Tolna Megyei Népújság, 1965. október (15. évfolyam, 231-257. szám)
1965-10-15 / 243. szám
I G TOLNA MFGTEI NPPÜJSAO 1965. október 15. Tenisz Szekszárdi Petőfi — Meg vizsgáltuk a íelsőnyéki sportolók panaszát FA kell marasztalni a fiatalokat — Két garnitúra felszerelés tűnt el két év alatt — A tsz és a tanács is segíti a fiatalokat, de más körülmények között Szeptember utolsó napjaiban Felsőnyékről kaptunk panaszos levelet. Feladói, a felsőnyéki sportoló fiatalok kértek bennünket, látogassuk meg Felsőnyéket, és személyesen győződjünk meg arról, hogy a fiatalokat nem támogatják sportolásukban. A továbbiakban kitűnt a levélből, hogy május l-re egy labdarúgó-felszerelést vásárolt, ugyan a tsz részükre, de azóta sem hallgatják meg a fiatalokat. A sportoló fiatalok véleménye szerint a tsz-nek van legalább húsz olyan dolgozója, aki nem végez nehéz fizikai munkát, törődhetne a sportolókkal, de ezt nem teszi. A levél további részében foglalkoznak azzal, hogy szeretnének a járási bajnokságban részi venni, de az induláshoz szükséges 300 forint (óvadékot) a község* ■ben ■■nem volt hajlandó senki adni. Végül arra kérnek bennünket, hogy a látogatás után írjuk meg őszintén a tapasztalatokat így kerültünk, a panaszos levél alapján. Felsőnyékre, ahol először JUHÁSZ DÉNESTr a községi tanács vb-eínökét kerestük fel, aki a panasz ismertetése után így foglalta össze véleményét: — Nehéz probléma ez. A fiatalok többsége vidéken dolgozik, hetenként csak egyszer jár haza, edzési lehetőség nincs. Községünkben talán 2—3 olyan labdarúgó van, akire mindig lehet számítani, mert itthon dolgozik, tlyen körülmények között bajnokságba nevezni a csapatot, nincs értelme. Az is nagy baj, hogy a fiatalok nem hallgatnak az idősebbekre, akire viszont hallgatnának, nem vállalhatja el a sportköri vezetést, egyéb elfoglaltsága miatt. Ami a felszerelési illeti: az elmúlj években a tanács is vett részükre különböző felszereléseket, de elkallódott, a játékosok egy része megtartotta magának. Legnagyobb gondunk, hogy a fiatalok vidéken dolgoznak, ami nemcsak a sportban, hanem a kultúrmunkában is megmutatkozik: a színjátszó, előadásokon nőknek kell a férfiszerepet is eljátszani. De talán beszéljenek Kiss elvtárssal, az önkéntes tűzoltók parancsnokával, mondja el-ö.*Ls- véleményét. Az önkéntes tűzoltóparancsnok, __ KISS JÓZSEF sem a legjobb véleménnyel nyilattábla üvegét betörték, és ehhez hasonló dolgokat műveltek. Tavaly beneveztük a csapatot a járási bajnokságba, a 300 forint óvadékot saját pénzemből előlegeztem. A bajnokság előtt na'gy volt. a lelkesedés, de a negyedik fordulónál már -kizárták csapatunkat, mert a játékosok többsége csak itthon akart Játszani, vidékre nem volt hajlandó elutazni. Fiatal lenne elég, de többségük vidéken dolgozik. Azokból kellene csapatot kialakítani, akik itthon vannak, egy-két év múlva eredményesen