Tolna Megyei Népújság, 1965. szeptember (15. évfolyam, 205-230. szám)
1965-09-23 / 224. szám
4 wofs wrcrm vépítjsag 1965. szeptember 23. SZAVA HOLOVANYIVSZKIJ: Fehér terem Fehér terem fényárban úszik. Ünnep. II Egy ősz vasöntő lép be most ide, keményen, mintha számadásra jönne. Hatvanadik évét ma tölti be. Helyet foglal, mellette felesége. Mindenki látja: ősz-fehér feje. S én visszagondolok sok régi évre, idézgetem, milyen volt élete. Hogy indult el Lenin hívó szavára — sapkáján égő csillag ragyogott — a munkáskormányért s ukrán hazája szabadságáért fegyvert ragadott, s később megint hosszú és virradatlan éjben hogyan vonult felégetett falvak közt, ismét partizáncsapatban, s földjét a hóhértól, hogy védte meg. Én is szeretnék sok-sok évig élni, dolgozni a közös nagy célokon, s szintén a fényes szép terembe lépni hatvanadik szü letésnapomon. Szeretném azt is, hogy utam mezsgyéit az unokám, vagy más ifjú legény lélekben vélem majd úgy élje végig, mint mostan az öreg munkással én. Ukránból fordította: Radó György Az Ukrán Kulturális Napok al- lentkezett. A második világhábo- kalmából közöljük a verset. Sza- rú alatt haditudósító. Színműveit va Holovanyivszkij, ismert szov- csaknem minden szovjet színpa- jet-ukrán költő és drámaíró, dón játsszák, verseskötetei az 1910-ben született, versei 1927 óta utóbbi években: Közeliek és tá- jelennek meg nyomtatásban, voliak, Lélegzetvétel és Eszten1929-ben már önálló kötettel je- dók címmel jelentek meg. Minden hely foglalt Lengyelben KINT MARADTAK Szeptemberben a Lengyeli Szakmunkásképző Iskola __benépesült, megkezdődött a tanítás. A gyönyörű park közepén'<levő iskolakastély még soha nem. volt any- nyira népes, mint ebben a most kezdődő tanévben. Hargittai-Sóm dor a megyei tanács vb mező- gazdasági osztályának szakoktatási felügyelője örömmel újságolta, hogy a jelek szerint kezd megoldódni a fiatal mezőgazda- sági szakmunkás-utánpótlás. A Lengyeli Szakmunkásképző Iskolán-ugyanis szeptember elején 120 növénytermesztő gépészjelölt kezdte meg a tanulmányait. Ilyen nagy létszámban még soha ne'm „indult” a tanév. A 120 első éves hallgató mellett tovább folytatja tanulmányait a nyolcvan másodéves növénytermesztő gépész is. Sárközi Gyula: cA szinqapíu'i tán ees né Saját gépkocsival, togatás címén, szabályos útlevéllel kimentek a Német Szövetségi Köztársaságba és kint maradtak. Bíróság' ítélet még nincs, de nem vágunk elébe azzal, ha megírjuk az esetet, hiszen teljesen világos az ok, a háttér. A férj dr. Rozgonyi László egész itthoni tevékenységével, munkájával, emberi magatartásával mintha csak száműzni akarta volna önmagát, lehetetlenné tenni a munkatársak és az ismerősök előtt. A felesége és a két gyerek pedig mellette maradt, követi a hontalanságban. Az asszonynak valószínűleg nem volt könnyű a döntés, kiváló pedagógus lévén Bonyhádon hosszú ideig, akit szerettek és becsültek. De így döntött, s ezzel eldöntötte a sorsát. Dr. Rozgonyi László egy ideig ügyvédként dolgozott Bonyhádon, utóbb pedig termelőszövetkezeti jogtanácsos volt. Nem nehéz róla véleményt alkotni, csak meg kell kérdezni azokat, akik közvetlenül ismerték az embert és a munkáját egyaránt. — Rozgonyi összeférhetetlen természetű — mondja dr. Guzorán Gáspár a bonyhádi járásbíróság elnöke. — Agresszív magatartásáért senki nem szerette. Nem beszélve arról, hogy ügyvéd korában összeharácsolta magának a legjobb ügyeket, megsértve az ügyvédi etikát. Volt olyan hónap, amikor tízezer forintot keresett Sikkasztott is az ügyvédi munka- közösségnél, elítélték. Jellemző, hogy mindenhonnan mennie kellett. Már mint bírósági fogalmazót 'eltávolították, ötvenben, vagy ötvenegyben, mert beleszólt a tárgyalás menetébe, összevitatkozott egy ülnökkel. Én ezt az ügyet részletesen nem ismerem, később kerültem a járásbíróságra. Arra emlékszem, hogy az ellenforradalom napjaiban ő is beállított ide egy