Tolna Megyei Népújság, 1965. szeptember (15. évfolyam, 205-230. szám)
1965-09-12 / 215. szám
4 fÖLNÁ MEGYE! NfiPtJjSÄfl 1965. szeptember 13. Kenyéririgység ? A kislány, akiről szó esik, első éves fodrásztanuló. Munkahelyét és nevét saját kérésére hallgatjuk el. De története mégis meghallgatást érdemel. Először jártam ott, tétovázva néztem körül. Egy fekete hajú, egy bronzvörös és egy platina szőke fodrászod között kellett választanom. Elsőnek ők tűntek fel, de aztán észrevettem egy kislányt is. Haja rövidre vágott, egyszerű. A köpenye is ízléses hosszúságú, míg szomszédjának, a platina tündérnek, rövidre szabott köpenyéből minden mozdulatra kivillan a harisnyakötője. — Elvállalna? Csak berakás lesz Gúnyos pillantásokkal méregetnek a munkatársnők. Fölényes mosolyuk nem sok jót ígér. Nem bánom meg a választásom, mert hamarosan kiderül, hogy a kislány nemcsak szolid külsejű, ügyes is. Munka közben kérdezgetem. — Szereti ezt a szép üzletet, a kollégákat? Keserv, fintor. a válasz kitérő: — A munkám igen. — Foglalkoznak magával? — Vizsgák előtt esetleg. Különben soha. Pedig három nőhöz is vagyok beosztva tanulónak, a két szomszédomhoz, és a harmadik most éppen szabadságon van, ahelyett dolgozom. Most nem is tudnának segíteni, most sok a munkánk — Mindig ennyi? — Nálunk a péntek és a szombat erősebb nap, de máskor jutna egy kis idő arra, hogy tanítsanak, ha akarnának. Ma már hetvenöt forint értékei termeltem a mellettem dolgozó kolléganőmnek, mert az én munkám neki kerül beírásra. Mégis haragszik rám. — Miért? — Attól tart, hogy elmaradnak a vendégei. A múltkor i-s nem állt velem szóba, mert hozzám jött vissza egy régi vendége, akinek egyszer én csináltam meg a haját. A hangunk suttogó, vigyázunk, hogy ne hallják meg a körülöttünk lévők a beszélgetést. De sok bánat lehet felhalmozódva a kislányban, ha egy-két kérdésre így ömlik a panasza. — Az is furcsa, hogy a nehezebb munkát: melegdauert, hajmosást, berakást rámbízzák, de ha kifésülésre kerül a sor, mindjárt eszükbe jut, hogy csak tanuló vagyok. Kicsit átlátszó kímélet... — A főnökének elmondta már mindezeket? — Igen, és ha van rá lehetőség, szeretnék átkerülni a másik műszakba, ahol 5 dolgozik, és talán felügyel a mi tanulásunkra is. Persze, én így is boldog vagyok, hogy felvettek ipari tanulónak, kislány korom óta ez a vágyam, otthon is mindenkinek csavargattam a haját. Ezért vehették nyomban hasznomat, az első napokban is. A beszélgetést a szőke kolléganő parancsoló hangja szakítja félbe: ■ — Mi lesz már, mikor fésülöd ki a búra alatt ülő kislányt? A kérdezett mélyen elpirul, restellkedik, hogy a vendég előtt kell mentegetőznie: — Mindjárt, hiszen látod, hogy dolgozom. Frissen rakott hajjal, de vegyes érzésekkel távozom az üzletből. A legutolsó kérdése a szomszédnőnek, nyíltan bizonyítja, hogy van még kenyéririgység, bármilyen furcsa is ez a mi társadalmunkban.... MOLDOVÁN IBOLYA Sárközi Gyula: \ cA szili qiipíivi \ táuioősnő Érdekességek az írógépről Mitterhofer fa-írógépe. A zseniális Kompéi en Farkas, a kitűnő mechanikus és konstruk- 1 tör nemcsak sakkautomatát szer- I kész. tett, hanem egyik bécsi barátja vak lánya ré- 1 szére írógépet is. § Nem véletlenül említettük éppen Kempelem m üvét: az írógépkészi tés ötletét az a segítőszándék adta, hogy vak emberek számára tol- tűvel lehetett írni; csak nagy lat helyettesítő eszközt, gépet betűkkel. Yost, aki a Shoies-féle szerkesszenek Ilyen készüléket szerkesztett 1833-ban az amerikai Búrt, tíz évre rá a francia Foucault, az amerikai Charles Thubler, majd néhány évvel később a francia Pierre. 