szerepelhetnének. Az elmúlt, két év alatt két garnitúra felszerelése volt a csapatnak. amiből ma már alig van, — „eltűnt”. Nemrégen kaptak új felszerelést, de abból is már elhagytak két nadrágot, két pár cipőt még a vonaton felejtettek, alig sikerült visz- szaszerezni. Következő utunk AZ EGYETÉRTÉS TSZ irodájába vezetett, ahol a főkönyvelő és a beosztott könyvelőnő mondta el véleményét; — Még tavasszal, egy községi tanácsülésen panaszkodtak a fiatalok, hogy nem adjuk meg nekik a spor- j tolási lehetőséget. Többek között felrótták, hogy nincs szerelésük, stb. A termelőszövetkezet több mint hatezer forint értékben vett felszerelést a labdarúgóknak, ugyanakkor biztosítottuk a járművet a vidéki utakra, vagy ha vonattal mentek, az útiköltséget megtérítettük. A labdarúgók nem becsülik meg a felszerelést, .nem értékelik a támogatást, melyben ré- szesülnek. Tavaly ilyenkor történt, I hogy egy hazai mérkőzésen a máso-1 dik félidő közepén három játékos lement a pályáról, és nyolc emberrel kellett tovább folytatni a küzdelmet. Mint utólag kiderült, a három játékos azért hagyta cserben társait, hogy az autóbuszt még elérjék, mellyel Tamásiba utaztak táncolni. A termelőszövetkezet a kiszeseknek is vett egy magnót 3300 forintért, az járt kézről kézre és fél év után alig tudtuk visszaszerezni, de akkor már teljesen használhatatlan volt, alkatré- gzek hiányoztak belőle. A községi pártalapszervezetnek is volt televíziója, megengedték a fiataloknak, hogy nézzék a műsort, de egy hónap után a gondatlan kezeléstől az is tönkrement. Tamásiban KOVÁCS JÓZSEFET, a járási TS elnökét kértük meg, mondja el, véleményét a felsőnyéki panaszos levél alapján. — Felsőnyéken nem .működik sportkör. Ennek ellenére tavaly biztosítottunk részükre a járási bajnokságban a szereplést, de már az első forduló közepén ki kellett zárni őket — vidékre nem utaztak el. Kézilabdacsapatukat meghívtuk a spartakiád- versenyre, de nem jöttek el. Kécsőbb arra hivatkoztak, hogy nem kapták meg a körlevelet. így tehát, mivel tömegversenyeken nem vesznek részt — állami támogatásban nem részesülhetnek. Tudomásom van arról, hogy a termelőszövetkezet és a községi tanács is megértőén támogatja a sportolókat, a hibát nem a tsz- ben, vagy a tanácsban, hanem a fiatalokban kell keresni. Az önkéntes tűzoltótestület is ténylegesen támogatta őket, de visszaéltek a helyzettel. * A levél írói vidéken dolgoznak, nem sikerült velük találkozni, de talán a négy nyilatkozat elég meggyőző ahhoz. hogy bebizonyítsuk: nem a község vezetőiben, hanem először saját magukban kell a hibát keresni. Ottlétünkkor sok emberrel beszélgettünk, és közülük csak egynek idézzük véleményét: „Követelőzni, azt tudnak, de amit kapnak, nem becsülik meg. A mérkőzések után a háló sokszor heteken át kint van. a gyerekek szaggatják le a kaputól, mert a játékosok mé£ árrá is^iustálc, hogy