Tolna Megyei Népújság, 1965. október (15. évfolyam, 231-257. szám)
1965-10-23 / 250. szám
fötsra MEGYEI FÍEPÜJSAG 1965. október 23. A művezetőnő Tömött fekete konty, világos szempár, a konty asszonyos, a szemek rebbenésében vidámság, lányos jókedv. Csendes szavú, de a hangját most indulat fűti: — Nem akartam elvállalni sehogysem. Fiatal vagyok én ehhez! Igaz, oktattam már tanulókat, de az egészen más. Ötven asszony művezetője a fűződében, most 25 éves. A gyárban régóta dolgozik, átképzésként kezdte. Volt a mo- dellérián, dolgozott beugróként, elvégezte az esti technikumot és négy évig volt normás. Az év elején került ide. — Még most is érzem a normás „múltam” hátrányait. Népszerűtlen foglalkozás, de én a mostanitól jobban féltem Az ipari tanulók hozták a hírt: Szigorú ám a Viktória! Több sem kellett egyik-másik izgága asszonynak: — Akkor a legelején kell a szarvait letörni — mondták. Most már mosolyog, ha rágondol, de akkor melege lett az ingerült szavaktól — Kértem az egyiket, igyekezzen, mert lemarad a szalag. „Nekem pedig nem dirigál!”. Elpirultam, de nem vesztettem el a fejem. Csak egy írásbeli figyelmeztetőt kelleti adnom és megszokták, hogy nem vagyok elnéző. — Mit nézek el? A munkában semmi lazaságot. De megértő is tudok lenni, ennyi asszonynak sok a gondja. Mindenki külön világ, külön kell megismerni. Egy hetet kellene itt töltenie, ha valamit is tudni akarna az életünkről. A hangjában, ahogy a szalagról beszél, titkolt büszkeség. — Igaz, a versenyen negyedik lett a körünk, de mások is elismerték, h&gy nemcsak a mi hibánkból, rossz anyago:, is kaptunk. Éri bízom a szalagomban, bármilyen feladatra vállalkoznék velük. Már nem külön egység, most egy része a közösségnek. Mindennapi bajokról is jól értesült, ezek ismerete nélkül nehezebb lenne a dolga. — Sokat olvasok, modern lélektani könyveket is. Nekem pszichológusnak is kell lennem, ha mindig el akarom találni a megfelelő hangot. Ha bosszús vagyok, magamba- fojtom, bár volt már, hogy sírva fakadtam. Arcán most kedves, szégyellős mosoly jelenik meg. Energikus emberek szokása szerint szégyellt gyengeségét. Elkomolyodik egy percre. — A legfontosabb talán, hogy igazságos maradjon az ember. Ha ő téved, ne szégyellje bevallani. A népszerűségért ne adja fel az elveit, maradjon következetes. Ha ilyennek u.mernek, akkor talán becsülnek is. Szeretnek-e? Nem tudom. Az intézkedéseim nem okoznak mindig örömet, számolnom kell az ellenszenvvel is. Én szeretem a szalagom, és nem figyelek oda a mendemondákra. Akkor másra sem jutna időm, mint ezeket bogozgatni. Lassan búcsúznom kell, ma az ipari tanulókat is oktatom gyártásismeretből. Ez segít nekem a munkámban is, elméleti biztonságot ad. — Mit csinál a szabad idejében? — Az idén kezdtem el a Marxizmus—Leninizmus Esti Egyetem első évfolyamát. Amikor elindul, sokáig nézek utána. A Bonyhádi Cipőgyárban kedvezően vélekednek Balogh Viktóriáról, a fiatal művezetőnőről. Ügy érzem, nem is ok nélkül. MOLDOVÁN IBOLYA Sárközi Gyula c/t sginqapúti táiieúsnő Remények és realitás — Mi valósult meg az elképzelésekből ? —A fiatalok a nyolcadik őszit liauiiun, tály, vagy a középiskola elvégzése után általában valami határozott tervvel, elképzeléssel jelentkeznek továbbtanulásra. Mindenkinek megvannak a vágyai, ebben a korban legtöbbször már a cél is tudott: hol, milyen munkaterületen szeretnének dolgozni. A remények nem mindig válnak valóra, ilyen vagy olyan okokból, nem mindenkinek sikerül azt elérni, amit célul tűzött ki maga elé. Azért is csalódhat a fiatal, mert az általa választott munkaterület, feladat nem any- nyira ideális, mint ahogy elképzelte. Két fiatalt kerestünk meg. Egyikük mezőgazdasági technikumot végzett, a másik főiskolai oklevelén még alig száradt meg a tinta. Mindketten dolgoznak. Keresztes János Palánkon végzett, a mezőgazdasági technikumban. Harci fiatalember, ott élnek a szülei is. Jelenleg Kocsolán tanít, és másodéves diák a pedagógiai főiskolán. — Eredetileg az is volt a vágyam, hogy taníthassak. Hogy miért jelentkeztem mégis technikumba gimnázium helyett? Nézze, így szakma is van a kezemben, meg hogy őszinte legyek, a mezőgazdaságot szeretem. Most is szakmámba vágó tantárgyat oktatok, mezőgazdasági