Tolna Megyei Népújság, 1965. augusztus (15. évfolyam, 180-204. szám)
1965-08-11 / 188. szám
1965. augusztus n, •TOLNA MEGYEI NEPÜJSAö 3 Egy jász 1 Aj ötszázhatvan lel,ket számláló Ujireg, Dél-Dunántúl kellős közepén, egy szelíd dombháton épült fel. Egyenes, füves utcáit járva, a Szolnok megyei Jász- ivány községre emlékeztet minden. A falu alatt fűzfák szegélyezik a libalegelőt, több ház előtt láncra kötve legel az anyakoca. Óriási szenzációnak számított, amikor harmincnégy esztendővel ezelőtt a tamási vásárra láncon vezették az újire- giek a sertéseket. A jászsági tanyákon még ma is kipányvázzák a disznót. Ezen a Tolna megyei tájon Üjireg az egyetlen község, ahol így legelész az anyakoca. Ez az egyetlen dunántúli kubikosfalu. A férfiak többségé most is az ország különböző építkezéseit járja. A termelőszövetkezetben főként az idősebb emberek és az asszonyok dolgoznak. Az apák kubikosmesterségéhez a fiúk is hűek maradtak. Üjireg egyébként új község és monográfiái érdekesség, mert jászok alapították. Harmincöt esztendővel ezelőtt több mint száz család indult el Jászárok- szállásról, hogy új hazát keresve, Iregszemcse határában végleg megtelepedjen. A kenyértelenség és a nincstelenség kergette az embereket és az a remény, hogy ezen a gazdag vidéken kánaánra lelnek. Az éhség és a nyomorúság útját járták meg, amíg a szülőfaluhoz nagyon messzi, egy világtól elzárt uradalomban tanyát vertek. A pusztát, a mai Űjireget ősztől tavaszig akkoriban még szinte lehetetlen volt megközelíteni. Valósággal elsüly- lyedt, elveszett a kerékagyig érő sárban, ám a jászsági kubikosok szívós, konok kitartással azon fáradoztak, hogy gyökeret eresszenek és maguknak új falut csináljanak. Sikerült. A felszabadulás után. Üjireg önálló község lett, a házakban villany ég és a tágas, kertes családi otthonok kiegyensúlyozott jómódról tanúskodnak. Készül a bekötőút, amely Ireg- szemcsével és rajta keresztül az egész országgal összeköti majd Űjireget az egyetlen dunántúli jász falut. Amikor ott jártam, a tanácsházán megmutatták a lakónyilvántartó könyvet. A helyi tűzoltóparancsnok közreműködésével megszámoltam, hogy a község ötszázhatvan lakójából kétszáztíz Jászárokszálláson született. Maga a tűzoltóparancsnok is. Rengeteg az Emánuel. Ez a Jászságban közkedvelt név, a Dunántúlon ritka. Űjiregen viszont több az Émán, mint Tolnában, Baranyában és Somogybán együttvéve. Czakó, Kasza, Tősér, Jászi, Kóczián, Jancsó, Szemző — ezek a leggyakoribb családnevek. Az új község egykori alapítói már mind idős emberek. Közéjük tartozik Nagy József nyug- díjas tsz-tag, aki meghívott magához vendégségbe. Ütközben elA Tm. Állami Építőipari Vállalat Szekszárd, Széchenyi út 37. sz. ÁCSIPARI TANULÓNAK FELVESZ 1950. évben született és a 8 általános iskolát elvégzett fiúkat, a dombóvári 516. sz. intézethez, dombóvári munkahelyre. A tanulók étkeztetése biztosítva, szállásbiztosítást a vállalat segíteni fogja. Ezenkívül felvételt hirdet a vállalat egy fő bádogos, és egy fő ács oktatói feladat ellátására. (67) Társadalmi munka és környéke mesélte idejövetelük hiteles történetét. Annak idején a jászárokszállási Szabó Sándor vezetésével indultak el az új hazába. Magukkal hozták a családot, a bútort, az állatokat, minden megmozdíthatót. II — 1930 október élsején értünk erre a helyre. Néhány cselédlakás volt itt, más semmi. Azóta százhuszomnégy ház épült fel. Én már másodszor építkezem. Először tanyát csináltam. A tsz megalakulásával a tanyát lebontottuk és a faluban építettünk új házat — mondja idős Nagy József ás kuriózumként azt is