a'2t leszedjék és eltegyék, mert arra még máskor is szükség lesz.” Pécsi Vörös Meteor 9:4 A Szekszárdi Petőfi évadzáró versenyét Pécsett a Vörös Meteor csapata ellen játszotta. A szekszárdi játékosokon meglátszott, hogy a közelmúltban két vasárnap a lényegesen jobb játékerőt képviselő Kecskemét ellen játszottak — ahol sokat tanultak. Hasznos Volt fejlődés szempontjából a magyar teniszválogatott szekszárdi szereplése is. Mindezek közrejátszottak abban, hogy a szekszárdi teniszezők a jó képességű Vörös Meteort le tudták győzni. A találkozót a szekszárdiak 9:4 arányban nyerték. Különösen a női versenyzők játszottak eredményesen, de dicséretet érdemel Greilich Gyula is, aki fölényesen győzött a jó képességű pécsi versenyző, Győri ellen. A nőknél D. Kovácsné jó formában játszott és fölényesen győzött Marton Márta ellen. Ezen a versenyen Ná- zer Júlia is magára talált, és különösen a harmadik játszmában játszott jól. Meglepetésnek számít a fiatal szekszárdi versenyző, Pápai Mária győzelme, aki ezúttal nem tisztelte az idős, rutinos ellenfelét. Jól mutatkozott be a serdülő Héjas István, valamint a mindössze 11 esztendős Adám Béla is. A Szekszárdi Petőfi teniszezőinek javuló formája és az őszi szezonban elért eredményei alapján bízni lehet, hogy jövőre már az NB Ill-ban játszanak — de ennek alapfeltétele a három pálya, ami egyelőre még nincs. Kosárlabda NB II Nők: Férfiak 1. Ganz MÁVAG 17 16 1 1327:930 33 1. Kecskemét 17 17 — 1085:649 34 2. KÜZERT 17 15 2 1206:924 32 2. Szigetvári VM .17 13 4 909:766 30 3. Spartacus 17 14 3 1149:944 31 3. Szelcszárd 17 11 6 954:770 28 4. Pécsi EAC 16 11 5 1220:1056 27 4. Sz.fehérvár 17 11 6 865:709 28 5. Szeged 17 10 7 1135:1092 27 5. Pécsi VSK 17 11 6 897:749 28 6. KISTEX 17 10 7 1094:1138 27 6. MAFC 17 10 7 773:686 27 7. Pécsi Postás 17 9 8 1123:1124 26 7. Szeged 17 9 8 813:840 26 8. Pécsi Tanárk. 17 7 10 1013:1148 24 9. Kaposvár 17 5 12 980:1211 22 8. Pécsi EAC 17 7 10 789:896 24 10. Szekszárd 17 5 13 829:1043 n 9. Vasas Izzó 17 7 10 777:911 24 11. MTK 17 1 16 864:1148 18 10. HSC 17 4 13 671:887 21 12. Kiskunfélegyh. 16 1 15 1018:1219 17 Megjegyzés: Egyenlő pontszám ese11. ONYI 17 1 16 648:1007 18 tán az egymás ellen elért eredmény 12. Betonút 17 1 16 633:946 18 * dönt. A Vasipari a kispályás labdarúgóbajnokság élén Szekszárdon a városi kispályás labdarúgó-bajnokság utolsó két fordulójában a következő eredmények születtek: AGROKER—Honvéd 0:2, Patyolat-Vasipari I. 2:14, Vasipari II— Meteor I. 2:3, GELKA-Meteor II 4:3, Faipari—AKÖV 3:2, Műszergyár—Tanács 5:5, Vasipari I.