, sőt szerette volna az egész birodalom dohánykereskedelmét is bérelni. Egy későbbi számadatból tudjuk, hogy ez nem lett volna megvetendő üzlet. 1780-ban egyedül csak Triesztből 3 278 136 font leveles magyar dohányt és 100 759 font pordohányt (bumótot) exportáltak, ami körülbelül feleennyi kilogrammot jelent. A Habsburgoknak nem volt érdekük, hogy a félgyarmati sorban tartott Magyar- ország gazdasági élete fellendüljön, Károlyi is megmaradhatott a kölestermesztésnél és a külterjes állattenyésztésnél. A dohánymonopólium bérletét II. József 1784. február 8-án szüntette meg. Ettől a dátumtól kezdődik a máig is fenálló állami egyedárusítás. Őseinkhez mérten mi a Kossuthot, Tervet, Munkást. Fecskét, Szimfóniát és a számlál- hatatlan más cigarettát füstölő utódok mindenesetre előnyös helyzetben vagyunk. A cigarettára gyújtásért nem fenyeget negyvenhat botütés senkit. Ordas Iván Azonnal felveszünk vas- és fémesztergályos szakmunkást. Tamási Vegyesipari KTSZ. (190) A DÉDÁSZ Szekszárdi Üzletigazgatósága MŰSZAKI KÖNYV KIÁLLÍTÁST rendez a Városi Művelődési Házban. Nyitvatartás: okt. 28—29—30-án, 8—18 óráig. Megnyitó október 28-án 10 órakor. (210) Sárközi Gyula cA sziuífapiui táiíie&Liíi& A Bátaszéki tartó Ktsz Épületkarbanfelvess építészmérnököt, vagy 10 évi gyakorlattal rendelkező építőipari technikust műszaki vezetői beosztásba. Jelentkezés a szövetkezet elnökénél. (106) rVTTVV — 136 — — Úgy gondoltuk, itt talán könnyebben szóra tudjuk bírni. — Tiltakozom a brutális módszer ellen! — csattant fel Sári. — Szabad földön vagyok és maguk nem bánthatnak engem. Különben jelentem a magyar követségnek! — Először is nem jelenthet semmit senkinek mert pillanatnyilag a foglyunk. Remélem, ebben nem kételkedik? Másodszor a magyar követségnek úgyis hiába jelentené, mert maga már nem magyar állampolgár, elvesztette azt, amikor elhagyta hazáját- Most hontalan. És ez nagy differencia, kislány! — Az ezredes párszor végigsétált előtte, majd ismét megállt vele szemben. — Nos, kisasszony, úgy hallottuk, hogy maga nagyon kíváncsi természetű, mint általában a nők, de maga még közülük is kitűnik: szeret sokat kérdezősködni. Méghozzá csakis katonáktól. Főleg amerikaiaktól és angoloktól érdeklődik nagy előszeretettel. Hát most az egyszer mi, férfiak leszünk kíváncsibbak magánál és mi fogunk kérdezősködni... Parancsol még egy pohárral ebből a jó hazaiból? Nem árt, mert nagyon sápadt — töltötte meg újra Sári poharát, aztán a magáét. Koccintottak. — Igya meg, jót tesz az idegeinek, mert azok most nagyon igénybe lesznek véve! Sári nem habozott. Kiitta a pálinkát. — Parancsol egy kis süteményt utána? — nyújtotta feléje tálcán a kekszet az ezredes. Kivett egyet és majszolni kezdte. Határozottan imponált neki az öregúr hamisítatlan angol — 137 — udvariassága. A két szmokingos férfi szótlanul állt az íróasztal előtt, mint akik teljesen kikapcsolódtak a kihallgatásból. Sári elnézett felettük az ablak felé. Odakint egyhangúan zuhogott az eső, csapkodta az ablaküveget. Mar teljesen kivilágosodott. Hét óra elmúlt. De a felhős égbolt alkonyati szürkületbe borította az egész várost. Az ezredes most leült Sárival szemben. — Nos, kislány — szólalt meg és szelídnek látszó ábrázatán derűs mosoly terült széjjel. Most egy jóságos arcú, jovális nagyapának tűnt. — Halljuk hát, mit tud. Először is arra lennék kiváncsi, hogy vajon hol lehet a mi nagyra becsült Sherman főhadnagyunk. Tudja, az a kis fekete bajuszú úr, aki csütörtök éjszaka magánál volt a szobájában és azt szerette volna megtudni magától, kik a megbízói... Tudja, vagy nem tudja?! — csattant élesen az ezredes hangja, és Sári ijedtében lenyelte a fél kekszet. — Nem tudom, sir — felelte aztán, és már nem is tartotta jovális öregúrnak az ezredest. — Szóval nem tudja? így is jó! Hadnagy úr, vegye kezelésbe a kisasszonyt! — fordult az ezredes a magas szmokingoshoz. — Igenis, ezredes úr! — csapta össze bokáját a hadnagy és Sárihoz lépett. A köpcös követte példáját. — Álljon fel! — parancsolt rá a hadnagy. — Velünk jön! Felállt és a két szmokingos között elindult a kijárat felé. A Maffia nyomai Angliába vexetnek A múlt tavasszal csaknem egyidőben két ember halt meg, akiknek életükben egymás létéről fogalmuk sem volt: az amerikai Onofrio Minaudo és az angol J. Macmillan. Kiderült azonban, hogy sorsuk szorosan összefüggött, s a volt angol miniszterelnök unokája, bár közvetve, az amerikai hatóságok által szülőhazájába, Szicíliába kiutasított Minaudo gengszter közreműködésével távozott az élők sorából. A 65 éves szicíliai, milliós