jogásztársasággal. Az biztos, hogy kapzsi ember volt, sose volt neki elég. Az ügyvédeknél nem tudott elszámolni tekintélyes ösz- szeggeü. Három hónap felfüggesztett szabadságvesztést kapott, ez még érvényes, mert nem telt le a háromévi próbaidő. Mellékesen szólva, nagyon enyhén megúszta. A botlások ellenére mét. Mint tsz-jogtanácsos háromezernél többet keresett, mégpedig elég könnyen. Kocsija volt, Volkswagen. Nem elégedett meg ennyivel. Szerződéseket csinált, nyilván szép pénzért, bár ehhez ilyen körülmények között, amikor nem ügyvédi munkakört töltött be, joga nem volt. Bárki írhat adásvételi-szerződést, de csak ingyen. Rozgonyit fel kellett volna jelenteni zugírászkodásért. Rózsa Imre, a járási tanács elnökhelyettese: — Az asszonyt kifogástalan munkaerőnek ismertem, igen jó pedagógusnak. Tanította az én gyerekeimet is. Viszont Rozgonyi, nála elég, ha csak a jogtanácsosi munkáját nézzük. Megtörtént, hogy nemcsak a tsz-t képviselte, hanem a másik felet is, nyilván nem ingyen. Erről konkrétan meggyőződtünk a kakasdi ügyben. A szövetkezettel perben álló illetőt itt Bonyhádon, a templom kertben oktatta ki, hogyan beszéljen majd a tárgyaláson. Előzőleg a tsz-vezetőkkel beszélte meg a dolgokat Rozgonyi „barátunk”. Tevékenysége, magatartása — bizonyítani nem lehet, de volt ilyen érzésem — azt mutatta, hogy ez az ember nem állt mellettünk. A kint maradásával kapcsolatos véleményem hogy... Ezt persze ne írja meg. Pető Eide, a bonyhádi II. számú általános iskola igazgatója: — Rozgonyiné szerény volt és jó pedagógus. Igen jó tanulmányi eredményt tudott elérni a gyerekeknél, azonkívül szülői munkaközösségi vezetést vállalt, és segített a gyakorló pedagógusoknak. Természetesen ezért külön jutalmat, illetve célprémiumot kapott. A havi fizetése 1790 forint volt. Az idei pedagógusnapon kapott 700 forint jutalmat, előtte februárban 600 forint célprémiumot. Sérelme nem lehetett, tudomásom szerint senki nem bántotta. A férj itt az irányító. Többször jött hozzám, mindig agresz- szívan, hogy a felesége kapjon ilyen, meg olyan kedvezményt, például ne kelljen helyettesítenie. Furcsálltám helytelenítettem, hogy ő kéri, ráadásul ilyen hangon, ötvenhatban sem volt egészen tiszta. Aztán sikkasztott. De ahányszor elbukott, hogy úgy mondjam, mindig talpra állították. A hibáit soha nem ismerte el. Kommentár nem szükséges, sőt, fölösleges is lenne. Csak idézek két levélből. Egyiket az asszony írta augusztus 25-i keltezéssel, Hannowerből, Pető Edének: „Férjemmel együtt elhatároztuk, hogy a nagyon is közismert okok miatt nem térünk vissza Magyarországra...” Rozgonyi Szekszárdra küldött levelet, a megyei termelőszövetkezeti jogtanácsosnak. Egyebek között azt írja, hogy Magyar- országon „rengeteg sérelem érte.” Gemenezi József » Bőrös“ politechnikán Hétfő, az olyan nagyon várt plusz egy nap, amikor birtokunkba vehetjük a gyakorlati termeket. Ezen a napon osztályunk két részre oszlik. A rádió- műSzerész-csoport a gimnázium tanműhelyében gyakorol, mi, „bőrösök’’ pedig a bőrdíszműben tanuljuk a szakma csínját-binját. Mindenki elfoglalja a helyét, és mi is megkezdjük az „igazi”, komoly termelőmunkát. Nekem egy hatalmas présgép, egy hidraulikus sajtó jutott, kerékpárnyergeket kell vele préselnem. Nem nehéz munka, csak jól oda kell figyelni. Büszkeség tölt el bennünket minden alkalommal, hogy megbíznak bennünk és a kezünk alá mernek adni több tízezer forint értékű gépet. Jólesik az is, hogy a munkások sokat segítenek, tanítanak bennünket a szakma fogásaira. Nagyon sok mindent tudunk tanulni, olyan dolgokra kapunk magyarázatot, amiről eddig még nem is hallottunk. Hétfőnként az üzem dolgozói közé számítunk. Ilyenkor elfelejtjük az óraközi szüneteket, mi is csak akkor pihenünk, amikor a felnőttek. Munka közben gyorsan szalad az idő, észre sem vesszük, hogy eltelt a nap. Amikor megszólal a csengő, letesszük a