—AGROKER 3:1, Gépjavító—Patyolat 5:1, Népbolt— Műszergyár 3:1, Honvéd—Faipari 2:3, Építőipari Ktsz—GELKA 6:6. A bajnokság állása: 1. Vasipari I. 15 12 2 1 70:31 26 2. Honvéd 15 12 1 2 38:16 25 3. Népbolt 14 11 1 2 41:27 23 4. Faipari 14 10 2 2 76:32 22 5. Gépjavító 12 9 1 5 44:40 19 6. GELKA 15 7 4 4 52:50 18 7. Műszergyár u 7 3 5 50:45 17 8. AKÖV 14 6 3 5 33:35 15 9. Tanács 14 6 — 6 42:44 14 10. Meteor I. 15 6 2 7 71:73 14 11. Mg. Technikum 15 6 8 7 65:32 13X 12. AGROKER 13 6 1 6 44:32 13 13. Vasipari II. 14 4 1 9 27:51 9 14. Építőip. Ktsz 15 3 3 9 19:52 9 15. Bőrdíszmű 14 3 2 9 25:46 8 16. Meteor II. ’.-i 4 — 10 27:37 7 17. Állami Gazd. 15 1 — 14 8:29 2 18. Patyolat 14 — 2 12 18:85 2 x=büntetőpont-levonás. kozo’lt a 'labdarúgókról': — A. sportkörnek nem volt gazdája, ezért mi tűzoltók vállaltuk patroná- lásukat. Idehozták a tüzoltószertár- ba a felszerelésüket, itt öltöztek fel, de nem sokáig mentek a dolgok simán, mert az itt tárolt hangszereket Nagy küzdelem a megyei labdarúgó-bajnokság B. csoportjában bántották, az öltöző előtti hirdetőFarkas Ferenc, a dunaföldvári I-es számú általános iskola nyolcadik osztályos tanulója sokoldalú atléta. Mint kiváló vágtázó, nyáron részt vett Tatán a táborozáson, ahol 60 méteren 7,3-as időt futott. Távolugrásban túljutott az öt méteren, de fiatal korához mérten magasugró eredményével is, a 150 centiméterrel, elégedettek lehetünk, bár stílusán még kell csiszolni. A megyei labdarúgó-bajnokság B. csoportjaiban — a keletiben és nyugatiban egyaránt — nagy küzdelem folyik az első hely megszerzéséért és annak megtartásáért. A keleti csoportban néhány hetes nagydorogi vezetés után ismét Tengelic került az élre. Ennek előzménye: Tengelic Ger jenben 4:1 arányban győzött, ugyanakkor Nagydorog Sióagárdon három góllal bizonyult gyengébbnék, mint a hazai csapat. A nyugati csoportban vasárnap Gyönk szabadnapos volt, míg ellenlábasa Hőgyész, Dal- mandon minimális gólkülönbséggel tudott csak győzni. így jobb gólaránnyal továbbra is Gyönk maradt az élen Hőgyész előtt. Ebben a csoportban — mint azt már több ízben megírtuk — csak a Hőgyész—Gyönk mérkőzés végkimenetele dönti el a bajnoki címet. De talán nézzük részleteiben a mérkőzések rövid történetét: Gerjenben Tengelic az első tíz percben 2:0-fa vezetett, de utána Ger- jen nehéz ellenfélnek bizonyult, és csak a második félidő közepén, a harmadik gól után adta meg magát a hazai csapat. Sióagárdon Nagydorog ezúttal riem tudta csillogtatni csatársorának jó játékát a kemény, de sportszerűen küzdő Sióagárddal szemben. Sióagárdnak nemcsak a védelme, de a csatársora is magabiztosabb volt, mint Nagydorogé. Ka- nacson 0:0-ás félidő után öcsény aratott győzelmet a rosszul játszó kanacsi csatársor miatt. Ennek a találkozónak érdekessége, hogy az őcsényi ifjúsági csapatban csak nyolc játékosnak volt jó igazolása és ezért született nagyarányú kanacsi ifi-győzelem. Bátán szedres bizonyította be, hogy a csapat formája biztató a hátralevő mérkőzések szempontjából, ami döntő kihatással lehet a hátralévő mérkőzéseken. A jó formát és lelkesedést bizonyítja a Bátán szerzett 3:2-es győzelem is. Decsen al Dunaszentgyörgy elleni