vagyont szerzett Amerikában az illegális kábítószer-kereskedelemben. Nem egymagában dolgozott, hanem egyik vezetője volt a maffiának, amely Szicíliából kiindulva ma az egész „szabad világot” behálózza. Az idős gengsztert, Trapaniban, szülőfalujában érte a halál. Bosszút álltak rajta azért gyilkosságért, amelyet még 1923- ban követett el. Minaudonál leveleket és más olyan okmányokat találtak, amelyek első ízben nyújtottak fogalmat a maffia által ellenőrzött nemzetközi kábítószer-kereskedelem méreteiről és módszereiről. Angliába például többek közt a narancsszállítmányokkal juttatták a kábítószereket. Az igazi narancsot tartalmazó ládákba néhány heroinnal ópiummal, kokainnal megtöltött viasznarancs is belekerült. Macmillan oxfordi diák a kábítószer élvezetének nem első és nem az utolsó áldozata. Ugyanazon a tavaszon halt meg mérgezés következtében a 18 éves M. Nest, akit nagy reményekre jogosító művésznek tartottak. Egy hónappal később ugyanez a sors érte a 20 éves David Idney építészt. Egyébként számos nevet felsorolhatnánk. Az egyik angol orvosi folyóirat májusi számában figyelmeztetett rá: minden alap megvan arra, hogy Angliában a kábítószerek rabjai számának gyors emelkedéséről beszéljünk, különösen a fiatalok körében. A további események bebizonyították, hogy a veszély valóban mind aggasztóbbá válik. Az ifjúsági táncklubokban lefolytatott rendőri razziák során kiderült, hogy rengeteg klub a kábítószerek fő piacává vált. Az a benyomásunk támad, hogy Angliában a kábítószerkereskedelemmel tejfeles szájú süvölvények foglalkoznak. A napokban például az újságírók agyba-főbe dicsértek két detektívet, akik Bristolban néhány hónap alatt kinyomoztak egy heroinnal kereskedő bandát. Hősies fáradozásaikat végül teljes siker koronázta, s a bandát mind egy szálig a vádlottak padjára ültették. Igaz, a fiatalkorúak különleges ítélőszékét kellett összehívni, mivel a vádlottak legidőseb- bike alig töltötte be a 18. életévét. De milyen úton jutottak árujukhoz? Hogyan kerültek az áruk Bristolba, és egyáltalán az országba? Röviden szólva, ki áll valójában a gyerekek háta mögött? A maffia angol területre való behatolásának nyomós bizonyítékait sikerült összegyűjtenie George Edwars újságírónak, ki szicíliai utazásáról visszatérve az egyik londoni hetilapban cikksorozatot írt. Egyik cikkének ezt címet adta: „A maffia nyomai Angliába vezetnek”. A kábítószercsempészet módszereiről szólva Edwars többek közt megírja: „A véres maffia olyan félelmetesen hírhedt, hogy a londoni alvilágban a klikkszellem ugyanolyan hatékonnyá vált, mint magában a bűnözés bástyájában — Szicíliában”. Sőt mi több, azt állítja, hogy a maffia fejének rezidenciája már régóta az angol főváros. A maffia vezetőjét „Angolnának” nevezik, mert mindig kisiklik a rendőrség által felállított csapdából. Valódi nevét csak néhány beavatott ismeri. „Csupán azt sikerült megállapítanom — írja Edwars —* hogy „Angolna” Mayfair-ben, a londoni milliomosnegyedben lakik, az évek hosszú során szerzett tekintély álarca mögé bújva”. Hogy mennyire helytálló ez a verzió, majd a jövő megmutatja. De már most egészen bizonyos, hogy a gyilkosok és csempészek nemzetközi szervezete komoly ellenállásba nem ütközve, szén csendben megszállja Angliát. — 138 — — Uraim, csak semmi kímélet! — szólt utánuk az ezredes mintegy búcsúzóul. — Parancsára, ezredes úr! — felelte a két civil ruhás tiszt. Becsukódott mögöttük az ajtó. Az ezredes visszament az íróasztalához és újból belemerült az iratokba. Ásított. Ma szokatlanul korán jött be. A K—28-as ügy sem volt valami nagyon izgalmas. Szokványos partizánhistória. Kiatu primitív paraszt. A múlt héten fogták el a tábor környékén. Kémkedett. Ostoba fickó, de hallgat, mint a sír. A legválogatottabb kínzások sem tudták szóra bírni, pedig olyan bamba képe van, mint egy tapírnak! Becsapta a dosszié fedelét. Kinézett a szu- nyoghálós ablakon. Az eső kíméletlen makacssággal zuhogott, mintha soha nem akarná abbahagyni. Ocsmány idő, mint ez az egész város Malájfölddel együtt! Ennél még Rhodézia, vagy Pápuaföld is jobb! A benszülöttek valóságos barmok, de ahhoz nem, hogy mind partizán legyen! Olyan keserű lett a szája íze, hogy felhajtott egy vizespohár szódás whiskyt. A Napot szeny- nyes felhő takarta el, de a hőség pokoli volt, és úgy érezte, hogy megfő benne, mint hús a levesben. Az ő korában már jobb volna egy skóciai kastély árnyas parkjában élvezni a kora őszi napsütést és nem itt rohadni ebben a maláriafészekben. Dehát az okosok tudják, miért tartják itt...
