Tolna Megyei Népújság, 1965. szeptember (15. évfolyam, 205-230. szám)

1965-09-11 / 214. szám

VILÁG PROLETÁRJAI. EGYESÜLJETEK. TOLNA MEGYEIW m m NEPUJSA6 A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT TOLNA MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA XV. évfolyam, 214. szám. ARA: 60 FILLER. Szombat, 1965. szeptember 11. Exportgondok Biritón 3. o. Szovjet—román barátsági nagygyűlés a Kremlben Brezsnyev és Ceausescu beszéde Kádár János nyilatkozata a zágrábi nemzetközi vásáron Moszkva (TASZSZ). Pénteken a Kreml kongresszusi palotájá­ban hatezer moszkvai részvéte­lével szovjet—román barátsági nagygyűlést rendeztek. A nagy­gyűlésen megjelentek a román párt- és kormányküldöttség tag­jai, valamint az SZKP és a szovjet kormány vezetői. A nagygyűlésen Brezsnyev mondott beszédet. Üdvözölte az egész munka­szerető román népet, majd ki­jelentette, hogy a Román Kom­munista Párt nemrég megtar­tott IX. kongresszusa idején a román kommunistákkal, munká­sokkal és parasztokkal történt találkozása során mély benyo­másokat szerzett. — A Szovjetunió és Románia nemcsak szomszédok — foly­tatta —, hanem küzdőtársak is a közös ügyért vívott harcban. Barátságunkat erősíti a célok egysége a kommunista jövőért, a közös kommunista ideá­lokért vívott harcban. Brezsnyev emlékeztetett azok­ra a tényekre, amelyek a szov­jet—román barátságot jellem­zik. — A szovjet—román gazda­sági kapcsolatok egyre szilár­dabb és egészségesebb alapokra helyeződnek — mondotta, majd kifejezte meggyőződését, hogy a gazdasági együttműködés to­vábbra is sikeresen fejlődni fog. — A kommunisták, az összes forradalmi erők egysége és ösz- szeforrottsága, amiért Marx, En­gels, Lenin küzdött, sohasem volt annyira szükséges, mint napjainkban — jelentette ki a továbbiakban Brezsnyev. — A reakció és az imperializmus erői mindent elkövetnek, hogy széthúzást teremtsenek a szocia­lista országok között, nézet- eltérések támadjanak a kommu­nista pártok között, Az impe­rialistáknak leginkább azzal vehetjük el a kedvét a kalan­dokra és az agresszióra, ha erő­, \ sítjük egységünket, állandóan gondot fordítunk az összes for­radalmi erők összeforrasztására. Brezsnyev kijelentette, hogy az amerikai vezetőknek a vietnami válság békés rendezésére vonat­kozó kijelentései „tükrözik azo­kat a fokozódó nehézségeket, amelyekkel az agresszív irányzat szembetalálja magát az Egyesült Államokon belül és határain túl egyaránt”. — Ha az Egyesült Államok va­lóban reálisan akarja megközelí­teni a vietnami problémát, akkor el kell fogadnia a válság rende­zésének azt az igazságos alapját, amelyet a Vietnami Demokrati­kus Köztársaság kormánya és a Dél-Vietnami Nemzeti Felszaba- dítási Front terjesztett elő. Ha pe­dig az Egyesült Államok folytat­ni szándékozik kilátástalan ag­resszív háborúját a vietnami nép ellen, akkor jusson eszébe, hogy a vietnami népnek a szabad­ságáért és függetlenségért ví­vott hősies harcát osztatlanul Zágráb (Tanjug) Kádár János, de így is kijelenthetem, hogy nagy- a Magyar Szocialista Munkáspárt szabású, jó minőséget felmutató első titkára, aki Tito elnökkel és teljes ez a vásár. Gratulálok a együtt csütörtökön megtekintette jugoszláv elvtársaknak e sikeres A képen: Kádár János (középen) és Joszip Broz Tito (jobbról) a kiállítás magyar pavilonjában. (Telefoto — MTI Külföldi Képszolgálat.) a zágrábi nemzetközi vásárt, ki- kiállításhoz és a jugoszláv kiáll í- jelentette a Tanjug szerkesztősé- tok áhal bemutatott termékekhez, gének, hogy nagy hatást gyakorolt — örülök, hogy alkalmam volt rá a kiállítás bősége és teljessége, megtekinteni a magyar pavilont is valamint a jugoszláv kiállítók tér- és azt hiszem nem vagyok szerény- mékeinek jó minősége. télén, ha azt mondom, hogy a — Nagyon örülök — mondotta magyar kiállítók e vásáron méltó- Kádár János —, hogy Tito elnök képpen képviselik hazánk gazda­sági eredményeit, ■ támogatja a Szovjetunió és a többi szocialista testvérország, a béke és a haladás minden barátja. — Mi, kommunisták szilárdan meg vagyunk győződve, hogy a jövő a szocializmusé és minden olyan kísérletre, amelynek célja a társadalmi fejlődés feltartóz­tatása, sőt visszafordítása, ku­darc vár — jelentette ki Brezs­nyev. Brezsnyev kijelentette, hogy „a világot nyugtalanítja a két nagy ázsiai hatalom, India és Pakisz­tán között kirobbant háborús konfliktus”. „Az őszinte és önzetlen barát jogán nyomatékos felhívással fordu­lunk India és Pakisztán veze­tőihez, hogy realizmusról, mértéktartásról és józan ész­járásról tegyenek tanúságot, oltsák el haladéktalanul a háború tüzet, szüntessék be a tüzelést és mind a két fél vonja vissza csapatait arra a területre, amelyen azok a hadműveletek megkezdése előtt voltak.” „E két állam pusztító testvér­gyilkos konfliktusa, kölcsönös meggyengülése csak azok mal­mára hajtaná a vizet, akik arról ábrándoznak, hogy befolyásuk alá hajtják e két nagy ázsiai hatal­mat, ismét a külföldi befolyástól és diktátumtól teszik függővé őket. Brezsnyev kijelentette, hogy a konfliktust maguknak az érdekelt kormányoknak kell rendezniük. Brezsnyev kifejezte meggyőző­Dr. Soós Gábor földművelésügyi miniszterhelyettes részvételével tegnap délelőtt Szekszárdon táj- értekezletet tartott Baranya, Bács- Kiskun, Fejér, Somogy és Tolna megye tanácsának elnökhelyette­sei, mezőgazdasági osztályvezetői, továbbá az állami gazdaságok, gépállomások igazgatói részére a Földművelésügyi Minisztérium. A szokatlanul nagy erőfeszítéseket kívánó mezőgazdasági munkák szervezéséről négy helyen tartanak az országban ilyen megbeszélése­ket ezekben a napokban. A szek­szárdi tanácskozáson részt vett Vi­rág István, a megyei pártbizottság titkára, Horváth József, a megyei pártbizottság mezőgazdasági osz­tályvezetője, Tolnai Ferenc, a me­gyei tanács mezőgazdasági elnök- helyettese. Minden megye képviselői beszá­moltak a gabonatermésről és a nyár végi munkák helyzetéről, s ismertették legnagyobb gondjai­kat. Általános tapasztalat, hogy minden késik az idén, az idő­járás következtében. mányküldöttségnek a Szovjet­unióban tett látogatása és tárgya­lásai „hasznosan előmozdították népeink további közeledésének ügyét”. Hangsúlyozta, hogy a tár­gyalások „nemcsak megerősítet­ték a nézetek teljes azonosságát korunk legfontosabb problémáit illetően, hanem további lépést is jelentettek együttműködésünk erő­sítésének útján”. Leonyid Brezsnyev után Ni- colae Ceausescu, a Román Kom­munista Párt Központi Bizottsá­gának főtitkára emelkedett szó­lásra. Tolmácsolta a szovjet embereknek a román nép test­véri üdvözletét, majd kijelen­tette, hogy a román nép szivvel- lélekkel örvend a Szovjetunió sikereinek. Utalt arra, hogy Romániában sikerrel teljesítették a legutóbbi évek népgazdasági tervének főbb feladatait. Ezután rá­mutatott: a küldöttség Moszk­vában széles körű és hasznos eszmecserét folytatott a szov­jet vezetőkkel a pártok közötti kapcsolatokról, a nemzetközi kommunista mozgalom kérdé­seiről és más problémákról. Ceausescu kijelentette: nem szabad, hogy a nézeteltérések éreztessék