ismereteket. — Anyagilag jobban jött volna ki, ha technikusként helyezkedik el. Nem kellett volna vállalni a hároméves főiskolát sem... — Igaz, sokkal többet kerestem volna, ha úgy vesszük, alig több munkával. De az anyagiak nem minden. Az volt a vágyam, hogy taníthassak, ez most teljesült. Szeretem a helyet, nagyon jól kijövök a kollégákkal is. Úgy érzem, mintha Kocsola a szülőfalum lenne. Az itteni fiatalokA megyed kórház felvételre keres építésztechnikust és vizsgázott magasépítő ipari művezetőt, valamint segédmunkásokat Jelentkezés a személyzeti irodában. (183) I kai megtaláltam a közös hangot, KISZ-titkárnak választottak. Ha rajtam múlik, itt szeretnék maradni a faluban. Keresztes János ember. A tanítás mellett vezeti a KISZ- szervezetet, aktívan sportol és maga is tanul. Mondani sem kell, hogy ezek az elfoglaltságok minden szabad idejét lekötik. De így érzi jónak, természetesnek. Amikor a dombóvári járási KISZ-bizottságon elmondtam a tervemet, második „alanynak” Velőssy Zsuzsa tanítónőt javasolták, aki a kurdi általános iskolában tanít. Az idén végzett Pécsen, a Pedagógiai Főiskolán. — Olyan művésztípus — mondták, mindig szemüveget hord. Nem tudjuk, hogy érezheti magát a faluban? Az általános iskolában már befejeződött a tanítás, amikor odaértünk. Velőssy Zsuzsa az irodában beszélgetett néhány kollégájával, éppen délutáni kirándulásra készültek. — Hogy mik voltak a vágyaim? Erre nem nehéz felelni. Az, hogy taníthassak. Valóra vált. — Nem hiányzik a város? — Első időben szokatlan volt itt, néha még most is vágyódom vissza. Mégis jól érzem magam, nem panaszkodhatom. Megértenek a kollégák és nagyon kedvesek. És ne higgye, hogy olyan elmaradott falu ez. Van presszó, mozielőadást is gyakran tartanak és azt mondják most már a Déryné Színház is eljön havonta. — Nem idegenkedett a falutól? — Nem. Májusban már voltam itt egyszer, megnéztem, milyen. Egy barátnőmmel együtt jelentkeztünk ide. Akkor éppen esett az eső és nagy volt a sár. Egyébként nem idegen nekem a falu, magam is falusi lány vagyok. — Egyetlen dolgot szeretnék még. Ha lehet, visszakerülni Baranyába. Nem mintha itt rosszul érezném magam, de a vőlegényem ott dolgozik, őt köti a munkája. Ha rajtam múlna végleg itt maradnék a faluban. — A szülők hogy fogadták? — Nagyon kedvesen. Voltam már családlátogatáson is, azt hiszem, szeretnek az emberek. Egyszer bántott csak meg valaki, sokáig el voltam keseredve miatta. Azt mondta, hogy a fiatalok nem tudnak tanítani. Később aztán megnyugodtam, láttam, hogy a többségnek azért nem ez a véleménye. • Mindkét fiatal vált. Kedvvel* szívesen dolgoznak, elérték azt, amit akartak, amiért tanultak. Igaz, egyiküknek sem voltak nagy, a lehetőségekhez képest túlméretezett reményei. Akaratlanul is ez szűrődött le bennem a két beszélgetés után: a remények és realitás egyre közelebb kerül egymáshoz. Kónya József Térmészetadta földalatti Franciaország növekvő gáztermelése és fogyasztása jelentős tárolási problémákat okoz az illetékesek számlára. Nemrégiben Beynes-ben rendezték be a franciák első természetadta földalatti gáztárolójukat. A szakemberek szerint erre a célra legalkalmasabb a földalatti vízgyűjtő merned encéket berendezni a földfelszín alatt 300—500 méteres mélységben. A természetadta gáztartályokban a tárolás úgy történik, hogy a tárolandó gázt a felszínről formálisan bele injekciózzák a vízgyűjtő réteg és a felső takaróréteg között elterülő porózus homokos rétegbe, ahol gáztárolás a gáz élterjeszkedik. A felső, vízzáró takaróréteg rendszerint agyagos talaj, amely megakadályozza a tárolt gáz felszíni szivárgását. Beynes-ben mindez úgy történt a gyakorlatban, hogy először 13 lyukat létesítettek mélyfúró berendezések segítségével, ezek szolgáltak a gáz föld alá vezetésére. A földfeletti üzem legfontosabb része a kompresszorállomás, amely naponta 1 millió m3 gázt nyom a tárolóba. A tárolt gáz elvezetése a Párizs környéki háztartásokhoz 29 km hosszú és 40 cm átmérőjű vezetéken történik. TTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTt ?TTTT?TWITTmtTmTfTTTf?HfTfynTTTfnTITTTTTTTnTTmnT — 130 — A zenekar játszott, a dobogón egy japán gésa .Jegyezőtáncot” járt: apró legyezővel ügyesen