1855-ben pedig az angol Alfréd Bach próbált vakok részére segédeszközt készíteni az íráshoz. De sem ez. sem az előbb említett írókészülékek nem szolgáltak kiindulópontul az igazi írógéphez. Az első valódi írógépszabadalom alig száz esztendős. 1967-ben egy amerikai nyomdász, Lathan Sboles és egy mechanikus, Charles Glidden szabadalmaztatták írógépüket. Ez a készülék már annyira használható volt, hogy némi javítás és tökéletesítés után 1869-ben a Remington és fiai cég már el kezdte gyártani az első Reming tón írógépeket. Ezeken még csak egyfajta be Az NDK írógépgyárában, Kariban állítják elő ezt a modern írógépet. gépet tökéletesítette és gyártás» ra alkalmassá tette 1880-ban —> kiválva a Remánglton cég kötelékéből — Caligraph néven olyan gépet kezdett gyártani, amelyen már kis és nagy betűvel egyaránt írhattak. A kilencvenes évek végéig Európában nem gyártottak írógépet, csak a századfordulóban jöttek létre a német és francia írógépgyárak. Ez annál különösebb, mert Európa első írógépe megelőzte az amerikait. Egy ács és asztalos találta fel, szerkesztette meg ezt az első valódi írógépet 1864-ben Peter Mitter- hofer-nek hívták a feltalálót, aki 1822-ben a Meran melletti faluban született. A készülék 15 kilogramm. Mitterhofer modelljei mai megítélésünk szerint alkalmasak lettek volna sorozat- gyártásra és semmiben sem maradtak az ameri» kai gépek mögötti De a feltaláló a maga idejében Semmiféle érdeklődést nem tudott felkelteni találmánya iránt. Mitterhofer teljesen feledve 1893-ban szülőfalujában halt meg. Marx-Stadtelektromos SZÍNVONAL A következő beszélgetést folytattam a szekszárdi sétakerti cukrászda egyik felszolgálójával. Nagyon bájos, csinos, fiatal nő. — Limonádét is kérek. — Nincs. Mi nem tarthatunk citromot. Ez nem presszó, hanem cukrászda Harmadosztályú. — Aha. Tényleg, o Várközben van limonádé. ugye, mert az presz- szó. — Igen. — A Várköz egyébként hányadosztályú hely? — Másodosztályú. — Na most akkor azt tessék nekem megmagyarázni, hogyan leVANNAK DOLGOK hét. hogy itt, a harmadosztályú helyen csinosabb a felszolgálónő, mint a másodosztályú helyen. A kislány ezt már nem tudta megmagyarázni. TISZTÁZNI KELL Lépten-nyomon hallja az ember, hogy késnek az építkezések: nem adták át határidőre ezt se, azt se, meg amazt se. Sokszor találgatjuk, mi lehet az oka. Krónikus anyaghiány nincs, ember is akad minden építkezésnél, daru sem hiányzik. Én most hallottam valamit. Persze lehet, hogy ennek semmi köze a határidő-elcsúszáshoz, az egyik évről a másikra való .,áthúzódáshoz” és egyebekhez. Nem tudom, Tisztázni kell még ezt a kérdést. De úgy érzem, belül súgja valami. hogy ezen a nyomon is érdemes volna kutatni. Már tudniillik azon, amit hallottam. Ezt hallottam egy betonozó brigád mellett elhaladva, ahol heten álltak: — Most fogjuk meg mi ketten a lapátot! Ne álljunk egyszerre mindnyájan, feltűnő lesz. ILON NÉNI A szekszárdi újságárus Ilon nénit, a központban jól ismerem. Annyira, hogy ha valamelyik újság hiánycikk, nekem akkor is ad. Protekcióm van nála. Egyszer délelőtt együtt mentem a bódéjához az unokahugom- mal. Ludas Matyit kért a kislány. — Nincs — mondta száraz hangon Ilon néni. — Az unokahugom. Ilon néni — szóltam be halkan az ablakon. — Na jó! — enyhült meg és leszállt a székről. Rajta ült egy kö- teg Ludason. G. J. »WVTTrrT»VTTTVTT»TTTTTVTVTTTTTT»»TVTTTVTV»TTV»»,»rrT»TTTVVVTTTVTTTVTVTTTWTTTVTVVVVTV?VVVVTTTVTTTTTTW- 25 ^ Egy hónap telt el Sóriék megérkezése óta, a genovai kikötői nyilvánosházban. Ez alatt az idő alatt sok minden történt a húsz