szerszámokat, átöltözünk, és kicsit fáradtan, de mindig új tapasztalatokkal gazdagodva lépünk ki a bőrdíszmű kapuján. Újból gimnazisták lettünk... Sági László »rTTTTTTVTTTTTTTTVTTTTVTTTTTTVT TTTTTTVTTTTTTTVTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTT — 52 — Jimmy a Nebraska repülőgép-anyahajón szolgált, Freddy pedig egy Polaris atom-tengeralattjárón. Leitatta őket tokaji aszúval, amit a japán hagyott nála kimondottan erre a célra, mert nagyon hatásosnak bizonyult, aztán az intim pillanatokban a derék katonák kifecsegtek mindent, amit ő, illetve Kuomoro úr tudni akart. Jöhetne már ez a Kuomoro! A madame is kérdezte tőle már: „No mi az, Szöszikém, hűtlen lett a sárga gavallérod?” — Gúnyosan elhúzta vastag ajkait, pedig belül bizonyára ő is sajnálta a gazdag vendég huzamosabb idejű távolmaradását. így töprengett s közben álomba szenderült. Azt álmodta, hogy Kuomoro lép be a szobájába ragyogó elegánsan. De mintha olyan hórihorgas lenne, mint a Bob. Arca hol sárga japán arc, hol meg Bob arca. Szélesen vigyorog és vigyorgása szinte betölti az egész szobát. Aztán hirtelen ölbekapja őt és viszi, viszi lefelé a lépcsőn egyenesen ki az utcára, beleteszi hatalmas nyitott Buick-jába és elrobognak. A kikötőben fékez a kocsi. Kiszállnak és fellépnek egy luxusgőzösre. ö egy elsőosztályú kabint kap. Magára zárja az ajtót s hozzáfog az átöltözéshez, amikor kopognak. „Tessék!" — kiáltja. De senki nem jön be. A kopogás pedig kitartóan ismétlődik. Egyre erősebb. Kinyitja szemét, de a kopogást még mindig hallja. Hisz nem is hajón van, hanem még most is ebben az ócska, koszos nyilvánosházíban! — 53 — Gyorsan kidörzsöli az álmot a szeméből és kinyitja az ajtót. Kuomoro úr áll az ajtóban és vidáman mosolyog. Egész arca csupa mosoly. Sári úgy néz rá, olyan bután csodálkozva, mint aki nem hisz a szemének. — Jaj, de megijesztett, Kuomoro úr! — lihegi hevesen dobogó szívvel. — Semmi ok az ijedelemre, miss! — vigyorogja a japán, amikor becsukja maga mögött az ajtót. — Minden rendben van Sarah kisasszony! — Igazán? — csillog fel Sári szeme. — Most jövök signorina Adeline-től — folytatja Kuomoro úr és leül egy székre. — Kifizettem a váltságdíjat magáért! — S mennyit kért az a hájbödön? — Sokat. Tízszer annyit, mint amennyit Soproni úrnak magáért fizetett. Dehát neki is élnie kell valamiből... — Soproni úrnak? — kérdi Sári csodálkozva. — Talán Giovanni úrnak?! — Igen, Giovanni Soproninak és társának. Merényi úrnak. Mind a ketten a maga honfitársai, akik még 1945-ben hagyták el hazájukat, mert egyikük magasrangú csendőrtiszt, a másik pedig vezérkari tiszt volt. Azóta itt élnek Olaszországban és azt lehet mondani, milliomosok. Foglalkozásuk: leánykereskedők! A maguk tavalyi forradalma erősen fellendítette az üzletüket. — 54 — — Én és tizenkilenc honfitársnőm jól bedőltünk nekik! Szentül elhittük, hogy olasz és a másiknak, hogy a Menekültügyi Hivatal kirendeltségvezetője. Úgy pergett a nyelve, mint ezeknek a digóknak. — Jó nyelvérzéke van. Ennyi az egész... — Mondja, Kuomoro úr, hogyan lehetne kiszabadítani innen a magyar lányokat? Hallottam, hogy odahaza új kormány van, talán ha az itteni magyar követségen... — Felesleges időtöltés — felelte Kuomoro úr láthatóan ingerülten. — A kormány most még el van foglalva a maga ügyes-bajos dolgaival, a belső csendes ellenforradalommal... De most aztán kezdjen hozzá a csomagoláshoz. Holnap reggel indul a repülőgépünk Kairó—Karacsi— Kalkutta—Szingapúr felé. — Hát nem hajóval utazunk? — kérdezte Sári csalódottan. — Nem. Azzal csak nyárra érnénk oda. Nekünk pedig sürgősen Szingapúrba kell lennünk. Most kaptam a táviratot, hogy a Vasmacska mulató primadonnája férjhez ment a kapurtalai maharadzsa legifjabbik fiához és felmondott. Már el is utazott Szingapúrból. Helye betöltetlen. Száma a műsor fő attrakciója volt. — Ki volt az a primadonna? — Úgy sem ismeri. Egy szőke svéd lány.