elmeséli, hogy több család néhány év után visszaköltözött Jászárokszállásra. Szabó Sándor a vándorútra kelt had vezetője sem tudott megszokni. Mindent eladott és hazaköltözött. A többség azonban maradt. Akik 1930 óta születtek azok közül sokan már csupán az öregek elbeszéléseiből ismerik Árokszállást. A jászokról meg jószerivel semmit sem tudnak. Beszélgettem néhány fiatalemberrel, s érdeklődtem tőlük, hogy hallottak-e a Jászkun-kerületről, a jászikun redemptióról. Nem. illetőleg nagyon keveset. Az Uj Magyar Lexikonban a Jászok címszó alatt egyébként a következőket olvashatjuk: A XIII., XIV. században részben a kunokkal egyidőben a Zagyva két partjára betelepített nomád életet folytató Alán eredetű néptörzs. (A Kaukázusban élő Oszótok rokonai). Az általuk megszállt területet máig Jászságnak nevezzük... A jászkun kerület: 1876-ig fennálló vármegyei hatáság alá nem tartozó köziga zgaitási egység, amelyben a kiváltságolt jászok és kunok éltek ... 1702-ben a jászkun-kerületet I. Lipót ötszázezer forintért eladta, illetőleg elzálogosította a német lovagrendnek. 1745-ben Mária Terézia megengedte a jászkunoknak, hogy az összeg lefizetésével megváltsák magukat és visszanyerjék kiváltságaikat. Ez volt az úgynevezett jászkun redemptió. Az Uj Magyar Lexikont jogos kiegészíteni azzal, hogy a jászok egy csoportja a két világháború közötti ínség éveiben elindult Dunántúlra, Iregszemcse határában megtelepedett és Ujireg néven a felszabadulás után önálló községet alapított. Meglátogattam több családot. Szívesen és szívélyesen fogadtak. Szinte refrén-szarűen ismétlődött valamennyi házban, hogy annak idején, harmincöt esztendeje, a kenyér, a megélhetés miatt indultak el a hosszú útra. Jászárokszállás nem tudta eltartani őket. Kifogyhatatlan meséiéi a régi, sanyarú életmódnak, a jászberényi nagygazdák neveit sorolták, akiknél cselédeskedtek. Ezekre a nevekre még ma is emlékeznek. Érdekes, azt viszont nem tartja számon senki, hogy ki volt ezen a jász településen az első újszülött és az ©lső halott. || A régi árokszállási szomszédokat viszont úgy emlegetik, mintha nem harmincöt éve, hanem tegnap költöztek volna onnét ide. Találkoztam több idős asszonnyal, olyanokkal is, akik harmincöt év óta még egyszer sem látogattak haza, ám Jász- árokszállást hazaként emlegetik. Egyik idős asszony a Lehel kürtjéről mesélt, de elmondotta, hogy Jászberényben soha életében nem járt. Egyébként Űjiregen az idősebb emberek rátartian és büszkén vallják magukat jásznak. „KITÜNŐEN VIZSGÁZTAK a mözsi társadalmi munkások. Az idei évre tervezett 80 ezer forint értékű társadalmi segítség helyett 215 ezer forint értékben dolgoztak térítés nélkül, s így a község egy-egy lakosára több mint 83 forint értékű elvégzett társadalmi munka jut.” Néhány napja jelent meg az újságban a fenti hír, amely a mözsiek munkáját, s bizonyos mértékben életfelfogását is dicséri. Társadalmi munka 215 ezer forint értékben... Nem sok község dicsekedhet hasonló eredménnyel. A mözsiek pedig nem is dicsekszenek. Természetesnek tartják a dolgot. Természetesnek, mert Mözsön hagyományai vannak a társadalmi munkának. A falu valamennyi Utcájában már a múlt évben lerakták a cementlapokat, vagy ahová nem jutott ilyen burkolat, téglával borították a járdákat. S bár az építőanyagot mindenki megkapta, lerakásukat társadalmi munkában végezte el a falu apraja-nagyja. — Ez a mostani szép eredmény abból adódik, hogy tavasszal megkezdték a Tolna—Mözs-i törpevízmű építését. Az összes költségek Mözsre eső része ennél a munkánál 1 millió 800 ezer forint — mondja Martin Józsefné, a