mérkőzés el- I maradt. Előzménye: még tavaszról' tartozik Dunaszentgvörgynek Decs 260 forinttal. Mivel többszöri felszólítás ellenére sem fizetett Decs, a megyei labdarúgó-szövetség felszólította Decset, hogy tartozását rendezze, és * a postai feladóvevényt a mérkőzés előtt a játékvezetőnek fel kell mutatni. Mivel Decs a feladóvevényt a játékvezetőnek nem tudta bemutatni, így a játékvezető — a szövetség döntése alapján — nem vezethette le a mérkőzést. A két pont a duna- szentgyörgyi csapatót illeti. A nyugati csoportban bizonyos mértékig meglepetésnek számít, hogy Dalmand ellen Hőgyész mindössze egy gól különbséggel tudott győzni. Hasonló meglepetés, hogy Győré otthonában vereséget szenvedett Szakcs- tól. Annak ellenére, hogy Szakcs jó játékerőt képviselt és néhány meglepetést okozott már az őszi fordulóban is, mégis györei pályán a hazaiak voltak az esélyesek. Iregszem- csén. Szakály ellen l:l-es döntetlennel ért véget a találkozó, míg Tevelen Zomba, ha csak egy góllal is, megnyerte a mérkőzést. Eredmények: Sióagárd—Nagydorog 3:0 (1:0), ifjúságiak: 1:1 (1:1), Gerjen —Tengelic 1:4 (0:2), ifjúságiak: 1:2 (1:2), Báta—Szedres 2:3 (1:2), ifjúságiak: 1:2 (1:1), Decs—Dunaszentgyörgy elmaradt, Kanacs—öcsény 0:2 (0:0), ifjúságiak: 6:0 (4:0), Dalmand—Hőgyész 2:3 (0:2), ifjúságiak 0:3 (0:2), Győré—Szakcs 1:3 (0:0), ifjúságiak: 2:2 (0:0). Iregszemcse—Szakály 1:1 (1:1), ifjúságiak: 3:1 (1:1), Tevel— Zomba 0:1 (0:0), ifjúságiak: 3:4 (1:1). Keleti csoport: Felnőttek: 1. Tengelic 16 9 4 3 47:23 22 2. Nagydorog 16 9 3 4 54:26 21 3. Sióagárd 16 7 5 4 25:18 19 4. D.szentgyörgy 16 7 4 5 28:26 16 5. Szedres r6 7 3 6 47:36 17 6. öcsény 16 7 2 7 29:36 16 7. Decs 16 6 3 7 27:31 15 8. Gerjen 16 5 2 9 20:41 12 9. Báta 16 5 2 9 23:44 12 10. Kanacs 16 1 6 9 19:38 6x ifjúságiak: 1. Szedres 16 11 2 3 40:16 24 2. D.szentgyörgy 16 11 2 3 22:10 24 3. Sióagárd 16 8 4 4 26:20 20 4. Báta 16 7 4 5 26:22 18 5. Nagydorog 16 5 7 4 38:17 17 6. öcsény 16 5 6 5 22:29 16 7. Tengelic 16 6 1 9 33:38 13 8. Decs 16 5 2 9 34:31 12 9. Kanacs 16 4 2 10 26:31 10 10. Gerjen 16 2 2 12 15:69 6 Nyugati csoport: Felnőttek: 1. Gyönk 14 11 3 ■ 63:8 23x 2. Hőgyész 14 : 10 3 1 75:20 23 3. Győré 14 9 1 4 29:20 19 4. Szakcs 14 8 1 5 41:30 17 5. Iregszemcse 15 4 5 6 33:42 13 6. Szakály 15 6 1 8 25:44 10X 7. Zomba 14 4 1 9 19:56 9 3. Dalmand 14 2 3 9 15:48 7 9. Tevel 14 1 - 13 16:52 2 Ifjúságiak: 1. Szakcs 14 10 2 2 40:15 22 2. Gyönk 14 9 a 3 58:16 20 3. Hőgyész 14 9 i 4 44:23 19 4. Szakály 15 7 2 6 36:35 16 5. Tevel 14 5 4 5 24:31 14 6. Zomba 14 S 2 7 30:32 12 7. Győré 14 4 1 9 25:43 9 8. Iregszemcse 15 4 1 10 23:58 9 9. Dalmand 14 3 1 10 27:54 7 x=büntetőpont-levonás. A Hőgyészi MEDOSZ labdarúgó-csapata, mely erősen készül az október 24-i Gyönk elleni mérkőzésre, melynek eicdménye dönti el, hogy Hőgyész, vagy Gyönk csapata jut a megyebajnokságba.