magyar lánnyal, köztük Sárival is. Legtöbbjük ^ már gagyogott olaszul. Szabó Zsuzsa még előrébb lépett: a földszinten kapott szobát, a madame szobája mellett. Állandó összekötő lett signorina Adeline és a magyar lányok között. Sári lassan kezdte megszokni a nyilvános- házat, a részeg matróz vendégeket. Ügy látszott, beletörődött a sorsába. Szigorúan előírt napirend szerint élt. Délben kelt, mint minden lány a házban. Kettőkor közös ebéden vett részt a nagy ebédlőben. Délután többed- magával a közeli parkban sétált. Este pedig le, s fel járt a kikötői sétányon, leszólította a hajókról partra szálló matrózokat, invitálta őket az Aranyhalacska nevű mulatóba, vagyis magyarul a nyilvánosházba. Vagy beült a bárba, mert ilyen is volt az Aranyhalacskában, mégpedig a második emeleten. Táncolt a matrózokkal, itatta, aztán szobára vitte őket. Voltak, akik lenge öltözékben táncoltak a parketten, vagy vetkőztek a közönség viharos tapsa és óbégatása közepette. Közömbösen, unottan és fáradtan feküdt ágyba, hol egy ír matrózzal, hol egy olasz haditengerésszel, vagy éppen spanyollal, franciával, némettel. Csak a színesektől irtózott még mindig, ugyanúgy, mint az első nap. Még — 26 — signorina Adeline, a madame sem tudta rábírni, hogy arabbal, vagy éppenséggel négerrel háljon. Nem és nem! Ez a csökönyössége, meg a közömbössége, amellyel mesterségét űzte, bizonyos mértékben kapóssá tette a fehér matrózok körében. „Szfinksz!”. így hívták, így keresték, akik már egyszer jártak nála. Talán ő hozta a legtöbbet signorina Adeline „konyhájára” a húsz magyar lány közül. Már beszélt valamit olaszul, de vasszorgalommal tanulta az angolt. Egy óránál korábban kelt a többieknél és sietett a nyelvórára a közeli kereskedelmi középiskolába. Saját magán tapasztalta, hogy signorina Adeline-nek milyen igaza volt, amikor tudtára adta a lányoknak, hogy kár szökéssel kísérletezniük, mert a rendőrség úgyis visszahozza őket. Amikor első nap délután lezajlott az ismerkedés és személyesen is beszélhettek a „cég” másik húsz lányával, akik közt minden európai nemzetiség képviselve volt, signorina Ade- line kiküldte őket a kikötőbe. — Sétáljatok egyet, ismerkedjetek meg a fess matrózokkal és invitáljátok őket egy pohár rufinóra az Aranyhalacskába! — mondta útravalóul a lányoknak. Sári is kiment, de signorina Adeline hiába várta, nem jött „haza”. Gyalog elindult a városba vezető úton. Valami kevés pénze volt — 27 — még, a többit signorina Adeline elszedte azzal, hogy beteszi a pénztárszekrénybe megőrzésre, de inkább gyalog ment. Hisz nem tudna még villamosjegyet sem kérni. Nem tudta, hová megy, csak ment. Már sötét este volt, és ő még mindig az utcán bandukolt. Végül elfáradt és beült egy eszpresszóba. A pincér sokáig lcaratyolt olaszul, de ő jóformán semmit sem értett belőle. A „caffé” szót azonban a pincér ismerte és már hozta is tálcán a feketét. Megitta és tovább ült. Már éppen zárni készültek, amikor rendőrök jöttek be és elállták a kijáratot. Razzia! Nem volt nála semmilyen igazolvány, beszélni sem tudott. Bevitték. A rendőrségen signorina Adeline várta és szúrós fekete szeme villámokat lövellt rá. Zsuzsa most is vele volt. — Mit mondtam neked? Te kis szajha! Signorina Adeline eszén akarsz te túljárni?! Korábban leélj fel! Pfuj! — köpte szembe, aztán a rendőrtiszthez fordult, hadart neki valamit, vagy negyed órán keresztül. Kiengedték. Együtt mentek haza taxin. Egész úton volt mit hallgatnia signorina Adelinetől. Szavait Zsuzsa tolmácsolta túlzott szorgalommal, mint aki ezzel is újabb előnyökhöz szeretne jutni.