hatásukat a szocia­lista országok elvtársi kapcso­lataiban. Kijelentette, hogy mindaddig, amíg az imperializmus fennáll, fennmaradnak a nemzetközi konfliktusokat előidéző okok is és nem múlik el az új világ­háború veszélye sem. Ez meg­követeli az összes imperialista­ellenes erők mozgósítását, egye­sítését, tevékeny küzdelmüket a béke megszilárdításáért. Még mind az öt megyében csépel­nek, mindenütt teljesen zöld a ku­korica és a naptári időhöz képest elmaradtak a talajmunkákkal: a mélyszántásai és a vetőszántással egyaránt. Az alkatrészellátás ugyan javult, de a magyar gyárt­mányú erőgépek, különösen az UE—28-as gép alkatrészeiből nagy a hiány és gumiabroncsból sincs mindenütt megfelelő mennyiség. Örvendetes viszont, hogy a jó kenyérgabona-termés is általános tapasztalat, illetve tény. Baranya megyét kivéve, ahol több mint 30 ezer holdon elverte a jég a gabo­nákat, ezenkívül víznyomás is súj­tott, az említett megyékben jóval nagyobb termést takarí­tottak be kenyérgabonából, mint amennyire a terv szerint számítottak. Bács-Kiskun megyében például még sohasem termett átlagosan ennyit a homok. Az állami gazda­ságok általában sokkal több búzát tudtak betakarítani, mint a szö­vetkezetek, például Fejér megyé­ben 16,98 mázsát holdanként és vendégeként alkalmam volt meg­nézni a zágrábi vásárt. Csupán néhány pavilont tekintettem meg, Tolna megyében is megközelítően ennyit. Dr. Soós Gábor összefoglalta az elhangzottak alapján, és a minisz­tériumi kollektíva véleménye sze­rint szükséges feladatokat, munka- szervezési elveket. Egyebek között elmondta, hogy inkább vessenek a gazdaságok kalászos után búzát nagy terü­leten, minthogy a kukorica-be­takarításra várva, megkésse­nek a vetéssel. A talaj fertőtlenítést elsősorban azokon a táblákon végezzék el, amelyekbe már harmadszor kerül kalászos után kalászos. A minisz­terhelyettes kiemelte az erőgépek kihasználásának fontosságát, ket­tős műszakok szervezésével. Ez, valamint a családtagok és a közép- iskolás diákok segítségének fel- használása, feltétlenül szükséges az idei őszi betakarításban. Ingyen azonban nem szabad ilyen esetben társadalmi munkát végezni. A gazdaságok és a szövetkezetek se­gítsenek egymásnak, amiben csak lehet. (6. j.) — Megragadom az alkalmat és ismételten őszintén gratulálok ju­goszláv barátainknak ehhez a fé­nyes kiállításhoz. További sikere­ket kívánók a jugoszláv vállala­toknak és a dolgozóknak, valamint a zágrábi nemzetközi vásár többi résztvevőjének. Szeptember 24-én ülést tart a megyei tanács A Tolna megyei Tanács Végre-- hajtó Bizottsága tegnap délelőtt Szekszárdon tartotta ülését. Ez al­kalommal a megyei tanács szep­tember 24-én sorra kerülő ülésére készítették elő a napirendet. Az ezzel kapcsolatban hozott határo­zat szerint Tolna megye Tanácsa szeptember 24-én délelőtt 9 órai kezdettel Szekszárdon a régi me­gyeháza nagytermében tartja so­ron következő ülését. A napirenden szerepel a lejárt határidejű tanácshatározatok vég­rehajtásáról és a végrehajtó bi­zottság munkájáról szóló jelentés, valamint Tolna megye tanácsi, iparpolitikai állóeszköz-fejlesztési és költségvetési terve 1965. I. fél­évi végrehajtásának tapasztalatai. Külön pontban kerül. megtárgya­lásra a megye 1966. évi tanácsi, helyiipar-politikai és az 1966—1967, évi állóeszköz-fejlesztési tervja­vaslat. dését, hogy a román párt- és kor­•• , ,, , Ot megye mezőgazdasági vezetői Szekszárdon Általános tapasztalat: kiváló búzatermés, rendkívül nehéz őszi betakarítás

Next

/
Thumbnails
Contents