takargatva meztelen bájait. A közönséget teljesen lekötötte az új szám, amely ma először szerepelt a műsoron. Senki nem vett észre semmit a Li úr és a matrózok közt támadt „incidens”-ből. Li úrról már csurgott a veríték. Sűrűn töröl- gette nedves csillogó kopasz fejét és miután már a negyedik matrózzal szállt vitába az asztalok és székek miatt, lassan kezdte belátni, hogy minden hiábavaló, az angol titkosszolgálat ezúttal alaposan túljárt az eszén. Hogy erre ő nem gondolt! Óvatosabbnak kellett volna lennie, amióta feltűnt a,bajuszos emberük a bárban. Vajon minek köszönheti ezt a váratlan látogatást? Es hol lehet a bajuszos? Napok óta nem látta a bárban. Pedig azelőtt minden nap itt ült. Lehet, hogy az ő keze van a dologban? Li úr tanácstalan volt és idegességében remegni kezdett. Még egy kísérletet tett: — Felmegyek az irodámba és lehozok pár széket — mondta a kis tömzsi matróznak, aki az imént csatlakozott melléje, hogy új fent reklamáljon nála a helyhiány miatt. — Ne fáradjon, Li úr — felelte a tömzsi. — Majd Jerry barátunk lehozza azokat a székeket. Különben, amint látom, egy asztal éppen felszabadult — mutatott a sarokba, ahonnan négy indiai matróz dülöngélve tápászkodott felfelé. — Hát ez nagyszerű! — mosolygott kényszeredetten Li úr. — Négyen máris leülhetnek.. Jöjjenek. Szóljon három barátjának! A tömzsi és három társa máris letelepedett az — 131 — üres asztalhoz. Li úr azt hitte, hogy végre megszabadult a matrózok molesztólásától. Tévedett, öten ugyanis még mindig az ajtók előtt ácso- rogtak, hárman pedig a bárpultnál. Reménytelen eset! Legyintett és felhajtott egy pohár whiskyt. Legalább ez a hülye mixer figyelne rá, hogy inthetne neki: nyomja meg a gombot! De ez az állat csak keveri az italokat, mint egy holdkóros és nem vesz észre semmit! Mereven figyelte Singet, de az továbbra is egykedvűen töltögette a poharakat a matrózoknak. Kacsintott feléje. Semmi. Nem nézett rá. Agyát megint elöntötte a vér. Azt hitte menten megüti a gut a. Kirúgja! Még ma felmond a gazembernek! Ilyen ostoba baromra nincs szüksége! Veszélyben a banda, ő meg közömbösen kevergeti az italokat! Idegesén dobolt ujjával a pulton. Hátha erre felfigyel. De nem. Szeme ide-oda repdesett, egyik matrózról a másikra. Jobb kezük a nadrágjuk zsebében pihent a pisztolyon. Az övé is itt van a zesbében. de egymaga mit kezdene a temérdek népséggel. Hisz nemcsak az újonnan jöttek az ellenségei, hanem a többiek is nyomban ellene támadnának, ha rájuk szegezné a revolverét. Reménytelen helyzet. Ki kell várnia a végét. Egyelőre tőle még nem akartak semmit. Csak üres asztalt. Talán simán megússza.. Valóban! Hátha Sáriért jöttek a kopók és ezek meg csak itt falaznak?! Lám. erről meg is feledkezett. Sárinál járt a bajuszos, most pedig már napok óta — 132 — nem látta. Valami összefüggés van a kettő között... Sári? Nem, nem valószínű. Gyenge, naív kis nő. A bajuszos a kisujjával elintézi. Dehát akkor mégis mit jelent ez a razzia? Talán csak nem a sárga sugár miatt? így okoskodott Li úr már egy negyedórája, de egy jóttányival sem lett okosabb. Semmi elfogadható ötlet, magyarázat nem jutott eszébe. Ujjaival idegesen dobolt a pulton, hogv legalább ezt a hülye mixert tudja figyelmeztetni. Egymás után öntötte magába a pálinkát. Van ideje. Majd csak kivárja a végét! * Hajnal felé megeredt a délnyugati monszum hozta trópusi eső. Zuhogott, mintha dézsából öntötték volna. Valóságos felhőszakadás volt. Ezzel az egész maláj félszigeten beköszöntött az esős évszak. Az útmenti pálmák lekonyult nagy leveleikkel úgy álltak az esőben, mint a mezőn ázó hatalmas madárijesztők. Az eget sötétszürke ólamfelhők takarták el. Az utcai higanygőzlámpák még égtek. Járókelőknek még nyomát sem lehetett látni. Csak néhány taxi és egyéb személygépkocsi száguldott vizet fröccsentve a járdákra. Volt köztük katonai jármű is, főleg Jeep és Willys. Az a Jeep is, amely a mélyen alvó Sárit szállította, legalább százkilométeres sebességgel robogott a nyílegyenes és kihalt VI. György király sugárúton. A magas civil, aki a balján ült. egykedvűen szívta kurta angol pipáját és oly kor egy-egy pillantást vetett a mellette féloldalra billent fejjel, nyitott szájjal lélegző lányra.