helyi tanács titkára. A FALU LAKÓI vállalták, hogy a vízvezeték-hálózat árkait kiássák és miután a szakemberek elvégezték a csövek beszerelését. betemetik azokat. — Kik végezték el azonnal ezt a munkát? Kik voltak az élenjárók? — Nem emelhetek ki senkit, de meg sem szégyeníthetek egyetlen embert, családot sem. Mindenütt kellő időben, egy szóra hozzáláttak a munkához. Ahol lakók vannak, még azok is segítettek, így aztán nem voltak élenjárók, de lemaradók sem. Az eredmény. — egy falu közös összefogásának diadala. — Mikorra készül el maga a vízmű, és a hozzátartozó, a falut a föld alatt behálózó vezetékrengeteg? — A tervek szerint augusztus 20-ra. — És a valóságban? — Nagyon szépen, ütem szerint haladt minden. Elkészült a vezetékhálózat szinte már mindenütt. Aztán itt, a fő utcánál megakadt a tudomány. Megállásra kényszerítette az embereket a rengeteg kő. A „RENGETEG KÖ" az Utca két oldalán magaslik. Mert minden épül, alakul, fejlődik itt Mözsön. Ha már elkészültek a járdák, — hát illik, hogy megépítsék a falu fő utcáját is. A hét méter széles, korszerű út építését már a tavasszal kellett volna megkezdeni. A tavaszból aztán nyár dereka lett, de a néhány hónapos elcsúszás igazán nem rontja a falu lakóinak örömét. S hogy lesz új útjuk, azt már biztosra veszik, hiszen megérkezett az építéshez szükséges kőanyagok jelentős mennyisége. Azt azonban már határozottan sajnálják, hogy emiatt megállt a csatornahálózat építése. Az meg még jobban felbőszíti őket, hogy előbb az út épüljön, s utána lássanak hozzá a vízvezetékárkok ásásához, az, hogy azon nyomban, frissiben túrják fel az új utat. Lehet, hogy sok helyütt történt már hasonló. — de a mözsi ember takarékos és sajnálná a tervszerűtlen munka nyomán kidobott pénzt, mert szükség van az átrakásra, miár csak azért is, hogy kiáshassák társadalmi munkában ebben az utcában is a vízvezeték árkát. Mert a mözsiek szívesen fogják meg az ásót. lapátot társadalmi munkában is, ha annak hasznát látják. De amennyire természetesnek veszik, hogy saját érdekükben megfogják a munka nehezét, is, — any- nyirc bosszankodnak, ha mások felelőtlenségét kell végignézniük, s annak kárát érezniük. Ünnepségek Semmelweis halálának 100. évfordulóján Kedden a Semmelweis orvos- történeti múzeumban sajtótájékoztatón ismertették a Semmelweis halálának századik évfordulója alkalmából rendezendő ünnepségeket. Augusztus 13-án nagygyűlés lesz a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében, ahol átadják a Veszprémi emlékérmet. A nagygyűlés résztvevői felkeresik Budán az Apród utca 1—3 számú házat, Semmelweis — orvostörténeti múzeumként újjáépített — szülőházát. A ház udvarán, a nagy tudós hamvait magában foglaló fal előtt leleplezik a Semmelweis emlékszobrot. Borsós Miklós Kossuth-díjas szobrászunk alkotását. Ezután a megjelenteknek bemutatják a rendezés alatt álló múzeum kincseinek egy részét. Délután az alcadémián kétnapos tudományos ülés kezdődik, amelynek témája — Semmelweis nagy gondolatának megfelelően az úgynevezett iatrogen* ártalmak kérdése. (MTI). SZEKULITY PÉTER Már üzemszerűen termel a rudak ernyői külszíni lejtés 1962-ben kezdték meg Rudabányán a Vilmos bányamező külszíni művelését. Az óriás kotróknak é dömpereknek 8 millió köbméter földet kell elhordaniok, hogy elérjék a 21—23 százalék vastartalmú pátércet. Eddig ennek a nagy munkának mintegy a felét végezték el, de már most — a meddő eltávolítása után — hozzáláttak a pátérc kitermeléséhez. Képünkön: exkavátor dömperbe rakja a pátércet, ami a dúsítóműbe kerül. (MTI-foto — Birg és Árpád felvétele.)
